FERDINAND VON SCHIRACH: Büntetés - 12 bűnügyi eset

"Mi az igazság? Mi a valóság? Hogyan lettünk azok, akik vagyunk?
Ferdinand von Schirach legújabb, Büntetés című könyvében tizenkét bűnügyi történetet ismerhetünk meg, amikben ismét a bűn és bűnhődés örök témája kerül előtérbe. A védőügyvédként is praktizáló szerző hitelesen tárja elénk, milyen nehéz igazságot tenni, és mennyire elhamarkodottan aggatjuk valakire a "jó" vagy "rossz" jelzőt.
Ferdinand von Schirach soha nem ítélkezik. Nyugodt, távolságtartó derűvel és együttérzéssel teli hangon mesél magányról, a boldogság és kudarc keresésének furcsa módjáról. Igaz történetei rólunk szólnak.

Ferdinand von Schirach ismert emberek, politikusok és az alvilág védőügyvédjeként szerzett hírnevet. 2009-ben jelent meg első könyve, amelyben tizenegy filmszerűen pergő, különleges narrátori hangon előadott jogi esetet válogatott össze saját praxisából. A Bűnös? sikere után 2010-ben napvilágot látott a második kötet, így a szerző rövid időn belül az Ártatlan? újabb meglepő bűnügyi eseteivel Európa-szerte híres íróvá vált. Prózája irodalommá tette a büntetőeljárást, történeteit szikár líraiság, filmszerűen felvillanó jelenetek jellemzik. Tömör, száraz elbeszélései hatalmas érzelmi hatást váltanak ki az olvasókból szerte a világon."

_______________________

Már az előző két könyve is lenyűgözött Schirachnak, és nagyon reméltem, hogy követi ezeket folytatás. Most végre a kezünkben tarthatjuk.

Schirach jog- és tényismerete, sőt emberismerete, tapasztalata, szikár stílusa garancia arra, hogy ha a kezünkbe vesszük a könyvét, akkor az utolsó oldalig ne tudjuk letenni .

Bámulatos a mód, ahogy ezeket a hihetetlen történeteket tálalja, amelyekkel valóban találkozott, amelyek nem a képzelet szüleményei.

Külön kuriózuma volt ennek a könyvnek, ahogy a legutolsó novellában saját érzés- és gondolatvilágába, kétségeibe és frusztrációjába is beavatja az olvasóit.

Mindegyik eset megrázó, egyik ezért, a másik azért, de az biztos, hogy egyik sem hagyja hidegen az embert. Nemcsak megdöbbentőségük okán, és mert mindegyik oly távol áll és idegen tőlünk, hanem mert mindegyik egy-egy személyes tragédiát ábrázol, amelyeknél nem bújhat a "nyugi, csak kitalált történet" védőbástya mögé az ember.

Külön dicséretére válik az írónak, hogy semmit, de tényleg semmit nem ír és nem beszél túl, teljes mértékben minimalizmusra törekszik, és

ez a szárazság és objektivitás az, amivel el tudja érni az embernél a legerőteljesebb hatást. Mert az érzelmek ránk vannak bízva. 

Hogy mivel mit kezdünk. És senki nem maradhat közömbös a történetei olvastán és az ő stílusában tálalva.

Éles- és tisztán látása nyilván a tapasztalataiból is fakad, de nem csak - egyszerűen remek prózaíró, aki olyan sztorikat, élettörténeteket ismer, és akinek olyan szilánkok és töredékek tevődtek össze a szeme előtt, és olyan kiváló érzékkel tudja ezeket elénk tárni, ami az élvonalbeli szerzők közé emeli, a könyvét pedig letehetetlenné teszi.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Michael Finkel: Igaz történet

Michael Finkelt, a New York Times újságíróját 2002-ben kirúgták a laptól, miután meghamisította egy oknyomozó riport bizonyos részleteit. Miközben arra várt, hogy elbocsátását az újság nyilvánosságra hozza és karrierje végleg romba dőljön, nyugtalanító hírt kapott. Egy Christian Longo nevű fiatalembert, akit saját családja meggyilkolásáért köröztek, elfogtak Mexikóban, ahol új személyazonosságot vett fel: azt állította, ő Michael Finkel a New York Timestól. Finkel természetesen azonnal felkereste Longót, hogy megismerje az igaz történetet – ezzel bizarr és bensőséges kapcsolat vette kezdetét, az újságírói munka pedig szép lassan hátborzongató macska-egér játékká alakult.

Részben emlékirat, részben krimi, részben mea culpa: az Igaz történet mélyen személyes történet gyilkosságról, szeretetről, megtévesztésről és az igazság bizonytalan természetéről. A könyvből 2015-ben játékfilm készült James Franco és Jonah Hill főszereplésével.

________

Amikor először hallottam erről a történetről, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. Tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű, mert a téma annyira ijesztő, nyomasztó, vagy inkább hátborzongató, de még inkább végtelenül szomorú, azonban tudni szerettem volna, milyennek írja le, milyennek ismerte meg a New York Times (volt) újságírója azt az embert, akiben (ahogy ő fogalmaz) a legijesztőbb az - ismerve a tetteit -, hogy egyáltalán nem tűnik ijesztőnek. 
Elmondása szerint kedves, udvarias, intelligens, higgadt embernek látszik (a higgadtság itt nem pozitív jelző, hiszen minden pozitív érzelmet nélkülöző, hidegvérű, kegyetlen gyilkosról van szó), aki szinte mindenkit levesz a lábáról - és még olyan emberekhez is közel tudott kerülni (már a letartóztatása után, a börtönben), akik tudták róla, hogy mit tett!
Mindenképpen szerettem volna tudni - Finkel szemüvegén keresztül -, hogy hogyan csinálja; miért; mi az a személyiségében, amivel le tudja nyűgözni az embereket, miközben tudják róla, hogy a világ legborzalmasabb tettét követte el.

Néhol nem könnyű olvasmány, éppen a fent említett tettek súlya és mérhetetlen borzalma miatt, hiszen egy ilyen történetet nem lehet érzelmek nélkül olvasni, mint egy szimpla krimit, mert amikor az ember tudja, hogy ez megtörtént, amikor tudja, hogy ez az ember a társadalom része volt, ez az ember egy család része volt... Hát, akkor nem nagyon maradnak szavak.

Részben Michael Finkelről is szól ez a történet, az ő életútjának alakulásáról és főként személyiségfejlődéséről, azonban sokkal inkább szól egy olyan hidegvérű, mindent érzelmet, bűntudatot és megbánást nélkülöző emberről, akiről az ügyvédei, a bíró és a hozzá közel álló emberek is mind azt mondták, hogy még nem láttak olyat soha, hogy valaki ilyen érzelemmentesen hajtson végre ilyen cselekedetet. És nem a pillanat hevében volt érzelemmentes vagy higgadt; hanem mindvégig azután is! Soha nem bánta meg a tettét. Egyszerűen nem érdekelte az egész. Ez tényleg értelmezhetetlen egy normális ember számára. És jobb is, hogy nem értjük, ebben egészen biztos vagyok. Fejtegetni sem akarom, mert erre tényleg nincsenek szavak. 

A könyv nagyon érdekes, nagyon olvasmányos (ha lehet ilyet mondani egy ilyen nehéz történetre), és - amennyire ez megítélhető - tényszerű, azonban nem ad mindenre egzakt választ. 

Nem tudjuk meg, hogy "miért". 

Persze válaszokat várnánk, de ahogy belegondolok, tulajdonképpen erre egyszerűen nem kaphatunk választ - 

legalábbis ennél mélyrehatóbbat, pontosabbat nem. Mert egy ilyen ember vajon meg tudná mondani, miért tette? És ha ő nem, akkor hogyan mondhatná meg bárki más? Legyen az pszichológus, szülő, sógor vagy barát. És minél közelebb áll hozzá valaki, nyilván annál értetlenebbül áll a történtek előtt - és annál nagyobb fájdalmat érez.

Nem is tudom, mi ennek a könyvnek a tanulsága, nem is tudom, hogy kell-e levonni tanulságot belőle. Pl. hogy "ilyen emberek is vannak, és teljesen normálisnak tűnnek" vagy "nézd meg, kik vannak körülötted, mert sosem tudhatod..." - de ezek üres frázisok lennének. Az ilyesmire nyilvánvalóan nem lehet rájönni, felkészülni, ezeket nem lehet előre látni. Sajnos ez a sajátosságuk. Ezért történhetnek meg ezek a dolgok.

Az íróról sem tudom pontosan, milyen kép alakult ki bennem. "Őszinteség és mea culpa..." És nem is az a bajom vele, amit a New York Times-nál csinált... Hanem nem tudom hova tenni azt a kettős érzést - mármint annak a pozitív részét -, amit érez ezzel az emberrel kapcsolatban. Mert nem csak a sztorit látta benne. De nem tudom megérteni, hogyan kerülhetett mégiscsak valamennyire közel hozzá, hogyan láthat benne jót is, hogyan volt képes a szemébe nézni, hogyan volt képes arra, hogy bármiféle kommunikációt kialakítson vele. 

Csak részigazságok azok, amelyeknek a birtokában letesszük ezt a könyvet - márpedig a részigazság az igazságot illetően nem sokat ér. Mégis: talán jobb is nem tudni, hogy mi történt pontosan, hiszen már az is, amit az ember tud erről a történetről, fojtogató és nehezen emészthető.

Az Igaz történet lényege talán az, hogy vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy megvan a maguk igazsága, csakhogy - tudjuk - az annyira ártalmas mások számára, hogy abban bízunk, az ő igazságuk soha nem tud érvényre jutni. Nem hiszem, hogy létezik egyetlen egyetemes igazság, de azt igen, hogy vannak olyan emberek, akiknek az ""igazsága"" olyan ártó, káros és gonosz, hogy csak remélni lehet: soha nem lesz módjuk arra, hogy az ""igazság(uk)"" birtokában legyenek.


A Gabo Kiadótól megrendelhető ITT.

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő



"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok



"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 

Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."

"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."

"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?





"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!

Ferdinand von Schirach: Bűnös? - 11 meglepő bűnügyi eset

"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a kötetben szereplő tizenegy meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Bűntettük hátterében a bosszú, a jogos önvédelem és a szerelemféltés mellett személyiségzavar okozta kannibalizmus – vagy csupán az önzetlen testvéri szeretet áll. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

"Bámulatos debütálás. Egy könyv, amely az első oldaltól fogva tart, és egyetlen szava sincs, ami ne lenne a helyén."
Frankfurter Allgemeine Zeitung

Két részletben olvastam el ezt a könyvet, pedig nem így terveztem. De egyszerűen - akármilyen közhelyesen hangzik is ez ma már - másodszorra már nem tudtam letenni, amíg be nem fejeztem. Tényleg nem tudtam.

Én "visszafelé" olvastam Schirachot, mert először olvastam a Collini nem beszél című regényét, utána az Ártatlan?-t, majd a Bűnös?-t, holott a megjelenésük sorrendje pont ellentétes ezzel.

Nagyon sok minden jut eszembe egyszerre, szóval elképzelhető, hogy csapongani fogok, de igyekszem valamilyen rendszert felállítani a gondolatok között.
Először is: ha valaki megkérdőjelezné, hogy ezek valóban megtörténtek-e - márpedig szerintem legalább egyszer ez a kérdés mindenkiben feltevődik -, akkor, attól tartok, az erre a kérdésre adott válasz (sajnos) mindig az, hogy ilyen borzalmak csak a valóságban tudnak megtörténni. Mármint: ilyeneket egyszerűen nem lehet kitalálni.
Lehet, hogy ezt már az Ártatlan? című könyvnél is leírtam, de ezt gondolom.
Aztán a fentiekből adódik a kérdés: de hogyan tudnak ilyen borzalmak megtörténni a valóságban??
Azok az emberek, akik ilyen dolgokat elkövetnek, miért teszik mindezeket? Mi viszi rá őket? Mi nem működik jól az agyukban, vagy milyen trauma érte őket, hogy ilyeneket megtesznek?
Ezt a kérdést az ember nem kerülheti meg, viszont amilyen egyszerű a kérdés, olyan sokrétű, bonyolult és megmagyarázhatatlan a válasz. Nagyon sokszor megválaszolhatatlan ez a kérdés. Nyilván most nem az önvédelemre gondolok, bár ebben a könyvben éppen az az egyik legbizarrabb történet.
Mert miket sorolunk fel általában indokként? Van a sanyarú gyermekkor, a különféle bántalmazások következtében kialakult személyiségzavar, a pszichés betegségek, a bosszú, a féltékenység... De ez nem írható le ilyen egyszerűen. "Pszichés betegségek." Ez egy fogalom, de mit jelent? Mit takar? Millióféle megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolgot.
Olykor szörnyűségeket, borzalmakat. És nem és nem akarom tudni (pedig nyilván az ilyen "tudás" elvileg hasznos lehet, de elég őrjítő, hogy általában csak akkor derül fény rá, ha megtörténik valami borzalom), hogy ilyen emberek élnek, élhetnek köztünk. Nem akarom elhinni. Nem akarom elhinni, hogy létezhet ez. Nem akarom, hogy létezzen.
Szóval az ember, az olvasó keresi a választ - meg a védőügyvéd, meg a rendőr, meg a pszichiáter, meg mindenki más -, hogy miért... És gyakran a konkrét válasz erre nem található meg. Mert nem olyan könnyen megfogható. És ha megvan is a miért, tehát az indok, akkor sem mindig szolgál megfelelő vagy kielégítő magyarázattal. Magyarázattal arra, hogy hogyan. Hogyan képes az ember ilyen tettekre? Az ember! Hogyan?

Aki szereti a krimiket, semmiképp ne hagyja ki ezt az olvasmányt; aki a borzongást keresi egy könyvben, az főleg ne; az se, aki tudni akarja, mi mindenre képes az ember, és aki netán meg akarja fejteni vagy legalább gondolkodni akar azon, hogy valaki miért lesz gonosszá, valaki miért nem... Akit érdekel a valóság, akkor is, ha az hátborzongató és olykor szinte elviselhetetlen, az olvassa el; aki pedig a szépirodalmat részesíti előnyben, az is, mert Schirach nagyon tud írni; ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz: minden szava a helyén van.
De nem lesz könnyű, ezt előre megmondom.

Nem teszi feldolgozhatóbbá az olvasottakat az, hogy Schirach szépirodalmat csinál a történeteiből, de a könyvnek jót tesz - sokkal jobbat, mint ha sima krimiket gyártott volna belőlük.
És szerintem nagy erénye a könyvnek, hogy Schirach nem úgy építi fel a történeteket, mint a hagyományos krimik, hogy "elvárás, hogy izgulj azon, ki a tettes". Van, hogy már az elején tudod, és akkor a lelki mozgatórugó a megfejtendő; van, hogy tényleg csak a végén derül fény arra, hogy ki tette és miért; és van, hogy nincs meg ez a fajta feloldás, mert egyszerűen nem tudod meg azt, hogy ki tette, vagy azt, hogy miért, vagy egyiket sem. (És ha a csattanót keresed elsősorban egy krimiben, akkor elég nagy pofánvágásként tud hatni, ha nem tudod meg, hogy ki tette és miért, vagy ha egyszerűen a jogrendszer vagy a körülmények olyanok, hogy az illető simán elsétálhatott.) Egyszerűen Schirach úgy építi fel a történteket, olyan egymásutánban, ahogyan ő vagy a rendőrség az eseményeket fokról fokra megismerte vagy felderítette. Szóval nem mindig van meg a történet végén a feloldozás, de közben szépirodalmat olvasol, és tudod, hogy a valóság nem úgy működik, mint a tévésorozatokban. Aztán viszont jó leülni egy tévésorozat elé - és ezt teljesen komolyan gondolom -, mert nem mindig akarja az ember tudomásul venni, vagy ha tudja is, nem feltétlenül akarja realizálni, hogy a világ, az ember olykor hogyan működik. Szeretnénk elbújni kicsit a valóság elől, és jó, ha ezt időnként megtehetjük. Mert ha a szörnyű valósággal szembesülsz, akár csak egy könyvben is, az súlyként nehezedik a hátadra, és cipelned kell. Márpedig a terhet jó lerakni magunkról.
De ha szépirodalmi stílusban íródik valami - bármi -, úgy látszik, valamiért ezt a terhet időnként önként a vállunkra vesszük.
Itt megrendelhetitek a kiadótól.

Ferdinand von Schirach: Ártatlan? - Újabb meglepő bűnügyi esetek

 



















"Egy férfi börtönbüntetés helyett új fogakat kap karácsonyra. Egy fiút majdnem halálra kínoznak az illuminátusok társasága nevében. Egy fúvószenekarban játszó kilenc derék polgár tönkreteszi egy lány életét, és egyiküknek sem kell megbűnhődnie.
Ferdinand von Schirach 1994 óta védőügyvédként dolgozik Berlinben. Védelmük ellátására iparmágnások, hírességek és az alvilág tagjai kérik fel, de egészen átlagos emberek is. Magyar nyelven "Bűnös? 11 meglepő bűnügyi eset" címen megjelent bemutatkozó könyvével 2009-ben egycsapásra Európa-szerte ismert író lett, 2011-ben az amerikai közönség is felfedezte. Ferdinand von Schirach keze alatt irodalommá lesz a büntetőeljárás. Csendesen, de határozottan teszi fel a kérdéseit jóról és rosszról, bűnről és ártatlanságról, s valamennyiünk közös erkölcsi felelősségéről. Ferdinand von Schirach, német sztárügyvéd magyarul Bűnös? címen megjelent első elbeszéléskötete nem mindennapi lelkesedést és izgalmat váltott ki az olvasók körében. Nem egész egy év elteltével most 15 újabb izgalmas bűnügyi esetet vehetünk kézbe."
 
Mindig azok a leghátborzongatóbb történetek, amelyeket a valóság szült.
Amiket, tudjátok, ha filmen látnánk, akkor azt mondanánk: 'ja, persze... miért kell ilyet beletenni egy filmbe? Amúgy egész jó lett volna, miért kell ilyennel elrontani a végét?' Na, tipikusan ezek az 'ilyenek' azok, amik tényleg megtörténnek. Mert én nem állítom, hogy az írói fantázia nem tud olyat produkálni, amit a valóság nem - de a valóság is tud olyat produkálni, amit az írói képzelet nem. Ez persze olykor jó is lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy vannak csodák.
De vannak szörnyűségek is, olyan borzalmak, olyan véletlenek, amelyek felülírják a logikát, az ember - lelki, szellemi - befogadóképességét és minden várakozást, és ezért azt mondod: jaj, bárcsak azt mondhatnám, hogy "ez csak egy könyv, nyugi, ez nem történt meg". Ilyenkor nincs meg az a feloldás a történet végén, amikor ez az embernek vigaszul szolgálhat. Hogy tulajdonképpen az író írhat neki egy másik befejezést is, ha akar.
Oldalanként felteszi az olvasó a kérdés: hogyan történhetnek meg ilyenek? Miért? És valahogy - totálisan szembemenve a logikával - meg akarod változtatni a történteket. Egyszerűen azért, mert fáj, és nem akarod, hogy így legyen.

Én nem tudom, hogy Ferdinand von Schirach milyen ügyvéd, de hogy kitűnő író, azt újra - sőt, most még inkább - meg tudom erősíteni. Irodalmi értékeket alkot - igazság szerint például az Ártatlan? fülszövegéből nem is gondolná az ember, hogy mennyire.
Ugyanis szerintem ez - az írás minőségét, az irodalmi eszközöket tekintve - messze felülmúlja a regényét (Collini nem beszél).
Teljesen helyükön vannak a mondatok; az írásmód tömör, lényegre törő, tárgyszerű, és éppen ettől (!) olyan hatásos. Mert nem sulykol beléd érzelmeket - tudja, hogy bőven elég a valóság objektív ábrázolása ahhoz, hogy beléd szoruljon a levegő.
Leteszed a könyvet, kimész a friss levegőre, hogy oxigénhez jusson a tüdőd.
Aztán egy óra múlva megrendeled a következő könyvét.
És miközben azt olvasod, újra azt reméled, hogy a történetek befejezése megváltoztatható.
Mert az ember ilyen.
Olykor értelmetlenül, minden logika ellenére mássá akarja tenni a világot.
És ha nagyon akarja, talán egy kicsit meg is teheti.
Valaki megtanított engem arra, hogy a hit - mindenfajta hit - éppen erről szól: hogy a logika ellenében is hiszed, hogy képes vagy megtenni bizonyos dolgokat. Talán igen, talán nem.  Olykor igen, olykor nem. De hogy a dolgok megváltoztatásában való hit nélkül nem fog menni, abban viszonylag biztos lehetsz. Miért? Hát alapvetően azért, mert akkor neki sem kezdesz. Akkor máshogy állsz hozzá. Ha nem hiszel benne, nem fektetsz bele elég energiát. Akkor legyintesz, és elfogadod a - szerinted - megváltoztathatatlant. Miközben lehet, hogy változtathatnál rajta. Csak a hited nélkül meg se próbálod. És ez időnként szerintem borzalmas nagy vétek. Csak hát baromi nehéz, elképesztően nehéz, ismerjük el.
Ezért miután letette ezt a - vagy egy ehhez hasonló - könyvet az ember, remélhetőleg akkor sem feledkezik el arról, hogy elhatározta: jobbá, igenis jobbá, legalább csak egy picit jobbá szeretné tenni a világot, a helyet, az embereket, ahol/akik között él. Remélhetőleg nem feledkezik el arról, miután az utolsó oldalt is elolvasta, hogy 150 oldalon keresztül hitt abban, hogy ezt megteheti. És akkor már az esélyt megteremtette rá.

A könyvet ITT megrendelhetitek.