"Afganisztán, '80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban."
Hosseini egy egyedi hangvétel az irodalomban. Nemcsak azért, mert a történetei Afganisztánban játszódnak, hanem azért, mert meglepő, hogy milyen élesen és tisztán látja a nők érzésvilágát is, valamint hogy milyen pontosan ábrázol mindenfajta, leírhatatlannak hitt érzelmet.
De kétségtelen, hogy már önmagában az is páratlanná teszi a könyveit, hogy tudja, látta és ezért le tudja írni, hogy Afganisztánban milyen az élet.
Milyen másfajta nehézségek, milyen másfajta küzdelmek, milyen másfajta hétköznapok!
Milyen távoli számunkra az az értékrend, milyen távoliak az ottani szokások, sőt még az örömök is!
Számunkra megérthetetlenek. Értjük, értjük, persze, felfogjuk; de átérezni, tehát igazán érezni nyilvánvalóan csak az tudja, aki átélte az Afganisztánban zajló eseményeket, aki élte az ottani életet.
Hosseini mindig mély tragédiákról ír. Végül ugyan mindig megadja a feloldást, de az sosem teljes és megkönnyebbülést hozó, mert mindig olyan drámák előzik meg, amelyek után nem létezik teljes feloldódás vagy tökéletes boldogság a szereplők számára, csak egy ésszerű, még elfogadható folytatása az addigi életüknek.
További könyvei: Papírsárkányok; És a hegyek visszhangozzák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése