Könyvajánlók az eklektika jegyében 1.

Most olyan könyveket fogok nektek ajánlani, amiket az elmúlt húsz év során olvastam valamikor (ennek teljesítéséhez valószínűleg jó néhány napra lesz szükségem), és - különböző okok miatt - hatással voltak rám, nyomot hagytak bennem.
Lesz köztük szépirodalom, krimi, szórakoztató irodalom, életrajz, tényirodalom, útikönyv, sőt még ifjúsági regény is. (Ez utóbbi esetében az igényelte a "sőt"-öt, hogy felnőttfejjel olvastam ezeket.)
Csapongani fogok a műfajok, ajánlott korosztályok, nemzetek, korok között - éljen az eKleKtiKa!
A közös bennük "csupán" az, hogy igényes, minőségi irodalom a felsoroltak mindegyike.

A fotók után a könyv fülszövegét olvashatjátok, ezt követően pedig az én személyes ajánlómat, véleményemet a kötetről - vagy némi érdekes adalékot a történetről vagy a szerzőről. 

J. Spillmann: A gyónási titok áldozata

"Maga az élet szolgáltatta eset a legbecsesebb bizonyítéka, hogy milyen szigorú kötelességet ró a papra a gyónási titok megtartása. Még életének veszélyeztetésével is meg kell azt őriznie. A címlap regénynek mondja ezt a történetet, mert feldolgozásában, egyes részletek kiszínezésében költői módon jártam el. Hangsúlyozom azonban, hogy a történet magva, a főcselekmény valódi, megtörtént eset. A múlt század vége felé játszódott le, tehát még élő tanúi vannak s a világsajtó sokat foglalkozott vele annak idején."

Realista ábrázolás, semmi sallang, nem akarja rád tukmálni, hogy mit érezz. Mégsem tény-, hanem szépirodalom. Szeretem, ha egy író így oldja meg a valóság ábrázolását.


Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? (I., II.)

"Richard Llewellyn nevét a Hová lettél, drága völgyünk? című regénye és a belőle készült film tette népszerűvé Magyarországon, majdnem olyan népszerűvé, mint Margaret Mitchellét az Elfújta a szél.

A helyszín Llewellyn regényében Anglia, a régi jó, puritán Anglia, a szereplők – mint annyi sikeres angol regényben – egy bányászcsalád tagjai. A könyv arról szól, hogyan válik pokollá az ő elégedett, harmonikus életük; arról szól, hogyan tűnik el az a drága Völgy, mely az életet széppé tette."

Bevallom: én elfogult vagyok az Elfújta a  széllel szemben. Tőlem aztán lehet lektűr, vagy jellemezzék bárhogy a kritikusok, én nem tudtam letenni. Egyszer sem... Szerintem kiváló helyzetleírások és jellemábrázolások vannak benne, és úgy gondolom, hogy azért a Hová lettél, drága völgyünk? sikere és népszerűsége nem tudta megközelíteni. Mindemellett nagyon érdekes olvasmány, és egy olyan világot tárt elém, amelybe én csak ebből a könyvből nyertem betekintést.

Joyce Maynard: Baby Love

"Joyce Maynard sajátos élethelyzetet ír le ebben a könyvben: azokét a kismamákét, akik még maguk is éppen csak kiléptek a gyerekkorból, de már gyerekük van vagy gyereket várnak – mégpedig egy olyan kisvárosi környezetben, ahol mindenki mindenkit ismer, az élettér szűk, a napi rutinból kitörni jóformán lehetetlen. A gyerek szoptatása, etetése, fürdetése, öltöztetése; a mosoda; a használtruha-bolt; a gyorsbüfé; az otthon: televízió, lemezek, no meg a szex – ezek egy átlagos nap eseményei és színterei. És minden nap átlagos. Mígnem Sandy, Tara, Wanda, Jill és a többiek életében érni kezd a fordulat – ha másfajta is, mint amilyet szeretnének. Mert az anyaszerepre vágyó Mrs. Ramsay, Wanda gyerekének nagymamája és az abortusz esküdt ellensége kidolgozza tervét, hogyan kaparinthatja meg magának a kicsit és akadályozhatja meg egy másik megölését – csakhogy ennek végül emberélet esik áldozatul. És mert a zavart elméjű Wayne, a szadista gyilkos, szintén kidolgoz egy tervet, amelynek első lépéseit: az újsághirdetést, majd az elmegyógyintézetből való szökést sikerrel végre is hajtja…"

Hát, nem egy vidám könyv, azt meg kell hagyni. De nem is azért olvasunk, hogy felviduljunk... Én találomra vettem le a könyvtárban a polcról, és csak később tudtam meg, hogy Maynard Salinger szeretője, élettársa volt egy darabig - erről írt is Maynard egy könyvet -, sokan innen ismerik; azt pedig nemrég olvastam, hogy az utóbbi években írt könyveiből sorra nagyon sikeres amerikai filmek születnek.

Norman Mailer: A hóhér dala (I., II.)

"Megtörtént eseményeket, az 1977. január 17-én Utahban kivégzett kétszeres rablógyilkos Gary Gilmore történetét dolgozza fel Norman Mailer regénye, amely egyik percről a másikra az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikere lett, és meghódította Európát is. Egy olyan ember története – mondja egy interjúban a szerző –, aki felnőtt éveit egyvégtében börtönben tölti, aztán kiszabadul, megismerkedik egy szép lánnyal, szenvedélyes szerelem szövődik közöttük; a kapcsolat szinte tökéletesnek indul, de aztán kudarcba fullad. Szakítanak. A férfi annyira elviselhetetlennek érzi a szakítást, hogy egy hétre rá két embert gyilkol meg két egymást követő éjszakán. Amikor visszakerül a börtönbe, újra egymásba szeretnek. Nos, úgy éreztem, ez a tragikus szerelmi történet annyira végletes, hogy a mai lélek számára már-már hihetetlen – hacsak nem rögzítünk minden apró részletet. A valóság – ha tüzetes vizsgálódásnak vetjük alá – titokzatos és megfoghatatlan. Azt hiszem, ez az, amihez a festészet már eljutott… úgy, ahogy van, lefesti a realisztikus jelentet, hiszen már azáltal, hogy megmutatja, aláhúzza, benne a titokzatosságot. Ezért kell a fesztelen, kommentár nélküli bemutatás – csakis ezért. Az esztétikai parancs, ha létezett egyáltalán, arra korlátozódott: legyen életszerű a könyv. Hasonlítson jobban az amerikai életre, mint bármi, amit valaha létrehoztak. Nem hiszem, hogy jó író számára gyakran kínálkozik ilyen alkalom. Az efféle jó nyersanyag rendszerint az újságírók martaléka lesz. Szerencsém volt, mert egy velejéig amerikai és emellett Dosztojevszkij tollára kívánkozó figurával volt dolgom. S ha mindez nem lett volna elég, ez a férfi olyan lányba volt szerelmes, aki – nem félek kimondani – vérbeli amerikai hősnő. Ezért hát egy csöppet sem akartam regényesíteni. Az ilyen könyvtől rendszerint nem elsősorban a kínos precizitást várják el, de itt ez írói életösztön kérdése lett. Azt akartam, hogy az olvasó higgyen nekem. Tudtam, aranyat tartok a kezemben, de csak ha van annyi eszem, hogy be nem aranyozzam."

 

Ez egy érdekes helyzet volt: az állam előszeretettel ítélt halálra gyilkosokat akkoriban azzal, hogy az elítélt ügyvédje mindig fellebbezett az ítélet ellen, az állam pedig azt minden egyes alkalommal életfogytiglanra enyhítette. Most is ez volt az állam részéről a szándék. Csakhogy Gary Gilmore meglepte őket: nem engedte az ügyvédeinek, hogy fellebbezzenek az enyhítésért. Ragaszkodott a halálbüntetéshez. Mindenki kétségbeesett - az állam is: most akkor ki kell végezniük?? Mindenki fellebbezni akart, csak Gilmore nem. Voltak, akik meg is tették. Civil szervezetek küzdöttek az életéért. Most gondoljatok bele: küzdeni valaki helyett az életéért, miközben ő ragaszkodik a halálhoz.
Rengeteg erkölcsi kérdést vet fel a könyv: mi a helyes? Hagyni meghalni? Miközben esetleg megmenthetnék? De hát az élet szentsége, amit csak Isten vehet el... Igen ám, de Gilmore is életeket vett el. Viszont ha erre alapozva hagyják őt meghalni, akkor olyanná válnak, mint ő... Vagy nem? Megmenthető valaki, ha ő maga nem akar megmenekülni? Szabad egyáltalán megpróbálkozni ezzel? Ha ő maga a legsúlyosabb bűnt követte el?
Nem árulom el a könyv végét, itt nem fogtok spoilerekkel találkozni.
Lebilincselő olvasmány, ez kétségtelen (és ezt most nem szóviccnek szántam), nagyon elgondolkodtató, megrázó, és labdázik az ember érzelmeivel: amikor Mailer arról ír, hogy Gilmore milyen intelligens és művelt ember, mennyire szereti a lányt, akkor megsajnálod, aztán az ügyész felhívja a figyelmet arra, hogy lelőtt két embert néhány dollárért, és azt mondod: a pokol tüzére vele.
De a kérdés az: mondhatod-e ezt??