Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt

"2011 Man Booker-díjas regénye végre magyarul is olvasható!

Tony Webster mindig is óvatosan élt, ám egy ügyvédi levél váratlanul felkavarja az elvált, magányos férfi nyugdíjas hétköznapjait. Kiderül, hogy örökölt, és hagyatéka nem más, mint Adrian Finn, a mindig is különcnek tartott fiatalkori barát naplója. A sorok olvasása közben negyven évvel ezelőtti szerelmek, barátságok, kamaszkori lázadások emlékei törnek a felszínre, és az idős férfi elhatározza, hogy felkutatja a rejtélyek kulcsfiguráját, első szerelmét, Veronicát. Személyes találkozásuk új megvilágításba helyezi a múltat és a saját felelősségét abban a tragikus halálesetben, amelyre már évtizedek óta nem gondolt.
Julian Barnes regényét 2011-ben jelölték a Costa Book Év Könyve címre is, végül ugyanabban az évben egy még rangosabb szépirodalmi elismerést, a Man Booker-díjat kapta meg régen nem tapasztalt, egybehangzó döntés nyomán."

„Azt gondoltam – igen, valahol a lényem mélyén gondolkodtam –, hogy vissza tudok térni a kezdetekhez, és meg tudom változtatni a dolgokat. Hogy a vér folyását visszafordíthatom.”

Megvan nekem már régóta az Anglia, Anglia és a Flaubert papagája is - és még egyiket sem olvastam. Nem tudom, miért; valahogy mindig előnyt élvezett egy másik könyv.
De a Felfelé folyik, hátrafelé lejt most magával ragadott, és a közeljövőben sort fogok keríteni a fent említettek elolvasására is.

Csodás történet: megható visszaemlékezés, megrendítő ráeszmélésekkel, hogy az idő tényleg kíméletlenül telik, pörög, folyik, megállíthatatlanul, lelassíthatatlanul, és ez olykor kétségbe ejti az embert. Tudom, a nagy bölcsesség: úgy kell élni, hogy az ember ne akarja visszafordítani az időt. Hát igen. De az idő mégiscsak idő, és az idő sajátossága, hogy fogy, az emberé pedig, hogy ezt bánja vagy aggódik miatta. Továbbá nem uralja. És kevésnek érzi. És az ember nem tökéletes, ebből pedig óhatatlanul adódik, hogy megbán dolgokat, amiket másképp tenne, ha visszafordíthatná az időt.

A történet nagyon jól felépített, egyszerre van jelen a jelen és a múlt, és a kettő ötvözete bár jól követhető, és elkülöníthetők az idősíkok, mégis olyasmit tartogat a végére az író, amire, hidd el, nem számítasz, és ami olyan, mint egy hátba rúgás: váratlan és erőteljes, és azt mondod: hát erre nem számítottam, affene, nem történhetett volna másképp?

Nagyszerű könyv, Barnes igazán tehetséges író, szóval, úgy gondolom, megérdemli a díjat, amelyet kapott, mert azon túl, hogy elgondolkodtató, és rávesz, hogy újraértelmezd vagy átértékeld a jelent, megtanít arra, hogy ez miért is annyira fontos, miért van jelentősége, akkor is, ha most még, abban a korszakban, amelyet élsz, nem vagy tisztában ezzel.

Olyan olvasmány, amely talán segít felismerni, hogy nem, nem fordíthatod vissza az időt, úgyhogy helyesen cselekedj; másfelől viszont ez a ráébredés sokszor igen fájdalmas lehet.
De nagyon hasznos, ha még időben vagy.

A Partvonalnál megrendelhető.