"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.
A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.
A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."
Lena Andersson az egyik legokosabb író, aki a hangját hallatja ma.
Mindig meghökkent és ámulatba ejt, amikor valaki ennyire tisztán látja az emberi viszonyokat.
Úgy tűnik, ő megdöbbentően pontosan látja ezeket, és mégis, ami lenyűgöző az egészben: szerintem csak az tud ennyire tisztán látni, aki sosem járt ilyen cipőben.
Ha járt volna, elhomályosítaná a látását és homályossá tenné az ítéletét a szubjektivitás.
Viszont ha nem ismeri ezeket az érzéseket, akkor honnan tudja, hogy ezek léteznek és hogyan működnek?? Márpedig tudja, pontosan tudja!
Elképesztő, hogy ehhez milyen jó megfigyelőnek kell lennie, és milyen magas fokú érzékenységgel és emberismerettel kell rendelkeznie.
De emellett Lena Andersson nemcsak az ember, hanem a társadalom és a társadalmi viszonyok ismeretében, annak működése, mikéntje láttatásában is jeleskedik.
Objektív, lényegre törő mondatok, tiszta, világos, rendezett gondolatok - és sosem siklik el a lényeg fölött. Nem beszéli túl, nem akarja megmagyarázni, csak tényeket közöl - és ez az, ami feszegeti azokat a határokat, amelyek az önmagunknak való beismerés és az önmagunk előtti elhallgatások között feszülnek.
Ha ismered az érzést, de sosem tudtad megfogalmazni, sőt talán még felismerni sem, ő most megteszi helyetted.
Ha nem ismered, akkor felnyitja a szemed, hogy mások szempontjait is meglásd.
Kritikus hangon ír a szenvedő félről - azáltal, hogy nem hallgatja el a hibákat, amelyeket elkövet -, miközben nyíltan látszólag a szenvedést okozót bírálja.
Nem vezet félre, nem akarja megmondani a tutit, sosem rág szájba, és nem adja a megoldás kulcsát a kezedbe. Csak elmondja, hogy ilyen is van.
Lena Andersson nagy tehetség, nagy gondolkodó, és mindegy, hogy mi a téma, mert az emberi viszonyok állandóak. Mi magunk azonban mindig találkozunk új érzésekkel, némelyekkel pedig sosem, mert azok másokéi. Mások béklyói vagy kiváltságai.
De a megértést segítheti ez az írás - még akkor is, ha a reakcióinkon, a cselekedeteinken nem változtat. Persze az ideális az lenne, ha tudnánk és mernénk a felismerés után változtatni is, és nem ragaszkodnánk a téves elképzeléseinkhez. De hát, tudjuk, ez nem mindig így működik.
Tudnék idézeteket kiszedni ebből a könyvből, de nem teszem, mert tartok tőle, hogy önmagukban állva nem mondanának annyit, mint a környezetükben. Ez mindig így van.
Régen olvastam ennyire okos hangon megírt könyvet, pedig - mondhatnátok - "csak" a szerelemről szól. És, kérdezhetitek, lehet arról újat mondani? Hát persze hogy lehet, mindig lehet mindenről újat mondani.
És az új nagy meglátásokból, belátásokból tanulunk vagy nem tanulunk, és azok tudnak előrevinni minket, ha hajlandók vagyunk nem folyton elfelejteni az újfajta tudást, amely szembejött velünk.
A kiadótól megrendelhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése