Doris Lessing: Az ötödik gyerek; A fű dalol

Most a férjem kedvenc könyvét szeretném ajánlani nektek:  Doris Lessingtől Az ötödik gyereket:

"A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…"



A férjem találomra vette le a könyvesbolt egyik polcáról évekkel ezelőtt, amikor gyakorlatilag még semmit nem tudtunk Lessingről, csak annyit, hogy 2007-ben ő kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Ő, ha munka van, sosem olvas. Sosem. Szóval sosem. Mármint tényleg sosem.
Na, ez a könyv kivételt képezett.
Mert ez volt az a könyv, aminél nem érdekelte, nem tudta érdekelni, hogy várja a meló. Mert ez volt az a könyv, amit olvasni kellett. Kellett! Ismeritek ezt, ugye? Amikor nincs más választásod, mert olvasnod kell azt a könyvet.
Persze miután ő végzett vele, rögtön magamhoz ragadtam én is, de engem teljesen letaglózott. Értitek: abban az értelemben, ahogyan egy könyvnek, amelynek ez a célja, le kell taglóznia. Mert éppen ezt akarta. Nemcsak próbálkozott vele, nem. Nem csak éppen - értsd: épphogy - elérte a kívánt hatást, nem.
Földhöz vágott.
A férjem pont ezért szereti ezt a könyvet, én pont ezért nem.
Ő pont azért, mert elérte a hatást: földhöz vágta; én pont azért nem, mert földhöz vágott, ahonnan föl is kell állni utána.
Borzasztó nyomasztó, és főként: anyaként ilyenről olvasni szörnyű, szomorú és nehéz. Teher. Szóval mindenkinek ajánlom elolvasásra.
___________________


Lessing első regénye A fű dalol.
Ezzel vált világszerte ismertté.

"Zimbabwe. Kíméletlen hőség. A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat."



Hozzám ez a könyv közelebb áll. Kevésbé hatásos, mint Az ötödik gyerek - mégis. Vagy éppen ezért.
Bár én mindig hangoztatom, hogy egy könyvnél sosem a témaválasztás a legfontosabb, hanem az, hogy milyen hatást akar elérni a szerző, és az sikerül-e neki, valamint hogy milyen stílusban beszéli el, amit szeretne, azonban Az ötödik gyereknél képtelen voltam elvonatkoztatni  a témakörtől.
Tehát nem mondom, hogy A fű dalol jobban betalált, egyszerűen csak - a fenti okok miatt - jobban éreztem magam, miközben olvastam. Nem vágott úgy oda, miközben a stílus ugyanolyan nagyszerű.
Lessing zseniális, ezt meg kell hagyni.
Olvassatok tőle bármit.
De vigyázzatok: utána föl is kell állni.
Mert némelyik könyve szíven üt. Hasba vág. De hát mi a művészetnek a lényege, ha nem az, hogy hasson, úgy, ahogyan kell; úgy, ahogyan akar?

Na szóval: mint az már bizonyára kiderült számotokra, minden Lessing-könyv közül is elsősorban Az ötödik gyereket ajánlom...

Könyvajánlók az eklektika jegyében 4.

Piers Paul Read: Életben maradtak

"Négyezer méternél is magasabban az Andok kietlen hómezején. Élelem, meleg ruha, orvosi segítség sehol. Egy rádiót sikerül rendbe hozniuk. Éppen híreket mond: mivel már semmi remény sincs, hogy a Fairchild uruguayi repülőgép szerencsétlenségét bárki is túlélhette, a roncs keresését nem folytatják tovább… 1972 októberében az uruguayi Keresztény Öregfiúk rögbicsapata bérelt repülőgépen ötfőnyi személyzettel és számos szurkolóval útnak indul Chilébe, hogy néhány meccsen megmérkőzzék az ottani Öregdiákok csapatával. A rossz látási viszonyok miatt a gép az Andok egyik csúcsába ütközött, szárnya, farka letörött, a roncs pedig lefele száguldott a havas lejtőn, majd nagy zökkenéssel megfeneklett a hómezőn. A pilóta és több utas szörnyethalt. Néhányan súlyosan megsérültek. Élelmük mindössze ennyi maradt: pár tábla csokoládé, némi gyümölcsíz és néhány tubus fogpaszta. Vizet a napon olvasztottak a hóból. Tizenhatan mégis megmenekültek hetven napi szörnyű szenvedés árán. A páratlan eset híre 1973-ban az egész világot bejárta, és az erről készült, drámai feszültséggel teljes könyv számos nyelven eljutott az olvasókhoz."

Ami eszembe jutott erről a könyvről így elsőre: csak erős idegzetűeknek! Aztán másodszorra: mindenkinek...
Miért? Jöhetek közhelyekkel, hogy ebből aztán tényleg megismerszik, mi az a bátorság, életösztön, kitartás stb; ugyanakkor azért nem ennyire egyszerű a dolog. Mert itt valóban élet-halál volt a tét. És nemcsak az erőről meg a gyengeségről volt szó. Nemcsak a csapatszellemről. Nemcsak a zord időjárásról. Hanem olyan alapvető elvek feladásáról, amelyeket ha megteszel, örökre megváltozol - és úgy, ahogyan nem szerettél volna -, de megvan az esélyed, hogy életben maradj; ha nem, akkor biztos meghalsz - csak hát itt az élet olyan döntés elé állította őket, amelyben valójában nem hagyott választást. És innentől kezdve egyfelől kőkemény borzalom következett, amit még végigolvasni is nehéz, mert teljesen naturális a leírás (ami így helyes), másfelől viszont a pszichológiai vonatkozása baromi érdekes a dolognak. Mert az egy dolog, hogy ki hogyan birkózik meg a hideggel, a reménytelenség érzésével, az időjárási viszonyokkal, a sérülésekkel-fájdalmakkal; de az már egy másik, hogy hogyan birkózik meg a saját lelkiismeretével, és azzal a mélyről jövő, ösztönös ellenállással, amelyet az életben maradásért le kell győznie.

Linn Ullmann: Kegyelem

"Linn Ullmann harmadik – és eddigi legsikeresebb – regénye lebilincselő szerelmi történet, amely az élet–szerelem–halál hármasának bonyolult kérdéseit feszegeti. Főhőseink, Johan és Mai számára a szerelem – a szó legmélyebb értelmében – élet-halál kérdése.

A Kegyelem magával ragadó története antik mintára épül: a két főhős szenvedélyesen szereti egymást, jól tudván, hogy a végső búcsú pillanata közeleg. A házaspár egyezséget köt. Mai megígéri súlyosan beteg férjének, hogy átsegíti a halálba, ha majd eljön az idő. Ám ahogy közeleg a vég, Johan meginog elhatározásában. Amint az élet és a halál közötti határvonal elhalványul, a szerelmespárt cserbenhagyják a szavak. Ki dönti el, mikor jön el az idő? Johan vagy a szerető felesége, Mai? A halál valóban megkönnyebbülést hozhat, de kinek? Mai szerelmi zálogként tett ígérete lehet-e számukra a kegyelem forrása?
Linn Ullmann hétköznapi könnyedséggel tárja elénk az élet fájdalmas szépségeit, Johan reményekkel, álmokkal, apró titkokkal és jelentéktelen hazugságokkal átszőtt emlékeit és esetlenségükben is elragadó emberi kapcsolatait. A drámai történetet némi humorral és iróniával teszi felejthetetlen olvasmánnyá a mai norvég irodalom élvonalába tartozó írónő.
Linn Ullmann a New York Egyetemen szerzett diplomát angol irodalomból, és doktori kutatásait is ott kezdte el. 1990-ben visszaköltözött szülővárosába, Oslóba, ahol rövid idő alatt elismert újságíró lett. Ma már neves irodalomkritikus, külön rovattal Norvégia vezető napilapjában. Regényei a hazai díjakon túl meghozták számára a nemzetközi hírnevet is, műveit több mint 30 országban adták ki. Jelenleg is Oslóban él férjével és gyermekeivel."

Linn Ullmann bármelyik könyvét ajánlhatnám, mindegyik baromi jó. 

Nem elsősorban a témaválasztás - egyébként szerintem sosem az a fontos egy regénynél -, hanem a stílus. 

Nyilván Linn Ullmannra sokan azért kíváncsiak, mert Liv Ullmann lánya. Nem baj. A lényeg, hogy elkezdjék olvasni - mert azután már úgysem tudják abbahagyni.

Amikor 2012-ben Magyarországon járt a Szemem fénye bemutatóján, akkor én is elmentem a könyvbemutatóra. Horváth Gergely beszélgetett vele a Toldi moziban, és Linn Ullmann nagyon szimpatikus és jófej volt. 

Ültem kb. a tizedik sorban, amikor a mellettem ülő férfi elővette a mobiltelefonját, hogy megnézze rajta az időt, és ekkor vettem észre, hogy a képernyőjén Linn Ullmannról és a gyermekeikről van egy fotó. Ránéztem a pasira - Niels Fredrik Dahl ült mellettem, Linn férje, gyermekeinek apja, szintén író. És ez miért volt különösen érdekes élmény számomra?

Mert amikor a beszélgetés közben időnként Linnt megtapsolta a közönség, megindító volt látni, hogy a legnagyobb tapsot a férjétől kapja. Szóval nemcsak a könyveihez jár a gratuláció, hanem azért is, mert olyan férjet választott-talált magának, aki - bár ő maga kevésbé sikeres - ennyire örül a felesége sikerének. Jó érzéssel töltött el, hogy egy nagyon jó írót hallgathattam, miközben azt éreztem, hogy egy jó ember - és jó férj - ül mellettem. 

Illetve kettő - mert a másik oldalamon az én férjem ült.

Sódervári Sherlock báró

Alexandra Fischer-Hunold: Sódervári Sherlock báró - Kincsvadász kísértet (1. rész)

A 10 évesemnek vettem. Őszintén megmondom, nagyon nehezen kezdett bele. A grafika miatt. Azt mondta, a rajzok nem tetszenek neki. Nem tartotta bizalomgerjesztőnek azokat. Aztán amikor már minden más könyvét kiolvasta, mit lehetett tenni - nekikezdett ennek. Azt mondja, nagyon tetszik neki. Csak a rajzok nem. Azokat nem tudja megkedvelni.
És egy megjegyzés: amikor rákerestem erre a könyvre a neten, 10-ből 9 esetben a következőképpen szerepel a könyves honlapokon: Kincsvadász "kisértet." Rövid i-vel. Ne ijedjetek meg; nyomtatásban helyesen szerepel. A Scolar nem szokott bakizni a helyesírásban - ekkorát meg végképp nem -, úgyhogy nehogy emiatt ne rendeljétek meg.
Nekem a grafikával sincs bajom egyébként. De hát az a főnök, aki olvassa. 

Skandináv krimik 1.

Håkan Nesser: A gonosz arcai

Laza, könnyed, jól megírt, gyorsan elolvasható krimi, amin egy nap alatt túl van az ember. Annyit nyújt, amennyit egy kriminek kell, nem többet, nem kevesebbet. Kivételesen a vége nekem lelkileg kicsit megterhelő, ennek ellenére mégis tipikus krimi: élvezhető és/de felejthető.
Dosztojevszkij után mindenesetre kábé ilyesmire vágyik az ember.
Ne várjon tőle az olvasó többet, mint amit tud; vesse bele magát, élvezze, aztán lapozzon.

Könyvajánlók az eklektika jegyében 3.

Avery Corman: Kramer kontra Kramer

"– Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik? – Igen. – Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál. No most, van egy ember, aki nagyon-nagyon okos. Úgy hívják, hogy bíró. Ez a bíró nagyon sokat tud a válásokról, az anyákról, az apákról és a gyerekekről. Ő dönti el, hogy kinél lakjon a gyerek, mi lesz jobb neki. – És miért dönti el? – Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember. – Olyan, mint az igazgató? – Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak.” Ez a mára már klasszikussá érett regény – egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte – a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában. Része volt ebben a felejthetetlen filmváltozatnak is, amelyben Dustin Hoffman és Meryl Streep játszotta a főszerepeket."

Megindító, torokszorító, és ha szülő vagy, akkor tudod, hogy miről beszélek.

Vagy ha gyerek. 

Vagy ha átélted. 

Minden rajtunk múlik. Két emberen. Együtt. Egyedül nem tudod 'éppen elég jól' csinálni a dolgokat. Az csak együtt lehetséges. Tegyük meg. Ez fontos. Nagyon-nagyon fontos, azt hiszem. 

Irwin Shaw: Pap, katona, kondás

"A Pap, katona, kondás ott folytatja a Jordache család történetét, ahol az előző könyvben abbamaradt: a három testvér boldog egymásra találását a francia Riviérán tragikus fordulat szakítja félbe - a kisebbik fiút, a zaklatott évek után végre révbe érkező Thomast meggyilkolják. Innen kísérhetjük nyomon két testvére további sorsát. Rudolph gazdag és tekintélyes ember lesz, csak éppen nemigen tud mit kezdeni az életével, jobb híján családtagjait igyekszik tapintatosan támogatni. Gretchen viszont magára talál: elkészíti élete első filmjét, boldog szerelembe esik, és filmjének cannes-i bemutatója alkalmával rég látott fiával is közel kerülnek egymáshoz. Gretchen filmje a harmadik Jordache nemzedék másik tagjának, a meggyilkolt Thomas fiának életébe is beleszól: ő játssza ugyanis a film férfi főszerepét. Ez a két fiú, Billy és Wesley a könyv tulajdonképpeni hősei. Billy ugyan a legkevésbé sem hősies: meglehetősen cinizmussal szemléli a világot, passzívan sodródik az eseményekkel – végül is életveszélyes kalandokba. Wesley későn megtalált és hamar elvesztett apjának bűvöletében él, az ő múltját nyomozza hajdani ismerősei közt, majd eltökéli, hogy bosszút áll a gyilkosán. A szálak megint a francai Riviérán futnak össze, de a tragikus végkifejlet – nem kevés izgalom után – ezúttal elmarad."

Tudjátok, nekem nagy kedvencem Irwin Shaw. Olyan pontosak és annyira a helyükön vannak a mondatai  - a párbeszédek meg különösen -, hogy ez teljesen életszerűvé teszi a történetet, ugyanakkor rám nagyon inspirálólag hat.
A Gazdag ember, szegény ember a kedvenc könyvem - ez annak a folytatása.
Őszinte leszek: nem közelíti meg az első részt, sem a cselekmény, sem a jellemábrázolások, sem a személyiségfejlődés, sem pedig az elért hatás tekintetében.
De ki tudna ellenállni annak, hogy elolvassa a kedvenc könyve folytatását?
És egyébként érdemes - ha nem méritek, hasonlítjátok folyton kíméletlenül az első részhez, hanem önmagában tekintetek rá, akkor már kevésbé szigorú lesz a végső értékítélet.
Csak nem tudom, hogy lehetséges-e ez.

Ayse Kulin: Az utolsó vonat Isztambulba

"Selva, egy ottomán pasa lánya szerelembe esik Rafaellel, egy fiatal zsidó férfival, ám családjaik ellenzik a házasságukat és kitagadják őket. A szerelmesek Franciaországba utaznak, hogy ott telepedjenek le, de a II. világháború kitörésekor fennakadnak Hitler rettenetes hálóján. A nácizmus markának szorításában együtt kell élniük a félelemmel, hogy begyűjtik és koncentrációs táborba küldik őket. Ugyanebben az időben Törökország kilátástalan harcot folytat, hogy elkerülje a háborúba sodródást, veszélyes kötéltáncot lejtve a Szövetségesek és a Tengelyhatalmak között. 

E regényében Ayse Kulin érzékletesen írja le az országában a II. világháború során történteket, párhuzamosan Selva és Rafael európai életének megörökítésével. A történet időben és térben ugrál Isztambul és Marseille, Ankara, Kairó és Párizs között, hogy aztán Berlinből visszatérjen Isztambulba. Teszi ezt úgy, hogy közben bemutatja a török diplomaták bátorságát, akik életüket kockáztatták, hogy Európában rekedt zsidók százait mentsék meg a náci lemészárlástól. Ayse Kulin regénye szól szerelemről és menekülésről, összefonódva Európa történelmének legviharosabb időszakával."

Zseniális írás, és nagyon érdekes - sokunk számára eddig ismeretlen vagy kevéssé ismert - képet fest Törökország II. világháborúbeli  helyzetéről.

Én nem tudtam letenni, csak ha már nagyon muszáj volt. 

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

"Nagyregény egy kisvárosról. Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal. Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet... 

Az Átmeneti üresedés az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt."

Én odavoltam a Harry Potterért. Hát, ez egészen más - ne keressetek közöttük azonos pontokat; nincsenek.
Kicsit lassú, nem is túl könnyű, de hatás tekintetében a végeredmény pozitív.
Most vetíti az HBO a könyvből készült filmsorozatot; én eddig az első részét láttam, az nekem tetszett.
Szerintem érdemes elolvasni; és ne indulj ki abból, hogy tetszett-e a Harry Potter vagy sem, mert a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

Könyvajánlók az eklektika jegyében 2.

Jan Otčenášek: Rómeó, Júlia és a sötétség

"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

"Tizenhét nyelven jelent meg eddig Otcenáseknek ez a regénye. Pavel, az érettségiző diák és Eszter, az üldözött zsidólány szerelmének története a németek megszállta  Prágában - világsiker lett. A régi motívum oly tömör, kikristályosodott formába sűrítve jelenik meg a kisregényben, szembeállítva a két fiatal életre és örömre vágyó gyöngéd és tiszta szerelmét az elvadult világ embertelenségével, ahogy az a legnagyobbaknak is csak ritkán sikerül. Az elnyomás, megszállás fojtogató légkörét kevés regény ábrázolta még ilyen egyszerű és mégis megrendítően hatásos írói eszközökkel. És a megejtő szépségű szerelmi történetet éppen az író eszközeinek rendkívüli egyszerűsége és tisztasága emelte valójában szenvedélyes tiltakozássá az életet színeitől megfosztó, örömet, emberséget kilúgozó elnyomás ellen."

Ehhez most nem tennék hozzá semmit. Ez az a kötet, amiről nem beszélni kell. Itt minden - a cím, a borító, és az ember tudásanyaga a témáról - magáért beszél. 

Natsuo Kirino: Kín

   

"Kirino többszörös díjnyertes regénye egy csendes tokiói kertvárosban elkövetett gyilkossággal kezdődik. Jamamoto, a kisgyermekes anya, aki éjszakai műszakban dolgozik egy gyárban, megfojtja erőszakoskodó férjét, majd kolléganőitől kér segítséget, hogy megszabaduljon a holttesttől és eltüntesse a gyilkosság nyomait. Az intelligens és hidegvérű Maszako veszi a kezébe az irányítást, de hamar rájön, hogy ez a gyilkosság csupán a kezdete egy félelmetes útnak, amely a japán társadalom legsötétebb bugyraiba vezet... Kirino regénye egyszerre irodalmi remekmű, mely megindítóan idézi fel a japán társadalomban alávetett szerepre kárhoztatott nőket és a velük szemben támasztott elvárásokat, ugyanakkor oly sötét, oly kegyetlen és oly nyomasztó, hogy szédelegve tesszük le a könyvet. Nincs az a véres amerikai nagyvárosi erőszaktörténet, amely fölvehetné a versenyt a Kín iszonyatával. Felejtsük el a virágrendezést meg a gésákat... A Kín izgalmas bepillantást nyújt a japán alvilág könyörtelen mindennapjaiba, miközben szétzúzza a japán nőkről alkotott sztereotípiákat. Natsuo Kirino 1951-ben született, saját hazájában gyorsan hírnevet szerzett mint zseniális krimiíró, akinek munkái messze túlmutatnak a szokványos bűnügyi regényeken. Ezt a tényt támasztja alá, hogy nemcsak a Japán Bűnügyiregény-írók Nagydíját nyerte el - 1998-ban a Kínnal -, hanem a rákövetkező évben az ország egyik legrangosabb irodalmi kitüntetését, a Naoki-díjat is a Hamvas arc című regényével"

Csak annyit mondhatok: tényleg nagyon sötét, nagyon kegyetlen és nagyon nyomasztó. De nagyon. Tényleg. Kirino zseniális író, de őszintén szólva én egyelőre nem vágyom arra, hogy újabb könyvét olvassam, mert annyira, de annyira nyomasztó, ami már nekem is sok volt, pedig én általában jól viselem az ilyen típusú regényeket is.

Könyvajánlók az eklektika jegyében 1.

Most olyan könyveket fogok nektek ajánlani, amiket az elmúlt húsz év során olvastam valamikor (ennek teljesítéséhez valószínűleg jó néhány napra lesz szükségem), és - különböző okok miatt - hatással voltak rám, nyomot hagytak bennem.
Lesz köztük szépirodalom, krimi, szórakoztató irodalom, életrajz, tényirodalom, útikönyv, sőt még ifjúsági regény is. (Ez utóbbi esetében az igényelte a "sőt"-öt, hogy felnőttfejjel olvastam ezeket.)
Csapongani fogok a műfajok, ajánlott korosztályok, nemzetek, korok között - éljen az eKleKtiKa!
A közös bennük "csupán" az, hogy igényes, minőségi irodalom a felsoroltak mindegyike.

A fotók után a könyv fülszövegét olvashatjátok, ezt követően pedig az én személyes ajánlómat, véleményemet a kötetről - vagy némi érdekes adalékot a történetről vagy a szerzőről. 

J. Spillmann: A gyónási titok áldozata

"Maga az élet szolgáltatta eset a legbecsesebb bizonyítéka, hogy milyen szigorú kötelességet ró a papra a gyónási titok megtartása. Még életének veszélyeztetésével is meg kell azt őriznie. A címlap regénynek mondja ezt a történetet, mert feldolgozásában, egyes részletek kiszínezésében költői módon jártam el. Hangsúlyozom azonban, hogy a történet magva, a főcselekmény valódi, megtörtént eset. A múlt század vége felé játszódott le, tehát még élő tanúi vannak s a világsajtó sokat foglalkozott vele annak idején."

Realista ábrázolás, semmi sallang, nem akarja rád tukmálni, hogy mit érezz. Mégsem tény-, hanem szépirodalom. Szeretem, ha egy író így oldja meg a valóság ábrázolását.


Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? (I., II.)

"Richard Llewellyn nevét a Hová lettél, drága völgyünk? című regénye és a belőle készült film tette népszerűvé Magyarországon, majdnem olyan népszerűvé, mint Margaret Mitchellét az Elfújta a szél.

A helyszín Llewellyn regényében Anglia, a régi jó, puritán Anglia, a szereplők – mint annyi sikeres angol regényben – egy bányászcsalád tagjai. A könyv arról szól, hogyan válik pokollá az ő elégedett, harmonikus életük; arról szól, hogyan tűnik el az a drága Völgy, mely az életet széppé tette."

Bevallom: én elfogult vagyok az Elfújta a  széllel szemben. Tőlem aztán lehet lektűr, vagy jellemezzék bárhogy a kritikusok, én nem tudtam letenni. Egyszer sem... Szerintem kiváló helyzetleírások és jellemábrázolások vannak benne, és úgy gondolom, hogy azért a Hová lettél, drága völgyünk? sikere és népszerűsége nem tudta megközelíteni. Mindemellett nagyon érdekes olvasmány, és egy olyan világot tárt elém, amelybe én csak ebből a könyvből nyertem betekintést.

Joyce Maynard: Baby Love

"Joyce Maynard sajátos élethelyzetet ír le ebben a könyvben: azokét a kismamákét, akik még maguk is éppen csak kiléptek a gyerekkorból, de már gyerekük van vagy gyereket várnak – mégpedig egy olyan kisvárosi környezetben, ahol mindenki mindenkit ismer, az élettér szűk, a napi rutinból kitörni jóformán lehetetlen. A gyerek szoptatása, etetése, fürdetése, öltöztetése; a mosoda; a használtruha-bolt; a gyorsbüfé; az otthon: televízió, lemezek, no meg a szex – ezek egy átlagos nap eseményei és színterei. És minden nap átlagos. Mígnem Sandy, Tara, Wanda, Jill és a többiek életében érni kezd a fordulat – ha másfajta is, mint amilyet szeretnének. Mert az anyaszerepre vágyó Mrs. Ramsay, Wanda gyerekének nagymamája és az abortusz esküdt ellensége kidolgozza tervét, hogyan kaparinthatja meg magának a kicsit és akadályozhatja meg egy másik megölését – csakhogy ennek végül emberélet esik áldozatul. És mert a zavart elméjű Wayne, a szadista gyilkos, szintén kidolgoz egy tervet, amelynek első lépéseit: az újsághirdetést, majd az elmegyógyintézetből való szökést sikerrel végre is hajtja…"

Hát, nem egy vidám könyv, azt meg kell hagyni. De nem is azért olvasunk, hogy felviduljunk... Én találomra vettem le a könyvtárban a polcról, és csak később tudtam meg, hogy Maynard Salinger szeretője, élettársa volt egy darabig - erről írt is Maynard egy könyvet -, sokan innen ismerik; azt pedig nemrég olvastam, hogy az utóbbi években írt könyveiből sorra nagyon sikeres amerikai filmek születnek.

Norman Mailer: A hóhér dala (I., II.)

"Megtörtént eseményeket, az 1977. január 17-én Utahban kivégzett kétszeres rablógyilkos Gary Gilmore történetét dolgozza fel Norman Mailer regénye, amely egyik percről a másikra az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikere lett, és meghódította Európát is. Egy olyan ember története – mondja egy interjúban a szerző –, aki felnőtt éveit egyvégtében börtönben tölti, aztán kiszabadul, megismerkedik egy szép lánnyal, szenvedélyes szerelem szövődik közöttük; a kapcsolat szinte tökéletesnek indul, de aztán kudarcba fullad. Szakítanak. A férfi annyira elviselhetetlennek érzi a szakítást, hogy egy hétre rá két embert gyilkol meg két egymást követő éjszakán. Amikor visszakerül a börtönbe, újra egymásba szeretnek. Nos, úgy éreztem, ez a tragikus szerelmi történet annyira végletes, hogy a mai lélek számára már-már hihetetlen – hacsak nem rögzítünk minden apró részletet. A valóság – ha tüzetes vizsgálódásnak vetjük alá – titokzatos és megfoghatatlan. Azt hiszem, ez az, amihez a festészet már eljutott… úgy, ahogy van, lefesti a realisztikus jelentet, hiszen már azáltal, hogy megmutatja, aláhúzza, benne a titokzatosságot. Ezért kell a fesztelen, kommentár nélküli bemutatás – csakis ezért. Az esztétikai parancs, ha létezett egyáltalán, arra korlátozódott: legyen életszerű a könyv. Hasonlítson jobban az amerikai életre, mint bármi, amit valaha létrehoztak. Nem hiszem, hogy jó író számára gyakran kínálkozik ilyen alkalom. Az efféle jó nyersanyag rendszerint az újságírók martaléka lesz. Szerencsém volt, mert egy velejéig amerikai és emellett Dosztojevszkij tollára kívánkozó figurával volt dolgom. S ha mindez nem lett volna elég, ez a férfi olyan lányba volt szerelmes, aki – nem félek kimondani – vérbeli amerikai hősnő. Ezért hát egy csöppet sem akartam regényesíteni. Az ilyen könyvtől rendszerint nem elsősorban a kínos precizitást várják el, de itt ez írói életösztön kérdése lett. Azt akartam, hogy az olvasó higgyen nekem. Tudtam, aranyat tartok a kezemben, de csak ha van annyi eszem, hogy be nem aranyozzam."

 

Ez egy érdekes helyzet volt: az állam előszeretettel ítélt halálra gyilkosokat akkoriban azzal, hogy az elítélt ügyvédje mindig fellebbezett az ítélet ellen, az állam pedig azt minden egyes alkalommal életfogytiglanra enyhítette. Most is ez volt az állam részéről a szándék. Csakhogy Gary Gilmore meglepte őket: nem engedte az ügyvédeinek, hogy fellebbezzenek az enyhítésért. Ragaszkodott a halálbüntetéshez. Mindenki kétségbeesett - az állam is: most akkor ki kell végezniük?? Mindenki fellebbezni akart, csak Gilmore nem. Voltak, akik meg is tették. Civil szervezetek küzdöttek az életéért. Most gondoljatok bele: küzdeni valaki helyett az életéért, miközben ő ragaszkodik a halálhoz.
Rengeteg erkölcsi kérdést vet fel a könyv: mi a helyes? Hagyni meghalni? Miközben esetleg megmenthetnék? De hát az élet szentsége, amit csak Isten vehet el... Igen ám, de Gilmore is életeket vett el. Viszont ha erre alapozva hagyják őt meghalni, akkor olyanná válnak, mint ő... Vagy nem? Megmenthető valaki, ha ő maga nem akar megmenekülni? Szabad egyáltalán megpróbálkozni ezzel? Ha ő maga a legsúlyosabb bűnt követte el?
Nem árulom el a könyv végét, itt nem fogtok spoilerekkel találkozni.
Lebilincselő olvasmány, ez kétségtelen (és ezt most nem szóviccnek szántam), nagyon elgondolkodtató, megrázó, és labdázik az ember érzelmeivel: amikor Mailer arról ír, hogy Gilmore milyen intelligens és művelt ember, mennyire szereti a lányt, akkor megsajnálod, aztán az ügyész felhívja a figyelmet arra, hogy lelőtt két embert néhány dollárért, és azt mondod: a pokol tüzére vele.
De a kérdés az: mondhatod-e ezt??

Kippkopp

Egy örökzöld kedvenc: KIPPKOPP

Nem tudom megsaccolni se, hányszor olvastuk el minden részét. Mostanra a 4.-esem ugyan már kinőtt belőle (én még nem...), ez mindig Kedvenc marad.

Újságok

Miért is csak a könyvekről beszéljünk? Újságot is olvasunk.
Ma a gyerkőceim által olvasott újságokat szeretném ajánlani - vagy csak bemutatni... hmm...

A nagy kedvenc: a Kis Füles. Teljesen rákaptak a keresztrejtvényezésre. És a rejtvényeken kívül vannak benne viccek, egy kis játék (pl. kivágható puzzle vagy memóriajáték), és mindig az aktuális kedvenc mozifilm.

A 4. osztályosom az iskolában előfizetett rá, és az ő korosztálya számára tök jó: Szuper Tudorka negyedikeseknek.
Beküldhető rejtvények, érdekességek a tudomány világából, focisták, természet, állatok, zenekarok, mesék, mondák, autók, idegen tájak, kultúrák, ünnepek, ez-az...

Amire még előfizettünk: Geronimo Stilton Magazin.
Képregény, rejtvények, rajzpályázatok, érdekességek a tudomány világából /azt hiszem, ez minden magazinban benne van, amely ezt a korosztályt célozza meg/, növények, állatok /szintúgy.../, játékos angoltanulás, művészetek...

És hát nem hagyhatjuk ki a sorból a matricás albumokat sem:
olvasás és játék egyben.

Star Wars Lázadók-gyűjtőalbum:

 

Tini Nindzsa Teknőcök-gyűjtőalbum:

Nos, nálunk ezek a menők mostanában.

Dosztojevszkij-idézetek

Idézetek A félkegyelműből - kommentár nélkül:

"Ismertem egy szegény embert, akiről később azt hallottam, hogy éhen halt, és emlékszem, ez kihozott a sodromból: ha fel lehetett volna támasztani azt a szegény embert, én biztosan kivégeztem volna."

"Biztosak lehetnek abban, hogy Kolumbus nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste; biztosak lehetnek abban, hogy boldogsága épp akkor érte el tetőfokát, amikor a fellázadt legénység kétségbeesésében kis híján visszafordította a hajót Európa felé - pontosan három nappal az Újvilág felfedezése előtt! Nem az Újvilágról van itt szó, azzal akár kudarcot is vallhatott volna. Kolumbus úgy halt meg, hogy jóformán nem is látta az Újvilágot, és voltaképpen azt sem tudta, mit fedezett fel. Az élet, csakis az élet a fontos, csakis az élet szakadatlan és örökös kutatása, és egyáltalán nem a felfedezés!"

"Minden zseniális vagy új emberi gondolatban, sőt minden emberi gondolatban, amely megszületik valakinek a fejében, mindig marad valami, amit semmiképpen sem lehet átadni másoknak, még akkor sem, ha egész köteteket ír az illető, és harmincöt esztendeig magyarázza a gondolatát; mindig marad valami, ami semmi kincsért sem akar kijönni az ember koponyájából, és örökre benne marad; anélkül hal meg, hogy bárkinek is átadta volna talán éppen a legfontosabb gondolatát."

A hókirálynő

"Gerda akkor a boglárkához hajolt le, amely sárgán ragyogott a zöld levelei között.
- Úgy ragyogsz, mint egy parányi nap! - csodálta meg a kislány. - Mondd meg nekem, merre keressem kedves pajtásomat!
A boglárka ragyogó szemmel nézett fel Gerdára. Ugyan milyen mesét tud? Az ő meséje se Kayról szól.
- Egy kis udvarra melegen sütött le az Isten napja a tavasz első reggelén. A szomszéd ház fehér faláról lesiklottak a napsugarak a földre; a fal tövében kibontotta szirmait a tavasz első sárga virága, úgy ragyogott, mint az arany a napsütésben. Öregasszony üldögélt odakinn a széken, unokája, a szegény kis cseléd, éppen hazatért, és megcsókolta nagyanyját. Szerető csókjában érződött aranyszíve. Arany volt a szíve, arany a szava, arany a tavasz napsugara. Az én mesém csak ennyi - mondta a boglárka."

Most épp A hókirálynőt olvassuk Andersentől.

És engedjétek meg, hogy ezt a bejegyzést most valakinek holnapra szerencsehozó meseként ajánljam, akinek szintén Boglárkája van; üzenem neki - és mindenkinek -: ne feledjük: arany a tavasz napsugara...

Idézet

"Az a gyáva, aki fél és elmenekül; az, aki fél, de nem menekül el, még nem gyáva."
(Dosztojevszkij: A félkegyelmű)

Rumini

Rumini-lázban égünk... Legalábbis a család 10 éves tagja.
De állítólag tényleg letehetetlen olvasmány, felnőttek és gyerekek egybehangzó állítása szerint. (És ez a Rumini összes részére vonatkozik.) Én még nem olvastam, de most már én is kíváncsi vagyok rá.
A múltkor a községünkben járt Berg Judit, jófej volt, és a ruminis program kifogástalan (hajrá-hajrá, Kisgombos!), szóval be kell szereznem az első részt, hogy felolvashassam a 7 évesemnek.

Dosztojevszkij

Aki még nem olvasta A félkegyelműt, olvassa el. Komolyan. Akkor is, ha nem szereti a többi Dosztojevszkij-könyvet. Ez szerintem más. Nekem mondjuk a Bűn és bűnhődés is tetszett, a Karamazov testvérek már nem volt rám akkora hatással - túl lassú, kicsit talán 'szétesett', valahogy nem elég "összeszedett" -, de ez... Hát ez nagyon jó. Lendületes, egymást követik az események (események! sorra egymás után! Dosztojevszkijnél! bizony!), tök jók a karakterek, jó a történetnek a felépítése, a személyiségfejlődés (vagy inkább -változás) figyelemreméltó, szóval nálam nyert ügye van ennek a könyvnek.
(Érdekes megfigyelni egyébként a nőalakok közötti hasonlóságot ebben és a Karamazovban; mindkettőben az epilepszia kulcsszerepét; és egyéb azonos pontokat. Azt hiszem, ezentúl jobban fogom figyelni - és biztosan érdekes megfigyelés lesz - egy-egy adott írónál a művekben fellelhető párhuzamokat, akár a karakterek, akár egy-egy történés vagy egyebek vonatkozásában.)

Ismeritek azt a kettős érzést, amikor egy jó könyvnél azt kívánjátok, hogy jó hosszú legyen, sokáig tartson, ugyanakkor viszont alig várjátok, hogy nekikezdhessetek a következő regénynek? Nyilván.
Nálam ez különösen akkor van így, amikor új könyvet veszek. És mindig új könyvet veszek. Üzletben már nem, mert irreálisnak tartom a könyvárakat, de újságosoknál, postán, itt-ott igazi kincsekre lehet bukkanni potompénzért. Hát ezeket a lehetőségeket sosem hagyom ki. Mindig több könyvvel jövök haza, és ilyenkor alig várom, hogy belekezdhessek az olvasásukba. Most sincs ez másképp.

Pedig tegnap alig volt időm az egyikbe belenézni, de mivel egy-egy kiadó garanciát jelent a minőségre, így arra bátran hagyatkozhatom.
Gondolom, egyértelmű, hogy melyek ezek: Magvető, Európa, Scolar stb. (A gyerekkönyvekre pedig ez hatványozottan igaz: Móra, Naphegy, Scolar, Ciceró, Pagony, Könyvmolyképző, aztán még Cerkabella, Animus...) Szerintem érdemes kiadó alapján választani könyvet - vagy legalábbis figyelembe venni a döntésnél -, és akkor nagyjából biztosra lehet menni.

És most vissza A félkegyelműhöz. Tényleg, tényleg olvassátok el!

Ajánló, röviden

Hadd ajánljak 3 könyvet, amelyeket a közelmúltban olvastam.
Mindegyik nagyon izgalmas és magas színvonalat képvisel.
Ezúttal bővebb kommentár nélkül... (Aminek az oka az, hogy A félkegyelmű teljesen lenyűgöz, és most sietek, hogy azt folytathassam.)

Könyvek gyerekeknek

A 7 és 10 éves gyerkőceimmel ennek a korosztálynak jó szívvel ajánljuk a következő könyveket:

 

Asterix: A 7 évesem kedvenc képregénysorozata.

Csodakunyhó: Ez az ifjúságiregény-sorozat szerintem 7 és 12 év között mindenkinek bátran ajánlható.

 

Emil és a detektívek: Ezt én olvastam fel nekik, mert egy 7 évesnek még nehéz lenne, de így ő is nagyon élvezte!

 

Geronimo Stilton: Ezzel a sorozattal kapcsolatban most érzem azt, hogy mintha a negyedikesem már kezdene kinőni belőle... De egyébként nagyon szeretjük.

 

Május 35: Szintén én olvastam fel - nagyon élvezték, és hatalmasakat nevettek rajta.

És íme, néhány kissé "komolytalanabb" könyv, amelyek még az én nagy kedvenceim voltak gyerekkoromban, és most az én gyerekeim ugyanúgy szeretik:

 

A jó kis "Locspocs-sorozat" kisebbeknek. 

Érdekességként egy kép az 1980-as kiadásról:

Egy másik nagy gyerekkori kedvencem, amely most a 7 évesemnek is a kedvence lett. Talán néhány könyvtárban még fellelhető: 

Don Freeman: Pitypang, a hiú oroszlán

Jaj, mennyire szerettem! (Érdekessége, hogy Göncz Árpád fordította.)

És akkor legyen a mostani gyerekek nagyszüleinek a gyerekkorából is egy jó kis könyv, ami szintén örökzöld (vagy megérdemelné, hogy az legyen). 

(Külön élmény, hogy még a nagymama gyerekkori firkái vannak benne.) 

Katajev: Hétszínvirág

Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Filmajánló

Láttátok már A könyvtolvaj című filmet? Ha nem, meg kell néznetek.
Nagyon erős film. Hibátlan jellemábrázolás és kimagasló színészi játék. Egy történet az embertelenség és a gonosz mellett mindig fellelhető jóról, emberségről, összetartásról. És némi irodalomról...
Semmi elcsépelt mondanivaló vagy kifejezésmód. Nehéz rá szavakat találni.
Nézzétek meg.
(A könyv, amely alapján a film készült, 230 héten keresztül szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, és tucatnyi irodalmi díjat kapott. Én nem tudom, hogy mikor milyen könyvek szerepelnek ezen a bestsellerlistán - majd utánanézek -, de hogy ez méltán kapott ott helyet, az biztos.)

Május 1.

Ünnepnapon mit is csinálhatna mást az ember? (Legalábbis ha elkészült az ebéd, és a gyerekei az udvaron fociznak.)