MŰFAJOK szerinti bontás:

2017. június 26., hétfő

Maria Maneru: A Nílus kincse – Mindentudók Klubja 4. rész



"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
A nyomozásba ezúttal a nyaraló felnőttek is bekapcsolódnak, ami egyrészt segíti a Mindentudók munkáját, ugyanakkor hátráltatja is őket, hiszen a felnőttek nem hisznek a mesékben… vagy mégis?"

_____

Gergő kiolvasta a Mindentudók Klubjának 4. részét is. Ez a kötet is az előző részek főszereplőinek kalandjairól szól, akik még mindig Egyiptomban járnak, de ezúttal nem a sivatagban, hanem a Níluson történnek velük az események.

A szereplő gyerekek a Nílusban találnak egy palackpostát, amely egy kincses térképet rejt, és természetesen elindulnak megkeresni a kincset, ezúttal a szüleik segítségével.

Ez a rész is ugyanannyira izgalmas és olvasmányos, mint az előzők voltak, és Gergő számára külön öröm, hogy ez is a varázslatos Egyiptomban játszódik.

Még mindig régész szeretne lenni, és ezek a kötetek további motivációt jelentenek a számára.

Nagyon tetszik neki az is, hogy az egyiptomi istenekről különféle érdekességeket, legendákat mesél a szerző.

Most nekikezd a sorozat következő, 5. részének, ami, azt gondolom, a legjobb bizonyítéka annak, hogy nagyon tetszik neki ez a sorozat.

Ajánljuk minden olvasni szerető kisgyereknek, és azoknak is, akik még csak most barátkoznak az olvasással - ez a sorozat ugyanis remek segítőtárs az olvasás megszerettetésében.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető ITT.

2017. június 25., vasárnap

Ken Follett: Teherán


Képtalálat a következőre: „ken follett teherán”

"Idő: 1979-80 tele, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogyan küldjék haza több ezer más emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat. Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza, állandó feszültségben – amelyben persze az olvasó is részesül. Follett megannyi kitalált sztori után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli."

____

Ken Follett kap tőlem egy nagy-nagy piros pontot, ez a könyve nagyon jól sikerült - azért, mert megtörtént eseményeket dolgoz fel.
Így, hogy a történet szálai nem rá voltak bízva, nem lehetett azt mondani, hogy jaa, peersze, nemáár... Pedig voltak hajmeresztő részek, amik ha kitalált dolgok lettek volna, akkor bizony valószínűleg ezt mondja az ember. De, ugye, a valóság mindig képes olyat produkálni, amit kevésbé fogadnánk vagy hinnénk el, ha kitalált sztori lenne.

Nagyon-nagyon izgalmas, jól megírt, letehetetlen, szórakoztató, olvasmányos könyv, és a történet tényleg borzasztó érdekes, és számomra nagyon megindító, hogy ez a milliomos cégvezető tényleg mindent megtett azért (a saját maga biztonságát is kockára téve, és a legkevésbé sem kalandvágyból), hogy hazahozza két beosztottját, egyszerűen azért, mert felelősséget érzett értük.
Jó érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek, akik a felelősséget ennyire komolyan veszik, szívükön viselik - főleg ha tartoznak felelősséggel valakiért (ez esetben kötelességüknek tekintik és eltántoríthatatlanok); de még ha nem tartoznak, akkor is.

Ross Perotnak hívták azt az embert, aki megszervezte ezt a lehetetlennek tűnő mentőakciót, álljon itt a neve, mert megérdemli. És Simons ezredes is, aki már visszavonult, abszolút nem lett volna ez dolga, semmiféle fizetséget nem fogadott el, mégis elvállalta a mentés megszervezését és vezetését csupán azért, hogy segítsen két amerikainak hazajutni.
Vannak ilyen emberek, és már azért érdemes elolvasni ezt a könyvet, hogy tudjunk erről!

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, annak is, aki könnyed kikapcsolódásra, izgalmas történetre, folyamatosan pörgő cselekményre vágyik, de annak is, akit a történelmi, politikai helyzetek érdekelnek - ez a kettő mindkettőben bővelkedik.


2017. június 18., vasárnap

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb



"Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel.
Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.


Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre."

____

Fredrik Backman legújabb könyvét - érdekes adalék - eredetileg nem a nagyközönségnek szánta. Hanem magának, gondolatai rendszerezéseként az adott témakörben.

Ezért van az, hogy egy igen vékony, kb. egy óra alatt végigolvasható kis könyvecske született - azonban komoly, nehéz témában, amely alapján már mégsem annyira helytálló a "kis könyvecske" megfogalmazás.

Mély és szomorú témát boncolgat, ami sokak életében jelen lévő kérdés, és talán nem szeretünk, talán nem tudunk beszélni róla, talán nem tudjuk, hogy mit is mondhatnánk, vagy talán beszélünk róla, csak jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémával. Talán Backman saját maga számára készített gondolatrendszerezése számunkra is hasznos lehet. Talán könnyíthet azon, hogy megértsük vagy elfogadjuk a dolgokat. De egyáltalán nem biztos, hogy ezt ezzel a regénnyel megteszi. Korántsem biztos, hogy meg tudja tenni. Mert lehet, hogy az lehetetlen.

De mindenképpen megtisztelő, érdekes és megható, hogy ezeket a gondolatokat a rendelkezésünkre bocsátja - hogy megbízik bennünk annyira, hogy elénk tárja a félelmeit, a szomorúságát. Hogy kezdjünk vele, amit akarunk - abban bízva, hogy a segítségünkre lehetnek a sorai.

Nem tudom, hogy segítenek-e vagy sem; talán ez egyénileg más és más.

De hogy értékes - és szívszorító és a szívünk mélyéig hatoló - olvasmány, abban egészen biztos vagyok. Ahogy azt már megszokhattuk tőle. Backman mindig célul tűzi ki, hogy a tollából fontos gondolatok szülessenek; és úgy látszik, ez az igényesség akkor is igaz, ha a sorokat eredetileg pusztán önmagának szánja.

Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Carmen Posadas: Öt kék légy


Öt kék légy

"Rafael Molinet Rojas élete idős korára megfeneklik: évekig ápolta édesanyját, akinek halála után depresszióssá válik, ráadásul anyagilag is kilátástalan helyzetbe kerül. Végzetes döntést hoz: véget vet életének, de előtte Marokkóba utazik, egy luxusszállodába, hogy kellemesen töltse utolsó napjait. 
A szálloda vendégei között felfedez egy asszonyt, akiről korábban egy rejtélyes gyilkossági ügy szereplőjeként hallott: Mercedes a gyanú szerint évekkel korábban hagyta meghalni hűtlen férjét. A történet szerint Mercedes barátnője, Isabella, egy tangeri öreg és gazdag zsidó fiatal felesége viszonyt kezdett Mercedes férjével, Valdésszel. Az egyik légyotton azonban Valdes félrenyelt egy mandulaszemet és fuldokolni kezdett. Isabella segítséget kért a közelben tartózkodó Mercedestől, aki kettesben akart maradni fuldokló férjével, s mire megérkezik a mentő, a férfi halott… A gyilkosságot soha nem sikerült rábizonyítani.
A luxusszállóban Mercedes kiadói felkérésre pletykatörténeteket készül írni a vendégekről, ahogy Molinot is naplót ír pszichiátere javaslatára, terápiás célból. Mindketten a saját szemszögükből ecsetelik a szállodában történteket. 
Megjelenik egy négyfős spanyol társaság, a madridi elit két ismert tagja igyekszik elbújni a világ szeme elől szeretőik társaságában. Csakhogy az egyik nő Mercedes régi ismerőse, így újra szóba kerül az egykori rejtélyes haláleset. A társaság egyik férfitagja, a rádióriporter Antonio elhatározza, hogy szaftos történetet kerít Jaime Valdés haláláról, amelyben egyértelműen Mercedest kiáltja ki gyilkosnak. A közönség falni fogja a sztorit, mindegy, hogy mi a valóság…
Molinet kihallgatja a társaságot és úgy dönt, megakadályozza a leleplező cikk megjelenését, s balesetnek álcázva elteszi láb alól Antoniót. Naplójából az is kiderül, mi erre az oka: 40 évvel korábban kicsapongó, részeges apja lezuhant a lépcsőn, és sem ő, sem édesanyja nem siettek a segítségére, sőt a 15 éves fiú még fejbe is vágta az apját, hogy biztosak lehessenek a halálában.
Agatha Christie rajongói ebben a Posadas-regényben is felfedezhetik a nagy angol példakép egy-egy regényének töredékét."

____


Az író tehetséges, csak a könyv dögunalom.

(A végére, az utolsó mondatba be akart tenni egy baromi nagy csattanót, de az sem sikerült, mert meg akart ugyan hökkenteni, de valami olyasmivel, aminek egyszerűen semmi jelentősége. Nem akarok több szót vesztegetni erre, nem krimit kéne írnia, krimit semmiképpen sem kellene írnia, mert ez csak névlegesen az, de szerintem a műfaj egyetlen ismérvének sem felel meg. Még ez sem lenne baj! Csak ne lett volna ennyire unalmas, és minden szempontból - történet, karakterek jellemvonásai, fejlődése, leírások - jelentéktelen és semmitmondó mindegyik oldala!)

Ui.: És hogy jön ide Agatha Christie??


2017. június 16., péntek

Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára


"Az Ágról szakadt Tóbiás és a Vango szerzőjének új könyve az olvasás és a képzelet mindennel dacoló erejéről szól. Főhőse, Viktória életébe egyszer csak beköltöznek a regényhősök, és eldönthetetlenné válik, mi a regény, és mi a valóság. Fordulatos nyomozása során Viktóriának számos rejtélyt kell megoldania: hol bujkálnak a csejenek, hová tűnt a hangos falióra, és miért tesz a fejére édesapja indiánfejdíszt, ha munkába indul?
Az Ábrándok könyvtára egy kis könyv a bennünk lakozó nagy könyvekről. Magyar nyelvű kiadását Timothée de Fombelle könyvszerető magyar barátainak ajánlotta, sorai a kötetekben is olvashatók."
____

Dávid egy irodalmi pályázaton nyerte ezt a könyvet, és még aznap neki is állt elolvasni, és még aznap be is fejezte, ugyanis nagyon tetszett neki.

Én nem olvastam (még), de az érdeklődésemet felkeltette, hiszen olyan gyönyörű, hívogató, igényes a kivitel, amely ugyanakkor egyértelműen láttatja azt is, hogy a belbecs is megvan benne.

Érdekes: az első olyan könyv, aminél Dávid nem találja a szavakat - azt mondja, nem tudja megfogalmazni, hogy mi tetszett neki benne, és a könyv mondanivalóját sem.
De nem tudta letenni, amíg ki nem olvasta, erre mindketten tisztán emlékszünk, és hát ez a lényeg egy regény olvasásakor, ez minden szónál többet mond, nem?

2017. június 1., csütörtök

Gárdonyi Géza: Egri csillagok



"Az Egri csillagok alcíme: Bornemissza Gergely élete. Az ő életét, sorsának alakulását követhetjük végig a műben: a gyermekkortól megannyi kalandon, a szerelem beteljesülésén át a várvédő katona tetteiig. A regény két részre tagolódik: az ostrom előtti évek és a néhány hetes ostrom. Rengeteg szereplőt, történelmi alakot és írói képzelet által megformált figurát mutat be az író. S bár a középpontban Bornemissza Gergely áll, az Egri csillagok elsősorban nem neki, hanem a török ellen küzdő magyarságnak állít emléket. Az önzetlen hazaszeretet és hazafiság példájával. Hiszen az egri vár védői szinte reménytelen helyzetben vállalták a küzdelmet, tudván azt, hogy csupán önmagukra támaszkodhatnak. A félelmetes török túlerővel szemben csodának tetszik a győzelem. De a történelem valósága volt ez a csoda, melyet valóságos férfiak és nők - vagyis hősként viselkedő emberek értek el."

____

Dávidnak nagyon tetszett ez a könyv; azt mondta, valószínűleg újra ki fogja olvasni.
És nagyon nehezen olvasta ki, ami rá nem jellemző.
Na, vajon mi az összefüggés a fenti két állítás között?
Igen! Eltaláltátok! Bizony! Az, hogy kötelező olvasmány volt!

Pedig Dávid elég kötelességtudó (illetve: nagyon kötelességtudó), és neki nem szokott problémát okozni, ha valami kötelező. És ezt ő nem is fogalmazta meg így, hogy ez, hogy kötelező volt, probléma lenne. És mégis... Ilyen vastag könyveket is napok alatt ki szokott olvasni, nem hónapok alatt! És közben belekezdett más típusú - saját maga által választott - regényekbe is. Miközben végig mondta, hogy tetszik neki az Egri csillagok, jó a történet, jól van megírva, és, mondom, azzal zárta a dolgot, hogy újra el fogja olvasni, mert nagyon jó volt.

És valóban: az olvasás egy személyes élmény, privát élmény, a saját választásunktól függ, hogy mit olvasunk, a mi döntésünktől - és ez jó! És fontos is! Értelme, haszna és jövőbe mutató, jelentős célja van!

Ugyanakkor értem, hogy vannak és kell hogy legyenek kötelező olvasmányok.
De a kettő nem mindig találkozik (a jó olvasmány és az akarat) - és ezek szerint ez még akkor is igaz, ha a tetszés pedig megvan.

És ahelyett, hogy azt írnám, 'értem, miért', inkább azt írom, 'érzem, miért'. Beleképzeltem magam Dávid helyzetébe (én már elég régen olvastam kötelező olvasmányt, nem annyira emlékszem, hogy hogyan is álltam hozzá), és 'érzem' a különbséget...

Az lehet szörnyű, amikor még az is fennáll, hogy a könyv nem arat sikert egy gyereknél, nem tetszik neki - akkor mi fogja legközelebb olvasásra bírni?

Dávid úgy oldotta meg ezt a dolgot, hogy "tetszik a könyv, csak kötelező", hogy közben kiolvasott 1-2 másikat is, és így megvolt a tetszés, a kötelesség és az akarat, a saját döntés találkozása is. A másik megoldása pedig, hogy ezt kiolvassa újra, akkor már saját akaratából. Helyes. Szerintem jól megoldotta ezt a kérdést, jobbat én sem tudtam volna kitalálni ennél.

Maria Maneru: A szfinx titka – Mindentudók klubja 3. rész




"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
Az események ezúttal a híres kairói bazárba sodorják a Mindentudókat, ahol egy közönséges szuvenír nyomában elindulva régi legendák válnak valósággá, és elkezdődhet a versenyfutás az idővel!"

A kincskeresés már önmagában is mindig érdeklődésre számot tartó téma a gyerekek körében.
A Szfinx titokzatossága és a hozzá kapcsolódó legendák pedig, lássuk be, valóban izgalmasak, a képzeletet kellőképpen megmozgatják, és mindannyiunkat érdekelnek és lenyűgöznek. Hiszen annyi kérdést vetnek fel, annyi szálon el lehet indulni az elméleteken gondolkodva, a fantáziánkra vagy akár a tudományosan megalapozott tényekre hagyatkozva. 

Gergő azt mondta: milyen jó ezeknek a gyerekeknek, hogy régészek a szüleik (és ezáltal ilyen kalandokba keverednek)! Azt hiszem, ha nem lenne nagyon jó ez a könyv, akkor eszébe sem jutott volna ilyet mondani.
Szóval ha valakit eddig nem győzött volna meg a fülszöveg, a borító és az eddigi ajánlók, akkor tessék, a gyermekemet úgy magával ragadta a könyv - és persze a saját álmai, amelyek mellé ez a sorozat remek kiegészítőként szolgál -, hogy azt szeretné, ha az apukája és én is régészek lennénk. :)

Most pedig jöhet a 4. rész, amiről szintén hamarosan beszámolunk.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

Ken Follett: Alattunk az óceán

Kapcsolódó kép

„A Pan American légitársaság luxusgépét mindenki csak Clippernek nevezte. Az utasok királyi családok tagjaira, filmsztárokra, nagy nemzetközi vállalatok elnök-vezérigazgatóira és kisebb országok államfőire korlátozódtak. Kivéve talán Tom Luthert. Gazdagnak gazdag volt, de vagyonáért megdolgozott, s így nem volt szokása fényűzésre pazarolni. Mégis szükség volt rá, hogy alaposan megismerje a gép belső elrendezését. Egy nagyon nagy hatalmú ember felkérte, végezzen el egy veszélyes feladatot. Feladata elvégzéséért nem kap pénzt, de a nagyon nagy hatalmú ember tartozni fog neki egy szívességgel, ami minden pénznél többet ér.”

____


Először úgy akartam kezdeni, hogy olyan túl nagy irodalmi értéke nincs ennek a könyvnek, de aztán rájöttem, hogy ezt így nem írom le, mert ha egy regény 360 oldalon keresztül leköt és szórakoztat, akkor valami értéke csak van.

Mindamellett viszont, hogy szórakoztató és olvasmányos (mert ez az a bizonyos érték), egyben felszínes és sekély is, senki se számítson különösebb mondanivalóra a sablonos, jól megszokott "harcolj a szerelemért" meg "állj ki az álmaid mellett" és "utasítsd el a háborút" és "légy a magad ura" és "küzdj a szabadságért" dolgokon túl. Persze, persze, nem azt akarom mondani, hogy ezek nem lehetnek fontosak egy könyvben, azt meg végképp nem, hogy az életben nem fontosak, dehogynem, csupán annyi lenne a lényege a mondandómnak, hogy e tárgykörben semmi újat nem nyújt Follett. Mondjuk ki: csupán szórakoztatni akar. Ennyi. És azt meg is teszi. De néha már elég idegesítően közhelyes és felületes, és annyira hatásvadász dolgokkal és mondatokkal operál, hogy olyankor legszívesebben félbehagytam volna a könyvet.

Egy esélyt fog még tőlem kapni, de az egy olyan könyv lesz, ami megtörtént eseményeken alapul. Utána, azt hiszem, nem rabolom tovább a saját időmet az ő könyveinek olvasásával.

2017. május 24., szerda

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs



​"Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Olykor Elsa is bolondnak tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol az ő mássága ünnepelt erény, s ahol, mint lovag, bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan szüksége is lesz Elsának. Nagymama ugyanis meghal, s leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyekről elbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez – jobbára házbéli szomszédaikhoz –, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják."
____

Az Ove után Fredrick Backman megint csodás művet hozott létre. Végig nagyon élveztem a történet folyását, de az utolsó 60-80 oldal aztán főleg hibátlan volt. A történetvezetés, a karakterek fejlődése, az olvasó számára annak a lehetősége, hogy a dolgok mélyére lássunk, és az abszolút nem várt fordulatok.

Backmant nagymértékben jellemzi az empátia, az emberség, kiváló a humora, egyéni a látásmódja, az irónia pedig csak javára válik a történetnek és a szereplőknek. 

Backman nagyszerű történetmesélő; azonnal magával ragad, amint megízleled különleges írás- és szemléletmódját. Éleslátása bámulatos: ráirányítja olyasmire is a figyelmedet, ami fölött elsiklanál - ami fölött el is siklasz a hétköznapokban.

Humora megmutatkozik például a következő sorokban:

"Nagymama szerint a hatékonyság ökörség, és magasról tett rá, hogy vajon a konfliktusok károsak-e rá nézve. Elsa hallotta egyszer, hogy az egyik orvos anya kórházában azt mondta, hogy nagymama "olyan ember, aki képes vitát szítani egy üres szobában", de mikor Elsa ezt elmesélte nagymamának, nagymama mogorván nézett: "Lehet, hogy a szoba kezdte, erre nem gondolt senki?""

És egy másik kedvenc részem:

Elsának, a nagy Harry Potter-rajongónak azt mondja az édesapja, aki még járatlan a Harry Potter-témában:
"- Van egy Harry Potter-film is, tudtad?
Elsa elnézően cirógatja meg az arcát.
- Apa. Szeretlek. Tényleg. De te valami barlangban laksz?
- Tudtad? - lepődik meg apa.
- Mindenki tudja, apa."

És a dolgok mélyére ásásnak egy ékes példája (röviden amit tudni kell ennek a párbeszédnek a megértéséhez, az az, hogy a nagyi egykor sokat utazott távoli tájakra gyógyítani, amikor kicsi gyereke volt):

"Anya a keze után nyúl, mikor feláll, és mikor Elsa már épp elindulna kifelé, anya félálomban azt suttogja:
- Az emberek sosem mondták volna, hogy a nagyapád rossz apa volt, ha ő utazott volna el életeket menteni a nagymamád helyett...
- De, én! Én mondtam volna! - vagdalkozik Elsa.
- Tudom, ezért vagy te a jövő - mosolyog anya."

Még egy sor, amit nagyon szerettem ebben a könyvben:

"Barátságosnak lenni választás kérdése."

És Backmantól egy idézet, amely sokat elárul arról, hogy milyen öniróniával, humorral és empátiával találkozhatunk az írásaiban:

"Köszönöm, hogy az olvasóm vagy! A te furcsa ízlésed nélkül minden valószínűség szerint kénytelen lennék rendes munka után nézni."

Nem nagyon szoktam idézni a könyvekből, de ebből muszáj volt. Ugyanis a Backman történetéből kiragadott sorok sokkal beszédesebbek, mint amit én mondhatnék erről a fantasztikus regényről.

A fordítónak külön minden elismerésem, mert szerintem annyira érezte az író stílusát, hogy jobb fordítás ennél nem is születhetett volna.

Mindenkinek nagyon-nagyon jó szívvel ajánlom Fredrik Backman könyveit, akár humoros írásra, akár szomorú történetre, akár letehetetlen regényre, akár izgalmas fordulatokra vágyik. 


Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT!

2017. május 22., hétfő

J.K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - Az eredeti forgatókönyv


"1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még
csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.
Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára."

____

Régen láttam (ha láttam már egyáltalán) ilyen gyönyörűséges könyvet. A fenti kép sajnos nem adja vissza azt a szelíd aranyos csillogást és azokat a borítón lévő illusztrációkat, amelyek annyira elkápráztatják az embert, amint a kezébe veszi a könyvet. Egy ilyen tetszetős könyvet egyszerűen nem lehet nem elolvasni. És akkor még kizárólag a külcsínről beszéltünk, csak ezután jön a belbecs! Mert, igen, ebben a könyvben mindkettő megvan.

Én a gyerkőceimmel a filmet láttam először, és az is nagyon tetszett, kiváló színészek játszanak el egy kiváló történetet - hogy is ne lehetne jó?
De az írott forma mindig hozzáad a történet élvezeti értékéhez, és nekem Az elátkozott gyermeknél is nagyon bejött a forgatókönyv-formátum, holott picit féltem tőle először, hogy vajon tetszeni fog-e - főleg mivel nagyon magas a mérce.
De alaptalan volt az aggodalmam: azonnal magával ragadott az általam eddig nem ismert jellegével, aminek másfajta sajátosságai és értékei vannak, de éppúgy lehengerelnek, mint a regényes formában megírt történetek.

Így, mivel a Harry Potternél már rájöttem, hogy nincs mitől tartanom, ennél a könyvnél már nem volt kérdés, hogy érdekel-e a forgatókönyv. Érdekel, nagyon is, mert szerintem roppant módon élvezhető az, hogy tulajdonképpen szinte csak kiválóan felépített párbeszédekből áll a könyv.

Rowling egyedülálló fantáziavilága, képzelete olyasmi, amire nem nagyon lehet szavakat találni: ezzel csak ő rendelkezik, és ezért van az, hogy amint meglátjuk egy új művön a nevét, máris nyúlunk érte, bármi legyen is az.

Nekem is mindegy, hogy krimit vagy ifjúsági regényt vagy szépirodalmat ír - a neve nekem garancia a minőségre. 

A Legendás állatok is egy nagyon izgalmas, eredeti ötletek és gondolatok sokaságát tartalmazó, remekül felépített történet, aminek szerintem nem hátrányára válik, hanem külön értéke, hogy forgatókönyvformában olvashatjuk.

Rowling hatalmas tehetség, és közben vicces és nagyon emberi - és most egy új oldaláról mutatkozott meg: forgatókönyvet is tud írni, ehhez is ért, és amihez fog, az arannyá válik a kezében.


Az Animus Kiadótól megrendelhető!

2017. május 21., vasárnap

Marta Mañeru: A torinói királypapirusz rejtélye (Mindentudók Klubja 2.)



"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
Ha egy régen várt kiállítás botrányba fullad, akkor már csak a Mindentudók segíthetnek a bajon! A négy nyomozó, Laura, Ahmed, Robin és Petra ezúttal Sir Alexander becsületét védi meg a rosszakaróitól."

____

Gergő újabb olvasmánya, és ezzel is igen gyorsan végzett. Lelkesen olvasta, se nem látott, se nem hallott közben, úgyhogy biztos jó könyv lehet. :)

Azt mondja, nagyon tetszett neki ez a rész is, mert izgalmas volt, és hát, ugye, Ő is régész akar lenni, ezért ez a könyv telitalálat nála. A főszereplők nagyon klassz kalandokba keverednek - ami a régészet fő vonzereje számára (lásd: Indiana Jones).

A gyerekek ebben a könyvben is Egyiptommal ismerkedhetnek, és izgalmas nyomozás során juthatnak el a nagy felfedezésig.

Újabb ismeretekkel gazdagodnak Egyiptom történetével, isteneivel, legendáival kapcsolatban, miközben remekül szórakoznak a kalandos történetet olvasva.

A kisebb gyermekek számára színes, igényes illusztrációk teszik még vonzóbbá a könyvet.


A Napraforgó Kiadótól megrendelhető.

2017. május 14., vasárnap

Ken Follett: A Modigliani-botrány

Follett Ken: A Modigliani-botrány

"A Modigliani-botrány a londoni művészvilágba kalauzol el 
bennünket. Egy fiatal angol művészettörténész lány, Dee Sleign párizsi 
vakációja során eddig ismeretlen Modigliani-festmény nyomára bukkan, és 
barátjával, a műalkotásokkal üzletelő, nagymenő Mike-kal a kép 
felkutatására indul. Kiderül, hogy Modigliani ezt a képet állítólag 
kábítószer hatása alatt festette, majd egy livornói rabbinak 
ajándékozta, aki egy aprócska olasz faluba, Poglióba vonult vissza, és 
1920 körül bekövetkezett halála óta senki sem tudja pontosan, mi lett a 
sorsa a maga nemében páratlan remekműnek. Dee és Mike a festmény után 
vetik magukat - persze nem csupán a műélvezet kedvéért, hanem azért is,
mert természetesen megfordul a fejükben, hogy egy eredeti Modigliani 
eladásával igazi vagyont szerezhetnének..."

____

Rendkívül szórakoztató, olvasmányos, nagyon laza krimi, amely tökéletes kikapcsolódást kínál. Eleinte nem tudtam, hogy igazán tetszeni fog-e, de aztán azon kaptam magam, hogy alig várom, hogy olvashassam.

Modigliani miatt kezdtem bele az olvasásába, mert ő a kedvenc festőm, viszont róla tulajdonképpen semmi nem derül ki a könyvből. (Mármint: semmi. Tényleg egyáltalán semmi.) Ugyanakkor sokak számára valószínűleg éppen ez a vonzó a könyvben, hogy Follett nem kezd művészettörténeti elemzésekbe és ismertetőkbe, csak a krimi szálait csűri-csavarja, azt viszont kiválóan. 

Klasszikus bűnügyi regény, amit most nagyon élveztem, mert az utóbbi években íródó krimik egyre durvábbak, hiszen egyre magasabb az ingerküszöb. Ebben nincs brutalitás, nincs gyilkosság (!), mégis nagyon izgalmas, szórakoztató és sodró lendületű történet.

Egy ilyen "régi típusú" krimi, higgyétek el, kiválóan megállja a helyét ma is, abban a krimiirodalomban, amelyet, lássuk be, áthat a borzalom; hiszen most már cél - és gyakran sajnos csupán öncél -, hogy minél szörnyűségesebb dolgokat kitaláljon és leírjon egy szerző.
A mai krimiírók szinte egymásra licitálva írják le a nagyobbnál nagyobb borzalmakat, ami után igazi felüdülés egy borzalom- és brutalitásmentes történet, és ilyenkor derül ki, hogy lám, anélkül is lehet izgalmas és letehetetlen egy könyv! 

És milyen más típusú - mennyivel könnyedebb, emészthetőbb, szorongásmentes - élményt nyújt egy agressziót nélkülöző történet! 

Tehát ez szerintem hatalmas értéke ennek a regénynek, így aki már sokallja a rendszerint alapos részletességgel kifejtett szörnyűségeket egy könyvben, de szereti a krimiket, az lásson hozzá A Modigliani-botrányhoz, remekül fog szórakozni.


A Gabo Kiadótól megrendelhető.

2017. május 8., hétfő

Arnaldur Indridason: Vérvonal




"Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnek nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnek régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló."

____

Hát nem könnyű téma, azt előrebocsátom. Hogy miért, azt viszont nem szeretném elárulni, mert azzal el kellene árulnom olyasmit, amiket nem jó előre tudni - némileg csökkentené az izgalmat és az olvasmányélményt.

Mindenesetre mindamellett, hogy pergő, izgalmas krimi, betekintést enged az izlandiak életébe (olykor kemény önkritikákkal), ami pluszértéke a könyvnek.

Izland zárt világa, az emberek sajátos felfogása egészen különleges helyzetekhez vezet(het), és Indridason az ilyen helyzetekről ír. 

Indridason könyveinek az elején azt érzem, hogy teljesen szokatlan és kiforratlan a stílus, és mintha még nem rázódott volna bele az író abba a hangnembe, amelyet választani akar (de nem tudhatom biztosan, hogy ez nem a fordítás bizonytalansága-e valójában), de aztán mindig rátalál a hangjára, és onnantól kezdve nem maradnak kétségek afelől, hogy pontosan tudja, mit miért és hogyan akar közölni.

Továbbra is azt mondom, hogy Indridason legjobb könyve, eddigi főműve a Kihantolt bűnök; ha azt elolvassa valaki, biztosan olyan bizalmat szavaz a szerzőnek, hogy onnantól minden regényére kíváncsi lesz.

A karakterek nagyon jól - nyersen, de jól (vagy nyersen, és éppen ezért jól) - ábrázoltak, és ezt úgy éri el Indridason, hogy egészen keveset ír róluk, de az nagyon beszédes.

Nagyon izgalmas és letehetetlen könyv, de elég torokszorító dolgokról szól, úgyhogy készüljetek fel, hogy nem lesz egy habkönnyű olvasmány.

Az Animustól megrendelhető!

2017. május 5., péntek

Harlan Coben: Hazatérsz




"Tíz évvel azután, hogy a nagy port kavaró emberrablási ügyben két hatéves kisfiú eltűnt, egyikőjük váratlanul előkerül – így kezdődik Harlan Coben új thrillere, a Hazatérsz. Egy évtizeddel korábban Rhys-t és Patrickot, két jómódú család gyermekét elragadták az emberrablók, óriási váltságdíjat követeltek értük, majd hirtelen nyomuk veszett. Tíz évig hánykódnak kétségek között az eltűnt gyerekek családtagjai, lassan minden reményüket elveszítve, mikor egyszer csak bekövetkezik a csoda: Rhys egyik rokona, Win Lockwood egy e-mail segítségével az egyik fiú nyomára bukkan. Win Myron Bolitar segítségét kéri, akivel, úgy tűnik, megtalálják az egyik, mára kamasszá serdült áldozatot, Patrickot.

Hol rejtegették el ilyen hosszú ideig, és mi mindenre emlékszik abból a végzetes napból? Valóban ő az, akinek hiszik? Miért zárják el a szülei a külvilágtól? És persze legfőképp: mit tud a mai napig másik áldozatról? Harlan Coben lenyűgöző, lélegzetelállítóan izgalmas új kötete egyszerre rejtélyekkel, váratlan fordulatokkal átszőtt krimi és megható mese barátságról, családról és arról, mit is jelent hazatérni.

„Sok mindent el lehet mondani Coben írásművészetéről, de a legjobb benne a következetessége. Nem csak hogy jó minden regénye, hanem egyenesen tökéletes. A Home is erről tanúskodik.” – The Huffington Post

„Harlan Coben tökéletesen tisztában van vele, hogyan feleljen meg az olvasók elvárásainak, most is felcsigázó és kanyargós történettel állt elő. Mind a régi rajongóit, mind az új olvasókat magával fogja ragadni.” – NewsOK

Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."
____

Nem tudok szóhoz jutni.
A Harlan Cobentől megszokott színvonalú, remek kriminek ígérkezett, és az is lett persze, de jóval több is ennél: három ekkora csattanóra a végén még én sem számítottam. 

Minden regénye gyöngyszem a krimiirodalomban, de ekkora meglepetések azért még az ő könyveinek a végén sem szoktak érni. És nem is egy, hanem - nem elírás - három.
Tényleg nehéz szóhoz jutni, még emésztem...

Egyfelől letehetetlen, nagyon izgalmas, elképesztően jól megírt krimi, másrészről viszont olyan történet, amely időnként könnyeket csal az ember szemébe - ami azért Cobennél nem megszokott.

A pergő stílust és a humort már megszokhattuk tőle, de azt, hogy olyasmit ír, amitől úgy rendesen elérzékenyül az ember, nem igazán.

Tehát ismét egy új oldaláról mutatkozott be - miközben hozta a régi, jól megszokott és tőle elvárt, lehengerlő formát is. 

Sok mindenre számítasz, találgatsz, hogy mi lesz a történet vége, és vannak is ötleteid; azon gondolkodsz, hogy melyik lenne a jobb befejezés. Na akkor elmondom, hogy nem tudsz olyan jó befejezést kitalálni, mint Coben. Nem tudsz, hidd el, szóval ne is erőlködj - Coben úgyis meg fog lepni a végén.

A történet szívbe markoló, tehát nem valószínű, hogy teljesen objektíven tudja olvasni az ember. De hát a "semmi sem az, aminek látszik" dolgot már ismerjük a krimiknél - most se számíts másra. 

Mindemellett persze állást fogsz foglalni, ez elkerülhetetlen. Mindig mindannyian állást foglalunk. Akaratlanul is. Ez így normális. Aztán ahogy alakulnak a körülmények a regényben, alakul a véleményünk is. 
De van, ami soha nem változik. 

A Jaffa Kiadótól megrendelhető.

2017. április 27., csütörtök

Lionel Shriver: Ennyit erről

Shriver Lionel: Ennyit erről

"Shep Knacker már régóta kuporgat a „Másvilágra": az akciós árfekvésű harmadik világba való idilli elvonulásra, ahol a dugipénze egy örökkévalóságig kitart.
Ahol a Brooklyn és Queens közötti autópálya dugóit majd felváltja a „beszélgetés, a gondolkodás, a látás és a létezés" – na meg az elegendő alvás. Amikor váratlanul egymillió dollárért sikerül eladnia lakásjavításokkal foglalkozó cégét, álma végre karnyújtásnyi közelségbe látszik kerülni. Glynis viszont, aki már huszonhat éve a felesége, végeláthatatlan kifogásokat eszel ki arra vonatkozóan, hogy éppen miért nem alkalmas az idő az utazásra. Belefáradván az általa alapított cégnél végzett rabszolgamunkába, Shep bejelenti, hogy ő bizony – vele vagy nélküle – nekivág, és egy tanzániai szigetre költözik. Az épp egy orvosi vizsgálatról érkező Glynisnek is vannak hírei: Shep nem mehet sehová, neki ugyanis feltétlenül szüksége van a férfi egészségbiztosítására. Egykettőre kiderül azonban, hogy a biztosításuk csak részben fedezi az asszony kezelésének horribilis költségeit, és Shep Másvilágra tartogatott pénzmagja hamarosan fogyatkozni kezd. Az amerikai egészségügyi rendszer emberéletekben mérhető költséges voltát feltáró, három mellékszállal gazdagított Ennyit erről nyomon követi egy házasság fenekestül való felfordulását, melynek során a halálos betegség váratlan lehetőségnek bizonyul a gyengédségre és az újra fellángoló intimitásra. A gyászos témára fittyet hányva Shriver lapozásra késztető energiával és száraz humorral ír, miközben azt a kérdést is feszegeti: mennyit ér egy emberélet?"

____

Shriver megint elgondolkodtató, torokszorító, merész, provokatív és egyedi hangvételű könyvvel állt elő. 

Kimond olyan dolgokat, amelyeket másnak nincs mersze, és beszél olyan érzésekről, amiket nem tudom, hogy honnan ismerhet, mégis olyan egyértelműen és világosan ír róluk, mintha vele történtek volna meg azok az események, amelyek ezeket az érzéseket kiváltják.

A megfogalmazásmódja mindig tiszta, minden kétséget kizáró, mégis ott van benne az empátia, de közben kíméletlen is, a maga őszinteségével, szókimondásával - azzal, hogy nem tűri a mellébeszélést. 

A végefelé elég nagy arculcsapások érik az embert, van a regényben egy olyan mozzanat, ami abszolút nem várt, kiszámíthatatlan, és hát eléggé mellbe vág, ugyanakkor Shriver ettől az, aki - hogy ha eszébe jut valami, nem hinném, hogy egy percig is habozik kimondani (leírni) azt. Nem érdekli, hogy ha megteszi, ki mit gondol majd róla. A szereplőit ő teremti meg, így a sorsukról, a gondolataikról, érzésvilágukról, kimondott szavaikról, meghozott döntéseikről kizárólag neki áll jogában döntéseket hozni. És hát merész döntéseket hoz, nagyon merészeket; gyanítom, hogy a saját életét is valahogy így éli. Merészen, kockázatokat vállalva (de sejtésem szerint nem fölöslegeseket és nem értelmetleneket), nem szorongva, hanem megélve mindazt, amit lehet - és nem akarva megélni azt, amit szerinte nem érdemes. És talán nem félve attól, hogy közben elszalaszt valamit. Persze ez csak teória, nem tudhatom.

Shriver nyers, és értem, hogy ez sokakat riaszt. Engem is néha. Valahogy azt érzem, hogy bátornak kell lenni ahhoz, hogy az ember szembenézzen az írásaival, mármint hogy alámerüljön a mélyére azoknak. És akkor mekkora bátorság kellhet leírni ezeket! Kigondolni, és utána nem lesöpörni az asztalról, hanem világgá kürtölni!

Shriver nem fél beszélni arról, hogy "a cselekvés kockázatát néha néha felülmúlja a nem cselekvés kockázata"; hogy valakinek, aki körül éjjel-nappal azon igyekeznek, hogy meglegyen a kényelme, a leginkább talán az hiányozhat, hogy ő maga teremtse meg ezt a kényelmet; hogy lehetnek olyan dolgok, amik egyszerre testesítik meg a változást és jelképezik a változatlanságot; hogy van, amikor egyszeriben minden egyforma jelentőséggel bír, így tehát olyasmi sem létezik többé, hogy "jelentőség"; hogy a gondolatoknak energiára van szükségük;
és beszél a családról, a család fontosságáról, de ezt sem hétköznapi módon teszi; sőt, a lehető "legnemhétköznapibb" módon.

Meg vagyok győződve arról, hogy Shriver korunk egyik legnagyobb írója, eredeti tehetség, kiváló, zseniális szerző, aki nem csak bátor és szókimondó, hanem szabad szellemű gondolkodó, aki megfelelő szavakba is tudja önteni mindazt, amit kigondol (éppen a megfelelő szavakat és mondatokat használja - ez fontos!), és rá tud venni arra, hogy olyanokon gondolkodj, amiken - valljuk be - nem nagyon szeretnél. 

2017. április 22., szombat

John Farndon: Séta az ásványok között



"Kirándulni jó! Hiszen a friss levegő és a mozgás mellett olyan csodákra is akadhatunk a túrázás során, mint amilyenek a kőzetek, az ásványok, sőt, szerencsés esetben akár drágakövet is találhatunk. Az ásványvadászok élete tele van meglepetésekkel, hiszen még a legunalmasabb kavicsnak is évmilliókra visszanyúló története lehet… Ez a könyv abban segít, hogy az olvasó kiismerhesse magát a kőzetek, az ásványok és a drágakövek lenyűgöző birodalmában."

____

A Napraforgó Kiadónak ez az új ismeretterjesztő könyve rengeteg érdekességgel ismerteti meg a gyerekeket az ásványokkal, kőzetekkel kapcsolatban. 
Például ír arról, hogy mit jelent az, ha csíkos kavicsot találnak, mit jelent az, hogy kőzetbolygón élünk, vagy hogy a Himalája hegyei egyre emelkednek (ti tudtátok ezt????), mik azok a magmás vagy üledékes kőzetek, fosszíliák, és még számtalan dologról.

Ti tudjátok, mi az a kőzetciklus? Hogy hol érdemes köveket gyűjteni? Hogy hogyan keletkeznek, illetve egyáltalán mik azok a fosszíliák? (Szerintem nem úgy, ahogy a legtöbben gondoltuk volna.) Hogy hogyan tisztítsuk a "kincseinket"?

A gyermekeknek azt is leírja a könyv, hogy miből áll a "kőzetvadász" felszerelése. Azt hiszem, ha egy kisgyerek "felszereléssel" lát neki valaminek, máris sokkal komolyabban veszi azt, és nagyobb lelkesedéssel veti bele magát. Ami jó abból a szempontból is, hogy így sokkal koncentráltabban és kitartóbban foglalkozik az adott dologgal, illetve - ami talán még fontosabb - hogy mindeközben jól érzi magát, élvezi azt, amit csinál!

Rengeteg új kifejezéssel is megismerkedhetünk ebből a könyvből, továbbá az ásványok létrejöttének módjával, az olyannyira izgalmas drágakövek képződésével, és hogy miről ismerhetjük fel, hogy milyen ásványt tartunk a kezünkben.

Mindenkinek, akit érdekelnek az ásványok és a kőzetek, hasznos, érdekes és izgalmas olvasmány!

ITT megrendelhető!

2017. április 16., vasárnap

María Maneru: Tutankhamon átka (Mindentudók Klubja 1. rész)




Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak! Legyen az egy törött amulett, egy eltűnt papirusz, egy titokzatos kincset rejtő szuvenír, egy régi térkép, egy elfeledett legenda vagy egy szoborhamisítvány, a Mindentudók mindig megtalálják a módját annak, hogy kiderítsék az igazságot! 

____

Egy nagyszerű új könyvsorozatot szeretnénk bemutatni nektek. 

A Napraforgó Kiadó egy új sorozattal jelentkezik, amelynek az 1. részét Gergő már el is olvasta.

Gergőnél már annálfogva is telitalálat, hogy régész szeretne lenni, így a téma nagy érdeklődésre tart számot nála. Nagyon tetszett neki, néhány óra alatt kiolvasta. Nem is igazán tette le, amíg nem végzett vele.

Úgy gondolom, hogy már 6-7 éves gyerekeknek is fel lehet olvasni esti mesének, de kezdő (1-2. osztályos) olvasóknak is remek olvasmány, illetve gyakorlottabbaknak, 3. osztályosoknak is leköti a figyelmét, és tulajdonképpen olvastatja magát a könyv, amíg csak véget nem ér a történet.

Az izgalmas történet Egyiptom misztikus világába repíti el az olvasóit, piramisokhoz, titkos alagutakhoz, múmiákhoz, szóval minden olyasmihez, ami lázba hoz egy gyermeket, de közben hangsúlyt fektet a szerző a barátságra, a történelemre és a tények ismeretére is, 

a színes illusztrációk pedig még vonzóbbá tetszik a könyvet.

Gergő hamarosan belekezd a 2. részbe, amiről természetesen szintén be fogunk számolni.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

2017. április 13., csütörtök

Robert Blofield: Forgass filmet 10 lépésben!



"Leforgatnád végre a saját filmedet, de éppen nincs néhány millió spórolt pénzed? Nehogy ez visszatartson! Ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan írj forgatókönyvet, hogyan tervezz storyboardot, hogyan forgass akár egy mobiltelefonnal, és sok mást is. Kövesd a könyv útmutatásait lépésről lépésre, és készítsd el életed első saját filmjét!"
________

Hát, nehéz lenne szavakba önteni, hogy mekkora sláger nálunk ez a könyv a 12 éves gyermekemnél. Pontosan ilyen könyvre vágyott, és íme, a Tessloff Babilonnak van egy ilyenje!
Nem tudom, hogy mennyire érdekli úgy általában a gyerekeket a filmforgatás, de az enyémet nagyon. Teljes lázban ég, hónapok óta, és rengeteget tanul, fejleszti magát e témában. És ebben ez a könyv is jelentős segítséget nyújt neki. Nap mint nap forgatja - mondom: hónapok óta! -, szóval, azt hiszem, ez egy nagyon jól sikerült és igényes ismeretterjesztő könyv.

Kamera már van, és néhány hét alatt szinte mindenféle segítség nélkül megtanult kezelni Dávid egy filmszerkesztő programot is (amit egyébként ebben a könyvben említenek), szóval máris új tudással gyarapodott az eszköztára, ráadásul abszolút nem mondhatnám, hogy haszontalanul tölti az idejét a számítógép előtt, hiszen új dolgokat tanul, új dolgokról szerez ismereteket, és nap mint nap fejleszti a kreativitását. Nem csak azzal, hogy egyedül megtanulta egy program használatát, hanem azzal, hogy minden mást is, ami ezzel jár (hangok vágása stb.), ÉS - emiatt különösen büszke vagyok rá - minden jelmezt, maszkot is Ő készít a filmhez! És nem akármilyeneket!
Természetesen a forgatókönyvet is Ő írja, de ez nem újdonság, eddig is csodás műveket hozott létre. Csak most egy másik műfajban is próbára teszi magát.
Így kerek az egész.

Szóval nagy dicséret ennek a könyvnek, persze még nagyobb a gyermekemnek, és dicséret illeti a szerzőt és a kiadót is, hogy olyan könyvet jelentetnek meg, amely kreativitásra ösztönzi a gyermekeket, és bár szerintem a gyermekek amúgy is, alapjáraton kreatívak, de az nagyon jó, ha egy könyv tovább sarkallja őket erre.

2017. április 7., péntek

Hans Keilson: Az ellenség halála




"Az izgalmas és finom emberséggel átszőtt regény középpontjában két ember áll. Egy fiatal, saját útját kereső zsidó férfi, és a politikai életben mind magasabbra és magasabbra emelkedő ellenség, akit ő csak B.-nek nevez, és akinek propagandája egyre fenyegetőbb, nyomasztóbb és mélységesen antiszemita légkört teremt.

Tettes és áldozat szimbiotikus, sőt sorsszerű kapcsolatát a szerző pontos megfigyelések révén boncolgatja, s írói tehetségének köszönhetően általános érvényű emberi parabolává emeli.

Az ellenség halálát Keilson 1942-ben, hollandiai búvóhelyén kezdte papírra vetni, de csak 1959-ben jelenhetett meg Németországban. Amerikai kiadása, amely a Keserédes komédia című kisregénnyel egy kötetben látott napvilágot, 2010-ben világszerte lelkes fogadtatásra talált, s egyben új lendületet adott a szerző befogadásának: „Az ellenség halála és a Keserédes komédia egy-egy remekmű, Hans Keilson pedig zseni.” (New York Times)

Hans Keilson (1909‒2011) Németországban született, majd 1936-ban a zsidótörvények elől Hollandiába emigrált, ahol 2011-ben bekövetkezett haláláig élt és alkotott. Karrierjének különlegessége, hogy igazi jelentőségét csak 2010-ben, 100 éves korában ismerték el, a New York Times áttörést hozó méltatása nyomán. Munkássága elismeréseképpen többek között elnyerte a Johann Heinrich Merck-díjat, a Moses Mendelssohn-érmet, a Humboldt-érmet és a tekintélyes Büchner-díjat."

____

Azt hiszem, már önmagában az is ráirányítja a figyelmet Keilsonra, ha olvassa az ember ezt a "100 éves korában lett ismert"-dolgot. Én valóban elég különleges tényező ahhoz, hogy felkeltse az ember figyelmét, érdeklődését. De én nem emiatt figyeltem fel rá, hanem a Partvonal Kiadó honlapját böngészve fedeztem fel a Keserédes komédiát, amit zseniális műnek tartok, és ezután természetesen kíváncsi voltam rá, hogy mit írt még.

Sokfajta megközelítéssel találkozhat az olvasó regényekben e témát illetően, de Keilson látásmódja megint egy teljesen új megközelítésmód. 

Az ő esetében egy egészen különleges szemlélettel találkozik az ember (amivel egyébként azonosulni sem tud, ugyanakkor tudja, hogy a szerző egyrészt kapaszkodókat keresett a talpon maradáshoz, és ehhez a megértést, a megérteni akarást hívta segítségül, másrészt pedig mit sem számít az, ha valamivel nem tudunk azonosulni, attól még azok a dolgok léteznek): amikor az üldözött (még a kezdetekkor) valamiért - maga sem tudja, hogy miért - vonzódik az általa csak B.-nek nevezett ellenséghez. (Tudjuk, ki volt az ellenség.)

Nem megbocsátani igyekszik neki, hanem megérteni őt. 

Vonzódik hozzá - talán az erejéhez; illetve csodálja azt a képességet, amellyel ennyi embert meghódított a szuggesztivitásával; azzal a "jól" felépített képpel, amelyet kialakított magáról. (Annyira kikívánkozik belőlem az iszonyodás, az, hogy hangot adjak a szörnyülködésemnek, az értetlenségemnek azzal kapcsolatban, hogy hány ember bedőlt ennek - méghozzá hódolattal, vidáman, önként és dalolva -, de ettől most eltekintek, visszafogom magam.)

Keilson megfordítja az"ellenségképet", és azt mondja (nem szó szerinti idézet, csak a lényeget foglalom össze): 'mi fenyegetve érezzük magunkat tőle; de ő nyilván ugyanezt érzi velünk kapcsolatban!' És ezzel ha nem is felmenti a viselkedését - azt nem teszi -, de magyarázatot talál rá. Egészen egyedi megközelítésmód. És lehet, hogy megvan a maga igazsága, de szerintem ezt senki sem tudja megítélni. Talán még maga B. sem... Ez egy elmélet, de sohasem fog kiderülni (talán jobb is), hogy pontosan mi járhatott annak az embernek a fejében.

Mindenesetre hajlamos vagyok elhinni azt, amit Keilson gondol ezzel kapcsolatban.
B. fenyegetve érezte magát, és ezért tette azt, amit... Csak valószínűleg maga sem volt tisztában azzal, hogy ez - hogy fenyegetve érzi magát; a gyűlölete; a bűnbakkeresése stb. - mit is jelent és honnan ered.
De amit Keilson gondolt erről, azt így fogalmazta meg, és hát lehet, hogy ő jár a legközelebb az igazsághoz:

"Nyughatatlansága hosszú időn keresztül szavatolta a fennmaradását. Amíg ellenem küzdhetett, szilárd talaj volt a lába alatt. Mire sikerrel járt és győztes lett, már megint kicsúszott alóla. A balgája legyőzte bennem azt, amivel önmagában soha nem mert szembenézni. Végső soron azért volt szüksége rám, hogy tombolva elrejtőzhessen saját maga elől."

Nagyon fontos mondatok...

Zseniális mű, de aki erről olvas, annak óhatatlanul szembe kell néznie a borzalmakkal is, amelyek megtörténtek. Pedig - ez a könyv másik különlegessége - ezeket tulajdonképpen Keilson egyszer sem mondja ki. Nem részletezi, nem fejtegeti, még csak nem is önti szavakba! Nem ezzel foglalkozik. Talán éppen azért, mert az ezzel kapcsolatos érzések, adatok, történelmi tények közismertek. Ezért ő másra helyezi a hangsúlyt, és ezzel mond újat és alkot remekművet.

Jó, hogy ha "kicsit" talán későn is, de felfigyelt rá a világ. És remélem, hogy a szavát minél többen meghallják, mert ha több ilyen hang szólhatna hozzánk, ha hallanánk a szenvedő alanyt, és nem csak történészek sorolnák a gondolataikat, hanem maguk a túlélők, akkor tényleg, igazán értenénk, tudnánk, hogy miről is van itt szó.

Fogalmam sincs, hogy ezek a hangok visszatartó erőt jelenthetnek-e a kellő pillanatban, amikor szükség van rájuk; de hiszem, hogy így kell hogy legyen. 


A Partvonal Kiadótól megrendelhető!

2017. március 30., csütörtök

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve



"Rusty Sabich helyettes főügyész egy közép-nyugati nagyvárosban. Amikor kolléganője, Carolyn Polhemus brutális gyilkosság áldozatává válik, főnökük, aki éppen ádáz kampányt folytat az újraválasztásáért, Rustyt bízza meg a nyomozás lefolytatásával. Sürgősen meg kell oldania az ügyet, ha lehet, még a választások előtt. Még mielőtt kiderülne, hogy viszonya volt az áldozattal. Az események azonban csakhamar nem várt fordulatot vesznek, amikor Rusty élete legszörnyűbb rémálmába csöppenve a vádlottak padján találja magát. Az amerikai igazságszolgáltatás útvesztőjében kibontakozó, lebilincselően feszült tárgyalótermi dráma lerántja a leplet az ambícióról, a megszállottságról, a képmutatásról, valamint az ember eredendő gyengeségeiről és legsötétebb titkairól. És mindvégig ott lebeg a kérdés: ki ölte meg Carolyn Polhemust?"

____

Régen láttam a filmet, én is, mint, gondolom, a legtöbben. Időről időre adta és adja a mai napig is a tévé, szóval nem nagyon lehet nem belefutni olykor. Én azért vettem meg ezt a könyvet, mert az ilyen jellegű regényeket nagyon bírom, ÉS nem emlékeztem, hogy ki a gyilkos. Ha emlékeztem volna rá, nem valószínű, hogy elolvasom. Pedig érdemes, mert

igazi irodalmi csemege. 
A szórakoztató műfaj élvonalát képviseli.

Nagy tehetséggel megírt, izgalmas, okos, intelligens; nagyon érdekes megközelítési módokkal és szempontokkal, nemcsak (sőt: főleg nem) a gyilkos személyét kutatva, nem csak egy per eseményeit követve, hanem a személyiségek, a fő- és főbb szereplők lelki síkjait boncolgatva. 

A jogi krimik - nevezzük így akkor ezt a műfajt - egyébként is mindig nagyon izgalmasak, hiszen ha jól van megírva egy bírósági per menete, annak számtalan árnyalata van, mindig új és új aspektusok és nézőpontok villannak fel, és elég nehéz (vagy lehetetlen) igazságot tenni - és szolgáltatni -; és akkor még ott vannak azok az árnyalatok, hogy 'igazságot' vagy 'jogot' szolgáltatni, illetve hogy ugyanaz-e mindenki számára az 'igazság(osság)'. 

Remek könyv, csak egy probléma adódott közben: úgy a négyötödénél beugrott, hogy ki a gyilkos... Próbáltam elhessegetni a kósza gondolatot, mert nem emlékeztem konkrétan a történet végére, csak arra, hogy "hú, valahonnan rémlik, hogy ő lesz az..." De nem tudtam elhessegetni, és ő lett, igen, de azt mondhatom, hogy még így is maradt meglepetés a végére, sőt talán (ezt nem tudom biztosan, mert nem emlékszem a filmre) annak a számára is marad a végére meglepetés vagy talány, aki látta is a filmet és emlékszik is rá, hiszen a regényben rendszerint van valami pluszadalék, -tartalom, ami a filmben nem jelenik meg esetleg mellékszálként vagy - hol lényeges, hol lényegtelen - motívumként sem, miközben pedig olyan hozzáadott érték lehet, ami igenis kell a történet teljességéhez. Nem feltétlenül ahhoz, hogy értsük az indítékot, hanem ahhoz, hogy a lelki mozgatórugókba alaposabban is belelássunk, ha szeretnénk. 

Időnként a kevésbé hangsúlyozott, de mégis a filmben is megjelenő dolgok szerintem nagyon is fontosak, és ha látszólag nem is bírnak nagy jelentőséggel, mégis hiba kihagyni őket, hiszen annyi apró összetevőből jön létre végül a nagy egész! Nem elég a nagy egészet vagy az ahhoz vezető két fő aspektust megmutatni, mert a többi tíz lényegtelennek vélt apró momentum nélkül talán semmi sem történt volna. 

És nemrég derült ki számomra, hogy ennek a könyvnek a megjelenése után húsz évvel született egy folytatás is, hamarosan annak is nekikezdek, csak most a sok krimi után olvasnom kell előbb némi szépirodalmat is.