.jpg)
„A Pan American légitársaság luxusgépét mindenki csak Clippernek nevezte. Az utasok királyi családok tagjaira, filmsztárokra, nagy nemzetközi vállalatok elnök-vezérigazgatóira és kisebb országok államfőire korlátozódtak. Kivéve talán Tom Luthert. Gazdagnak gazdag volt, de vagyonáért megdolgozott, s így nem volt szokása fényűzésre pazarolni. Mégis szükség volt rá, hogy alaposan megismerje a gép belső elrendezését. Egy nagyon nagy hatalmú ember felkérte, végezzen el egy veszélyes feladatot. Feladata elvégzéséért nem kap pénzt, de a nagyon nagy hatalmú ember tartozni fog neki egy szívességgel, ami minden pénznél többet ér.”
____
Először úgy akartam kezdeni, hogy olyan túl nagy irodalmi értéke nincs ennek a könyvnek, de aztán rájöttem, hogy ezt így nem írom le, mert ha egy regény 360 oldalon keresztül leköt és szórakoztat, akkor valami értéke csak van.
Mindamellett viszont, hogy szórakoztató és olvasmányos (mert ez az a bizonyos érték), egyben felszínes és sekély is, senki se számítson különösebb mondanivalóra a sablonos, jól megszokott "harcolj a szerelemért" meg "állj ki az álmaid mellett" és "utasítsd el a háborút" és "légy a magad ura" és "küzdj a szabadságért" dolgokon túl. Persze, persze, nem azt akarom mondani, hogy ezek nem lehetnek fontosak egy könyvben, azt meg végképp nem, hogy az életben nem fontosak, dehogynem, csupán annyi lenne a lényege a mondandómnak, hogy e tárgykörben semmi újat nem nyújt Follett. Mondjuk ki: csupán szórakoztatni akar. Ennyi. És azt meg is teszi. De néha már elég idegesítően közhelyes és felületes, és annyira hatásvadász dolgokkal és mondatokkal operál, hogy olyankor legszívesebben félbehagytam volna a könyvet.
Egy esélyt fog még tőlem kapni, de az egy olyan könyv lesz, ami megtörtént eseményeken alapul. Utána, azt hiszem, nem rabolom tovább a saját időmet az ő könyveinek olvasásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése