E. Lockhart: A hazudósok

"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ódákat zengenek erről a könyvről a neten, így el kellett olvasnom, nyilván.
Én nem érzem benne azt a bizonyos hazugságáradatot; hacsak nem számít ide a retrográd amnézia, amit ha nem védekezőmechanizmusnak tekintünk, akkor tekinthetünk egyfajta hazugságnak is.
Szóval nem a hazugságok következtében előálló elképesztő szövevényes történet az, ami lebilincselő - mert olyan nincs. Nincsenek nagy csavarok és fordulatok, csak egy. De az tényleg letaglóz. Tényleg felkapod a fejed, hogy miii? naneee...
Bár állítólag ez ifjúsági regény, én nem érzem tipikusan annak. Simán megállja a helyét a felnőtteknek szóló irodalom világában. De ha az angolban használatos "young-adult fiction" kifejezést nézzük, akkor persze más a helyzet - hiszen azért mást tud és másnak szól mondjuk egy ilyen könyv, mint egy Geronimo Stilton.
A hazudósok valóban sokkal inkább a fiatal felnőtteknek (-hez) szólhat, mintsem nagy gyerekeknek.

A stílus pont olyan, amilyet én szeretek. Laza, tömör megfogalmazások, semmi túlzott körülírás, és az érzelemábrázolás is éppen jó: szimbólumokkal fejezi ki az érzéseket, nem nagy szavakkal.
Nem tudom, a mondanivalót érdemes-e fejtegetni: vigyázz arra, amid van, legyél kedves, becsüld meg, ami adatott, gondolkodj, mielőtt cselekszel stb., mert ez a könyv azért többet mond ennél. Egyáltalán nem klisékben gondolkodik, nem manipulál, és kerüli a didaktikát. Szerencsére - mert így célt is ér.
Nagyon bírtam a rajzot a szigetről és a családfát az elején.
Kedveltem Cadence-et, Gatet és a többieket. Szerethetők, elfogadhatók, megérthetők. A vívódásuk, a szerelmük... A döntéseik nem biztos. De a döntések, főleg a hirtelen meghozott döntések gyakran tényleg elementáris erővel elsodornak, és utána csak kapkodod a fejed, hogy te jó ég, ez meg hogy történt? Mert észre se vetted. És nem gondoltad volna. És nem akartad. És mégis.
Ez a regény valami ilyesmiről szól. Döntésekről, többek között. Hogy - bár nem mondja ki se az író, se Cadence, se Gat, se Mirren, se más, de - igenis gondolkodj, mielőtt elszánod magad a cselekvésre. Mert mondhatnánk, hogy "sosem lehet tudni", de van, hogy annyit azért lehet tudni, hogy "ennek nem lesz jó vége". És akkor az örökre veled marad.
Szóval szerintem ki kell hallani a történetből azt, hogy vigyázz! Vigyázz magadra! Vigyázz arra, amid van; és ha amid van, az nem jó neked, akkor is gondold át, hogy mit teszel vele.