MŰFAJOK szerinti bontás:

2017. június 1., csütörtök

Maria Maneru: A szfinx titka – Mindentudók klubja 3. rész




"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!
Az események ezúttal a híres kairói bazárba sodorják a Mindentudókat, ahol egy közönséges szuvenír nyomában elindulva régi legendák válnak valósággá, és elkezdődhet a versenyfutás az idővel!"

A kincskeresés már önmagában is mindig érdeklődésre számot tartó téma a gyerekek körében.
A Szfinx titokzatossága és a hozzá kapcsolódó legendák pedig, lássuk be, valóban izgalmasak, a képzeletet kellőképpen megmozgatják, és mindannyiunkat érdekelnek és lenyűgöznek. Hiszen annyi kérdést vetnek fel, annyi szálon el lehet indulni az elméleteken gondolkodva, a fantáziánkra vagy akár a tudományosan megalapozott tényekre hagyatkozva. 

Gergő azt mondta: milyen jó ezeknek a gyerekeknek, hogy régészek a szüleik (és ezáltal ilyen kalandokba keverednek)! Azt hiszem, ha nem lenne nagyon jó ez a könyv, akkor eszébe sem jutott volna ilyet mondani.
Szóval ha valakit eddig nem győzött volna meg a fülszöveg, a borító és az eddigi ajánlók, akkor tessék, a gyermekemet úgy magával ragadta a könyv - és persze a saját álmai, amelyek mellé ez a sorozat remek kiegészítőként szolgál -, hogy azt szeretné, ha az apukája és én is régészek lennénk. :)

Most pedig jöhet a 4. rész, amiről szintén hamarosan beszámolunk.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése