Janne Teller: Minden

"Miért vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?

Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). 

A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. 

Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? 

Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.

Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.

Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

 „Úgy tűnhet, az összes írás középpontjában az erőszak áll, noha az csak a felszín. Az számít, mit mutat meg, mit hoz felszínre az erőszak. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik számomra, hogy minden történet arról szól, hogy eljön az életben az a meghatározó pillanat, amikor bepillanthatunk önmagunkba vagy a másikba – egy olyan helyzet, mely megmutatja, kik vagyunk igazából.” – Janne Teller"

Nos: nehéz kritikát írnom a Mindenről, mert tudom, hogy illik szeretni Janne Tellert, illik elismerni a munkásságát, illik azt érezni, hogy hú, ez aztán ütött, illik...
De nem.
És akkor meg az ember szégyelli magát, mert tudja, hogy illene...
De van-e olyan, hogy illik, hogy tetsszen valami? Van-e ilyen az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében? A divatban, a táplálkozási szokásokban, az érdeklődési körökben? A véleményalkotásban, bármiről is van szó. Lehet elvárás, hogy tetsszen valami? Akkor is, ha mindenkinek tetszik, és akkor is, ha fontos dolgokról beszél az író.
Én úgy gondolom, hogy Teller tehetséges, de nem annyira tehetséges, hogy tiszta szívből azt tudjam mondani: na ez... ez igen!
Nem.
Jók a novellái, jó volt a Semmi című regénye is, a sztori - mármint a könyv útjának története - persze nyilván különösen érdekessé teszi (betiltás, majd kötelező olvasmánnyá nyilvánítás), de én a Semminél is hiányoltam az ütősebb megfogalmazásokat. Mert a történet jó és egyedi, de nekem az írásmód eléggé... átlagos. Ott is, itt is. Illik vagy nem illik, tetszik vagy nem tetszik, én nem ájulok meg úgy Tellertől, ahogy azt elvárják az embertől manapság. És ha ciki ezt mondani - hiszen Teller ma nagyon felkapott szerző, aki a fiatalokhoz szól, és egyébként fontos témákról, újfajta megközelítésmóddal! -, hát, akkor is ez a véleményem.