MŰFAJOK szerinti bontás:

2017. október 13., péntek

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie



"Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is, Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei."

___________________

A férjem kérdezte, hogy miről szól a könyv, amit olvasok, és amikor gondolkodtam, hogy mi is a legpontosabb válasz, akkor arra jutottam, hogy Backman a magányról ír - a magányos emberekről, és arról, hogy ne ítéljük meg túl keményen azt, akit a magány tesz keménnyé.
Ne könyveljük el házsártosnak, kötekedőnek, bármilyennek olyan könnyedén, hanem nézzük meg, hogy miért is lett olyan - vagy hogy egyáltalán tényleg olyan-e, amilyennek mutatja magát. Nézzünk mögé, hogy ki is ő valójában, és a valódi személyiségéről hozzunk értékítéletet. Minden más felszínesség, tévedés, önkényes ítélkezés és légből kapott, téves kritika csupán.

Ha valakiről véleményt alkotunk, ismerjük már meg előbb! Ne legyünk olyan önteltek, hogy azt hisszük magunkról, jogunk van megítélni bárkit egy pillanat alatt, mert mi olyan okosak és tévedhetetlenek vagyunk, hogy úgyis tudjuk, milyen ember ő. Nem tudjuk. Nem tudhatjuk. Ha nem ismerjük, honnan tudhatnánk? És miért nem szánjuk rá az időt, hogy megismerjük? Ha erre lusták vagyunk, akkor ne legyünk olyan nagyra magunkkal, hogy azt hisszük, mi jogosultak vagyunk véleményt alkotni olyan alapon, hogy úgyis igazunk van.

Az idegesítő, házsártos, általunk megítélt ember olykor annyira szerethető, ha a felszín mögé nézünk! És hát a megértés: miért lett olyan, amilyen?
Mert problémája van, megsebezték, ezért álarc mögé bújik? Lehet.
És mi tudunk segíteni rajta?
Ha igen, akkor nosza, tegyük meg.
Vagy fogjuk be a szánkat.
Backman ilyen dolgokat akar közölni velünk.

És most, hogy ezt leírtam, kinyitottam a regényt, hogy mi is az első bekezdése?
Íme:

"Villa. Kés. Kanál.
Ebben a sorrendben.
Britt-Marie tényleg nem ítél el másokat, egyáltalán nem, de civilizált embernek nyilván eszébe sem jutna másképp elrendezni az evőeszközöket a konyhafiókban, ugye? Britt-Marie nem ítél el senkit, de ugyebár, nem vagyunk állatok?"

Humor, irónia, éleslátás - és apró intés, hogy tanulnod kell. Tanulnod kell azt, hogy a másik megítélése ne ítélkezés, ne bírálat legyen. Tanulnia kell Britt-Marie-nak. Tanulnod kell neked. Tanulnom kell nekem. Tanulnia kell Backmannak. Erre szólít fel minket, és erre szólítja fel és emlékezteti újra és újra önmagát. Ami becsülendő. És hasznos. Előrevisz.

Backman eredeti humorát nagyon bírom:

"- Felszámolták a műhelyt. Megtesszük, amit tudunk. De szarni rá! Megmutatom az ifjúsági otthont, jó?
Meglenget egy borítékot, benne a kulcsokkal. Britt-Marie elveszi, Valaki vodkásüvegére néz, aztán a táskáját kezdi szorongatni. Majd még a fejét is megcsóválja.
- Köszönöm, boldogulok. Nem akarom, hogy teher legyen a dologból.
- Nekem nem teher - mondja Valaki, és lazán előre-hátra gurulgat a tolószékével.
Britt-Marie elnézően mosolyog.
- Nem is úgy gondoltam, hogy magának."

"Poharakat is tesz a gyerekek elé. Az egyikük, akit Britt-Marie a világért sem hívna "túlsúlyosnak", de azért úgy néz ki, mintha nagyon sok gyerek üdítőjét megitta volna, vidáman azt mondja, "szívesebben isznak a dobozból".
- Itt ugyan nem, itt pohárból iszunk - háborog Britt-Marie, hangjából hallatszik, alkudozásnak helye nincs.
- Miért? - kérdezi a kisfiú.
- Mert nem vagyunk állatok - tájékoztatja Britt-Marie.
A fiú az üdítősdobozára néz, elgondolkodik egy kicsit, majd megkérdezi:
- Melyik az az állat, amelyik az embernél ügyesebben iszik dobozból?"

"Sami mesél neki egy focimeccsről majdnem egy évtizeddel ezelőtt. Liverpool-Milan meccs volt a Bajnokok Ligája döntőben, amiről Britt-Marie megkérdezi, verseny-e, Sami meg azt válaszolja, kupa, Britt-Marie megkérdezi, mi az a kupa, Sami azt válaszolja, egyfajta verseny, mire Britt-Marie rámutat, hogy akkor akár már az elejétől lehetett volna annak nevezni különcködés helyett."

Tartalmas, ironikus, néhol vicces, néha könnyfakasztó történet - de olyan igényességgel kidolgozva, ahogyan azt Backmantól megszokhattuk.
Jó szórakozást!

2017. szeptember 26., kedd

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset; Függöny

Képtalálat a következőre: „agatha christie a titokzatos stylesi eset függöny”


"Anglia ​kies zöld mezőinek közepén kicsiny falu Styles St. Mary. A nagy parkban álló stylesi kastély lakóit megkímélte a háború – mégsem boldogok. Vasakarattal kormányozza háza népét a kastély úrnője, aki a környék – és a család – bőkezű jótevőjének szerepében tetszeleg, de a zsebpénzt bizony szűken méri szeretteinek. Gőgös szívét azonban egy szép napon ostrommal veszi be a faluba vetődő szakállas idegen, és a kastély úrnője készségesen nyújtja kezét (és pénztárcáját) a nála vagy húsz esztendővel fiatalabb „drága Alfred”-nek. Persze, az ilyesminek ritkán jó a vége… A stylesi kastélyban bekövetkező titokzatos bűnügyet azonban végül sikeresen deríti fel a menekült belga detektív: Hercule Poirot – aki A titokzatos stylesi eset című Agatha Christie-regényben lépett első ízben az olvasók elé, hű tisztelője, Arthur Hastings kapitány társaságában. 

Az első világháború alatt játszódó regény színhelyére, a stylesi kastélyba hívja barátját sok-sok év elteltével az elaggott, de korántsem szenilis Poirot a Függöny-ben; és az őszbe csavarodott, de változatlanul romantikus lelkű Hastings, mint mindig, most is hűségesen engedelmeskedik dicső barátjának. Stylesban most sem honol boldogság; más a tulajdonos, mások az életkörülmények – a hajdani kastély ma fizetővendégek lakhelye –, de az ódon falak között megint csak bűntény történik, és természetesen megint csak Poirot az, aki mindent kiderít – végül, de ezúttal utoljára…"

______________________


Másodszor olvastam ki ezt a könyvet, de már nagyon régen olvastam először, így nem emlékeztem rá. Vagyis emlékeztem: csak nem arra, hogy az a vége, ami. Sőt, nagyon érdekes, mert "emlékeztem", hogy a végén ki öl meg kit, és pont fordítva történt. Furcsa, hogy miért ez a kép élt bennem.

Szerintem a Függöny A. C. legjobb regénye, a csavar miatt egyfelől, másrészt mert megindít a vége, amivel kilóg rendesen a sorból. Megdöbbentő a fordulat, bárhogy akarod kitalálni, nem fog menni, hidd el, szóval ne is próbálkozz vele. Az indíték, a gyilkos kiléte, a mód... Totál rejtély, végig homályban marad minden, ami közelebb vihetne a megoldáshoz.

És hát az olvasmányosság, a karakterek jól ábrázoltsága és a szerethető stílus pedig az A. C.-től jól megszokott, elvárt, jóleső színvonalat nyújtja.

2017. szeptember 13., szerda

Ruth Rendell: Démon képében

Képtalálat a következőre: „ruth rendell démon képében”

"Ráhullt a lámpa fénye, megvilágította üres szemét: azután megtört a fény, s az árnyak játéka félelmet rajzolt az arcára. Arthur nem moccant, de esküdni mert volna, hogy a lány megmozdult. Nincsen számára irgalom, nincs menekvés, semmi sincs, csak a repedezett, pókhálós, ég felé meredő téglafal a háta mögött. 
A zseblámpából homályosan világító, sarki utcalámpa lett. Hirtelen ötlettel kioltotta. Tökéletes csönd, tökéletes sötét. A lány kereket akart oldani. Így kell lennie, mert a fal felé tapogatózva nem találta sehol. Megérintette a nyirkos téglát, s egy csöppnyi víz pergett le az ujjai között. A fal mentén tapogatott előre a lány után, most már nyögött, hangosan, rekedten zihált. Végre megérintette a ruháját, és keze felkúszott hideg nyakára. Melegnek és puhának érezte, mint Bridget O'Neillét. Honnan szakadt fel ez a fojtott, fuldokló kiáltás? A lány hangja volt vagy az övé? – Ezúttal a nyakkendőjével fojtotta meg. Addig csavarta, amíg megfájdult a keze."
________

Ruth Rendell hozta a maga igényes, különleges stílusát ebben a krimiben is. Érdekes mindig arra látni példát, hogy egy szimpla krimiből is milyen sokat ki lehet hozni némi pszichológiai érzékkel, emberismerettel, szépirodalmon nevelkedve. 

Rendellnek ezt a korai könyvét véletlenül fedeztem fel a szüleim polcán a réges-régi krimik között, mert sajnos jelenleg csak 2 könyve kapható, és szerintem a regényei igazi kincsek a krimiirodalomban, mert abszolút a minőségi szórakoztató irodalom kategóriájába tartoznak.

Minden krimikedvelőknek ajánlom, mert a nehezebb pszichotriller hívei és az Agatha Christie-rajongók egyaránt értékelni fogják.

2017. szeptember 3., vasárnap

Ken Follett: Kulcs a Manderley-házhoz

Képtalálat a következőre: „kulcs a manderley-házhoz”

"A nagy sikerű Follett-regény a II. világháború idején játszódik Egyiptomban. 
Mint valamennyi tábori felderítőtiszt, von Mellenthin is lefitymálta a kémek jelentéseit. A diplomáciai pletykákon, az újsághíreken és a puszta találgatásokon alapultak, és legalább olyan gyakran voltak tévesek, mint helyesek, ami azt jelentette, hogy lényegében használhatatlanok voltak. De kénytelenek voltak beismerni. hogy ez a kémjelentés másnak látszik. A kém, akinek a hívójele Szfinx volt, így kezdte az üzenetét: Aberdeen hadművelet. Megadta a támadás időpontját, a benne részt vevő dandárok számát és szerepét, megjelölte a helyeket, ahol támadni fognak, és elárulta a tervezők taktikai elgondolásait."

________

Annak a könyvnek a hátulján, amit én olvastam, egyáltalán nem ez a fülszöveg van, szóval abból semmi nem derül ki se a történetről, se a műfajról, se semmi másról. Az arra enged csak következtetni, hogy ponyva lesz a javából. Hát, végül is az is, de a jobbik fajtából. Mindenesetre olvasható.

Follett már többször okozott nekem csalódást, mint ahányszor nem, de ez a könyve szórakoztató, olvasmányos, izgalmas, és mindezt úgy, hogy nem olyan idegesítő. Kevesebb benne a közhely, a "jaj, ne már"-rész, több az eredetiség, jobb a karakterek kidolgozottsága, mint úgy általában, és még a szálak is egészen kiszámíthatatlan módon bonyolódnak.

Ezzel együtt, asszem, én befejeztem a Follett-könyvek olvasását, mert annyira azért nem volt jó, hogy továbbiakat akarjak olvasni tőle. Laza, egyszerű könyv, többé-kevésbé leköt, de nem olyasmi, amiből többet akarnál.

2017. augusztus 17., csütörtök

Fekete Judit: Időkapszula – Üzenet a jövőbe

Képtalálat a következőre: „időkapszula fekete judit”

"A felnőttek sokszor rettenetesen értetlenek. Nem tudják, miről beszélsz, mit akarsz, és mire gondolsz. Mintha elbeszélnétek egymás mellett. Pedig egykor ők is ugyanolyanok voltak, mint te, csak már elfelejtették, milyen volt fiatalnak lenni...

Holott vétek lenne elfelejteni a legjobb dolgokat. A gondolataidat, érzéseidet, a jó bulikat és az igaz barátokat. A kedvenc helyeket és az utálni valókat. Az őrült gondolatokat és a hihetetlen kalandokat, a jó beszólásokat, és persze a legjobb nyarakat.

Ez a kis könyv abban segít neked, hogy elzárhasd és sok-sok éven át megőrizhesd azt, ami TE vagy! Üzenhetsz a későbbi önmagadnak: mondd el neki, mire figyeljen!

Időkapszula, ami sok-sok év múlva visszarepít a múltba, hogy sose felejtsd el, ki is vagy valójában! Ne feledd, ez nem egy hagyományos napló. Ha végeztél vele, ne ásd el a múlt emlékei közé!

Írd bele, mikor akarod újra felnyitni, majd tedd el a legtitkosabb helyre, és gondosan őrizd meg! Ha eljött az idő, és úgy érzed, tudnod kell, honnan indultál az élet nevű, hosszú útra, nyisd ki újra! Hidd el, hihetetlen élmény lesz!

Üzenj magadnak a jövőbe, írj, ragassz, fess bele, és élvezd minden pillanatát!

Induljon az utazás!"

__________________


Egy gyönyörű könyvet szeretnénk ma ajánlani nektek.
A gyermekemet is magával ragadta, és engem is első látásra lenyűgözött.
Külcsín és belbecs ezúttal együtt jár. Egy nagyon tartalmas és érdekes könyv, amely izgalmas időutazásra hívja a tulajdonosát.

Hangnemében és képileg is annyira szelíden invitál, olyan kedves, egyszerű és mindenféle tolakodástól mentes, hogy éppen ezért tudod a magadénak érezni, kortól és nemtől függetlenül.

A kérdései elgondolkodtatóak, és mintha jövőbe látó lenne a szerző, hogy igen, ezeket a kérdéseket lesz érdemes újra górcső alá venni sok-sok év múlva.
És hát az egész kivitelezés minőségi és igényes.
Az idézetek pedig még többé teszik, ugyanis nem akarnak nagy igazságokat és bölcsességeket rátukmálni a gyerekre, nem akarják didaktikus módon tanítani semmire, egyszerűen ráirányítják a figyelmét olyan dolgokra, halkan, szinte a fülébe súgva, amelyek nem biztos, hogy egyébként eszébe jutnának.


Kreativitásra ösztönöz és álmodozásra késztet azáltal, hogy időutazásra hív. 
Akár gyerek vagy, akár felnőtt, önként és boldogan részese leszel.

A kamasz nyelvén tud szólni, úgy, hogy mégis megszólít bárki mást is, aki ezt a könyvet a kezébe veszi.

Néha laza és vicces, máskor szívbe markoló, legalábbis anyaként ezt érzem a kérdések olvasásakor, miközben fogalmam sincs, hogy mit fog válaszolni rájuk a gyermekem. És nem is szeretnék beleavatkozni - ez az Ő időkapszulája, az Ő jelene, az Ő válaszai; szíve joga a legőszintébben válaszolni a kérdésekre, amire akkor van igazán módja, ha tiszteletben tartom a szuverenitását.

Ez a könyv a jövőbe és a múltba röpít egyszerre, és ami a legcsodásabb benne, hogy ahogy olvasod vagy kitöltöd, rádöbbensz, hogy mennyire szereted és becsülöd a jelent, azt az életet, évet, napot, amelyben jelenleg élsz.


A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT.

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve



Újraolvasva Dávid által. :)
Most erről nem fogok írni hosszan, hiszen tudvalevő, hogy mindhárman Harry Potter-fanok vagyunk. :) Ezt bizonyítja az első rész újraolvasása is, viszont Dávid azt mondta, hogy elsőre kicsit jobban tetszett neki, mint most, de hát ez, azt gondolom, teljesen természetes. Adódik ez abból is, hogy elsőre nyilván újdonság volt, ennélfogva sokkal izgalmasabb, hiszen még nem ismerte a történet kimenetelét, másrészt pedig azóta megíródtak és megfilmesítődtek - szép magyar kifejezéssel - a további részek is, amik az elvárásokat és az ingerküszöböt is jóval feljebb emelték a Harry Potter-olvasók körében.

Rick Riordan: A 39 kulcs – 1. rész: A csontlabirintus



"Mi történne, ha rájönnél, hogy a családod az egyik leghatalmasabb család a történelemben? Mi lenne, ha azt mondanák, hogy a család erejének forrását elrejtették a világ különböző részein, 39 kulcs formájában? Mi lenne, ha választás elé állítanának – fogod az egymillió dollárt és elsétálsz. vagy megkapod az első kulcsot? Ha Amy vagy Dan Cahill helyében vagy, a kulcsot választod – és megkezdődik a veszélyes hajsza."

________________________

Gergő ezt olvasta ki legutóbb, nagyon gyorsan, nagyon tetszett neki, és azóta is kérdezgeti, hogy mikor vesszük meg a következő részt, mert már nagyon szeretné olvasni. Szóval hamarosan beszerzem a további részeket is. Egyébként ezt a részt én is elolvastam, hogy ízelítőt kapjak a mai ifjúsági regényekből, és szerintem is tök jó, olvasmányos, izgalmas, teljesen megértem a gyerekeket, akik odavannak ezért a sorozatért.




J.K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Képtalálat a következőre: „harry potter és az elátkozott gyermek”

Harry Potter újra, ezúttal Gergő által olvasva, így harmadszorra már csak röviden.

Nála is az volt, mint Dávidnál, hogy hosszasan nyüstöltem, hogy higgye el, letehetetlen lesz, de nem hitte el, visszatartotta az, hogy nem regény formájában íródott. Aztán amikor mégiscsak elolvasta, nagyon-nagyon rövid idő alatt, akkor többször is feltette a költői kérdést: Miért nem olvastam már el??
És hát miért ilyen rövid, és miért nincs következő része, és biztos nem lesz-e következő része stb. :)

A "Ki az elátkozott gyermek?" kérdés őt is foglalkoztatja, de erre nem adhattam meg neki a tuti választ. Ki is az? Hát igen. Mindannyiunk számára más? Attól függ, mi mit jelent számunkra? Vagy több elátkozott gyermek van? Vagy...? Sokféle válasz lehetséges, de már az önmagában nagyon jó szerintem, hogy ez ennyire elgondolkodtató. Klassz dolog utána a gyerekekkel ilyenekről beszélgetni, még tovább szőve a beszélgetés fonalát.
És háborogni egy kicsit azon, hogy miért is nincs következő rész, amikor mi úgy szeretnénk...

Lőrincz L. László: Gyilkos járt a kastélyomban

Képtalálat a következőre: „gyilkos járt a kastélyomban”

„A csikorgás megerősödött, s egy hirtelen támadt széllökés arcába vágta az egyik függönyszárnyat. 
Mire sikerült megszabadulnia a függönytől, az ajtóban már állt valaki. Középtermetű, zömök jelenség, furcsa, idejétmúlt fehér ruhában, vállig érő szőke hajjal. Éppen úgy volt öltözve, mint régi képeken a várúrnők: magas, feszes gallérja szinte teljesen eltakarta az arcát, csak szalmaszerű haja világított még a sötétségbe hajló félhomályban is. 
Gary megdermedt, és torkán akadt a hang. A túlvilági alak égő szemét az övébe fúrta, és szinte úszni látszott a levegőben. A kutyák tombolva vonítottak a faluban, és Garyben megerősödött az érzés, hogy a jelenségnek nincs se lába, se arca. 
Gary az arca elé kapta a kezét, és szinte könyörögve felkiáltott: 
– Lady Crawford… én… 
Lady Crawford kísértete néhány méternyire megállt előtte és kinyújtotta a kezét…”

____________

Igazi, régi típusú Lőrincz L. László-könyv, ami nagyon szórakoztató és olvasmányos, ugyanakkor azt kell mondanom - bár óvatosan, hogy ne sértsek meg senkit -, hogy egy picit bugyuta is ezzel együtt... Olyan mondatok és olyan történések vannak benne, amik szerintem teljesen életszerűtlenek. Mármint egy regényhez, egy krimihez képest is.

Poirot is az a figura, aki x dologból olyan következtetéseket von le, amelyek kicsit a nemár kategóriájába esnek, és itt is nagyjából így folyt a nyomozás; tudjátok, amikor pár óra alatt az egyetlen elejtett nem tudom, miből (legyen az elejtett mondat vagy elejtett madártoll vagy bármi) kibogozza a - gyakran nem is nyomozó - főszereplő a szinte kibogozhatatlan és szövevényes rejtély szálait. Mégis: Poirot-nál valahogy ez mégsem zavaró egyáltalán. Sőt, elgondolkodtató és szórakoztató. És nem a főszereplő személye miatt, azzal ebben a könyvben sem volt gond, hanem a háttéresemények miatt.

Pl. kiderül, hogy "XY felment a toronyszobába" (ami adott esetben egy fontos mozzanat), viszont tudjuk, hogy ez teljesen értelmetlen, hogy felment, mert egyáltalán nem akart felmenni, arra vetődni pedig véletlenül nem lehet, magyarázatot éppen ezért nem is kapunk arra, hogy mit keresett ott, tehát marad a "rosszkor volt rossz helyen" magyarázata, de mindenféle logika nélkül, hogy "oké, rosszkor, rossz helyen - de miért is??", ez pedig kimondottan zavaró, mert értelmetlenné és hiteltelenné teszi az egész történetet.

Tudom, ez nem szépirodalomnak íródott, így nem is ilyen értelemben hiányolom belőle a komolyságot, csak szerintem azért ennyire lazára sem kéne venni, mert - mint fent már írtam - így teljesen életszerűtlenné, azaz akár kimódolttá, akár bugyutává, akár csak egyszerűen olyanná válik a sztori, ami a legkevésbé sem komolyan vehető.

2017. augusztus 12., szombat

Leslie L. Lawrence: A Gonosz és a Fekete hercegnő

Képtalálat a következőre: „a gonosz és a fekete hercegnő”

"San Juan szigetén, a tengerparti csapszékekben csak suttogni mernek a rossz hírű, vámpírok lakta kastélyról, amely a város fölé magaslik. Ide tart Leslie L. Lawrence is, zsebében pipájával, és legendás .38‑as Smith and Wessonjával, hogy eleget tegyen a titokzatos Francis T. Drake meghívásának. 
A kastélyba temetőn át vezet az út: a sírokon gyertyák égnek, s megölt állatok tetemei teszik még barátságosabbá az örök béke helyét… 
Hamarosan megtörténik az első gyilkosság, amelyet újabb és újabb követ… Aztán előkerül a pipa és a .38‑as – no és a gyönyörű Viorica –, hogy segítségükkel hősünk összemérhesse erejét a Gonosszal."

___________


Az a tipikus "régifajta" Leslie L. Lawrence-könyv, amibe úgy belemerül az ember, hogy nem tudja letenni. Kb. 20 éve olvastam, és már egyáltalán nem emlékeztem a történetre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Most újraolvasva is azt éreztem, hogy olvasmányos és letehetetlen, lebilincselő a stílus, könnyed és szórakoztató olvasmány, ami azért érdekes, mert szörnyű dolgok vannak benne. De az író le tudja írni ezeket úgy, hogy az ne gyomorforgató legyen, és gyakran a legbizarrabb részeket is megfűszerezi némi humorral - így a fűszerezés emészthetőbbé teszi a leírtakat.

Még csak nem is rémlett a történet vége, de megmondom őszintén, hogy nekem egy kicsit csalódás volt. Nem szoktam a történetből kiragadni lényeges dolgokat, így ha valaki még nem olvasta ezt a regényt, de tervezi, hogy el fogja olvasni, az a következő néhány mondaton lépjen át: én egy kicsit kiakadtam a "robotzsaru"-dolgon. Nemáááár... Abszolút nem illeszkedett a történet egészébe. Mit keresett ez (az ötlet) ott? És egyáltalán!

És a kapott válaszok a végén - mi miért és hogyan történt - is kissé erőltetettek voltak...

De aki szereti az író stílusát, illetve a könnyeden hátborzongató történeteket, annak ezekkel együtt is tetszeni fog.

Viszont egy sokak/sokunk által nem ismert történelmi epizódra ráirányítja a könyv a figyelmet, ami nagy erénye a regénynek, ugyanakkor ha a könyv végeztével az ember utánaolvas a történelmi tényeknek, melyek az alapot adták ehhez a könyvhöz, na akkor kezd el igazán borzongani... És mivel ezekről tudható, hogy megtörténtek, és nem oldhatók humorral és azzal, hogy "nyugi, ez csak egy könyv", ezek már sokkal kevésbé lesznek emészthetők. 

2017. augusztus 5., szombat

Kata McMullan: Sárkányvadász Akadémia 3. – Kalandtúra a sötét vadonban

Képtalálat a következőre: „sárkányvadász akadémia kalandtúra”

"Hősünk, Kanócfalvi Wiglaf, a Sárkányvadász Akadémia elsőéves tanulója immár két félelmetes sárkányt is legyőzött rövid iskolai pályafutása alatt, anélkül, hogy egy csepp vért kiontott volna! Mordred, az Akadémia igazgatója azonban korántsem elégedett: neki a sárkányok aranya kell mindenáron. Így aztán az egész osztály útnak indul a Sötét Vadonba, hogy megszerezzék Seetha, a sárkánylédi aranyát, amit a Rémbarlangban rejtett el..."
"Kanócfalvi Wiglaf akár Harry Potter kisöccse is lehetne" (Mary Pope Osborne)
________

Gergő néhány óra alatt olvasta ki. Este az ágyban belekezdett, és pár óra múlva be is fejezte ezt a 100 oldalas olvasmányt. Nagyon tetszett neki az első két rész is, amiket már régebben olvasott, és valahogy csak most került sor a harmadik részre. Sajnálja, hogy több része nem jelent meg Magyarországon, mert igazán jó kis regénynek tartja.

Fiús és könnyed regény, kalandokkal, gördülékeny stílussal, nem ijesztő oldalszámmennyiséggel, szuper olvasmány a nyári szünetre egy harmadik (na jó, már negyedik) osztályos gyermeknek.

A Ciceró Könyvstúdiótól megrendelhető!

2017. augusztus 3., csütörtök

Leslie L. Lawrence: A megfojtott viking mocsara

A megfojtott viking mocsara

"Leslie L. Lawrence, a nemzetközi biológuskonferencia résztvevője béka helyett megfojtott vikingre lel a kristiansandi mocsárban, s egy hullára a feje felett a fán. Később a hulla eltűnik, hogy máshol bukkanjon fel. A mocsár szélén elszabadulna a pokol, de ekkor Leslie L. Lawrence vízhatlan fóliába csomagolja 38-as Smith and Wessonját, zsebre vágja pipáját, s egy porszívócsővel a szájában lemerül a mocsár mélyére, hogy elkapja a megfojtott vikinget."
____

Erős közepes. Izgalommal, humorral, kalandos történésekkel, talányokkal, misztikumnak álcázva a lényegi részeket, hogy legyen min törni a fejünket, és némi történelmet belecsempészve.

A legjobban azt szeretem, hogy úgy izgalmasak Leslie L. Lawrence könyvei, hogy a durvább részeket mindig feloldja humorral, poénokkal, ezért azok bár izgalmasak maradnak, de tulajdonképpen sosem érzi durvának az ember még a legbizarrabb részeket sem. Pedig egyébként vannak minden könyvében abszolút durva leírások, események, és nagy tehetségre vall, hogy ezeket úgy tudja megírni, ábrázolni, feloldani, hogy mégsem érzi annak az ember. De legalábbis a súlyukból mindenképpen veszítenek ezek, mert az író számára nem az a lényeg, hogy rettegj vagy borzongj meg hogy folyjon a vér, hanem az, hogy szórakoztasson a regényeivel.

"- Bejelentést szeretnék tenni.
- Tegyen.
- Láttam a mocsár partján a vikinget.
- Gratulálok. Ez minden?
- Kötél volt a nyakán.
- Mint rendesen. Azzal fojtották ugyanis a mocsárba. Úgy látszik, azóta sem tud megszabadulni tőle. Viseli, mint maguk a becsületrendet.
- Bocsánat - mondtam -, az francia kitüntetés.
- Biztos Angliában is van valami, amit ünnepnapokon magukra vesznek, nem?
- Általában a nagykabátunkat. Legalábbis hidegebb időben."

Csukás István: Nyár a szigeten



Melyik gyerek ne szeretne egyszer szülői felügyelet nélkül táborozásra indulni? E könyv kis hősei pontosan ezt teszik, és hamarosan kiderül, hogy nem is olyan könnyű dolog a felnőttek segítsége nélkül boldogulni...
Annak idején nagy sikerű tévéfilm is készült a könyv alapján.

_________

Gergő legújabb olvasmánya a Nyár a szigeten volt. Kötelező olvasmánynak kapták a nyárra, és nagyon tetszett neki. Azt mondta, hogy izgalmas és vicces is volt, tetszett neki.
A benne szereplő rajzokat is nagyon jónak találta.

(Én közben Verne Kétévi vakációját olvastam, ami némileg hasonló témát dolgoz fel; érdekes volt néha összehasonlítani, melyikünk könyvében mi történik épp.)

Ahogy befejezte a könyvet, rögtön megnézte a Le a cipővel című filmet, ami a Nyár a szigeten alapján készült, de az nem igazán tetszett neki. Kedvenc szereplője, Matyi - a süni - is kimaradt belőle, illetve más volt a filmben a történet is és annak a vége is - és mindkettő jobb volt a könyvben. Továbbá azt mondta, hogy a filmbe olyan részeket is beletettek, amik a könyvben nem voltak benne, és teljesen fölöslegesek voltak. A színészi játékkal sem volt elégedett.
Szóval a film nem nyerte el a tetszését, a könyvvel ellentétben, ami viszont abszolút igen.

2017. július 29., szombat

Leslie L. Lawrence / Lőrincz L. László

Különböző írókról, irodalmi stílusokról, nehezebb és könnyedebb könyvekről beszélgettünk, amikor a férjem megemlítette Lőrincz L. László nevét, és hirtelen kedvet kaptam elolvasni néhány régi (!!!!) könyvét.

Régen olvastam párat (kb. 20 éve), amik nagyon tetszettek, de nem emlékszem rájuk egyáltalán; gondoltam, újraolvasom őket. Az újakat semmiképpen nem olvasom el, mert szerintem egyszerűen olvashatatlanok. Nem akarom megsérteni őt, tényleg nem, de hogyan lehetséges ekkora színvonalcsökkenés az évek során???? Ekkora minőségbeli változás!

Egy kaptafa. Ami biztosan a mennyiségből - azaz az elvárásokból - és nem a tehetség (és főleg nem a szorgalom) hiányából adódik. "Jó ez így is, megveszik, mit erőltessem meg magam"? Érdekes, ha tényleg az igény ennyi, nem több, mert ha valakiről tudjuk, hogy jó - jól ír, tehetséges, és felmutatott már olyan műveket, amilyeneket -, akkor éppen ezek miatt önkéntelenül is támasztunk egy elvárást felé, nem? (Arról nem is beszélve, hogy ne az alacsonyabb elvárásnak akarjunk megfelelni, hanem - ha vannak - a magasabbaknak, még ha az megerőltetőbb is; ha pedig ilyenek nincsenek /de ezt kötve hiszem/, akkor támasszunk korrekt elvárásokat saját magunkkal szemben.)

Persze az is lehet, hogy csökkent az olvasótábora a fent írtak miatt (de "ez még belefér"?), ezt nem tudom, de ki tudja, az is lehet, hogy növekedett (érdekes lenne erről megtudni több információt) pont azért, mert a könnyű, a könnyed átment - nem jó értelemben véve - egyszerűbe. Naggggyon egyszerűbe. És az sokak számára emészthetőbb. Sajnos.

Unalmas, ha ilyen sok könyvben a stílus, a történés, a párbeszéd és minden változatlan. Még akkor is, ha jó. Ha nem jó, akkor meg főleg. Mert akkor minek is olvassuk? Ha nincs váratlan fordulat, nincs inspiráló párbeszéd, nincs izgalom.

Pedig neki erőssége volt régen a háttérmunka, a humor, a feszes tempó, a fordulatos cselekmény. Hova lettek ezek? Még az is eszembe jutott, hogy megvannak, csak az olvasó túl kritikus, túl kekec, vagy mindig az újat igényli, nem elégszik meg a régi jól beválttal... De szerintem nem. Igenis van itt egy nem jelentéktelen minőségromlás, mert ezt elég sokan látják, tehát nem az én kákán csomót keresésemről van szó.

Igénytelenség lenne ez a nagy változatlanság és egyhangúság? Az az érdekes, hogy számomra szándékosnak tűnik. (Mármint: "jó ez így, hiszen látjuk, van rá igény, így is megveszik".) Ha az, akkor már-már sértő. (Oké, biztos nem mindenki számára.) Ha nem, akkor pedig érdemes lenne fejtegetni az okot. A mentséget a silányságra és a sablonosságra. Mert nekem az "erre van igény" nem kielégítő magyarázat.

Pár éve kezembe vettem egy-két akkor íródott könyvét, de igen hamar feladtam. És a hatása annyira maradandó (az elriasztó hatása a színvonal miatt), hogy élénken megmaradt bennem, és azóta egyetlen könyvéhez se nyúltam, eszembe se jutott, hogy bármit is olvassak tőle.
A mai napig - amikor felidéződött bennem a régi könyveinek a hangulata. Na, azok jók voltak, azokat szerettem. Azt a hangulatot, azt a minőséget, azt a humort, azt az igényességet. Az tényleg jó volt. És biztos, hogy nem csak az emlékeim csapnak be, hanem klasszisokkal jobbak voltak azok a könyvek. Mert most a kezembe vettem egy régi könyvét (ezt nem újraolvasom, hanem először olvasom), és leköt, szórakoztat, pedig ebben sincs semmi különös. És mégis.

Leslie L. Lawrence szerintem nagyon tehetséges író, és nagyon szurkolok neki, hogy tudja hozni azt a színvonalat, ami - talán nem a nagy többség által elvárt, hanem - tényleg elvárható tőle.

Majd beszámolok.





Robert Galbraith: Gonosz pálya

Robert Galbraith: Gonosz pálya

"Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne.
Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes.
Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost…

Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány."

Robert Galbraith
J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat és az Átmeneti üresedés szerzőjének írói álneve. A Gonosz pálya a harmadik Cormoran Strike-regény. A Kakukkszó 2013-ban, A selyemhernyó pedig 2014-ben jelent meg.
Robert Galbraith Cormoran Strike-regényeit a BBC One adaptálja televíziós sorozattá.

__________________________

Rowling megint remekelt, mint mindig. Ebben elvileg nincs semmi meglepő, és mégis van. Mindig meg tudja lepni az olvasót a zsenialitásával, a sokoldalúságával, a fantáziájával, és még sorolhatnám hosszan.

Engem egyébként teljesen meghökkent mindig, hogy mik vannak egy ember fejében. És most nem a szereplőire gondolok, hanem Rowlingra. Te jó ég, hogy juthatnak ilyesmik eszébe egy írónak? És ez nem minősítés, és ha némiképp mégis az, akkor sem "leminősítés", nem azt jelenti, hogy akinek ilyen dolgok eszébe jutnak, azzal valami nem stimmel. (Bár A selyemhernyó ilyen szempontból sokkal-sokkal durvább ennél.) Hanem hogy... hát, csak annyi, hogy "miért? honnan?" Tudom, az írói fantázia - de akkor is... Mindig elgondolkodtat ez a dolog. Nyilván egy Harry Potter után az ember főleg hajlamos feltenni ezt a kérdést, hiszen az annyira más.

Szóval ilyen sokoldalú írót még sosem láttam, de szerintem más se nagyon. Nem mondom, hogy nem születnek nagyobb alkotások. De, születnek maradandó művek különböző műfajokban. De három ilyen különböző műfajban ilyen színvonalú regények...?

Egyébként érdekes, hogy Rowling az egyetlen milliárdos, aki az írásból szerzett ekkora vagyont. Számomra ez is bizonyítja, hogy milyen sokan látják és bámulják áhítattal és meghökkenéssel, hogy mekkora képzelőerővel rendelkező, milyen sokszínű, mennyire tehetséges, fáradhatatlan és kifogyhatatlan ötletekkel rendelkező író. 

Nem tudok elvonatkoztatni attól, amiket már írt - az előző két krimit, az Átmeneti üresedést, a Harry Pottereket -, amikor azon mélázok, hogy hogy a csudába tudja ennyifajta embernek (és varázslónak...) a bőrébe képzelni magát. Elképesztő hiteles, és minden könyvénél eléri, hogy ne lehessen letenni. Bár az igazat megvallva a Cormoran Strike-történetek első része szerintem kicsit lassú volt, de a Gonosz pálya miatt kimondottan keveset aludtam, mert tudtam, hogy korán kell kelnem, mégsem tudtam letenni a könyvet. Annyira gyors, izgalmas, pörgős, érdekfeszítő, hogy mindig elolvas "csak még egy oldalt" az ember.

Nem számítottam különösebb csattanóra, mert Rowling látszólag nem sokat bízott a képzeletre - nagyjából felkínálta azt az x lehetőséget, akik a bűncselekmények hátterében állhatnak; de mégis sikerült rendesen meglepnie és egy nagy csattanót betennie a végén. Egyrészt a gyilkos kilétét illetően, másrészt a főszereplők személyes életét tekintve. A regény olvasása során százszor végigveszed magadban a lehetőségeket, de aztán... Hát ennél persze nem mondhatok többet.

Olvassátok el. Tényleg olvassátok el! Rowling nem okoz csalódást, ebben nyugodtan megbízhattok.

A Gonosz pálya megrendelhető a Gabo Kiadótól ITT.

2017. július 24., hétfő

Jules Verne: Kétévi vakáció



"Új-Zélandon a vihar elold a parttól egy vitorláshajót, amelyen tizenöt fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak nyoma vész. A hatóságok hosszas, eredménytelen kutatás után beletörődnek a megváltoztathatatlanba, nem úgy, mint a nyílt óceánon felriadó utasok: a gyerekek. Egy lakatlan szigetre vetődésük után felépítik ideiglenes társadalmukat, és kétévi küzdelmes harcukkal, összefogásukkal átvészelik a kényszerű helyzetet."
__________________________

Egy ifjúsági regényt olvastam most, valahogy kedvet kaptam hozzá, és úgysem olvastam még Verne-től semmit. Eleinte nagyon tetszett, vagyis szinte végig nagyon tetszett; az a fíling, amit csak egy ifjúsági regény tud nyújtani, és ami olyan jóleső tud lenni néha.

Picit túlzónak éreztem néhány dolgot, de hát az ifjúsági regényekben ez abszolút megengedhető, másrészt miért is ne tudhatna ennyi mindent néhány kisfiú, miért is ne.

Azért meg kell hogy mondjam, a végén már kezdtem kicsit unni, és nem is azért, mert hosszúra nyúlt, hanem talán azért, mert a befejezés egy kicsit csalódást okozott, mondjuk az utolsó 30-40 oldal. És ennek már valószínűleg az lehet az oka, hogy ifjúsági regényt olvastam nem ifjúságként...
Szóval nagyon kíváncsi lennék, hogy mit gondol a történet végéről a 10 és a 13 évesem - az a korosztály, akiknek ez a könyv valójában íródott -, de sajnos nem mutatnak túl nagy hajlandóságot arra, hogy elolvassák. Nem tudom, miért. Szerintem nem azért, mert régi vagy "ódivatú", mert olvasnak ilyen jellegű könyveket, de ez valamiért nem vonzza őket. Hát jó.

Összegezve: fiús könyv, kalandos, izgi, vagy inkább érdekes, felnőttek nyilván fenntartással kezelik a történéseket, de azért klassz nyári olvasmány, életkortól függetlenül.

2017. július 23., vasárnap

Michael Peinkofer: Gryphony







A griff bűvöletében


Egy titokzatos gyűrű Melodyt egy ősi kőrakáshoz vezeti, ahol egy tojásra bukkan. Amikor hazaviszi a kincset, megdöbbenve tapasztalja, hogy egy griff-fióka bújik elő belőle. A kislány a nagymamájával él a Kőház Panzióban,melyre a környék pénzéhes vállalkozója készül rátenni a kezét. Hamarosan kiderül, hogy a félig sas, félig oroszlán lény képes beszélni Melodyval, és felcsillan a remény, hogy a segítségével talán megmentheti az otthonukat. Kisiskolásoknak szóló fantasy egy árva kislány kalandjairól, történet a csodák és a barátság erejéről.


A sárkányok szövetsége

Megérdemelt sikert aratott a magyar kamaszok körében is a Gryphony-sorozat első kötete, A griff bűvöletében. Fiatal olvasóink máris elmélyedhetnek az izgalmas fantasy folytatásában, amely A sárkányok szövetsége címet kapta. Melody nagymamájának panziójába egy nap titokzatos idegen érkezik. A lány követni kezdi a jövevényt, és hamarosan szörnyű titkokra bukkan. Az aggodalma csak fokozódik, amikor drága barátját, az Agravain névre hallgató griffet elrabolják. Úgy tűnik, Agravainon már csak a csoda segíthet.



A griffek visszatérése

Eltelt némi idő az utolsó sárkánykaland óta, Melody rémálmaiban azonban újra és újra átéli a történteket. Most látszólag nyugodt mederben folyik az élete: a nagymamája által vezetett Kőház Panzió felvirágzott, riválisa, Ashley McLusky sem áskálódik már annyit, viszont az új fiú, a francia Colin egyre feltűnőbben legyeskedik Melody körül, amivel kivívja a lány régi barátja, Roddy nemtetszését. Hőseinknek fogalmuk sincs arról, hogy közben a Sárkányok Rendjének föld alatti főhadiszállásán egy új griff nevelkedik. A fiókát a Rend a saját céljaira akarja felhasználni. Agravainnek, a griffnek nincs más választása: el kell hagynia biztonságot nyújtó rejtekhelyét, hogy barátjával, Melodyval, megmentse fajtársát. A Rend erődítményét azonban mind ez idáig senkinek sem sikerült bevennie...


______________________________


Nekünk csak az első rész volt meg, de amint Dávid azt kiolvasta, már rendeltük is meg a másodikat és a harmadikat. Nagyon tetszett neki a történet, szinte órák alatt olvasta ki mindegyik részt, viszont azt mondta, hogy a történet jobb volt, mint ahogy meg van írva...
Ettől a kritikától eltekintve örömét lelte az olvasásában.

2017. július 9., vasárnap

Scott Turow: Ártatlan




"Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett. 
A jelen. A hatvanéves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított. Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, ahol Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott harcára."
_________

Ritka, és nem is hittem igazán, hogy egy olyan zseniális regénynek, mint az Ártatlanságra ítélve, ugyanolyan zseniális folytatást lehet írni.

Egyszerűen nem lehet letenni, nem lehet betelni vele, és nem lehet nem csodálattal adózni Turow tehetségének. 

Hajszálpontos mondatok, tűéles megfigyelőképesség, kiszámíthatatlan csavarok, és már-már szépirodalmi stílus.

Scott Turow maga is ügyvéd, és ennek az előnyét nyilván nem pótolhatja csupán a tehetség, vagyis ez a mély jogi tudás lehetőséget ad neki arra, hogy rengeteg pluszt hozzátegyen a könyvhöz. Nemcsak a cselekmény szálainak csűréscsavarásában, hanem - azáltal, hogy erre módja van a szaktudásából adódóan - arra is, hogy ilyen irányú tapasztalatainak köszönhetően még többet tudjon kihozni a történetből, mint enélkül tehetné.

De a tehetsége egyébként is vitathatatlan - a megfogalmazásai, a fordulatok, a karakterábrázolás, a jellemfejlődés, amelyet megmutat; nehéz szavakkal kifejezni azt a rengeteg jót, amit gondolok róla. Minden szereplője ÉL - egyszerűen olyan tulajdonságokkal tudja felruházni őket, olyan mondatokat tud a szájukba adni, és olyan gondolatokat a fejükbe, amelyeknek köszönhetően azonnal elhisszük neki, hogy valós, hús-vér emberekről van szó, és nem egy kitalált történet képzeletbeli szereplőiről. Mélyen együttérzünk velük az egész történet során.

Az pedig, ahogyan a karakterek fejlődnek az események következtében, szintén bámulatra méltó - miközben előre nem láthatók az események, és persze a valóságban is mindig követhetetlen a "pontosan mi miért történik", Turow mindenre tud adni egyfajta választ, de úgy, hogy még csak sugallni sem próbálja, hogy ebből ez következik, csupán annyit mond, hogy ez is egy lehetséges út.
Tehát: ennél a szereplőnél; egy döntés következménye; de lehetett volna másképp is; dönthetett volna máshogy is; egy hajszálon múlott; vagy a véletlenen.
Turow nem okoskodik. Csak annyit mond: ez most éppen így történt; de még annyiféleképpen történhetett volna! És senki sem tudja megmondani, hogy miért éppen így követték az események egymást.

Kb. a 200. oldalnál biztos voltam benne, hogy tudom, mi lesz a befejezés. És arra gondoltam: kár, hogy kitaláltam, ki a gyilkos. De hát ráhibáztam, ez van. Aztán kb. 100 oldal múlva a történetben lelepleződött az, akire és amire gondoltam - és még volt hátra a könyvből 200 oldal. Innentől tudtam, hogy semmit nem tudok, hiszen ezek szerint most jön a java, és innentől következik a tömény izgalom és meglepetés. Így is lett. Na ettől kezdve tényleg szinte nem tudtam letenni a könyvet, nem akartam aludni sem, pedig tudtam, hogy reggel korán kell kelnem.

Nagyon sajnálom - de természetesen értem -, hogy nincs folytatása, bármeddig tudnám olvasni; és sajnálom, hogy az írónak ezenkívül csak egyetlen könyve elérhető Magyarországon.

Minden elismerésem Turow-nak; ez, azt hiszem, a legjobb krimi - de a jogi krimi kategóriában mindenképpen első a dobogón -, amelyet valaha olvastam.

A kiadótól megrendelhető ITT.

María Maneru: Kaland a Louvre-ban – Mindentudók klubja 6. rész



"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
Csak egy ártatlan játéknak indult, amelyet Laura talált ki a testvérei szórakoztatására, és mi lett belőle? Betörés, hamisítás, nyomozás… a Mindentudók a sorozat hatodik kötetében sem okoznak csalódást."

___________

A délelőtt során - amióta írtunk az 5. részről - Gergő ki is olvasta a 6. részt. :)
És az első kérdése az volt: nincs 7. része? Mert a végén hiányérzete támadt, hogy így nem fejeződhet be a történet, úgyhogy hiányolja és várja a folytatást.

Az Egyiptomban játszódó részeket nagyon szerette, és kimondottan élvezte, hogy ott kalandozhat, nyomozhat a főszereplő gyerekekkel együtt - gondolom, az író nem véletlenül oda helyezte a kalandokat. Egyiptom mindenki számára izgalmas, rejtélyes, és mindig lehet számítani arra, hogy ott újabb titkokra derül fény.

Gergőt is nagyon érdeklik az egyiptomi helyszínek, mitológia, a fáraók, a Szfinx, nyilvánvalóan a piramisok stb. Kit ne érdekelnének ezek, nem igaz?

De a párizsi helyszínen játszódó eseményeket is nagy örömmel olvasta, mert így a könyvben találkozhatott azokkal a helyszínekkel, amelyeken már Ő is járt.

Érdekelték a regényben szereplő szobrok, festmények, és amikről nem volt elég információnk, azoknak rögtön utána is néztünk, és olvastunk a történetükről - ezért külön nagy piros pont jár ennek a könyvnek, mert sikerült ennyire felkeltenie egy 9 éves gyermeknek az érdeklődését, hogy utána akarjon járni a benne említett műalkotások történetének, eredetének. 

Úgyhogy nagyon várjuk a 7. részt!

ITT megrendelhető!

María Maneru: A sivatagi expedíció – Mindentudók Klubja 5. rész



"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
A Mindentudók ezúttal nagy fába vágják a fejszéjüket: miközben ismét egy legenda nyomában járva a sivatagban kutatnak, felfigyel rájuk egy gyilkos szekta is… Vajon megmenekülnek-e a kelepcéből?"
_____________

Gergő az 5. részét is elolvasta a régészes könyvnek, és - nem meglepő - ez is nagyon tetszett neki.

A könyvben a 4. részből ismert egyik szereplő, aki régész és egyben kalandor, meg akarja találni Punt országát, és a gyerekek is csatlakoznak hozzá a keresésben - ők sem maradhatnak ki a jóból! :) -, aminek során számtalan kaland, izgalom és megpróbáltatás vár rájuk.
A szülők is velük tartanak, hogy a segítségükre legyenek, de természetesen hogy sikerrel járnak-e vagy örök rejtély fogja övezni a titkot, amelyet fel akarnak tárni, azt nem áruljuk el. Ha meg akarjátok tudni, olvassátok el ti is!

Gergő már olvassa a 6. részt, nemsokára arról is beszámolunk.

ITT megrendelhető!