MŰFAJOK szerinti bontás:

2017. május 22., hétfő

J.K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - Az eredeti forgatókönyv


"1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még
csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.
Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára."

____

Régen láttam (ha láttam már egyáltalán) ilyen gyönyörűséges könyvet. A fenti kép sajnos nem adja vissza azt a szelíd aranyos csillogást és azokat a borítón lévő illusztrációkat, amelyek annyira elkápráztatják az embert, amint a kezébe veszi a könyvet. Egy ilyen tetszetős könyvet egyszerűen nem lehet nem elolvasni. És akkor még kizárólag a külcsínről beszéltünk, csak ezután jön a belbecs! Mert, igen, ebben a könyvben mindkettő megvan.

Én a gyerkőceimmel a filmet láttam először, és az is nagyon tetszett, kiváló színészek játszanak el egy kiváló történetet - hogy is ne lehetne jó?
De az írott forma mindig hozzáad a történet élvezeti értékéhez, és nekem Az elátkozott gyermeknél is nagyon bejött a forgatókönyv-formátum, holott picit féltem tőle először, hogy vajon tetszeni fog-e - főleg mivel nagyon magas a mérce.
De alaptalan volt az aggodalmam: azonnal magával ragadott az általam eddig nem ismert jellegével, aminek másfajta sajátosságai és értékei vannak, de éppúgy lehengerelnek, mint a regényes formában megírt történetek.

Így, mivel a Harry Potternél már rájöttem, hogy nincs mitől tartanom, ennél a könyvnél már nem volt kérdés, hogy érdekel-e a forgatókönyv. Érdekel, nagyon is, mert szerintem roppant módon élvezhető az, hogy tulajdonképpen szinte csak kiválóan felépített párbeszédekből áll a könyv.

Rowling egyedülálló fantáziavilága, képzelete olyasmi, amire nem nagyon lehet szavakat találni: ezzel csak ő rendelkezik, és ezért van az, hogy amint meglátjuk egy új művön a nevét, máris nyúlunk érte, bármi legyen is az.

Nekem is mindegy, hogy krimit vagy ifjúsági regényt vagy szépirodalmat ír - a neve nekem garancia a minőségre. 

A Legendás állatok is egy nagyon izgalmas, eredeti ötletek és gondolatok sokaságát tartalmazó, remekül felépített történet, aminek szerintem nem hátrányára válik, hanem külön értéke, hogy forgatókönyvformában olvashatjuk.

Rowling hatalmas tehetség, és közben vicces és nagyon emberi - és most egy új oldaláról mutatkozott meg: forgatókönyvet is tud írni, ehhez is ért, és amihez fog, az arannyá válik a kezében.


Az Animus Kiadótól megrendelhető!

2017. május 21., vasárnap

Marta Mañeru: A torinói királypapirusz rejtélye (Mindentudók Klubja 2.)



"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
Ha egy régen várt kiállítás botrányba fullad, akkor már csak a Mindentudók segíthetnek a bajon! A négy nyomozó, Laura, Ahmed, Robin és Petra ezúttal Sir Alexander becsületét védi meg a rosszakaróitól."

____

Gergő újabb olvasmánya, és ezzel is igen gyorsan végzett. Lelkesen olvasta, se nem látott, se nem hallott közben, úgyhogy biztos jó könyv lehet. :)

Azt mondja, nagyon tetszett neki ez a rész is, mert izgalmas volt, és hát, ugye, Ő is régész akar lenni, ezért ez a könyv telitalálat nála. A főszereplők nagyon klassz kalandokba keverednek - ami a régészet fő vonzereje számára (lásd: Indiana Jones).

A gyerekek ebben a könyvben is Egyiptommal ismerkedhetnek, és izgalmas nyomozás során juthatnak el a nagy felfedezésig.

Újabb ismeretekkel gazdagodnak Egyiptom történetével, isteneivel, legendáival kapcsolatban, miközben remekül szórakoznak a kalandos történetet olvasva.

A kisebb gyermekek számára színes, igényes illusztrációk teszik még vonzóbbá a könyvet.


A Napraforgó Kiadótól megrendelhető.

2017. május 14., vasárnap

Ken Follett: A Modigliani-botrány

Follett Ken: A Modigliani-botrány

"A Modigliani-botrány a londoni művészvilágba kalauzol el 
bennünket. Egy fiatal angol művészettörténész lány, Dee Sleign párizsi 
vakációja során eddig ismeretlen Modigliani-festmény nyomára bukkan, és 
barátjával, a műalkotásokkal üzletelő, nagymenő Mike-kal a kép 
felkutatására indul. Kiderül, hogy Modigliani ezt a képet állítólag 
kábítószer hatása alatt festette, majd egy livornói rabbinak 
ajándékozta, aki egy aprócska olasz faluba, Poglióba vonult vissza, és 
1920 körül bekövetkezett halála óta senki sem tudja pontosan, mi lett a 
sorsa a maga nemében páratlan remekműnek. Dee és Mike a festmény után 
vetik magukat - persze nem csupán a műélvezet kedvéért, hanem azért is,
mert természetesen megfordul a fejükben, hogy egy eredeti Modigliani 
eladásával igazi vagyont szerezhetnének..."

____

Rendkívül szórakoztató, olvasmányos, nagyon laza krimi, amely tökéletes kikapcsolódást kínál. Eleinte nem tudtam, hogy igazán tetszeni fog-e, de aztán azon kaptam magam, hogy alig várom, hogy olvashassam.

Modigliani miatt kezdtem bele az olvasásába, mert ő a kedvenc festőm, viszont róla tulajdonképpen semmi nem derül ki a könyvből. (Mármint: semmi. Tényleg egyáltalán semmi.) Ugyanakkor sokak számára valószínűleg éppen ez a vonzó a könyvben, hogy Follett nem kezd művészettörténeti elemzésekbe és ismertetőkbe, csak a krimi szálait csűri-csavarja, azt viszont kiválóan. 

Klasszikus bűnügyi regény, amit most nagyon élveztem, mert az utóbbi években íródó krimik egyre durvábbak, hiszen egyre magasabb az ingerküszöb. Ebben nincs brutalitás, nincs gyilkosság (!), mégis nagyon izgalmas, szórakoztató és sodró lendületű történet.

Egy ilyen "régi típusú" krimi, higgyétek el, kiválóan megállja a helyét ma is, abban a krimiirodalomban, amelyet, lássuk be, áthat a borzalom; hiszen most már cél - és gyakran sajnos csupán öncél -, hogy minél szörnyűségesebb dolgokat kitaláljon és leírjon egy szerző.
A mai krimiírók szinte egymásra licitálva írják le a nagyobbnál nagyobb borzalmakat, ami után igazi felüdülés egy borzalom- és brutalitásmentes történet, és ilyenkor derül ki, hogy lám, anélkül is lehet izgalmas és letehetetlen egy könyv! 

És milyen más típusú - mennyivel könnyedebb, emészthetőbb, szorongásmentes - élményt nyújt egy agressziót nélkülöző történet! 

Tehát ez szerintem hatalmas értéke ennek a regénynek, így aki már sokallja a rendszerint alapos részletességgel kifejtett szörnyűségeket egy könyvben, de szereti a krimiket, az lásson hozzá A Modigliani-botrányhoz, remekül fog szórakozni.


A Gabo Kiadótól megrendelhető.

2017. május 8., hétfő

Arnaldur Indridason: Vérvonal




"Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnek nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnek régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló."

____

Hát nem könnyű téma, azt előrebocsátom. Hogy miért, azt viszont nem szeretném elárulni, mert azzal el kellene árulnom olyasmit, amiket nem jó előre tudni - némileg csökkentené az izgalmat és az olvasmányélményt.

Mindenesetre mindamellett, hogy pergő, izgalmas krimi, betekintést enged az izlandiak életébe (olykor kemény önkritikákkal), ami pluszértéke a könyvnek.

Izland zárt világa, az emberek sajátos felfogása egészen különleges helyzetekhez vezet(het), és Indridason az ilyen helyzetekről ír. 

Indridason könyveinek az elején azt érzem, hogy teljesen szokatlan és kiforratlan a stílus, és mintha még nem rázódott volna bele az író abba a hangnembe, amelyet választani akar (de nem tudhatom biztosan, hogy ez nem a fordítás bizonytalansága-e valójában), de aztán mindig rátalál a hangjára, és onnantól kezdve nem maradnak kétségek afelől, hogy pontosan tudja, mit miért és hogyan akar közölni.

Továbbra is azt mondom, hogy Indridason legjobb könyve, eddigi főműve a Kihantolt bűnök; ha azt elolvassa valaki, biztosan olyan bizalmat szavaz a szerzőnek, hogy onnantól minden regényére kíváncsi lesz.

A karakterek nagyon jól - nyersen, de jól (vagy nyersen, és éppen ezért jól) - ábrázoltak, és ezt úgy éri el Indridason, hogy egészen keveset ír róluk, de az nagyon beszédes.

Nagyon izgalmas és letehetetlen könyv, de elég torokszorító dolgokról szól, úgyhogy készüljetek fel, hogy nem lesz egy habkönnyű olvasmány.

Az Animustól megrendelhető!

2017. május 5., péntek

Harlan Coben: Hazatérsz




"Tíz évvel azután, hogy a nagy port kavaró emberrablási ügyben két hatéves kisfiú eltűnt, egyikőjük váratlanul előkerül – így kezdődik Harlan Coben új thrillere, a Hazatérsz. Egy évtizeddel korábban Rhys-t és Patrickot, két jómódú család gyermekét elragadták az emberrablók, óriási váltságdíjat követeltek értük, majd hirtelen nyomuk veszett. Tíz évig hánykódnak kétségek között az eltűnt gyerekek családtagjai, lassan minden reményüket elveszítve, mikor egyszer csak bekövetkezik a csoda: Rhys egyik rokona, Win Lockwood egy e-mail segítségével az egyik fiú nyomára bukkan. Win Myron Bolitar segítségét kéri, akivel, úgy tűnik, megtalálják az egyik, mára kamasszá serdült áldozatot, Patrickot.

Hol rejtegették el ilyen hosszú ideig, és mi mindenre emlékszik abból a végzetes napból? Valóban ő az, akinek hiszik? Miért zárják el a szülei a külvilágtól? És persze legfőképp: mit tud a mai napig másik áldozatról? Harlan Coben lenyűgöző, lélegzetelállítóan izgalmas új kötete egyszerre rejtélyekkel, váratlan fordulatokkal átszőtt krimi és megható mese barátságról, családról és arról, mit is jelent hazatérni.

„Sok mindent el lehet mondani Coben írásművészetéről, de a legjobb benne a következetessége. Nem csak hogy jó minden regénye, hanem egyenesen tökéletes. A Home is erről tanúskodik.” – The Huffington Post

„Harlan Coben tökéletesen tisztában van vele, hogyan feleljen meg az olvasók elvárásainak, most is felcsigázó és kanyargós történettel állt elő. Mind a régi rajongóit, mind az új olvasókat magával fogja ragadni.” – NewsOK

Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."
____

Nem tudok szóhoz jutni.
A Harlan Cobentől megszokott színvonalú, remek kriminek ígérkezett, és az is lett persze, de jóval több is ennél: három ekkora csattanóra a végén még én sem számítottam. 

Minden regénye gyöngyszem a krimiirodalomban, de ekkora meglepetések azért még az ő könyveinek a végén sem szoktak érni. És nem is egy, hanem - nem elírás - három.
Tényleg nehéz szóhoz jutni, még emésztem...

Egyfelől letehetetlen, nagyon izgalmas, elképesztően jól megírt krimi, másrészről viszont olyan történet, amely időnként könnyeket csal az ember szemébe - ami azért Cobennél nem megszokott.

A pergő stílust és a humort már megszokhattuk tőle, de azt, hogy olyasmit ír, amitől úgy rendesen elérzékenyül az ember, nem igazán.

Tehát ismét egy új oldaláról mutatkozott be - miközben hozta a régi, jól megszokott és tőle elvárt, lehengerlő formát is. 

Sok mindenre számítasz, találgatsz, hogy mi lesz a történet vége, és vannak is ötleteid; azon gondolkodsz, hogy melyik lenne a jobb befejezés. Na akkor elmondom, hogy nem tudsz olyan jó befejezést kitalálni, mint Coben. Nem tudsz, hidd el, szóval ne is erőlködj - Coben úgyis meg fog lepni a végén.

A történet szívbe markoló, tehát nem valószínű, hogy teljesen objektíven tudja olvasni az ember. De hát a "semmi sem az, aminek látszik" dolgot már ismerjük a krimiknél - most se számíts másra. 

Mindemellett persze állást fogsz foglalni, ez elkerülhetetlen. Mindig mindannyian állást foglalunk. Akaratlanul is. Ez így normális. Aztán ahogy alakulnak a körülmények a regényben, alakul a véleményünk is. 
De van, ami soha nem változik. 

A Jaffa Kiadótól megrendelhető.

2017. április 27., csütörtök

Lionel Shriver: Ennyit erről

Shriver Lionel: Ennyit erről

"Shep Knacker már régóta kuporgat a „Másvilágra": az akciós árfekvésű harmadik világba való idilli elvonulásra, ahol a dugipénze egy örökkévalóságig kitart.
Ahol a Brooklyn és Queens közötti autópálya dugóit majd felváltja a „beszélgetés, a gondolkodás, a látás és a létezés" – na meg az elegendő alvás. Amikor váratlanul egymillió dollárért sikerül eladnia lakásjavításokkal foglalkozó cégét, álma végre karnyújtásnyi közelségbe látszik kerülni. Glynis viszont, aki már huszonhat éve a felesége, végeláthatatlan kifogásokat eszel ki arra vonatkozóan, hogy éppen miért nem alkalmas az idő az utazásra. Belefáradván az általa alapított cégnél végzett rabszolgamunkába, Shep bejelenti, hogy ő bizony – vele vagy nélküle – nekivág, és egy tanzániai szigetre költözik. Az épp egy orvosi vizsgálatról érkező Glynisnek is vannak hírei: Shep nem mehet sehová, neki ugyanis feltétlenül szüksége van a férfi egészségbiztosítására. Egykettőre kiderül azonban, hogy a biztosításuk csak részben fedezi az asszony kezelésének horribilis költségeit, és Shep Másvilágra tartogatott pénzmagja hamarosan fogyatkozni kezd. Az amerikai egészségügyi rendszer emberéletekben mérhető költséges voltát feltáró, három mellékszállal gazdagított Ennyit erről nyomon követi egy házasság fenekestül való felfordulását, melynek során a halálos betegség váratlan lehetőségnek bizonyul a gyengédségre és az újra fellángoló intimitásra. A gyászos témára fittyet hányva Shriver lapozásra késztető energiával és száraz humorral ír, miközben azt a kérdést is feszegeti: mennyit ér egy emberélet?"

____

Shriver megint elgondolkodtató, torokszorító, merész, provokatív és egyedi hangvételű könyvvel állt elő. 

Kimond olyan dolgokat, amelyeket másnak nincs mersze, és beszél olyan érzésekről, amiket nem tudom, hogy honnan ismerhet, mégis olyan egyértelműen és világosan ír róluk, mintha vele történtek volna meg azok az események, amelyek ezeket az érzéseket kiváltják.

A megfogalmazásmódja mindig tiszta, minden kétséget kizáró, mégis ott van benne az empátia, de közben kíméletlen is, a maga őszinteségével, szókimondásával - azzal, hogy nem tűri a mellébeszélést. 

A végefelé elég nagy arculcsapások érik az embert, van a regényben egy olyan mozzanat, ami abszolút nem várt, kiszámíthatatlan, és hát eléggé mellbe vág, ugyanakkor Shriver ettől az, aki - hogy ha eszébe jut valami, nem hinném, hogy egy percig is habozik kimondani (leírni) azt. Nem érdekli, hogy ha megteszi, ki mit gondol majd róla. A szereplőit ő teremti meg, így a sorsukról, a gondolataikról, érzésvilágukról, kimondott szavaikról, meghozott döntéseikről kizárólag neki áll jogában döntéseket hozni. És hát merész döntéseket hoz, nagyon merészeket; gyanítom, hogy a saját életét is valahogy így éli. Merészen, kockázatokat vállalva (de sejtésem szerint nem fölöslegeseket és nem értelmetleneket), nem szorongva, hanem megélve mindazt, amit lehet - és nem akarva megélni azt, amit szerinte nem érdemes. És talán nem félve attól, hogy közben elszalaszt valamit. Persze ez csak teória, nem tudhatom.

Shriver nyers, és értem, hogy ez sokakat riaszt. Engem is néha. Valahogy azt érzem, hogy bátornak kell lenni ahhoz, hogy az ember szembenézzen az írásaival, mármint hogy alámerüljön a mélyére azoknak. És akkor mekkora bátorság kellhet leírni ezeket! Kigondolni, és utána nem lesöpörni az asztalról, hanem világgá kürtölni!

Shriver nem fél beszélni arról, hogy "a cselekvés kockázatát néha néha felülmúlja a nem cselekvés kockázata"; hogy valakinek, aki körül éjjel-nappal azon igyekeznek, hogy meglegyen a kényelme, a leginkább talán az hiányozhat, hogy ő maga teremtse meg ezt a kényelmet; hogy lehetnek olyan dolgok, amik egyszerre testesítik meg a változást és jelképezik a változatlanságot; hogy van, amikor egyszeriben minden egyforma jelentőséggel bír, így tehát olyasmi sem létezik többé, hogy "jelentőség"; hogy a gondolatoknak energiára van szükségük;
és beszél a családról, a család fontosságáról, de ezt sem hétköznapi módon teszi; sőt, a lehető "legnemhétköznapibb" módon.

Meg vagyok győződve arról, hogy Shriver korunk egyik legnagyobb írója, eredeti tehetség, kiváló, zseniális szerző, aki nem csak bátor és szókimondó, hanem szabad szellemű gondolkodó, aki megfelelő szavakba is tudja önteni mindazt, amit kigondol (éppen a megfelelő szavakat és mondatokat használja - ez fontos!), és rá tud venni arra, hogy olyanokon gondolkodj, amiken - valljuk be - nem nagyon szeretnél. 

2017. április 22., szombat

John Farndon: Séta az ásványok között



"Kirándulni jó! Hiszen a friss levegő és a mozgás mellett olyan csodákra is akadhatunk a túrázás során, mint amilyenek a kőzetek, az ásványok, sőt, szerencsés esetben akár drágakövet is találhatunk. Az ásványvadászok élete tele van meglepetésekkel, hiszen még a legunalmasabb kavicsnak is évmilliókra visszanyúló története lehet… Ez a könyv abban segít, hogy az olvasó kiismerhesse magát a kőzetek, az ásványok és a drágakövek lenyűgöző birodalmában."

____

A Napraforgó Kiadónak ez az új ismeretterjesztő könyve rengeteg érdekességgel ismerteti meg a gyerekeket az ásványokkal, kőzetekkel kapcsolatban. 
Például ír arról, hogy mit jelent az, ha csíkos kavicsot találnak, mit jelent az, hogy kőzetbolygón élünk, vagy hogy a Himalája hegyei egyre emelkednek (ti tudtátok ezt????), mik azok a magmás vagy üledékes kőzetek, fosszíliák, és még számtalan dologról.

Ti tudjátok, mi az a kőzetciklus? Hogy hol érdemes köveket gyűjteni? Hogy hogyan keletkeznek, illetve egyáltalán mik azok a fosszíliák? (Szerintem nem úgy, ahogy a legtöbben gondoltuk volna.) Hogy hogyan tisztítsuk a "kincseinket"?

A gyermekeknek azt is leírja a könyv, hogy miből áll a "kőzetvadász" felszerelése. Azt hiszem, ha egy kisgyerek "felszereléssel" lát neki valaminek, máris sokkal komolyabban veszi azt, és nagyobb lelkesedéssel veti bele magát. Ami jó abból a szempontból is, hogy így sokkal koncentráltabban és kitartóbban foglalkozik az adott dologgal, illetve - ami talán még fontosabb - hogy mindeközben jól érzi magát, élvezi azt, amit csinál!

Rengeteg új kifejezéssel is megismerkedhetünk ebből a könyvből, továbbá az ásványok létrejöttének módjával, az olyannyira izgalmas drágakövek képződésével, és hogy miről ismerhetjük fel, hogy milyen ásványt tartunk a kezünkben.

Mindenkinek, akit érdekelnek az ásványok és a kőzetek, hasznos, érdekes és izgalmas olvasmány!

ITT megrendelhető!

2017. április 16., vasárnap

María Maneru: Tutankhamon átka (Mindentudók Klubja 1. rész)




Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak! Legyen az egy törött amulett, egy eltűnt papirusz, egy titokzatos kincset rejtő szuvenír, egy régi térkép, egy elfeledett legenda vagy egy szoborhamisítvány, a Mindentudók mindig megtalálják a módját annak, hogy kiderítsék az igazságot! 

____

Egy nagyszerű új könyvsorozatot szeretnénk bemutatni nektek. 

A Napraforgó Kiadó egy új sorozattal jelentkezik, amelynek az 1. részét Gergő már el is olvasta.

Gergőnél már annálfogva is telitalálat, hogy régész szeretne lenni, így a téma nagy érdeklődésre tart számot nála. Nagyon tetszett neki, néhány óra alatt kiolvasta. Nem is igazán tette le, amíg nem végzett vele.

Úgy gondolom, hogy már 6-7 éves gyerekeknek is fel lehet olvasni esti mesének, de kezdő (1-2. osztályos) olvasóknak is remek olvasmány, illetve gyakorlottabbaknak, 3. osztályosoknak is leköti a figyelmét, és tulajdonképpen olvastatja magát a könyv, amíg csak véget nem ér a történet.

Az izgalmas történet Egyiptom misztikus világába repíti el az olvasóit, piramisokhoz, titkos alagutakhoz, múmiákhoz, szóval minden olyasmihez, ami lázba hoz egy gyermeket, de közben hangsúlyt fektet a szerző a barátságra, a történelemre és a tények ismeretére is, 

a színes illusztrációk pedig még vonzóbbá tetszik a könyvet.

Gergő hamarosan belekezd a 2. részbe, amiről természetesen szintén be fogunk számolni.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

2017. április 13., csütörtök

Robert Blofield: Forgass filmet 10 lépésben!



"Leforgatnád végre a saját filmedet, de éppen nincs néhány millió spórolt pénzed? Nehogy ez visszatartson! Ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan írj forgatókönyvet, hogyan tervezz storyboardot, hogyan forgass akár egy mobiltelefonnal, és sok mást is. Kövesd a könyv útmutatásait lépésről lépésre, és készítsd el életed első saját filmjét!"
________

Hát, nehéz lenne szavakba önteni, hogy mekkora sláger nálunk ez a könyv a 12 éves gyermekemnél. Pontosan ilyen könyvre vágyott, és íme, a Tessloff Babilonnak van egy ilyenje!
Nem tudom, hogy mennyire érdekli úgy általában a gyerekeket a filmforgatás, de az enyémet nagyon. Teljes lázban ég, hónapok óta, és rengeteget tanul, fejleszti magát e témában. És ebben ez a könyv is jelentős segítséget nyújt neki. Nap mint nap forgatja - mondom: hónapok óta! -, szóval, azt hiszem, ez egy nagyon jól sikerült és igényes ismeretterjesztő könyv.

Kamera már van, és néhány hét alatt szinte mindenféle segítség nélkül megtanult kezelni Dávid egy filmszerkesztő programot is (amit egyébként ebben a könyvben említenek), szóval máris új tudással gyarapodott az eszköztára, ráadásul abszolút nem mondhatnám, hogy haszontalanul tölti az idejét a számítógép előtt, hiszen új dolgokat tanul, új dolgokról szerez ismereteket, és nap mint nap fejleszti a kreativitását. Nem csak azzal, hogy egyedül megtanulta egy program használatát, hanem azzal, hogy minden mást is, ami ezzel jár (hangok vágása stb.), ÉS - emiatt különösen büszke vagyok rá - minden jelmezt, maszkot is Ő készít a filmhez! És nem akármilyeneket!
Természetesen a forgatókönyvet is Ő írja, de ez nem újdonság, eddig is csodás műveket hozott létre. Csak most egy másik műfajban is próbára teszi magát.
Így kerek az egész.

Szóval nagy dicséret ennek a könyvnek, persze még nagyobb a gyermekemnek, és dicséret illeti a szerzőt és a kiadót is, hogy olyan könyvet jelentetnek meg, amely kreativitásra ösztönzi a gyermekeket, és bár szerintem a gyermekek amúgy is, alapjáraton kreatívak, de az nagyon jó, ha egy könyv tovább sarkallja őket erre.

2017. április 7., péntek

Hans Keilson: Az ellenség halála




"Az izgalmas és finom emberséggel átszőtt regény középpontjában két ember áll. Egy fiatal, saját útját kereső zsidó férfi, és a politikai életben mind magasabbra és magasabbra emelkedő ellenség, akit ő csak B.-nek nevez, és akinek propagandája egyre fenyegetőbb, nyomasztóbb és mélységesen antiszemita légkört teremt.

Tettes és áldozat szimbiotikus, sőt sorsszerű kapcsolatát a szerző pontos megfigyelések révén boncolgatja, s írói tehetségének köszönhetően általános érvényű emberi parabolává emeli.

Az ellenség halálát Keilson 1942-ben, hollandiai búvóhelyén kezdte papírra vetni, de csak 1959-ben jelenhetett meg Németországban. Amerikai kiadása, amely a Keserédes komédia című kisregénnyel egy kötetben látott napvilágot, 2010-ben világszerte lelkes fogadtatásra talált, s egyben új lendületet adott a szerző befogadásának: „Az ellenség halála és a Keserédes komédia egy-egy remekmű, Hans Keilson pedig zseni.” (New York Times)

Hans Keilson (1909‒2011) Németországban született, majd 1936-ban a zsidótörvények elől Hollandiába emigrált, ahol 2011-ben bekövetkezett haláláig élt és alkotott. Karrierjének különlegessége, hogy igazi jelentőségét csak 2010-ben, 100 éves korában ismerték el, a New York Times áttörést hozó méltatása nyomán. Munkássága elismeréseképpen többek között elnyerte a Johann Heinrich Merck-díjat, a Moses Mendelssohn-érmet, a Humboldt-érmet és a tekintélyes Büchner-díjat."

____

Azt hiszem, már önmagában az is ráirányítja a figyelmet Keilsonra, ha olvassa az ember ezt a "100 éves korában lett ismert"-dolgot. Én valóban elég különleges tényező ahhoz, hogy felkeltse az ember figyelmét, érdeklődését. De én nem emiatt figyeltem fel rá, hanem a Partvonal Kiadó honlapját böngészve fedeztem fel a Keserédes komédiát, amit zseniális műnek tartok, és ezután természetesen kíváncsi voltam rá, hogy mit írt még.

Sokfajta megközelítéssel találkozhat az olvasó regényekben e témát illetően, de Keilson látásmódja megint egy teljesen új megközelítésmód. 

Az ő esetében egy egészen különleges szemlélettel találkozik az ember (amivel egyébként azonosulni sem tud, ugyanakkor tudja, hogy a szerző egyrészt kapaszkodókat keresett a talpon maradáshoz, és ehhez a megértést, a megérteni akarást hívta segítségül, másrészt pedig mit sem számít az, ha valamivel nem tudunk azonosulni, attól még azok a dolgok léteznek): amikor az üldözött (még a kezdetekkor) valamiért - maga sem tudja, hogy miért - vonzódik az általa csak B.-nek nevezett ellenséghez. (Tudjuk, ki volt az ellenség.)

Nem megbocsátani igyekszik neki, hanem megérteni őt. 

Vonzódik hozzá - talán az erejéhez; illetve csodálja azt a képességet, amellyel ennyi embert meghódított a szuggesztivitásával; azzal a "jól" felépített képpel, amelyet kialakított magáról. (Annyira kikívánkozik belőlem az iszonyodás, az, hogy hangot adjak a szörnyülködésemnek, az értetlenségemnek azzal kapcsolatban, hogy hány ember bedőlt ennek - méghozzá hódolattal, vidáman, önként és dalolva -, de ettől most eltekintek, visszafogom magam.)

Keilson megfordítja az"ellenségképet", és azt mondja (nem szó szerinti idézet, csak a lényeget foglalom össze): 'mi fenyegetve érezzük magunkat tőle; de ő nyilván ugyanezt érzi velünk kapcsolatban!' És ezzel ha nem is felmenti a viselkedését - azt nem teszi -, de magyarázatot talál rá. Egészen egyedi megközelítésmód. És lehet, hogy megvan a maga igazsága, de szerintem ezt senki sem tudja megítélni. Talán még maga B. sem... Ez egy elmélet, de sohasem fog kiderülni (talán jobb is), hogy pontosan mi járhatott annak az embernek a fejében.

Mindenesetre hajlamos vagyok elhinni azt, amit Keilson gondol ezzel kapcsolatban.
B. fenyegetve érezte magát, és ezért tette azt, amit... Csak valószínűleg maga sem volt tisztában azzal, hogy ez - hogy fenyegetve érzi magát; a gyűlölete; a bűnbakkeresése stb. - mit is jelent és honnan ered.
De amit Keilson gondolt erről, azt így fogalmazta meg, és hát lehet, hogy ő jár a legközelebb az igazsághoz:

"Nyughatatlansága hosszú időn keresztül szavatolta a fennmaradását. Amíg ellenem küzdhetett, szilárd talaj volt a lába alatt. Mire sikerrel járt és győztes lett, már megint kicsúszott alóla. A balgája legyőzte bennem azt, amivel önmagában soha nem mert szembenézni. Végső soron azért volt szüksége rám, hogy tombolva elrejtőzhessen saját maga elől."

Nagyon fontos mondatok...

Zseniális mű, de aki erről olvas, annak óhatatlanul szembe kell néznie a borzalmakkal is, amelyek megtörténtek. Pedig - ez a könyv másik különlegessége - ezeket tulajdonképpen Keilson egyszer sem mondja ki. Nem részletezi, nem fejtegeti, még csak nem is önti szavakba! Nem ezzel foglalkozik. Talán éppen azért, mert az ezzel kapcsolatos érzések, adatok, történelmi tények közismertek. Ezért ő másra helyezi a hangsúlyt, és ezzel mond újat és alkot remekművet.

Jó, hogy ha "kicsit" talán későn is, de felfigyelt rá a világ. És remélem, hogy a szavát minél többen meghallják, mert ha több ilyen hang szólhatna hozzánk, ha hallanánk a szenvedő alanyt, és nem csak történészek sorolnák a gondolataikat, hanem maguk a túlélők, akkor tényleg, igazán értenénk, tudnánk, hogy miről is van itt szó.

Fogalmam sincs, hogy ezek a hangok visszatartó erőt jelenthetnek-e a kellő pillanatban, amikor szükség van rájuk; de hiszem, hogy így kell hogy legyen. 


A Partvonal Kiadótól megrendelhető!

2017. március 30., csütörtök

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve



"Rusty Sabich helyettes főügyész egy közép-nyugati nagyvárosban. Amikor kolléganője, Carolyn Polhemus brutális gyilkosság áldozatává válik, főnökük, aki éppen ádáz kampányt folytat az újraválasztásáért, Rustyt bízza meg a nyomozás lefolytatásával. Sürgősen meg kell oldania az ügyet, ha lehet, még a választások előtt. Még mielőtt kiderülne, hogy viszonya volt az áldozattal. Az események azonban csakhamar nem várt fordulatot vesznek, amikor Rusty élete legszörnyűbb rémálmába csöppenve a vádlottak padján találja magát. Az amerikai igazságszolgáltatás útvesztőjében kibontakozó, lebilincselően feszült tárgyalótermi dráma lerántja a leplet az ambícióról, a megszállottságról, a képmutatásról, valamint az ember eredendő gyengeségeiről és legsötétebb titkairól. És mindvégig ott lebeg a kérdés: ki ölte meg Carolyn Polhemust?"

____

Régen láttam a filmet, én is, mint, gondolom, a legtöbben. Időről időre adta és adja a mai napig is a tévé, szóval nem nagyon lehet nem belefutni olykor. Én azért vettem meg ezt a könyvet, mert az ilyen jellegű regényeket nagyon bírom, ÉS nem emlékeztem, hogy ki a gyilkos. Ha emlékeztem volna rá, nem valószínű, hogy elolvasom. Pedig érdemes, mert

igazi irodalmi csemege. 
A szórakoztató műfaj élvonalát képviseli.

Nagy tehetséggel megírt, izgalmas, okos, intelligens; nagyon érdekes megközelítési módokkal és szempontokkal, nemcsak (sőt: főleg nem) a gyilkos személyét kutatva, nem csak egy per eseményeit követve, hanem a személyiségek, a fő- és főbb szereplők lelki síkjait boncolgatva. 

A jogi krimik - nevezzük így akkor ezt a műfajt - egyébként is mindig nagyon izgalmasak, hiszen ha jól van megírva egy bírósági per menete, annak számtalan árnyalata van, mindig új és új aspektusok és nézőpontok villannak fel, és elég nehéz (vagy lehetetlen) igazságot tenni - és szolgáltatni -; és akkor még ott vannak azok az árnyalatok, hogy 'igazságot' vagy 'jogot' szolgáltatni, illetve hogy ugyanaz-e mindenki számára az 'igazság(osság)'. 

Remek könyv, csak egy probléma adódott közben: úgy a négyötödénél beugrott, hogy ki a gyilkos... Próbáltam elhessegetni a kósza gondolatot, mert nem emlékeztem konkrétan a történet végére, csak arra, hogy "hú, valahonnan rémlik, hogy ő lesz az..." De nem tudtam elhessegetni, és ő lett, igen, de azt mondhatom, hogy még így is maradt meglepetés a végére, sőt talán (ezt nem tudom biztosan, mert nem emlékszem a filmre) annak a számára is marad a végére meglepetés vagy talány, aki látta is a filmet és emlékszik is rá, hiszen a regényben rendszerint van valami pluszadalék, -tartalom, ami a filmben nem jelenik meg esetleg mellékszálként vagy - hol lényeges, hol lényegtelen - motívumként sem, miközben pedig olyan hozzáadott érték lehet, ami igenis kell a történet teljességéhez. Nem feltétlenül ahhoz, hogy értsük az indítékot, hanem ahhoz, hogy a lelki mozgatórugókba alaposabban is belelássunk, ha szeretnénk. 

Időnként a kevésbé hangsúlyozott, de mégis a filmben is megjelenő dolgok szerintem nagyon is fontosak, és ha látszólag nem is bírnak nagy jelentőséggel, mégis hiba kihagyni őket, hiszen annyi apró összetevőből jön létre végül a nagy egész! Nem elég a nagy egészet vagy az ahhoz vezető két fő aspektust megmutatni, mert a többi tíz lényegtelennek vélt apró momentum nélkül talán semmi sem történt volna. 

És nemrég derült ki számomra, hogy ennek a könyvnek a megjelenése után húsz évvel született egy folytatás is, hamarosan annak is nekikezdek, csak most a sok krimi után olvasnom kell előbb némi szépirodalmat is. 

2017. március 18., szombat

Rachel Joyce: Ellopott pillanat


"Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a húga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Csak egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz. Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol..."

____

Különös hangvételű, kicsit nyomasztó történet, de ez nem negatív kritika, mert az ilyesmi általában jót tesz egy regénynek, hiszen a szerzőnek nyilván éppen az a célja, hogy ezt a hatást érje el, azért ír arról és úgy, amiről és ahogy.

Letehetetlen olvasmány, pedig szinte senki nem normális benne. Eleinte sokat gondoltam arra, miközben olvastam, hogy életszerűtlen, amikor 'mindenki hülye'; de aztán formálódott a véleményem, ahogy az ok-okozatokról egyre többet megtudtam, és rájöttem, hogy sajnos ez a "senki nem normális" nagyon is életszerű tud lenni.
Sok mindenkinek megvan az oka rá, hogy ne legyen normális.
Ebből következik, hogy ahogy egyre életszerűbbé vált a történet, egyre szomorúbbá is.

Elmondja ez a könyv, hogy minden normális emberből válhat nem normális a körülmények vagy más emberek hatására. Ha élethelyzetek úgy hozzák, vagy mások tettei révén efelé tendál a sorsunk.
És ez így van, csak sokan nem tudunk róla. Pedig nem árt, ha tisztában vagyunk vele. Önmagunk és mások érdekében is. Magunk miatt talán azért, hogy odafigyeljünk arra, amire kell; mások érdekében pedig a megértés és a tolerancia fontossága miatt.

Fontos gondolatokat tartalmaz ez a regény. Főként a mulandóságról szól, és arról, hogy milyen jelentéktelen dolgok, semmiségek dönthetnek el mindent. És akkor a semmiségek valamik lesznek. Mindenek. És ez szörnyű is tud lenni. És ijesztő, nagyon-nagyon ijesztő.

De az ilyen történetek mindig rávilágítanak arra is - és ez a legfontosabb -, hogy figyeljünk és vigyázzunk arra, ami a miénk. 

2017. március 14., kedd

Naomi Wood: Mrs. Hemingway



"A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt...

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.
A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres "elveszett nemzedék" alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története.

Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés."

"A maguk módján és a maguk idejében Hadley, Pauline, Martha és Mary mind szerették Ernest Hemingwayt. Mindannyian megtapasztalták az udvarlás szenvedélyes napjait, a nyarak letargiáját, a jeges daiquiriket, amelyek a nap egyre koraibb szakaszában kerültek a pohárba. Mindannyian ismerték az árulás fullánkját, ahogy Hemingway közismerten ábrándozó tekintete egy másik nő felé fordult, és mindannyian ismerték az ölelése nyújtotta biztonságot. Tudták, hogyan viseljék el kreativitásának árapályszerű hullámzását, hogyan támogassák, gondozzák, gyógyítsák és segítsék őt. (…) A Mrs. Hemingway finoman szövi össze a tényeket és a fikciót, s magával ragadó, gyengéd bepillantást enged a Hemingwayhez legközelebb állók életébe." (Sephanie Turza)

"Rendkívüli szakértelmet igényel, hogy bárkit rávegyünk egy történet elolvasására úgy, hogy az illető azt gondolja, ismeri a végkifejletet. Ám a Mrs. Hemingway olyan szépen megírt és hatásos, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni." (Jojo Moyes)

"Naomi Wood lebilincselő és megvilágító erejű regénye négy különleges nő és az őket szerető, meggyötört irodalmi zseni portréját rajzolja meg. Tévedtek, ha azt gondolták, hogy mindent tudtak Ernest Hemingway feleségeiről, szenvedélyükről és szívet tépő fájdalmukról." (Jennifer Chiaverini)

____

Szomorú történet, és hiába ismeri az ember a végkifejletet, Naomi Wood tud újat mondani róla.
Nagyon egyetértek Jojo Moyes-szal, aki azt mondja, hogy nagy szakértelem kell ahhoz, hogy egy író rávegyen valakit (sokakat!) egy olyan történet elolvasására, amelynek ismerjük a végét. De azért vannak örökzöld témák, amelyekre mindig vevők vagyunk - Hemingway és a feleségeinek élete is ilyen.

Nem hétköznapi történetek, és hiába hisszük, hogy már annyi mindent tudunk róluk, azt gondolom, hogy az a tudás, amellyel erről rendelkezünk, csak a jéghegy csúcsa. 

Mások érzéseit nem lehet megismerni igazán (időnként jobb is), és mások hétköznapjait sem. Csak a látszólagos lényeget, de a hangsúly mégiscsak a mindennapokon van. 

Amikor a feleségek vártak Hemingwayra, amikor vártak arra, hogy az övék legyen, majd amikor már az övék volt - mármint házasságban éltek -, akkor pedig arra vártak, hogy hazatérjen hozzájuk (valaki mástól). Szörnyű lehetett. Reméltek, hittek, bizakodtak, féltek. És én elhiszem, hogy közben Hemingway is remélt, hitt, bizakodott és félt, de közben megbántott másokat (időnként a feleségei is - mármint amíg még csak a szeretői voltak, igen, ők is nagymértékben hozzájárultak az "aktuális" feleség bántásához) (már az is szörnyű, hogy egy ilyen mondatban az "aktuális" szónak helye van, de sajnos attól még igaz), viszont nem hiszem, hogy ő boldog volt eközben.
Tudjuk, hogy szorongott, elismerésre vágyott - még többre és többre -, önbizalomhiánnyal küzdött, pedig tulajdonképpen megkapott mindent és mindenkit, amit és akit csak lehetett. De ez is kevés volt ahhoz, hogy boldog és elégedett legyen.
Vajon a gyerekkora miatt? Az volt akkora visszahúzó erő, ami nem hagyta, hogy valóban örömét lelje az életben?

Az utolsó felesége a könyvben azt mondja valakinek Hemingwayről: "Sajnálom, hogy maga mindig is a kegyetlenebb oldalát látta. És le vagyok nyűgözve attól, hogy ennek ellenére is szerette." Ez egy fontos dolog.


Hemingwayt szinte mindenki szerette. Azok is - sőt: főleg azok -, akikkel pedig egyáltalán nem bánt jól. 

Aki eleget olvasott már Hemingway életéről, az megtalálja a magyarázatokat a viselkedésére. Hogy miért bánt úgy a nőkkel, a feleségeivel, ahogy; hogy miért volt neki fontos, hogy részt vegyen a háborúban; hogy verekedjen; hogy minél férfiasabb tevékenységekben vegyen részt (pl. pamplonai bikafuttatás stb.) és bizonyítson; hogy vadásszon, és minél nagyobb vadat terítsen le.
Aki olvasott már Hemingway gyerekkoráról, az tudja, hogy mit próbált kompenzálni vagy pótolni ezzel. Vagy hogy mi miatt alakult úgy a személyisége, hogy ezek váltak a legfontosabbakká neki.
De a magyarázat nem egyenlő a mentséggel.
Borzasztó mély sérüléseket okozott másoknak, és ezeket nem tudta - és valószínűleg nem is próbálta - jóvátenni.

Ki tudja, ezek közrejátszottak-e abban, hogy ilyen remekműveket alkotott? És fontos-e ez egyáltalán?
A művészet - a valóban maradandó alkotások létrehozása - felmentést adhat? Valaki szerint igen.
De kérdezzük meg erről azokat, akik Hemingwaynek vagy a művészetének az áldozataivá váltak. Miközben, azt gondolom, ő maga is az volt.

Az kétségtelen, hogy zseniális, egyedülálló tehetséggel megáldott író volt, a feleségei pedig hihetetlenül erős és bátor nők voltak. Meghozták a maguk áldozatát, és nem hiszem, hogy elég jutalom volt számukra ezért az, hogy Hemingway feleségei lehettek néhány éven át. Az áldozat, amit hoztak, valószínűleg akkor érte volna meg, ha a feleségük is maradtak volna. De ebben már önmagában benne van a paradoxon, tekintve, hogy több nőről, több feleségről beszélünk. És onnantól kezdve, hogy Hemingway az elsőt elhagyta, és jött a következő, már lehetetlenné vált az, hogy mindenki boldog legyen.

2017. március 12., vasárnap

Beck Weathers, Stephen G. Michaud: Túléltem az Everestet



"1996 májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt - de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. 
El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként...
Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól - a test és a lélek határmezsgyéjéről."

____

Soha nem értettem, hogy miért jó ez. Hogy miért jó úgy csinálni bármit - ami nem életbevágóan fontos, nem másokért történik, nem létszükséglet, pusztán öncél, hobbi -, amivel az életét teszi kockára az ember. 
Soha nem értettem, miért gondolja bárki, hogy joga van kockára tenni az életét, amit kapott. Ha pedig családja van, akkor ez hatványozottan igaz. De azt gondolom, mindenképpen. Hiszen ha netán házastársa, gyermekei nincsenek is - de szülei mindenkinek vannak! Nincs joga senkinek ilyesminek kitenni a szüleit, a feleségét, a férjét, a gyermekét, csak azért, hogy ő adrenalinhoz jusson, büszke lehessen a saját teljesítményére, dicsőséget vagy hírnevet szerezzen, vagy növelje az egóját.

Annyiféle csodás teljesítmény van, amihez hihetetlen erő, akarat, idő, tudás stb. kell, miért pont olyat választ az ember, amit lehet, hogy nem él túl?
Nem értem.
Soha nem értettem.

Beck Weathers sokat ír ugyan erről, de ettől még nem értem jobban. A motivációit igen, de mivel ebben a könyvben a családja is megszólal, mégis úgy érzem, hogy bár megvan rá a magyarázata, hogy miért tette, miért kereste a veszélyt, az adrenalint, és mit próbált kivédeni - vagy mi elől menekült - ezzel, mégis: a feleségét hallgatva azt gondolom, hogy a családját ez egy cseppet sem vigasztalja vagy kárpótolja. A lehető legkevésbé sem.
És most már ő is érti ezt. Ami nagy dolog. Ugyanakkor: ami megtörtént, azt már nem tudja visszacsinálni.

Az ember ebből a könyvből újra szembesül azzal, hogy mekkora a természet ereje - hogy a hegy, az időjárás az ember s az ember akarata, ereje fölött áll. Az elhatározása vagy a szándéka mit sem ér, ha az időjárás nem kegyes hozzá.

Azt hiszem, mindannyian hallottunk már Weathers túravezetőjének a történetéről, amit itt most nem szeretnék leírni, mert olvasni is úgy olvastam, hogy nem akartam belemélyedni, nem akartam elképzelni, el akartam felejteni, gyorsan elolvasni és továbblapozni, mert annyira fájdalmas és torokszorító még gondolni is arra, ami történt.

Ez a regény ráébreszti az embert arra, hogy milyen kevésen múlhatnak a dolgok. Életek! Családok sorsa. És hogy milyen nagy dolgokon múltnak dolgok: például lelkiismereten. Amikor valaki visszamegy egy másik emberért, nem hagyja magára, pedig tudja, hogy akkor egyikük sem jut le a hegyről. És mégis megteszi.
Ezek szörnyű dolgok. Borzalmasak. Nem is tudom, felfoghatók-e ésszel.

Csakhogy azok, akik nekivágnak az Everestnek, tudják ezt, és mégis megteszik. Miért? Nem azt kérdezem, hogy a dicsőség vagy a kalandvágy vagy mi egyéb miatt; hanem azt, hogy mindez miért írja felül a családtagjaik érzéseit, vágyait, félelmeit. Az ő önfeláldozásukat, azt, amit ők vállalnak azzal, hogy a szerettük otthagyja őket, és több hónapra elmegy, kockára tenni az életét.


Őket megkérdezi valaki? Ők dönthetnek? Nekik miért nincs beleszólásuk abba, ami az ő életükre ugyanannyira kihatással van, mint annak az életére, aki nekivág a hegynek? 

Ez a könyv legalább ugyanannyira szól Beck Weathers lelki fejlődéséről, mint az Everesten történtekről. És szól arról is, hogy amit a családjának kellett átélnie az évek, évtizedek során, arról senki sem kérdezte meg őket, és azon már nem változtathat az sem, ha Weathers most már éretten gondolkodik, és az sem, hogy az Everest kemény leckét adott neki.

Mire jó ez az egész? Ismét nem arra vagyok kíváncsi, hogy mekkora büszkeséget ad, és elszántságot, kitartást stb. követel; nem. Hanem hogy tényleg olyasmi ez, ami nem pótolható mással? Olyan érzéseket ad? Amik mindennél fontosabbak? Amik megérnek bármit? Biztos ezt csak az értheti, aki már járt ott. De mi van azokkal, akik már nem mondhatják el, hogy mégsem érte meg? Akik megbánták, de már késő volt, hogy máshogy döntsenek? Akiknek az egész családjának az élete romba dőlt, mert ők kitették magukat ennek a veszélynek, és elvesztették ezt a csatát?
Hol van itt az igazság és az észszerűség? Jogunk van ahhoz, hogy az életünket ilyen könnyen feltegyük egy lapra, és kitegyünk másokat is annak, hogy emiatt örökké nyomorultul éljenek?

Ezek olyan kérdések, amikre nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e válasz. Nem hiszem, hogy engem meg lehetne győzni. De ez nem is fontos. Az a fontos, hogy mindenkinek, aki életveszélyes kalandra vállalkozik, elsősorban azokra kellene gondolnia, akiket otthon hagy rettegve élni, akiket kitesz annak, hogy az egész életük arról szóljon, hogy féljenek és imádkozzanak azért, vajon a szerettüket látják-e újra. Szerintem senki nem tehetne ki ennek más embereket.

És ez a könyv arról szól, hogy miért teszik meg mégis. Hogy milyen érzéseket ad ez nekik, amelyek mindent, de tényleg mindent felülírnak az életükben. A családot, az életösztönt, a biztonságot... 

Én elolvastam ezt a könyvet, de továbbra sem értem: miért?

2017. március 10., péntek

Franck Thilliez: Pandémia

Franck Thilliez: Pandémia

"Amandine, ahogy minden áldott reggel, aznap is bezárja maga mögött a vastag üvegfalakkal kettéválasztott lakás ajtaját, és elindul a párizsi Pasteur Intézetbe. Az a munkanap azonban más, mint a többi… Amikor a fiatal mikrobiológus nő egy riasztás nyomán megérkezik a marquenterre-i vadrezervátumba, zavarba ejtő látvány fogadja: három elhullt hattyú lebeg a víz színén.
A meudoni erdőben lemészárolnak egy férfit és a kutyáját, a közeli tóból pedig előkerül egy zsák, amely négy férfi csontmaradványait tartalmazza.
Mindeközben egy olyan ismeretlen típusú influenzajárvány üti fel a fejét a francia fővárosban, amely még a legelszántabb, legedzettebb rendőröket is ledönti a lábáról. Franck Sharko és Lucie Henebelle újabb kegyetlen erőpróba elé néz…

Az eredetileg mérnök végzettségű Franck Thilliez 1973-ban született. 2004-ben publikálta az első regényét, és azóta gyakorlatilag évente jelentkezik új kötettel. Ismert és sikeres szerző, a megújuló francia bűnügyi regényirodalom fiatal és termékeny képviselője, akinek a műveit a világ tizenöt országában olvassák. Forgatókönyvíróként is ismert."

„Elsődleges célom természetesen az, hogy szórakoztassam, megborzongassam az olvasót, hogy hozzájuttassam ahhoz az adrenalinfröccshöz, amelyre vágyik, de mindeközben meggyőződésem, hogy egy jó thrillernek ismereteket is kell közvetítenie.”
Franck Thilliez

________

Hihetetlenül izgalmas könyv, és érdekes, és letehetetlen, és eszméletlenül jól van megírva, és...
Lenyűgöző és el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen könyv megírását mekkora kutatómunka előzheti meg. Rengeteg ismeretanyagot közöl amellett, hogy szórakoztat, elborzaszt, kikapcsol és elgondolkodtat egyszerre. 

Nagyon nagyra becsülöm Thilliezt és minden olyan írót, aki rászánja az időt - méghozzá nem keveset - arra, hogy tájékozódik, informálódik, tanul, ismereteket, adatokat gyűjt (és közöl) azért, hogy a regény valóban hiteles legyen - akkor is, ha az "csak" egy krimi.

Folyamatosan érzékelhető a regény mögötti elképesztő mennyiségű kutatómunka (ami hihetetlen időráfordítással és energiabefektetéssel járhat annak a számára, aki teljesen járatlan ezekben a témákban) a vírusokról, a föld alatt futó csatornahálózatról, a rendőrségi, orvosi és a laboratóriumokban zajló munkáról - hát nem egy felszínes mű, az biztos. Mélyebb gondolkodásra késztet, mintsem azt egy krimitől várná (vagy mint ahogy azt megszokta) az ember.

Hiteles fikció... Hmm...

Én régen nagyon szerettem az "orvosi krimiket" (azt hiszem, így hívtuk a kategóriát), de ez már nem az a régi típusú "orvosi krimi". Azok között is akadtak nagyon jók és izgalmasak, de ez már más stílust és talán más színvonalat is képvisel.
Egyrészt a már említett kutatómunka miatt, másrészt azért, mert az internet és a tévé eláraszt minket információval, és ez gyakran nem csömört okoz, hanem éppen ellenkezőleg: további információéhséget - ami lehet valós információ vagy pusztán csak elmélet, elmélkedés, a "mi lenne, ha" irányába való elkalandozás.

Hiszen a sajtó is rengetegszer, ha belegondolunk, nem híreket tálal, hanem teóriákat (tálal - vagy gyárt). És hát belemegyünk ebbe a játékba. Nos, az ilyesfajta krimik is ezt csinálják - 

hogy illeszkedve a valós napi hírekhez (adott esetben az újra és újra aktuálissá váló járványtémához) felveti a kérdést és bedob egy témát, hogy mi lenne, ha így és így történne... És azt hiszem, mi, olvasók, örülünk annak, hogy ezzel gondolatban, egy könyv olvasása során játszhatunk el, és nem kell a valóságban tépelődnünk, aggódnunk rajta. Miközben azért időnként tépelődünk és aggódunk rajta.

(Az csak hab a tortán, hogy egy erről szóló regényt mekkora érzés influenzásan olvasni...)

Az igényes krimik kedvelőinek nagyon ajánlom, de néha nem könnyű olvasmány, ezt is tegyük hozzá, mert szembesít azzal, hogy a világ nem pont olyan, amilynnek látni, tudni szeretnénk.

2017. február 28., kedd

Arnaldur Indriđason: Rókalyuk

Rókalyuk

"Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szándéka, hogy végére jár a családja életét gyökeresen megváltoztató múltbeli tragédiának: nyolcéves öccse, Beggi eltűnésének. Egy másik régi eltűnési ügy is nagyon foglalkoztatja. 1942-ben egy hóviharban nyoma veszett egy Matthildur nevű fiatalasszonynak. A falusi pletyka hazugságokról, megcsalásról és bosszúról duruzsolt. Amikor Erlendur elkezd a nő eltűnésének végzetes éjszakája felől kérdezősködni, elvesztett testvérével kapcsolatban is új gyanú támad benne.
Vajon sikerül a felügyelőnek megoldania az évtizedekkel ezelőtti eltűnési eseteket? Vagy az erők, amelyek igyekeznek meggátolni a nyomozását, hatalmasabbnak bizonyulnak nála?"
____

Arnaldur Indridason az az író, aki megszeretteti veled - ha addig nem szeretted volna - a krimit, a skandináv krimit, a szépirodalmat, a szórakoztató irodalmat, és úgy en bloc az olvasást. 

Izlandon még nem jártam, de szeretnék, biztos gyönyörű ország. De arra nem vágyom, hogy ott éljek, főleg nem Indridason könyveinek olvasása után. És ez nem negatív kritika az író felé, épp ellenkezőleg.
Olyan érzékletesen, élethűen ábrázolja Izland időjárási körülményeit, tájait, embereinek különcségeit, sajátos felfogását, a havat, a hideget, a viharokat, hogy máris ott érzed magad, ha akarod, ha nem. 

Érzed a metsző szelet, a farkasordító hideget, látod a végtelen fehérséget, a hihetetlen mennyiségű havat, érzed azt, ahogy az arcodba fújja a szél, úgy, hogy szinte már az orrodig se látsz, érzed a kétségbeesést, hogy te most akkor hogyan is fogsz kijutni innen.

Indridason stílusa kifinomult (azt gondolom, szépirodalmat is könnyen tudna írni, ha akarna), és úgy vezeti a történet szálait, hogy fogalmad sincs, de tényleg elképzelésed sincs arról, hogy mit fog kihozni belőle a végén.

Mesél, szövi a történetet, újabb és újabb adalékokat adagol, de nem tudod, hogy hova fog kifutni a történet, és ha van is tipped, na biztos, hogy nem oda.

Ez kivételesen nem egy pörgős, hanem egy lassabb folyású krimi - ahol a szerző a történteken kívül alaposan boncolgatja az indítékokat és az életutakat is -, ami előnyére válik.

ITT megrendelhető!

2017. február 26., vasárnap

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai – átdolgozta: María Asensio



Könnyű olvasmányt kínál a Napraforgó Kiadó négy fokozatban az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik a klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg, mielőtt kézbe vennék az eredetit.

Gergő örömmel olvasta Sherlock Holmes kalandjait, mert már olvasott különböző könyveket ebben a témában, és nagyon szereti a - neki való - bűnügyi történeteket.

Ezt az átdolgozott változatot is nagyon izgalmasnak tartotta, és érdekesnek annak a leírását, hogy hogyan történik a nyomozás. Végig ébren tartotta a figyelmét, fenntartotta az érdeklődését a történet.

Azt mondta, jól van megírva röviden, vagyis: nem túl tömör, nem veszik el a lényeg, és nem is túl terjengős egy 9 éves gyermek számára.

Az illusztrációkat is jónak tartotta, és azt mondja, az volt a jó,  a kép "azért nem vette el a fantáziáját", mert ő is pont ilyennek képzelte a szereplőket.

A rövidített változat elvileg azért jó, mert a több száz oldal esetleg elijeszti a gyermekeket a könyvtől, Gergő azonban bátran nekikezd egy vastag könyvnek is, ennek ellenére ez a rövidített regény is nagyon tetszett neki.

ITT megrendelhető!

2017. február 24., péntek

Joyce Maynard: Lány a hegyen



"1979 nyara. Rachel és húga, Patty előtt ott az egész vakáció, a forró, száraz kaliforniai nyár. A tizenegy éves Patty nyakigláb kiskamasz, aki imád kosárlabdázni, és bármit megtenne a nővéréért. Rachel szenvedélye az írás: ezernyi történetet talál ki, és meg van győződve arról, hogy olvasni tud mások gondolataiban. A két testvér a közeli erdőket járja, s lemezborítók nézegetésével meg a szomszédok életéről szőtt fantáziákkal üti agyon az időt. Kedvenc helyük a házuk mögött emelkedő hegyoldal; nem is sejtik, hogy milyen veszélyes helyen játszanak.

Amikor aztán egymás után több fiatal nő is gyilkosság áldozata lesz a környéken, a lányok apjára, a jóképű nyomozóra vár a feladat, hogy elfogja a gyilkost, akit a helybeliek Alkonyi Fojtogatóként emlegetnek. A feladat azonban kifog a detektíven; múlnak a hónapok, újabb fiatal nők válnak áldozattá. Rachel minden addiginál veszélyesebb játékba kezd: önmagát használja csaléteknek, hogy segítsen apjának, és lépre csalja a gyilkost.

A Lány a hegyen megírását valós események ihlették. Az 1970-es évek végén a kaliforniai Marin megye lakosságát valóban rettegésben tartotta egy sorozatgyilkos, Maynard műve mégis több egyszerű thrillernél: lélegzetelállítóan izgalmas és egyben megrendítő regény a családi kötelékekről és a legmélyebb érzésekről."


____

Hihetetlenül izgalmas, letehetetlen krimi, szépirodalomba ágyazva. 

Joyce Maynard sosem hazudtolja meg önmagát - mindig remekművet alkot.

A Lány a hegyen története valós eseményeken alapul, azonban Maynard kiegészítette azokat képzeletbeli szereplőkkel, akiket felruházott olyan jellemvonásokkal, amelyek erőteljesen tudják érzékeltetni az akkori események által kiváltott közhangulatot és egyéni félelmeket.

Minden részletet úgy fejt ki, hogy azok remekül kiegészítik és erősítik egymást - a testvérek egymáshoz fűződő kapcsolatát, a szüleikhez fűződő (és azok egymással való) viszonyát, jellemüket, a kamaszkori barátságokat, vágyakat, terveket, amelyeket beárnyékol (ha nem eléggé árnyékolná be már önmagában a szülők válása) az a borzalmas eseménysorozat, amely a kezdetét veszi életükben. Azáltal, hogy a környékükön történnek mindezek, maguk is érintettjeivé válnak az egésznek, hiszen érzelmileg nem maradhatnak kívül az olyan történéseken, amelyek az életterük határmezsgyéjén zajlanak. Ám a vakmerő és meggondolatlan kamasz ennél messzebbre merészkedik...

Örültem neki, hogy Maynard a könyv végén utószóban írt a valós eseményekről és arról, hogy mennyiben fikció azokhoz képest a regény, de bevallom, addigra már utánanéztem a neten is annak, hogy hogy is történtek a dolgok, mert nagyon érdekelt a valódi sztori.

Nagyon megrendítő, megrázó történet, ne hagyományos krimire számítsatok. Ez jóval több annál, hiszen a történet középpontjában - annak ellenére, hogy végig a bűntények határozzák meg az események folyását, és a gyilkos utáni hajsza van a felszínen - a család, a családi kötelék, az egyes családtagok közötti kapcsolat áll; és hát sajnos Maynard ebben sem teremt heppiendet.

Nem könnyű olvasmány, ugyanakkor letenni sem lehet. Azt hiszem, mindig nehezebbé teszi egy történet megemésztését az, ha tudod, hogy a valóság ihlette azt; de annál jobban érdekel a dolgok kimenetele.

És ha olyan szerző tollából ismerheted meg a történetet, mint Joyce Maynard, akkor garantált, hogy torokszorító, egy szuszra végigolvasandó, izgalmas és értékes olvasmányban lesz részed.

2017. február 21., kedd

E. Lockhart: Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

E. Lockhart: Frankie Landau–Banks dicstelen tetteinek krónikája

"Frankie Landau-Banks 14 évesen:
Vitaklub.
Apukájának Nyuszifül.
Egy mérsékelten kocka-hajlamú lány egy nagyon elit bentlakásos iskolában.

Frankie Landau-Banks 15 évesen:
Az alakja észbontó.
A nyelve felvágva.
A harci kedve feltüzelve.
És az új fiúja a végzős, lenyűgözően lökött, szavakért bolonduló Matthew Livingston.

Frankie Landau-Banks 16 évesen:
Már nem olyan lány, akinek nemet lehet mondani.
Különösen nem akkor, ha ez a nem azt jelenti, hogy kizárják a barátja szigorúan fiúknak fenntartott titkos társaságából.
Nem akkor, ha a volt pasija itt is, ott is váratlanul felbukkan.
Nem akkor, ha tudja, mindegyiküknél okosabb.
Nem akkor, ha tudja, hogy Matthew hazudik neki.
És nem akkor, amikor annyi akciót végre lehet hajtani.

Frankie Landau-Banks valószínűleg egy bűnöző lángelme.
Ez a történet azt meséli el, hogyan vált azzá."
____

Tipikus YA-regény, és tényleg kizárólag 14-20 éveseknek ajánlott. Olvastam már olyan YA-t (pl. A hazudósok, szintén E. Lockhart), amely abszolút megállta a helyét az YA-periférián túl is, de ez nem az a könyv; a Frankie Landau-Banks kimondottan a tinédzser korosztályt célozza meg. És nekik nagyon fog tetszeni. 

Adott egy lány, aki kezdetben még nem annyira csinos, inkább visszahúzódó, mint vagány, nem is túl népszerű; aztán egyre csinosabb, bátrabb és népszerűbb lesz; és a regény arról szól, hogy miként történik ez (már ha ezek a dolgok "történni" szoktak; talán részben igen, részben pedig azért tenni is kell érte nyilván). 

Az biztos, hogy minden 14-18 éves lányt érdekli a népszerűség titka, a suli leghelyesebb fiúja megszerzésének titka, és némelyik 14-18 éves lányt az is érdekli, hogy hogyan maradjon az, aki, miközben idomulni kell a népszerűekhez ahhoz, hogy magunk is népszerűek legyünk. 

Erről szól Frankie Landau-Banks története - hogy hogyan lehet hűnek maradni önmagunkhoz, a pasinkhoz, a felénk támasztott elvárásokhoz, a népszerűek társaságához; és hogy mennyire nehéz egyszerre ennek mindnek eleget tenni.


ITT megrendelhető!

2017. február 12., vasárnap

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

Ruth Ware: Sötét erdő közepén - Előfordul, hogy egy lánybúcsú rosszul sikerül. Halálosan rosszul...

„Mérgező barátságok, egy világtól elzárt ház, egy sötét, hófödte erdő… Mindannyiunk legrosszabb rémálmát és a tökéletes hozzávalókat ötvözi ez a feszültséget keltő, hátborzongató regény.”
Clare Mackintosh
"Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.
Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat…
De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.
Van, ami nem maradhat örökké titokban.

Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije."
________

Először is amit el kell mondani erről a könyvről, az az, hogy nem lehet letenni. Egy szuszra végigolvassa az ember - na jó, kettőre, mert egy picit azért aludni is kell éjszaka. Annyira jól megírt krimi, amilyet már rég olvastam, pedig sok jó krimit olvasok, de ennek az olvasmányossága, izgalmassága ritkaságszámba megy. 

Ugyanakkor fel kell rónom neki azt, hogy már elég hamar sejtettem, ki lesz a gyilkos, bár egyszer-egyszer elbizonytalanodtam, de azért alapvetően végig tudtam, hogy mi is áll a dolog hátterében - de lehet, hogy erre csak én éreztem rá, véletlenül. Aki nem jön rá, annak végig nagyon izgalmas marad a könyv, mert tényleg annyira "szórakoztató" (mármint úgy értve, ahogy ezt egy thrillernél érteni szoktuk), annyira kikapcsol, és annyira nem tudsz másra koncentrálni, amíg ki nem olvasod, hogy ha nem sejted, mi lesz a befejezés, akkor nagyon jól fogsz szórakozni közben. De elárulom, hogy ha sejted - akkor is. Akkor sem tudod letenni; nem lehet. 

Persze vannak váratlan történések, és teljesen biztos nem lehetsz benne az utolsó tíz oldalig, hogy mi is történt és miért, valamint a legvégén is van olyan esemény, ami kicsit mellbe vág.

És hát azért ez a krimi is nyújt az izgalmakon kívül egyebet is: 

megismertet mozgatórugókkal; döntések életre kiható következményeivel (és ami mindig szíven üti az embert: amikor más döntése hat ki a te életedre nagyon komolyan); kamaszkori tettek fajsúlyossá válásával és életre szóló hatásaival; azzal, hogy mi történhet, ha az önérzet a legfontosabb; mivel járhat az, ha a látszat megőrzése irányítja a tetteinket (és ha nem is szó szerint veszed a regényben írtakat, hogy pont ezzel járhat, de érdemes elgondolkodni azon, hogy - lássuk be - tényleg elég sok mindennel); az önzéssel együtt járó károkkal. 

Nagyon jól megírt krimi, tuti, hogy ha megjelenik Ruth Ware-nek újabb könyve, azt is be fogom szerezni; remek, nagyon tehetséges író, és ez a thriller nagyszerű debütálás.

A Sötét erdő közepén megvásárolható ITT.