Holly Goldberg Sloan: 7esével

"Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemőkorában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnt, boldog, csendes életet élt egészen mostanáig. Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet. Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete."

______________________

Azt hiszem, ez a könyv nemcsak arról szól, hogy valaki hogyan illeszkedik be a világba, mit tehet azért, hogy elfogadja őt a környezete, és hogyan evickél leküzdhetetlen hullámok között, hanem arról is, hogy a hullámokat gerjesztő vihar közepette, a hajótörés után arra jár-e egy hajó, ami megmenti, van-e mentőmellény, ami fenntartja a vízen, van-e mentőcsónak, amelybe beszállhat, amíg valaki érte jön. Magyarul: nemcsak az a kérdés, hogy be tud-e illeszkedni valaki, hanem az is, hogy a környezete elfogadja-e, befogadja-; közönnyel szemléli, netán óvatosan háttérbe húzódik, mert az nem jár felelősséggel, ha más segít - vagy pedig magához öleli.

Nagyon szép nyelvezettel megírt regény, helyükön vannak a mondatok, a gondolatmenetek, de igen torokszorító olvasmány. 

Holly Goldberg Sloan nagy érzékenységgel nyúl a témához, életszerű szereplőket teremt életszerű reakciókkal, és

bár lehet, hogy a szituáció és a megoldási mód nem tűnik annyira hitelesnek - de hát minden annak tűnik, ami a valóságban tényleg megtörténik??

Hányszor mondjuk azt, hogy ilyen nincs, ilyenek csak a könyvekben meg a filmekben történnek!?

Attól még vannak azok a dolgok. És nagyon is életképesek és saját útjukra indulnak, így egy idő után muszáj hinni bennük meg a szemünknek. 

Egy nagyon szomorú eseményt dolgoz fel az író úgy, hogy a történet végén felcsillantja az öröm, a boldogságra való képesség esélyét. Nem hisz a reménytelenségben, és szükségesnek látja elmondani, hogy aki a reménytelenségben hisz, még az elé is gördülhetnek az akadályokon túl olyan lehetőségek, amelyekkel lehet is, kell is élni, de ha erre az ember képtelennek érzi magát, akkor is fennáll annak az esélye, hogy a remény ölel magához téged, és ha ki is akarsz szabadulni a karjaidból, mert nem akarod már ezt az életet, akkor sem ereszt. 

Gayle Forman: Eltévedtem

"A Ha maradnék szerzőjének újabb New York Times bestseller-listás műve.

Megrendítő… ha készen állsz egy újabb érzelmi K.O-ra, ez a te könyved!

Egy kis híján végzetes baleset egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között.

Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben.

Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret.

Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója.

Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni.

Gayle Forman legújabb regénye, az Eltévedtem megrázó, sőt katartikus történet a szerelem elvesztéséről, a szerelem megtalálásáról, az önismeretről és az önámításról."

“Csodásan megkomponált szerelmes dal minden fiatalhoz, aki valaha keresztülgázolt a félelem vadonján, és végül a tisztáson találta magát.”

Jacqueline Woodson, a Brown Girl Dreaming többszörös díjnyertes szerzője

________________________

Gayle Forman megint egy elgondolkodtató, talán inspiráló, de mindenképpen nagy kérdéseket feszegető regényt írt a 16-20 éves korosztály számára. (Nyilván elsősorban a lányok lesznek fogékonyak a témára.)

De azt hiszem, a szülőkhöz is szól, ha meg tudjuk hallani a hangját. Hiszen elég egyértelműen - de nem szájbarágósan - taglalja a családból hozott muníciók és terhek milyenségét, lehetséges következményeit, beszél arról, hogy visszük, vinnünk kell magunkkal az otthon kapott fékeket, sérelmeket, bántásokat, félelmeket (és persze a stabilitást, a békét, a pozitív gondolkodást is), nem tudunk szabadulni ezektől. 

Beszél az ellensúlyokról, és arról, hogy nem mindig tudjuk magunkban megteremteni a dolgok kiegyensúlyozásához szükséges érzéseket, vagy magunk körül az ehhez szükséges feltételeket.

Beszél a magányról, és a közösségi média korában a lájkok jelentőségéről - és arról, hogy hogyan függ össze ez a kettő. Hogy aki magányos, az a lájkokból próbálja megszerezni a pozitív sztrókot (ajánlom az erre vonatkozó szakirodalmat vagy szakcikkeket), vagy éppen ellenkezőleg: hogy miként vezet elszigetelődéshez az, ha az életünket, a kapcsolatainkat a közösségi médiában akarjuk megélni.

Ennek okán talán nem is helyes az a megfogalmazás, hogy Forman szól a lájkok "jelentőségéről", találóbb az a kifejezés, hogy a lájkok "funkciójáról". De én azt gondolom, hogy a funkciót, amire elvileg szolgálnának, sem töltik be a lájkok, nem képesek rá (mert nem arra használjuk őket, amire kellene, illetve sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik, mint szabadna vagy mint indokolt lenne); és szerintem nem is arra lettek kitalálva, hogy boldoggá tegyenek minket.

Irreális elvárásokat támasztunk a lájkokkal és a lájkot nyomókkal szemben. Nem dolguk boldoggá tenni minket! Ez nem így működik. Azt hiszem, mi értelmezzük félre azt, hogy minek mi a funkciója.

Nem minden értünk van. Nem minden rólunk szól. És nem ennyire egyszerű megtalálni a boldogságot, de még csak az örömöt sem, ahhoz nem elég egyetlen gombnyomás. (Mikor fogjuk fel végre, hogy "a dolgok nem gombnyomásra működnek"?)

Persze ez a könyv nem csak erről szól. Hanem szól a másságról, az elfogadásról, még a vallási meggyőződéseket is érintve, de nagyon emészthető, könnyed formában. De hát nem árulok el mindent, tessék elolvasni!

Néhány idézet, kedvcsinálónak:

"A gyávaság és az önzés néha annyira fárasztó."

"Ugye, mindenki ismeri azt a szólást a békáról a fazékban? Hogy ha a békát forró vízbe dobjuk, nyomban kiugrik, de ha langyos vízbe tesszük és fokozatosan melegítjük a vizet, addig-addig alkalmazkodik, míg elpusztul.
Apa úgy döntött, elvégzi ezt a kísérletet, hogy lássa, igaz-e. Fogott egy békát a patakban, beletette egy fazék vízbe, és egészen takarékra állította a lángot. A tűzhely mellett állt, és beszélt a békához. Meg volt róla győződve, hogy a béka kiugrik a fazékból, ha a víz kényelmetlenül fölmelegedett számára, de az csak ült ott jámboran, és úszkált körbe-körbe.
Amikor abbahagyta az úszást, apa kivette a fazékból és kivitte a szabadba, de már elpusztult. Apa nagyon csodálkozott, hogy megölte. A víz nem is forrt fel, csak nagyon meleg volt. Apa nagyon elcsendesedett, és hosszú órákra a szobájába zárkózott, töprengve. Amikor előjött, hamuszürke volt az arca. - Nem akartam - suttogta.
Rájöttem, én vagyok a béka a fazékban. Az egész életem volt a példa erre, felismerhettem volna, de csak az egyedül töltött két hét ébresztett rá, hogy megfőttem."

ITT megrendelhető.

Sarah Pinborough: 13 perc

"13 percig halott voltam.

Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de egyet tudok: nem baleset volt.

És nem akartam öngyilkos lenni.

Azt mondják, tartsuk magunkhoz közel a barátainkat, az ellenségeinket viszont még közelebb, de tizenévesen nehéz közöttük különbséget tenni. A barátaim szeretnek, tudom, hogy így van. De ez nem jelenti, hogy nem próbáltak megölni."

A 13 perc lebilincselő történet manipulációról, félelemről, gyilkosságról és az igazság erejéről. Mellbevágó olvasmány, és amikor letesszük, óhatatlanul elgondolkodunk: vajon mi magunk igazán ismerjük-e az embereket, akik a legközelebb állnak hozzánk.   

A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének! című pszichológiai thriller kapcsán ismerhette meg.

A könyv filmes jogai már elkeltek.

__________________

Véletlenül akadtam rá erre a könyvre, nem olvastam Pinborough előző regényét - bár ezután már kíváncsi vagyok rá -, egyszerűen egy szórakoztató, izgalmas krimit kerestem.
Megkaptam.
De többet is kaptam ennél.

Bár úgy gondolom, ez elsősorban "YA-regénynek" minősül, de mégis szól bármelyik korosztálynak.

És mennyire más dolgokat mond és jelent valószínűleg korosztályonként mindenkinek! 

Alighanem egy tizenéves úgy olvassa: 'hát igen, ez az iskolai élet: ki a menőbb, kinek a posztjait lájkolják többen, és miért is nem értik meg ezt azok, akik nem értik? miért nem értik ezt a szüleink?'
A következő generáció pedig arról, hogy a tizenéves ezt gondolja, ezt gondolja: Istenem, ez mennyire szomorú...

Az értékrendet óhatatlanul előtérbe helyezi a szerző azzal, hogy betekintést enged egy középiskola népszerű lánycsoportjának hétköznapjaiba (ennél a kérdésnél is el lehetne időzni, hogy mitől is lesz valaki népszerű - megérne egy külön gondolatmenetet), és megmutatja, micsoda felszínesség és tartalomnélküliség uralhatja olyan emberek életét, akik ennél sokkal többre vihetnék, sokkal többre lehetnének képesek - mármint sokkal több érzelemre, megértésre, szolidaritásra! Mindarra, ami a felszín alatt van!

Ijesztő és elmondhatatlanul szomorú, hogy milyen gonoszak tudnak lenni az emberek. Már ilyen fiatal korban is. Gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy vajon tudatában vannak saját kegyetlenségüknek? A kegyetlenségük erejének és következményeinek? És élvezik ezt, mert hatalmat biztosít a számukra? (Bármilyen kétségbeejtő is ez - hatalom, jóságos ég, miféle hatalom...) Vajon hányan vannak azok, akiknek ez fontos, akiknek ez meghatározza az életét, és azon túl, hogy "hatalommal" (a kegyetlenség hatalmával, a kegyetlenkedés rosszul értelmezett "jogával": "bántom, mert megtehetem") ruházza fel őket, legyezgeti a hiúságukat, még tovább torzítja a személyiségüket?!

És tényleg, tényleg mennyire el tudja uralni az ember életét - azt hiszem, óhatatlanul és észrevehetetlenül; egyszerűen belesiklanak oly sokan, mint egy kád habos vízbe... - az érzéketlenség, sőt a manipulatív viselkedés. És ennek csak részben okozója az, hogy a közösségi média korát éljük. Mert hát nem kell igazodnunk és asszisztálnunk ahhoz, ami rombol. De azért bizonyos szempontból mégis együtt járnak. Ami nem azt jelenti, hogy fészbúk meg instagram nélkül nem létezik manipulatív és sekélyes viselkedés, hanem azt, hogy ezek az oldalak (és azok az életformák és érzések, amelyek felé ezek terelnek) mit "termelnek ki", vagy inkább: mit segítenek kitermelni - milyen viselkedést, milyen érzéseket, milyen tetteket, milyen értékrendet, milyen beállítódást - és mire sarkall(hat)nak. Óvatosan fogalmazok, mert nyilvánvalóan az általánosítás tévedés lenne, ugyanakkor én most arról beszélek, amiről a könyv beszél.

Persze nem arra akarok kilyukadni, hogy emiatt lesz valaki szociopata vagy pszichopata, nem. Emiatt biztosan nem lesz az. A könyv sem erre utal. Hanem arra, hogy legalábbis nem segít a dolgon az, ha nem valóságos, csupán online életet élünk. Se a mi dolgunkon nem segít, a mi személyiségünkhöz nem tesz hozzá (sőt! sőt!), sem pedig a körülöttünk lévők dolgát nem teszi könnyebbé.

Mert mi lesz azokkal, akik nem népszerűek? Akik kívül maradnak - rekednek - a "Körön"? Gondol rájuk valaki? Mármint valaki olyan, aki az ő helyzetüket könnyebbé, jobbá tudja tenni!

Szóval ilyen szempontból nagyon is elgondolkodtató az egész téma és mindaz, ami a könyvben zajlik, azon túl, hogy egy jó és izgalmas krimi. Érdemes mögé nézni.

Pinborough különböző szemszögekből mutatja be az eseményeket, tulajdonképpen az összes fontos szereplő szemszögéből, amivel jól tudja csűrni-csavarni a szálakat. Mindegyikének érdemes mögé nézni.

Érdekes dolgokat talál az ember, ha elszánja magát, hogy lejjebb megy a jól láthatónál.

A 13 perc a kiadó honlapján megrendelhető!

E. Lockhart: Szemfényvesztés

A hazudósok szerzőjének új lélektani thrillere.

„Csak egy igazán fontos: hogy bármely pillanatban feláldozzuk azt, akik vagyunk, azért, akikké válhatunk.”

Egy szenvedélyes barátság. Egy megmagyarázatlan eltűnés. Egy gyilkosság, esetleg kettő.

Egy félresikerült szerelem. Esetleg több is, mondjuk három.

Tompa tárgyak, álruhák, vér és csokoládé. Az amerikai álom, szuperhősök, kémek és ellenségeik.

Egy lány, aki nem hajlandó megtenni, amit várnak tőle.

Egy lány, aki nem hajlandó az lenni, aki egykor volt.

__________________

E. Lockhart ismét utolérte önmagát. A hazudósokban szerintem a műfaj legjavát nyújtotta, aztán a Frankie Landau-Banks nem sikerült annyira jól, viszont a Szemfényvesztés igazán eredeti, igényes, izgalmas; tényleg, de tényleg nem tudtam letenni! Addig olvastam, amíg hajnalban már nem bírtam tovább, reggel pedig - tök fáradtan ébredve - folytattam. Nagyon tetszett.

Az idősáv, amelyet használ, abszolút működik, ráadásul az első fejezet után váratlan ez a megoldás, tele vannak meglepetéssel az újabb időintervallumok, sok a fordulat az egész történetben, de nem túlzón, teljesen megtalálja az egyensúlyt, és nagyon, de nagyon szeretem azokat a lényegre törő, totál telitalálat mondatokat, párbeszédeket, amiket használ. 

Tökéletes két ünnep közötti olvasmány, lazításhoz, ébredéshez, elalváshoz, pihenéshez, könnyed kikapcsolódáshoz, de igazából jó a vonaton, a metrón, a 10 perces röpke szünetekben munka közben, szóval olvassátok bármikor, nem fogtok csalódni.

Kidolgozott, érdekes karakterek; kellően eltalált csavarok; olyan vonalvezetés és idősík, amely már önmagában izgalmassá teszi a történetet; kiszámíthatatlan, kiszámíthatatlan bűntények, és..............

Éééés... tartalmat is hordoz magában! 

El lehet elmélkedni ismét a neveltetés, a család, a szocializáció meghatározó erején, a jellemfejlődés mikéntjén és az azt befolyásoló tényezőkön, a beláthatatlan következményeken, azon, hogy mennyire, mennyire mérlegelnünk kell a tetteinket, szavainkat, mert van, amit (mármint azt, ami azzal jár) nem lehet visszacsinálni.

Lockhart a mai young adult, szórakoztató és akár még a krimiirodalomban is üde, eredeti színfolt, kirí a többiek közül, ami kizárólag előnyére válik, és biztos vagyok benne, hogy még sok remek írás fog születni a tollából. Szuper a stílusa, bárcsak több író rendelkezne olyan eredetiséggel, amely neki például a sajátja!

Olvassátok el, tuti, hogy tetszeni fog!


A Ciceró Könyvstúdiótól megrendelhető ITT.

E. Lockhart: Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

"Frankie Landau-Banks 14 évesen:

Vitaklub.

Apukájának Nyuszifül.

Egy mérsékelten kocka-hajlamú lány egy nagyon elit bentlakásos iskolában.

Frankie Landau-Banks 15 évesen:

Az alakja észbontó.

A nyelve felvágva.

A harci kedve feltüzelve.

És az új fiúja a végzős, lenyűgözően lökött, szavakért bolonduló Matthew Livingston.

Frankie Landau-Banks 16 évesen:

Már nem olyan lány, akinek nemet lehet mondani.

Különösen nem akkor, ha ez a nem azt jelenti, hogy kizárják a barátja szigorúan fiúknak fenntartott titkos társaságából.

Nem akkor, ha a volt pasija itt is, ott is váratlanul felbukkan.

Nem akkor, ha tudja, mindegyiküknél okosabb.

Nem akkor, ha tudja, hogy Matthew hazudik neki.

És nem akkor, amikor annyi akciót végre lehet hajtani.

Frankie Landau-Banks valószínűleg egy bűnöző lángelme.

Ez a történet azt meséli el, hogyan vált azzá."

____

Tipikus YA-regény, és tényleg kizárólag 14-20 éveseknek ajánlott. Olvastam már olyan YA-t (pl. A hazudósok, szintén E. Lockhart), amely abszolút megállta a helyét az YA-periférián túl is, de ez nem az a könyv; a Frankie Landau-Banks kimondottan a tinédzser korosztályt célozza meg. És nekik nagyon fog tetszeni. 

Adott egy lány, aki kezdetben még nem annyira csinos, inkább visszahúzódó, mint vagány, nem is túl népszerű; aztán egyre csinosabb, bátrabb és népszerűbb lesz; és a regény arról szól, hogy miként történik ez (már ha ezek a dolgok "történni" szoktak; talán részben igen, részben pedig azért tenni is kell érte nyilván). 

Az biztos, hogy minden 14-18 éves lányt érdekli a népszerűség titka, a suli leghelyesebb fiúja megszerzésének titka, és némelyik 14-18 éves lányt az is érdekli, hogy hogyan maradjon az, aki, miközben idomulni kell a népszerűekhez ahhoz, hogy magunk is népszerűek legyünk. 

Erről szól Frankie Landau-Banks története - hogy hogyan lehet hűnek maradni önmagunkhoz, a pasinkhoz, a felénk támasztott elvárásokhoz, a népszerűek társaságához; és hogy mennyire nehéz egyszerre ennek mindnek eleget tenni.


ITT megrendelhető!

Michelle Painchaud: Erica szerepében

"Istenem, bocsásd meg bűneimet! Egy tizenhárom évvel ezelőtt eltűnt lánynak adom ki magam, aki gazdag.

És halott.

Erica Silvermant négyéves korában rabolták el. Az óvoda elől tűnt el, és azóta sem került elő. Milliomos szülei még ennyi év után is időt és pénzt nem sajnálva próbálják felkutatni őt.

Aztán egy napon csoda történik.

Erica megszökik az elrablóitól, és hazatalál.

Tizenhét éves. Hosszú évektől fosztották meg. Megviselték a történtek, poszttraumás stressz szindrómában szenved. Újra meg kell tanulnia, kicsoda ő, és honnan is jön.

És még valami – ez a lány nem Erica Silverman.

Michelle Painchaud Seattle-ben született, de Hawaiion nőtt fel, ahol azzal ütötte el az időt, hogy cukornádültetvényeken rendezett partikon jelent meg hívatlanul. A macskák és az animék töltik ki azt a kevés gondolatát, amely nem kemény tinik kemény történeteivel kapcsolatosak. San Diegóban, Kaliforniában él, és megtalálható a Twitteren: @michelleiswordy és a Tumblr-ön: michellepainchaud.tumblr.com."

Ismét egy young adult kategória, amely szerintem minden, olvasni szerető adultnak is tetszeni fog.
És íme, ismét egy olyan könyv, amelyikben pontos, abszolút a helyükön lévő mondatok vannak! Juhé!

Michelle Painchaud nagyszerű író, és ez egy baromira jól megírt könyv. Szörnyű, borzalmas (mármint olyan értelemben, hogy a téma megviseli a lelket), de fordulatos, izgalmas, nagyon olvasmányos, ugyanakkor nagyon mély; és amennyire meg tudom ítélni, nemcsak kiválóan megírt, de kiválóan fordított könyv is.

Sajnos azt el kell árulnom - de nem hiszem, hogy nagy titkot osztok meg ezzel -, hogy itt nincs boldog végkifejlet. Az író próbál adni valamifajta feloldást, de nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges - ezt mindenki ítélje meg maga.
Mindenesetre letehetetlen könyv, és - még egyszer mondom - kuriózum ez a hihetetlenül ösztönös, mégis (máris) kiforrott stílus. Ez a szerző őstehetség, legalábbis én így gondolom.

Eredeti mondatok, hiteles párbeszédek, remek stílus, és olyan gondolatok, amelyek ütnek - ami gyakran fájdalmas, de hát miért olvasunk, ha nem azért, hogy hasson ránk a történet, vagy ha nem a történet, akkor a gondolkodásmód, az írásmód, akár csupán néhány gondolat - vagy bármi más? Miért olvasunk, ha nem ezért?
Ja, azért, mert ki akarunk kapcsolódni, szórakozni vagy ilyesmi? Az is meglesz.

Könnyed és nehéz olvasmány.
Könnyed stílus, nehéz mondanivaló.
Fájdalmas történet.
Csavarok, fordulatok. Nem kiszámítható. Nem sablonos.
Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy tényleg olvassátok el!

A Gabo Kiadótól megrendelhető!

Rachel Ward: Nem enged a mélység

"Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? 
Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? 
Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk."

Állítólag "young adult" kategória, de ezt csak azért tudom, mert utánanéztem az írónőnek a neten; ha nem olvasok utána, a borítóról, a fülszövegből ez nem derül ki.
Igen, talán tényleg 16 éveseknek való. Talán, de csak talán a 16 évesek számára szórakoztató olvasmány lenne.
Hát szerintem kritikán aluli.
Szimpla - aktuálisan esetlegesen szórakoztató, de amúgy teljesen átlagos és felejthető - thriller. Legalábbis ezt gondoltam 200 oldalon keresztül. Aztán utána már ezt se.
Gondoltam, bár a csattanó a végére marad, de úgyis az lesz, hogy a srác skizofrén. Hát, se csattanó, se skizofrénia; egyetlen kifejezéssel tudom jellemezni a könyvet: nanemár! Ezt azért nem kéne...
Rég olvastam ilyen rossz könyvet - pedig az elején beetetett az író; nem reméltem nagy csattanót, biztos voltam a skizofréniában mint megoldásban már a 20. oldalon, de oké, sejtem előre a végét, sebaj - na, amikor aztán leesett, hogy még erről sincs szó, akkor már arra gondoltam: jaj, legalább ezt a megoldást behozta volna...
Több szót nem érdemel.
Ráadásul olyan témáról szól, olyan tragédiáról, amiről amúgy meg nem akarok olvasni, se most, se máskor.

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő



"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok



"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 

Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."

"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."

"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?





"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!

Erich Kästner: Három ember a hóban

"Tobler úr, a dúsgazdag, ám kissé habókos iparmágnás titokban részt vesz saját cégének pályázatán. Második helyezettként ingyenes üdülést nyer az Alpok egyik elegáns szállodájába, ahová inkognitóban, ágról szakadt öltözékben jelenik meg; csupán sikeres üzletembernek álcázott inasa kíséri el.
A félreértések – a szerző szavaival élve – sejtosztódással szaporodnak, amikor a fődíj nyertese, a kopott külsejű, de igen tehetséges Hagendorf doktor toppan be a Grand Hotelbe. A ruhacserék és többszörös szerepcserék közepette a nincstelen fiatalembert megkülönböztetett figyelemben részesíti a hotel személyzete, és nagyvilági hölgyek rajonganak érte – a kicsit bogaras igazi milliomos pedig egy ócska kis padláson kuporog, és leplezetlen közutálatnak örvend. Mi jöhet még? A klasszikus vígjátéki helyzetektől, szellemes dialógusoktól pergő regényből természetesen a szerelmi szál és a szerencsés végkifejlet sem maradhat ki."

Ez a könyv olyan - hogy is mondjam - erichkästneres; aki olvasott már Erich Kästnert, az tudja, hogy mire gondolok.
Eddig csak ifjúsági regényeit olvastam - hol gyermekkoromban a magam örömére, hol a gyermekeimnek az ő örömükre, hol felnőttkoromban a magam örömére, hol a gyermekeimnek a... magam örömére.
A Május 35 a 8 évesemnek a kedvenc könyve; A két lottiról szerintem szólnom sem kell, hiszen mindenki tudja, hogy milyen kiváló mű; az Emil-kötetek pedig szintén magukért beszélnek.
Most először olvastam olyan könyvet Kästnertől, amelyet nem gyermekeknek, hanem felnőtteknek szánt - nos, nincs olyan túl nagy különbség... Illetve valójában csak egyetlen különbség van: az, hogy a szereplői ez esetben nem gyerekek, hanem felnőttek.
De a Három ember a hóban című könyvét ugyanaz a habókosság, könnyedség, játékosság, humor, stílus, történetmesélés és mondanivaló jellemzi, mint a gyermekeknek szóló regényeit.
Azt gondolom, hogy ő azon kevés írók egyike, akiknek úgy az ifjúsági regényei, mint a felnőtt korosztálynak íródott könyvei ugyanannyira szólnak gyerekeknek, mint felnőtteknek, és ugyanannyira élvezhetők és szórakoztatók bármely korosztály számára, mondjuk 6 éves kortól felfelé.
Ha szeretnétek a gyermekeitekkel megszerettetni az olvasást és/vagy Kästnert, olvassátok fel nekik a Május 35-öt.
Ha pedig már szeretitek Kästnert, olvassátok el a Három ember a hóbant; ugyannyira fogjátok szeretni, mint az összes többi művét, ezt borítékolhatom.

Egy kis kedvcsináló, sajátos, Kästnerre jellemző humoros részlet a könyvből:

"- Milyen az új szobalány? - kérdezte Johann.
Kunkelné fölemelkedett. - Nem fog nálunk megöregedni. Miért hívják tulajdonképpen Izoldának ezt a nőszemélyt?
- Édesanyja lelkes tisztelője volt Richard Wagnernek - magyarázta Johann.
- Micsoda? - ájuldozott a hölgy. - A tetejébe még törvénytelen is?
- Szó sincs róla. Az anyja tisztes házasságban élt.
- Richard Wagnerrel?
- Dehogyis.
- Akkor miért akarta az a Wagner, hogy a gyereket Izoldának kereszteljék? Mi köze volt hozzá?
- Wagnernek sejtelme se volt az egészről. Izolda kisasszony anyja óhajtotta így.
- S az apa tudott róla?
- Persze hogy tudott. Ő is szerette Wagnert.
Kunkelné asszony párnás kacsója ökölbe szorult. - Hát én igazán sok mindent hajlandó vagyok eltűrni - nyögte ki fojtottan. - De ez már több a soknál!"

Itt megvásárolhatjátok.

Gayle Forman: Csak egy nap; Csak egy év

"Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare-előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng…

A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet."

 

"Amikor kinyitja a szemét, Willem nem tudja, hol van – Prágában? Dubrovnikban? Vagy visszakerült Amszterdamba? Annyit tud, hogy ismét egyedül van, és meg kell találnia egy lányt, akinek Lulu a neve, és akivel egy varázslatos napot töltött Párizsban. Volt abban a napban – abban a lányban – valami, amitől Willemnek azt kell gondolnia, hogy a sors is egymásnak szánta őket, így Lulut keresve beutazza a világot Mexikótól Indiáig. Ám ahogy telnek a hónapok, és Lulu még mindig utolérhetetlen, a fiú kezd kételkedni benne, hogy a sors keze olyan erős lenne, mint képzeli…
A Csak egy nap romantikus, érzelmes párdarabja a döntésekről szól, amelyeket hozunk, a véletlenekről, amelyek csak úgy jönnek – meg a boldogságról, ott, ahol ezek találkoznak."

Na jó, ne eresszük bő lére: 

Felejtsétek el. Időpocsékolás. Olvassák 16 éves lányok, nekik biztos tetszeni fog. Én már kinőttem ebből. És ennyi.
(Mindenesetre Gayle Forman fejlődik, érik írói stílusát tekintve, mert az eddigi utolsó könyve letehetetlen volt - ezért bíztam annyira a korábbiakban is.)

Gayle Forman: Itt voltam

"Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában.
Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele – hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi városba, ahol Meg tanult és szobát bérelt, és összeszedi a holmiját, rájön, mennyi minden titokban maradt előtte. Beszűkült kisvárosi életébe zárkózva alig tudott valamit Meg lakótársairól, ahogy a színpadon vadnak és lehengerlőnek tűnő, de közben fájdalmas titkokat őrző rockgitárosról, Ben McCallisterről sem. Sejtelme sem volt a jelszóval védett mappáról Meg laptopján, de miután váratlanul sikerül megnyitnia, lassan mindent kétségbe von, amit korábban a legjobb barátnőjéről tudott.
A világhírű írónő most sem okoz csalódást a Ha maradnék és a Hová tűntél? rajongóinak."

Nem érdekelt, hogy nem szépirodalom, nem érdekelt, hogy "young adult" kategória - annyi jót írtak róla a neten, hogy el kellett olvasnom. Egy nap alatt végeztem vele. 

A nyelvezete könnyed, de nagyon nehéz témát boncolgat. 

Sok mindenen elgondolkodik az ember: ne ítélkezz; ne ítélj a felszín alapján; soha nem tudhatod, mi van a másik emberben; figyelj a körülötted lévőkre; ne higgy mindig a látszatnak, a szemednek; figyelj jobban; figyelj még jobban.

Aki szereti E. Lockhartot, az Gayle Formant is szeretni fogja. (Egyébként amint a könyv végén, a köszöneteknél kiderül, Lockhart és Forman barátnők.) (De A hazudósok már az Itt voltam olvasása közben is eszembe jutott, mert mindkét könyvben ugyanúgy hívják a főszereplőt.)

Ami plusz: nagyon jónak tartottam, hogy a könyv végén leírták, hol kaphat segítséget az, aki úgy érzi magát, mint a könyvben szereplő lány; arról nem is beszélve, hogy a kiadó ezt nem egy az egyben átvette, hanem leírta, hogy mindez Magyarországon hol tehető meg. Ezt egy jó dolognak tartom - a legjobb értelemben véve jónak. Mert valóban, sosem lehet tudni, kinek lesz szüksége rá - és ha csak egyetlen ember a könyv hatására igénybe veszi ezt a segítséget, akkor máris csodálatos dolog, hogy ez a könyv megszületett. 

Forman stílusa könnyű, olvasmányos, ami nemcsak azért jó, mert élvezet olvasni és nem lehet letenni, hanem azért fontos dolog, mert a tizenéves korosztálynak szóló könyvek nyelvezetének mindig könnyednek (de persze egyúttal színvonalasnak) kellene lennie - hiszen ez viszi rá később a gyerekeket az olvasásra. Élvezzék, amit olvasnak, könnyű legyen azt a nyelvet olvasniuk, amely hozzájuk szól - és igen, ha egy könyv egy gyerekhez szól, akkor a szerző tisztelje meg azt a gyereket azzal, hogy az ő nyelvén beszél hozzá!

(Már ha az a célja, hogy az a gyerek olvasson. Persze ha egy író célja az, hogy egy gyerek első és utolsó olvasmánya az ő könyve legyen, vagy ha semmilyen célja nincs a könyve megírásával, az más kérdés...) 

Nekem felnőttként is (mondanám, hogy 'remek', de ezt nem mondhatom a téma súlyossága miatt) kikapcsolódást nyújtott ez a könyv - ha valaki (felnőttről beszélünk) könnyed, de igényes olvasmányra vágyik, akkor nyugodtan vegye kézbe; ha pedig a tizennégy-tizenhat éves lányával szeretné megszerettetni az olvasást, akkor adja az ő kezébe. 

De szerintem a legjobb, ha Anya és gyermeke is elolvassa (Apa úgyse fogja) - mert ha utána dumálni tudnak róla, talán a legjobb része az lesz a dolognak.

E. Lockhart: A hazudósok

"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ódákat zengenek erről a könyvről a neten, így el kellett olvasnom, nyilván.
Én nem érzem benne azt a bizonyos hazugságáradatot; hacsak nem számít ide a retrográd amnézia, amit ha nem védekezőmechanizmusnak tekintünk, akkor tekinthetünk egyfajta hazugságnak is.
Szóval nem a hazugságok következtében előálló elképesztő szövevényes történet az, ami lebilincselő - mert olyan nincs. Nincsenek nagy csavarok és fordulatok, csak egy. De az tényleg letaglóz. Tényleg felkapod a fejed, hogy miii? naneee...
Bár állítólag ez ifjúsági regény, én nem érzem tipikusan annak. Simán megállja a helyét a felnőtteknek szóló irodalom világában. De ha az angolban használatos "young-adult fiction" kifejezést nézzük, akkor persze más a helyzet - hiszen azért mást tud és másnak szól mondjuk egy ilyen könyv, mint egy Geronimo Stilton.
A hazudósok valóban sokkal inkább a fiatal felnőtteknek (-hez) szólhat, mintsem nagy gyerekeknek.

A stílus pont olyan, amilyet én szeretek. Laza, tömör megfogalmazások, semmi túlzott körülírás, és az érzelemábrázolás is éppen jó: szimbólumokkal fejezi ki az érzéseket, nem nagy szavakkal.
Nem tudom, a mondanivalót érdemes-e fejtegetni: vigyázz arra, amid van, legyél kedves, becsüld meg, ami adatott, gondolkodj, mielőtt cselekszel stb., mert ez a könyv azért többet mond ennél. Egyáltalán nem klisékben gondolkodik, nem manipulál, és kerüli a didaktikát. Szerencsére - mert így célt is ér.
Nagyon bírtam a rajzot a szigetről és a családfát az elején.
Kedveltem Cadence-et, Gatet és a többieket. Szerethetők, elfogadhatók, megérthetők. A vívódásuk, a szerelmük... A döntéseik nem biztos. De a döntések, főleg a hirtelen meghozott döntések gyakran tényleg elementáris erővel elsodornak, és utána csak kapkodod a fejed, hogy te jó ég, ez meg hogy történt? Mert észre se vetted. És nem gondoltad volna. És nem akartad. És mégis.
Ez a regény valami ilyesmiről szól. Döntésekről, többek között. Hogy - bár nem mondja ki se az író, se Cadence, se Gat, se Mirren, se más, de - igenis gondolkodj, mielőtt elszánod magad a cselekvésre. Mert mondhatnánk, hogy "sosem lehet tudni", de van, hogy annyit azért lehet tudni, hogy "ennek nem lesz jó vége". És akkor az örökre veled marad.
Szóval szerintem ki kell hallani a történetből azt, hogy vigyázz! Vigyázz magadra! Vigyázz arra, amid van; és ha amid van, az nem jó neked, akkor is gondold át, hogy mit teszel vele.