"Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik."
Kérdések és kérdések tolulnak fel bennem egyre, megállíthatatlanul.
Lionel Shrivernek van gyereke?? (A neten talált információk alapján nincs.) Akkor "honnan tud dolgokat"? Mármint anyai érzéseket és ambivalenciákat honnan ismer?
Hogyan lehet teljesen ismeretlen érzésekről a környezetünkben látottakra, hallottakra hagyatkozva írni?
És ha van is gyereke: azokkal a helyzetekkel nem találkozhatott - nem élhette át azokat -, amelyekről ír. Akkor hogyan láthatja át ennyire pontosan ezeket a lehetséges szituációkat (hiába a képzelet műve a könyv, kell hozzá hatalmas bölcsesség, rálátás és - a képzelőerőn felül - igenis "ismeretanyag": tapasztalat, akár ha a környezetből vett is az), és az azok által kiváltott érzéseket, és az érzések hatására születő döntéseket? (Vagy a döntések hatására születő érzéseket?)
Hogyan tudhatja, vagy akár csak sejtheti, mit érezhet az anya, akinek olyan a 2-3-4-5-6-10-14 éves gyermeke, mint a történetbeli Kevin?
Honnan ismeri ezeket az ambivalenciákat, az erőfeszítést, a küzdést azzal, hogy "mit kéne éreznem" és hogy "mit érzek"; hogy "milyennek kéne lennie ennek a gyereknek" és hogy "milyen"; s azzal, hogy "milyennek kéne lennem nekem vele" azzal, hogy "milyen tudok lenni - mert nem vagyok más"...? Honnan, honnan találja ki ezeket?
Zseniális író; de még arra nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen ember ő. Ezt sajnos nem tudhatom. ("Sajnos"?)
Ilyen pontos megfogalmazásokat még soha nem olvastam senkinél. (Kivéve Lionel Shriver Születésnap utánját... - ahol egyébként orosz a főszereplő, a Beszélnünk kell Kevinről-ben pedig örmény; van valami ilyen kötődése Shrivernek?)
Egyébként - ellentétben azzal, amit a fülszöveg ír, hogy Eva a maga hiányosságát és felelősségét keresi - én úgy gondolom, hogy a mentségeket keresi és találja meg gyönyörűen - hogy miért nem tehetett mást ő maga az évek során; hiszen a fia eleve "más" volt, így nem neki, Evának kellett volna "másnak" lennie.
Én úgy érzem, hogy Eva teljes meggyőződéssel hisz a maga igazában - és hát nem hiszem, hogy bárki is felülbírálhatja őt, hogy bárkinek is lenne joga hozzá; hiszen csak ő tudhatja. De inkább ő sem. (Mert a "mi lett volna, ha"-t sosem tudhatjuk.)
Akkor hogy tudhatná bárki más? Honnan tudhatná bárki más jobban nála?
De azért hiányolom a mélyebb magába nézést - Evából! Nem Shrivertől! Nem Shrivertől hiányolom ezt az eszközt, ez nem írói hiány. Ő remekül megteremtett egy karaktert, aki nem néz mélyebben önmagába. Vagy ha igen, akkor odabenn azokat az emlékeket keresi, amelyek felmentik őt, és nem az esetleges elkövetett hibákat, amelyek elvezethettek odáig...
A kisgyermek Kevin reakcióinak, tetteinek leírása néhol számomra kicsit erőlködősre sikeredett - jóval kevésbé hitelesre, mint például az anya karakterének megformálása. Talán éppen azért, mert Shriver ez utóbbi szerepbe tud belehelyezkedni, valamint az anya mellett teszi le a voksát. Ahhoz, hogy mentségeket találjon Eva számára (mert kitartóan keres és keres, mind újabb érvekkel támasztja alá Eva igazát, hogy az olvasó meg tudja érteni őt; Shriver már előre mintegy védelembe veszi őt az olvasói ítélkezésekkel szemben), állást kell foglalnia mellette, a gyermekkel szemben. Ez azonban, úgy érzem, időnként Kevin személyisége hitelességének a rovására ment.
Huhh, annyi mindent lehetne mondani erről a könyvről, ezekről a karakterekről, de van-e joga bárkinek mondani bármit a kérdésfeltevéseken túl? A kérdéseken, amelyekre viszont nem adható meg válasz. Csak elméletek vannak. Egyelőre a tudomány nem képes többre.
Shriver korunk egyik legnagyobb és legeredetibb írója, fantasztikus írói eszköztárral, és hatalmas intelligenciával, tájékozottsággal a birtokában.
Az embert elgondolkodtatja, megpiszkálja szunnyadó érzéseit, felbirizgálja azokat, annyira, hogy szóra nyitod a szád, hogy ítéletet mondj. De ha bölcs vagy, elhallgatsz idejében. Mert Shriver éppen arra akar ráébreszteni, hogy nem olyan egyszerű ez, hogy csak úgy ripsz-ropsz véleményt mondj. Megteheted; de semmire sem mész vele. Az csak egy frázis lesz, és az is marad.
Míg pont az igazságot, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy, nem valószínű, hogy tutira kiderítheted.
P. S.: A fenti bejegyzés után aztán néhány fontos kérdésre megtaláltam a választ a Magyar Narancs Lionel Shriverrel készített interjújában. Pl. van-e gyermeke Shrivernek. És az itt olvasható nyilatkozata aztán választ ad többek között arra a fontos kérdésre is, hogy miért keres Eva a maga számára mentségeket - és miért keres mégiscsak Eva számára mentségeket vehemensen és meggyőződéssel Shriver; és már tudjuk azt is, honnan erednek Eva igencsak ambivalens érzései. Így már érthetőbbé válik az is, hogy hogyan tudta ilyen alaposan ábrázolni Eva karakterét.
Mindenkinek ajánlott az interjú - de inkább a könyv elolvasása után. (És továbbfűzve: így már érthetőbb az is, hogy Irinának miért nem születik gyermeke a Születésnap utánban. Irina és Eva esetében is állásfoglalásnak tűnik - és ezek szerint tehát az is - a gyermektelen lét, tudatos döntésnek, akkor is, ha mindkét regényben "a helyzet hozta úgy, ahogy".) Persze ettől még borzasztó nehéz lehet elképzelni a Beszélnünk kell Kevinről című könyv szituációját még az írónak is; de így némileg érthetőbb, hogy egyáltalán miért kísérli meg.
Aztán a könyv utolsó tíz oldala minden addigi véleményedtől megfoszt, az ítéleteidet megsemmisíti, elakad a szavad, és egyszerűen csak csöndben maradsz - nem marad szó arra, hogy azt a helyzetet is korrekt és magabiztos jellemzéssel lásd el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése