"Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemőkorában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnt, boldog, csendes életet élt egészen mostanáig. Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet. Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete."
______________________
Azt hiszem, ez a könyv nemcsak arról szól, hogy valaki hogyan illeszkedik be a világba, mit tehet azért, hogy elfogadja őt a környezete, és hogyan evickél leküzdhetetlen hullámok között, hanem arról is, hogy a hullámokat gerjesztő vihar közepette, a hajótörés után arra jár-e egy hajó, ami megmenti, van-e mentőmellény, ami fenntartja a vízen, van-e mentőcsónak, amelybe beszállhat, amíg valaki érte jön. Magyarul: nemcsak az a kérdés, hogy be tud-e illeszkedni valaki, hanem az is, hogy a környezete elfogadja-e, befogadja-; közönnyel szemléli, netán óvatosan háttérbe húzódik, mert az nem jár felelősséggel, ha más segít - vagy pedig magához öleli.
Nagyon szép nyelvezettel megírt regény, helyükön vannak a mondatok, a gondolatmenetek, de igen torokszorító olvasmány.
bár lehet, hogy a szituáció és a megoldási mód nem tűnik annyira hitelesnek - de hát minden annak tűnik, ami a valóságban tényleg megtörténik??
Hányszor mondjuk azt, hogy ilyen nincs, ilyenek csak a könyvekben meg a filmekben történnek!?
Attól még vannak azok a dolgok. És nagyon is életképesek és saját útjukra indulnak, így egy idő után muszáj hinni bennük meg a szemünknek.
Egy nagyon szomorú eseményt dolgoz fel az író úgy, hogy a történet végén felcsillantja az öröm, a boldogságra való képesség esélyét. Nem hisz a reménytelenségben, és szükségesnek látja elmondani, hogy aki a reménytelenségben hisz, még az elé is gördülhetnek az akadályokon túl olyan lehetőségek, amelyekkel lehet is, kell is élni, de ha erre az ember képtelennek érzi magát, akkor is fennáll annak az esélye, hogy a remény ölel magához téged, és ha ki is akarsz szabadulni a karjaidból, mert nem akarod már ezt az életet, akkor sem ereszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése