"E különös regény főhőse, zakója zsebében egy maró savval teli üvegcsét szorongatva, lázasan bolyong Tokió belvárosi forgatagában, miközben szerelme, Marie, saját ruhakölteményei bemutatójára készül. Míg lassan kibontakozik előttünk egy szerelem végnapjainak finom iróniával átszőtt, helyenként hátborzongató története, egyre inkább úgy érezzük, hogy kezd kicsúszni lábunk alól a valóság talaja…"
Rövid, 1-2 óra alatt végigolvasható kis könyv; a téma hol emészthető, hol szorongást keltő, hol fájó, hol reményt ébresztő, de sosem hagyja, hogy érzelmek nélkül olvasd a történetet, muszáj izgulnod a két szereplőért - és azokért (lásd: savval teli üvegcse), akik nem szerepelnek benne...
Szürreális, és tulajdonképpen az egyszerű, hétköznapi szerelmi szálat ez a savtéma teszi mássá, olyanná, ami kizökkent újra és újra a hagyományos sztoriból, amibe éppen megint belefeledkeznél, és akkor újra előkerül az üvegcse, és a gyomrodban a görcs...
Tulajdonképpen pozitívummal zárul ilyen szempontból a regény - de akkor miért mégis ennyire szomorú?
A nő karaktere jól körülírt, a férfié talányos... Mert ha ő egy átlagos szerelmes - vagy a szerelemtől búcsúzó - férfi, akkor mit keres nála az az üveg? És végül is nem tudsz meg róla semmit, nem tudod meg a motivációt, a szándékot, az elképzelést - képzeld el magad, próbáld kitalálni, vagy felejtsd el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése