Most a férjem kedvenc könyvét szeretném ajánlani nektek: Doris Lessingtől Az ötödik gyereket:
"A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…"
A férjem találomra vette le a könyvesbolt egyik polcáról évekkel ezelőtt, amikor gyakorlatilag még semmit nem tudtunk Lessingről, csak annyit, hogy 2007-ben ő kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Ő, ha munka van, sosem olvas. Sosem. Szóval sosem. Mármint tényleg sosem.
Na, ez a könyv kivételt képezett.
Mert ez volt az a könyv, aminél nem érdekelte, nem tudta érdekelni, hogy várja a meló. Mert ez volt az a könyv, amit olvasni kellett. Kellett! Ismeritek ezt, ugye? Amikor nincs más választásod, mert olvasnod kell azt a könyvet.
Persze miután ő végzett vele, rögtön magamhoz ragadtam én is, de engem teljesen letaglózott. Értitek: abban az értelemben, ahogyan egy könyvnek, amelynek ez a célja, le kell taglóznia. Mert éppen ezt akarta. Nemcsak próbálkozott vele, nem. Nem csak éppen - értsd: épphogy - elérte a kívánt hatást, nem.
Földhöz vágott.
A férjem pont ezért szereti ezt a könyvet, én pont ezért nem.
Ő pont azért, mert elérte a hatást: földhöz vágta; én pont azért nem, mert földhöz vágott, ahonnan föl is kell állni utána.
Borzasztó nyomasztó, és főként: anyaként ilyenről olvasni szörnyű, szomorú és nehéz. Teher. Szóval mindenkinek ajánlom elolvasásra.
___________________
Lessing első regénye A fű dalol.
Ezzel vált világszerte ismertté.
"Zimbabwe. Kíméletlen hőség. A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat."
Hozzám ez a könyv közelebb áll. Kevésbé hatásos, mint Az ötödik gyerek - mégis. Vagy éppen ezért.
Bár én mindig hangoztatom, hogy egy könyvnél sosem a témaválasztás a legfontosabb, hanem az, hogy milyen hatást akar elérni a szerző, és az sikerül-e neki, valamint hogy milyen stílusban beszéli el, amit szeretne, azonban Az ötödik gyereknél képtelen voltam elvonatkoztatni a témakörtől.
Tehát nem mondom, hogy A fű dalol jobban betalált, egyszerűen csak - a fenti okok miatt - jobban éreztem magam, miközben olvastam. Nem vágott úgy oda, miközben a stílus ugyanolyan nagyszerű.
Lessing zseniális, ezt meg kell hagyni.
Olvassatok tőle bármit.
De vigyázzatok: utána föl is kell állni.
Mert némelyik könyve szíven üt. Hasba vág. De hát mi a művészetnek a lényege, ha nem az, hogy hasson, úgy, ahogyan kell; úgy, ahogyan akar?
Na szóval: mint az már bizonyára kiderült számotokra, minden Lessing-könyv közül is elsősorban Az ötödik gyereket ajánlom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése