"1941. december 6. Amerika a második világháború küszöbén áll. A béke reménye végképp szertefoszlik, amikor japán repülőgépek bombázzák Pearl Harbort. Los Angeles sokáig biztonságos menedéket nyújtott az Amerikába áttelepült első és második generációs japánoknak – de a háború kitörésével fellobban a gyűlölet lángja, és megkezdődik a japánok internálása.
Brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy japán családot Pearl Harbor előestéjén. A gyilkosság három férfit és egy nőt idéz meg a háborús lázban égő városból. William H. Parker a Los Angeles-i Rendőrség századosa. Parker rendkívül tehetséges, könyörtelenül ambiciózus, alkoholista és bizonytalan ideológiák megszállottja. Legnagyobb riválisa Dudley Smith őrmester – ír származású, az IRA egykori katonája, aki igyekszik hasznot húzni a háború kitöréséből. Hideo Asida rendőrségi helyszínelő, az egyetlen japán a Los Angeles-i Rendőrség állományában. Kay Lake huszonegy éves dilettáns, aki ki van éhezve a kalandra és az izgalomra. A nyomozás egymás mellé sodorja négyüket, és örökre megváltoztatja mindnyájuk életét. A bűncselekmény politikai vihart kavar, amely választás elé állítja őket, és átértékeli egymáshoz fűződő viszonyukat – elvtársak, riválisok, szeretők, a történelem bábjai."
308 oldalnyi esélyt adtam Ellroynak. Azt is nehezen. De a 308. oldalon nem bírtam tovább. Értetlenül állok Ellroy népszerűsége előtt. Bátorkodom azt mondani, hogy ez a közízlést minősíti, remélve, hogy ezzel nem haragítok senkit magamra.
Tudom, hogy van, aki dicséretként írja róla, hogy kegyetlen és trágár. Szerintem szörnyű, hogy mennyire kegyetlen és trágár. Aki vevő erre a fajta szórakoztató irodalomra, az kockáztassa meg; én, azt hiszem, egy életre végeztem James Ellroy-jal.
A szinte soronkénti, folyamatos (!), öncélú (!) trágárság, az a brutalitás, amiről folyamatosan (!) ír, és ahogyan ír a brutális tettekről, eseményekről, az számomra emészthetetlen, és semmiképpen sem szórakoztató.
Nem az én műfajom, nem az én stílusom. Obszcén, nagyon 'bulváros', untatott is, és csak azt vártam, hogy túl legyek rajta. Aztán a 308. oldalnál azt éreztem, hogy olyan mértékű időpocsékolásnak tartom ennek a könyvnek az olvasását, hogy most, itt, azonnal abbahagyom.
Dühítő volt, hogy mindenki, az összes szereplő rossz, romlott, korrupt... Mindenki? (Pedig nem kevés szereplő van!) Ez társadalomkritika vagy társadalomkarikatúra akar lenni nyilván, mégis: Ellroy ennyire rossznak látja az egyes embert? Mert a társadalom mégiscsak egyes emberekből tevődik össze. Ha így látja, az elég kiábrándító...
Aki a szépirodalom vagy az igényes szórakoztató irodalom híve, annak nem ajánlom ezt a könyvet. Több szót nem vesztegetnék rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése