Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

"Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout (Fürkész). Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. 
A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra...

Harper Lee magával ragadó történetét a gyermekek szemével láttatja, s ez ad a mesének olyan hitelességet és bájt, amely méltán emelte az örök klasszikusok közé."
____

Hát ezt, hogy méltán áll az  örök klasszikusok között, máris megerősíthetem.
Csodás olvasmány, mély és eredeti gondolatokkal, egy olyan korba, egy olyan kisváros s annak lakói életébe engedve betekintést, ami igazi kuriózum manapság.

Harper Lee gyönyörűen ábrázolja a hangulatokat, és mestere annak, hogy a legkülönbözőbb szemszögeket hitelesen bemutassa: a 9 éves kislányét, az 50-es ügyvéd édesapáét, a fekete szakácsnőét, a rokon hölgyekét, akik szerint az a legfontosabb, hogy hölgyet faragjanak a gyermekből is stb.
Egyszerűen bámulatos, hogy hogyan tud ennyi szereplő bőrébe belehelyezkedni!

Egy idézet, amelyben az édesapa és a kislány arról folytat párbeszédet, hogy a férfi miért véd egy - ártatlan! - fekete férfit, ha ezért a társadalom elítéli őt (igen, elítélik őt, ezért!),  és annyi ellenséget szerez magának. (Bizony, azért, mert egy ártatlan (!) fekete férfit véd!)

A kislány azt mondja az édesapjának:
"- A legtöbb ember úgy gondolja, hogy nekik van igazuk, és te tévedsz...
- Nos, az embereknek minden joguk megvan ahhoz, hogy ezt gondolják, és ahhoz is, hogy mindenki tiszteletben tartsa a véleményüket - felelte apám -, de elsősorban nem a többi emberrel, hanem saját magammal kell együtt élnem. A lelkiismeret az egyetlen dolog, amelyet nem befolyásolhat a többség akarata."

Elsősorban azokat a párbeszédeket, gondolatokat élveztem a könyv olvasása során, amelyeket az apa intézett a gyermekei - vagy akár mások - felé. Harper Lee elmondhatatlanul bölcs - és jó - asszony lehetett, és csodálatos könyvet alkotott, amelyben, azt érzem, megírt minden fontos dolgot, amit tudnunk, képviselnünk kell az életben. Felnyitja a szemünket azokra az értékekre, amelyekre talán nem lenne (rá)látásunk, mert időnként olyan, de olyan vakok és süketek tudunk lenni, és igazából az élet egyik nagy kérdése, hogy miért.