A Viadal egy sakkparti története, amelyben azonban a sakknál jóval több forog kockán.
A Mussard mester testamentuma című novellában egy férfi olyan felismerésre jut, amelytől a szó szoros értelmében megkövül.
Az Amnézia in litteris címet viselő értekezésében pedig Patrick Süskind azt a pillanatot írja le, amelyben az ember rádöbben, hogy csak halvány emlékei vannak azokról a könyvekről, amelyeket valamikor olvasott.
A kötet nem mindennapi és nem mindennapi módon megírt történetek gyűjteménye.
„Patrick Süskind nyelvi-ritmikai eleganciája elbeszéléseinek olyan könnyedséget kölcsönöz, amely megfosztja nyomasztóságától azt, ami nehéz, és jelentéktelenségétől azt, ami mellékes, mert egészen megindító és mégis művészien távolságtartó az, ahogyan mindezt elbeszéli.”
Konrad Heidkampf
Die Zeit, Hamburg"
Patrick Süskind nagy író és nagy gondolkodó, aki ezzel a könyvével maradandót alkotott.
Fajsúlyos dolgokat vet fel e novellákban, amelyekkel kell vagy legalábbis érdemes - vagy kellene, vagy nem ártana - foglalkozni.
A kérdések, amelyeket felvet az első történetben, A mélység kényszerében, arra sarkallnak, hogy elgondolkodjunk a következőkön: az író azt sugallja, hogy a végkifejlet nem következett volna be a kritikus legelső kritikájának hiányában. Vagyis - ami az egész történetnek a fricskája - ha ő nem mondja a grafikusra azt, amit, akkor nem is történik meg ez az egész, a tragikus végkifejlet; mert kritikájával nem előrevetítette, hanem mintegy megteremtette (modern szóval élve: "bevonzotta") a következményeket.
Tehát a konklúzió: azáltal, hogy kimondunk dolgokat, akár negatívakat, akár pozitívakat, tulajdonképpen megteremt(het)jük azoknak a létrejöttét vagy az azokból egyenesen következő végkifejletet. Pedig amikor kimondjuk ezeket, óvatlanul, talán meggondolatlanul, esetleg fel sem mérjük, mit okozunk velük, illetve az is elképzelhető, hogy pusztán belelátunk nem létező dolgokat létező dolgokba, amelyek sosem következnének be végiggondolatlan kijelentéseink nélkül. Mert a szavainknak ereje van, azokkal teremteni, rombolni, motiválni, pusztítani tudunk.
Tehát: bizonyos dolgok nem jönnének létre, ha nem adnánk hangot nekik, mert esetleg sosem léteztek, még az alapjuk sem volt meg; de a szavainkkal mintegy táptalajt adunk nekik és megteremtjük őket - utal rá a szerző.
Ha a kritikus nem szólal meg, nem így végzi a grafikus - mondja ki tulajdonképpen.
De mi van, ha igen? Mi van, ha ez egy "egyszerű történet": nincs egyéb (a fentiekben kifejtett) mélysége, csupán annyi a lényeg, hogy a kritikus igenis meglátta, egyszerűen csak előre látta azt, amilyen a grafikus és a munkája valóban volt (vagy nem volt)? Talán igen, talán nem. De ezeken a kérdéseken, most, hogy belegondolok, borzasztó fontos lenne elgondolkodni.
Mert a szavak ereje kétségbevonhatatlan.
És ez a novella erről az állításról szól; azt pedig nem lehet - vagy lehet, csak nem érdemes - vitatni.
A Viadal egyrészt mesél a csodavárásról, arról, hogy mennyire naivan - és talán szándékosan vakon - tudunk és akarunk hinni sokszor számunkra is nyilvánvalóan nem létező dolgokban.
És szól a nagyság terhéről, arról, hogy milyen elvárásokkal jár az örök győztes felé a kivívott hely, amelynek meg kell felelnie; és közben el kell viselnie, hogy nem mindenki szereti az örök győzteseket. Ha nekik próbál eleget tenni, akkor viszont saját magával kerül szembe - és talán élete legnagyobb vereségét szenvedi el.
A Mussard mester testamentuma szorongató, nyomasztó és szürreális - nem fogjuk jól érezni magunkat, miután elolvastuk. De nem is ez a célja.
Az Amnézia in litteris pedig, azt hiszem, sokunk nagy félelmét mondja ki és jeleníti meg, amellyel kapcsolatban szeretnénk homokba dugni a fejünket, és azt gondolni, hogy ez velünk nem történhet meg; és ha igen, akkor sem akarunk - mert nincs értelme - gondolni rá; és ha ezt gondoljuk, talán igazunk is van. Eddig azt mondtam volna, hogy mindenesetre olvassunk sokat, az remélhetőleg kordában tartja az agyat. De ez az értekezés éppen arról szól, hogy talán még ez sem elég...
Ránk ijeszt, és alaposan összeszorítja a gyomrunkat.
De ne hagyjuk magunkat. Tereljük el a figyelmünket. Vegyünk a kezünkbe egy könyvet. Talán Süskind A mélység kényszerét. És olvassunk.
A Partvonaltól megrendelhető ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése