Sarah Pinborough: Inszomnia

 

"Az éjszaka csendjében ...ott lapul az őrület.

Emma képtelen elaludni.

Nézd meg, be van-e zárva az ablak

Azóta tart, amióta közeledni kezdett a negyvenedik születésnapja.

Nézd meg, be van-e zárva az ajtó

Az anyja is ugyanígy volt ezzel a negyvenedik születésnapja előtti héten.

Az anyja bele is őrült, és elkövette, amire gondolni sem szabad.

Nézz be a gyerekekhez

Vajon Emmával is megismétlődik az egész?

Miért nem tud aludni?"

______________________________

A Ne higgy a szemének óta Pinborough legnagyobb dobása ez a könyv! Azta! Nehéz volt letenni úgy, hogy utána ne kattogjon rajta folyamatosan az ember agya. Pedig mondhatnám, hogy - csakúgy, mint a Ne higgy a szemének esetében - a krimi műfajába ágyazott kicsit misztikus, rejtélyes dolgokat alapvetően nem kedvelem, de ha ő írja, akkor mindjárt más a helyzet! Aki olvasta az első regényét, az tudja, miről beszélek. 

Senki nem tud úgy írni csattanót, olyan kiszámíthatatlan fordulatokat, olyan esendő és ijesztő szereplőket és olyan helyzeteket teremteni, mint ő. 

Az ő tehetsége egyedibb és megismételhetetlenebb az egyedik és megismételhetetlenek között. 

Elképesztő ötletei vannak, hatalmas erő van az írás- és gondolkodásmódjában, és olyan hátborzongató atmoszférát teremt, amelyből menekülni akarsz, csak éppen olyan szövevényesen ír, hogy még egyet és még egyet lapoznod kell, "csak még a következő oldalt elolvasod", mert egyszerűen nem tudsz szabadulni tőle.

Arról nem is beszélve, hogy rendkívül elgondolkodtató a végkifejlet, semmiképpen nem spoilereznék, de az a csavar, amelyen az egész történet nyugszik, és amely egyben kusza és letisztult, egyszerre borzongató és érdekfeszítő, mindenképpen olyasvalami, ami nem hagy nyugodni, mert egyfelől ijesztő, másfelől azonban nagyon okos felvetések állnak mögötte.

Az előző két könyve is nagyon izgalmas volt, de most végleg kiderült, hogy miket kell írnia Pinborough-nak, hogy mi az, amiben a legerősebb, bár mesterien csavar minden szálat, folyton kétségek között hagy, innen oda és onnan ide terelget, folyamatos kételyeket ébreszt, és tökélyre fejlesztette a karakterek megteremtésének módját is, de az a meghökkentő befejezés, amiben ő annyira jó, annak a valóságtól elrugaszkodottságnak?, elvont gondolkodásnak?, köszönhető, amely oly eredetivé teszi az ő hangját a többi író között.

A regény a kiadótól megrendelhető ITT.

Sarah Adams: Csalóka szerelem

 

"Örökre barátok maradunk?

Bree Camden titkolja, hogy reménytelenül szerelmes legjobb barátjába, Nathan Donelsonba, aki mellesleg az NFL, az észak-amerikai futball liga legendás játékosa.

De ez Bree legkisebb problémája. Egy autóbaleset következtében már soha nem lehet belőle balerina, úgyhogy táncstúdiót nyitott – és továbbra is nyitva tartaná, ha sikerül kiköhögnie a bérleti díjat.

Amikor Nathan a segítségére siet, és megvásárolja az egész épületet, Bree örülhetne, de ő még mindig nem boldog. Felhajt egy-két tequilát – jó, talán többet, mint kettő –, és legmélyebb, legsötétebb titkait elkotyogja egy TMZ riporternek.

Miután a videó virális lett, az egész világ azt hiszi, Nathan és Bree egy párt alkotnak. Ők a tökéletes pár. És Nathan sajtósának támad egy ötlete, ami Bree-nek is anyagi biztonságot jelenthet.

Mi a bökkenő? Úgy kell tenniük, mintha szerelmesek lennének egymásba. Három. Teljes. Hétig.

 Most van itt a pillanat, hogy Bree végre előálljon titkolt érzelmeivel?

Lehetséges, hogy Nathan is palástolt valamit?"

__________________________

Szerettem ezt a könyvet! Meglepő módon, mivel eredendően nem vagyok a romantikus irodalom legelkötelezettebb rajongója, szerettem, és le se tudtam tenni!

Ez pedig elsősorban a szerző érdeme, nem feltétlenül a történeté, ugyanis Sarah Adams remek író! Ismeri az érzelmeket, amelyekről ír, papírra tud vetni mindent, amit el akar mondani, pont megfelelően, se többet, se kevesebbet nem mond a kelleténél!

Erőssége a hangsúlyok tökéletes kezelése és a gyönyörű metaforák használata! 

Mindig éppen jókor, éppen úgy és éppen azt hangsúlyozza, amit és ahogyan kell - nem lehet belekötni! 

Megindító, ahogy a gyengédséget kezeli, és ahogy megteremt két olyan szereplőt, akik mintapéldáját mutatják be a másikra való önzetlen odafigyelésnek. Ami persze akkor mesébe illően tökéletes, akkor működik harmonikusan és kifogástalanul, ha kölcsönös - de hát miért is ne lehetne ilyen a valóságban? Emberek vagyunk, tökéletlenek, igen, ugyanakkor éhezzük a szeretetet, és hogy megkapjuk, jók is tudunk lenni! Aki pedig kételkedik, hitetlenkedik egy ilyen idealizált szerelem és a mindig a másik jóllétét kereső önzetlenség s emberi tulajdonságok valóságosságában, annak mondom, hogy sebaj, elvégre ez mégiscsak egy romantikus regény lenne, hát hadd ríkasson, hadd nevettessen, hadd idealizáljon, elvégre erre lett kitalálva!

Ez egy nagyon is szerethető történet, nem csupán könnyedsége okán, aminek köszönhetően kikapcsol, eltávolít a hétköznapi gondoktól és jó kedvre derít, mosolyra fakaszt, hanem mert akarjuk hinni - és jól tesszük, igen, HIGGYÜNK BENNE -, hogy léteznek tündérmesék, amikbe akár kisebb-nagyobb malőrök még bele is férhetnek, de a happy end akkor is garantált!

Eddig azt hittem, hogy nem az én műfajom a romantikus regény, de most kiderült, hogy talán mégis. Szükségem volt erre a könnyed kikapcsolódásra. Be kell vallanom: élveztem a 350 oldalon tartó ügyetlenkedést (eredetileg más szó jutott erre eszembe), teljesen kikapcsolt, Adams tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen.

Frappáns párbeszédeit kimondottan élveztem, ahogy az éppily remekül megírt monológokat is. 

Minden mondat a helyén volt, ahogy a szereplők szíve is, miközben nem túl csöpögős, megmarad életszagúnak, 

oké, egy picit a valóságtól elrugaszkodott, mégis mindvégig a talaj közelében marad. Azt pedig, hogy a történet és a szereplők olykor túlidealizáltak, könnyedén megbocsáthatjuk, hiszen éppen azért veszünk ilyen könyveket a kezünkbe, hogy ennek tanúi és boldog megfigyelői legyünk.

A regény megrendelhető ITT.

Ernest Hemingway: Férfiak nők nélkül

 

"Hemingway második novellagyűjteménye eredetileg 1927-ben jelent meg. E tizennégy történet a szerző korai korszakának legfontosabb és legszínvonalasabb írásait tartalmazza. Témái között már megjelennek a háborús sebesülések, a férfiak és nők közti, gyakran nehézkes kapcsolatok és a sport is – mindezek Hemingwayt a későbbiekben is foglalkoztatták.

Itt olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például A fehér elefánt formájú hegyek, a Bérgyilkosok, a Tíz indián, a Banális Történet és az Idegen hazában. 

Hemingway lecsupaszított, földközeli, mégis elmélyült képiségű történetei megmutatják, hogyan lett a fiatal szerzőből a legkiemelkedőbb amerikai novellista.

 „Aprólékos írásmódja anélkül mutatja be az unalmat, hogy ettől maga unalmassá válna.” – Nation 

A 21. Század Kiadó – Magyarországon először – az eredeti kötetek megjelenési sorrendjében, azok tartalmát követve, három kötetben adja közre Hemingway novellisztikáját."

________________________________

Azt hiszem, senkit nem kell győzködni Hemingway kiválóságáról, nagyszerűségéről, arról, hogy miért emelkedik ki a legjelesebb írók sorából is, miért ő az, akinek a stílusát a legtöbb pályakezdő író utánozni, megtanulni, magáénak tudni szeretné.

Életműve önmagáért beszél. Páratlan, egyedülálló stílusa úgyszintén.

Tömör, velős, tűpontos mondatai, melyekről oly híres, az ember csontjáig hatolnak, szívébe markolnak.

Történetei által az ember ősi ösztöneihez éppúgy visszanyúl, mint ahogy szellemi magasságokba is röpít.

Novellái által közelebb kerülhetünk a gyermek Hemingwayhez is, hiszen számtalan önéletrajzi elemet is tartalmaznak. A Nick-novellák személyes kedvenceim; egyfelől azért, mert fellelhetők benne az író gyermekkori emlékei, másrészt mert - ez persze a többi novellájára is igaz - éppen tömör mondataiban, lényegre törő fogalmazásmódjában rejlik - egyedi stílusán túl - ereje, hogy mindenféle túlírás, körülírás, túlbeszélés nélkül az ember legmélyebben megbúvó érzéseit ébreszti fel. 

De nem csak az olvasó érzéseiről van szó. Felsejlik írásaiban az író fájdalma is, édesanyja zsarnokságának és édesapja azáltali szenvedéseinek vagy menekülésének eseményei, ami a gyermek Hemingwayre is nyilvánvaló módon hatott. 

Vadászatról, a bokszról, a háborúról szóló történetei felfedik - cseppet sem paradox módon - gyengeségét, talán menekülésvágyát. Apja gyengeségének ellensúlyozásaként (is) menekül a férfias, veszélyes sportok és események felé; ugyanakkor mégsem találja meg teljesen önmagát; sem vadászként, sem bokszolóként, sem a szerelmet kereső férfiként, mert mindig érezhető az ezek mögött megbújó énkeresés, akár erőfitogtatás, ami persze rendben van, ki és miért ne kereshetné önmagát, ráadásul zseniális művek lettek mindennek az eredményei, mégis egyfajta mély szomorúságot árasztanak írásai, mert érezhető bennük a mélyben rejlő boldogtalanság. Azt hiszem, sosem volt maradéktalanul boldog, még akkor sem, amikor örömteli, teljesnek tűnő életet élt. 

Nekem ő az etalon íróként, emberként pedig alázattal 

fejet hajtok minden gyengesége s az előtt, ahogyan ezeket elfedni, kezelni vagy éppen láttatni próbálta. 

A kiadótól a novelláskötet megrendelhető ITT.

Harlan Coben: Egyezés

 

"Sokkoló genetikai egyezés leplezi le egy család sötét titkát Harlan Coben legújabb, borzongató thrillerében.

Több hónapnyi távollét után a Senki fiából megismert Wilde visszatér a Ramapo-hegységbe. Sikertelen beszokási kísérlete megerősíti benne, amit mindig is tudott: ő nem tartozik senkihez, nem kötik gúzsba a modern élet előnyei és hátrányai.
Ám egy online adatbázisban felbukkanó egyezés közelebb viszi a múltjához, mint azt valaha is álmodta volna, és megadja neki a lehetőséget, hogy felkutassa az apját. A találkozó azonban több kérdéssel szolgál, mint ahány válasszal. A kétségbeesett Wilde belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba: egy másodunokatestvérbe, aki épp olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan újra felbukkan, miután átél egy kegyetlen bukást, rosszabbat a legszörnyűbb rémálomnál.
Vajon régóta érett már az unokatestvér bukása? Vagy csupán áldozatul esett egy bonyolult, aljas összeesküvésnek? És mi köze ennek az egésznek az egykor Az idegenként ismert emberhez, az áruló szökevényhez, akinek egyre több a követője, s akinek küldetése és módszerei egyre veszedelmesebbek?

„Az Egyezésben Coben cselekményszövési és történetmesélési profizmusa a maga teljes valójában mutatkozik meg. Bitang jó olvasmány!” – Bookreporter
„Valahányszor azt hinné az ember, hogy Coben már nem tud jobbat nyújtani, ő előáll egy új regénnyel, amely valahogy megint felül tudja múlni az előzőt.” – San Francisco Chronicle

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

__________________________

Én is úgy érzem, ahogy a San Francisco Chronicle is írja, hogy amikor azt hiszed, Coben már nem tudja felülmúlni magát, akkor egy olyan új regénnyel jelentkezik, amiben bebizonyítja, hogy de!

Ez a könyve egyébként több szempontból is csemege: egyrészt az előző könyvében megismert főhős kapta ismét a főszerepet; másrészt újra visszatér egy régről jól ismert mellékszereplő, aki jelentős szerepet kap ebben a történetben; ráadásul összefonódik Coben egy korábbi regényének szálaival jelen könyve, mégpedig Az idegennel - bár megmondom őszintén, ezzel kapcsolatban lenne egy fontos kérdésem Cobenhez...

Ahogy mindig, most is el kell mondani, hogy 

lélegzetelállítóan izgalmas, nagyon okos, szövevényes, letehetetlen, szórakoztató, fordulatokkal teli, váratlan és meghökkentő epizódokat felvonultató, lebilincselően megírt, intelligens, eredeti alkotásról van szó.

Bár a végét kicsit elnagyolta, de lehet, hogy ez nem véletlen, mert a főszereplőn keresztül ő maga is utal rá, hogy nem kaptunk mindenre választ - netán folytatás következik?? 

Mindenesetre ismét fontos elmondani, hogy Coben korunk egyik legjobb krimiszerzője, aki olyan karaktereket teremt és olyan cselekményt sző, ami hol hátborzongató, hol szívettépő, hol vicces, de mindig kiszámíthatatlan és meglepő, emberi és nem a valóságtól elrugaszkodott. 

Nem akar semmit túlzásba vinni, nem akarja túlszárnyalni a saját ötleteit (ezt a hibát sokszor elkövetik az írók: valami méég nagyobbat, méég megdöbbentőt, méég fordulatosabbat akarnak írni, és éppen ettől az ember azt érzi, hogy talajt vesztettek, és a történet hiteltelenné válik), nem akar semmit túlmagyarázni, túlírni, és ráadásul meghagyja neked a jogot és a lehetőséget, hogy véleményt formálj a szereplőkről és a döntéseikről, nem akarja mindenáron a szádba rágni, hogy mit gondolj róluk.

Igazán nívós könyveket kapunk tőle, és látszik, hogy Coben tele van ötletekkel, egyre feljebb és feljebb jut, egyre motiváltabb és egyre profibb, úgyhogy alig várom, hogy újabb könyvvel álljon elő, mert a műfaj legjava ma az ő tollából születik.

A regény megrendelhető ITT.

Hernán Díaz: Bizalom

 

Egy trükkös könyv a vagyonról a Nagy Gatsby rajongóinak

Pulitzerre és PEN/Faulkner-díjra jelölt szerző

"Az óriási dübörgés és pezsgés ellenére az 1920-as évek New Yorkjában mindenkinek muszáj volt hallania Benjamin és Helen Raskről. A férfi legendás Wall Street-i mágnás; a nő excentrikus arisztokraták tüneményes tehetségű leánya. De szóbeszéd indul: vajon minden rendben Benjamin pénzügyi manővereivel? És Helen miért él ilyen bezárkózó életet? Miközben a tékozló, spekulációra épülő évtized a végéhez közeledik, a fényűző párt egyre hangosabb pletykák övezik. Milyen áron szerezték irdatlan vagyonukat? Ez a rejtély áll az 1938-ban íródott, Kockázatos pozíciók című regény középpontjában, amelyet, úgy tűnik, mindenki olvasott New Yorkban. De a történetnek nem ez az egyetlen változata.

Hernán Díaz Bizalom című könyve káprázatosan hozza játékba a fenti történet szereplőit – miközben kiviláglik, micsoda feszültség rejlik a fiatal nő életében, aki elszántan igyekszik elkülöníteni a tényeket és a konfabulációt. Díaz regénye minden egyes réteg feltárásával, minden egyes felismeréssel egyre lebilincselőbbé és mélyértelműbbé válik. Miközben az olvasó ki szeretné deríteni, mi az igazság, tudatára ébred, milyen gravitációs ereje van a pénznek és a hatalomnak, hogyan manipulálhatók a tények. A Bizalom sokrétű, nagyszabású mű; feltárja azokat a hangokat, amelyeket a lényegi egyenlőtlenségeket igazoló mítoszok betemetnek."

___________________

Rendkívül érdekes, mély, színvonalas mű egy hatalmas tehetség tollából. 

Egy igazán különleges történet, amely több részre és nézőpontra van bontva, melyeket olvasva újabb és újabb értelmet nyer számunkra a történet, és csak lassan, fokozatosan tárul fel az igazság.

Sodró lendületű, megdöbbentő erejű történet, melynek középpontjában az emberi sorsok, a vagyonszerzés mibenléte, a tehetség, egymás sorsának alakítása és saját sorsunkra való ráhatásunk és rá nem hatásunk áll.

Tényleg lebilincselő, tényleg felvillanyozó, tényleg időtálló és leleményes - minden igaz, ami jót írtak már erről a könyvről.

Lenyűgözött, ahogy az író egyfelől megvezeti az olvasót, másfelől utána olyan mélységekbe viszi, ami megjósolhatatlan. Nem merül fel bennünk kétség - majd egy idő után csak az merül fel. Kételkedni kezdünk a nyilvánvalóban is. De lehet egyáltalán bármi is nyilvánvaló ebben a történetben?

A pénz átka és előnye, a zsenialitás átka és előnye, az önfeláldozás átka és előnye, a... 

Annyi fontos dologról szól ez a könyv, hogy nem tudom, érdemes-e egyáltalán megpróbálni felsorolni. 

Bűnök, erény, gyengeség, hazugság, tehetség, előrelátás, kiszolgáltatottság, önzetlenség, önzés, képmutatás, önáltatás, szerelem...

Emberi gyarlóság és jóság, erő és vétkek, erény és önámítás...

Mindez pedig oly módon szavakba öntve, hogy a tartalom és a szépség, a minőség és a szórakoztatás kéz a kézben jár, és tudod, hogy ez olyan olvasmányélmény volt, amelyet egyhamar nehéz lesz überelni. 

Díaz magasra teszi a mércét, és ó, milyen jó, hogy ez így van, köszönet neki érte! 

A könyvét elolvasva a pénz hatalmáról én is sokkal gazdagabb lettem. 

Megrendelhető ITT.

Adrian McKinty: A sziget

 

"Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Sima családi nyaralásnak indult.

Egy szörnyű baleset mindent megváltoztatott.

Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Heather Baxter Seattle-be költözik, és összeházasodik Tommal, aki orvos, megözvegyült, és két gyereket nevel: egy kisfiút és egy tinilányt. Tomot meghívják egy orvoskonferenciára Ausztráliába, és az utazás tökéletes alkalom, hogy az új család összerázódjon.

A gyerekek szeretnének szabadon élő, igazi ausztrál állatokat látni, így hát a család autót bérel és tesz egy kirándulást. Találnak egy szigetet, ahová turisták elvileg nem léphetnek be, de sikerül elérniük a kompnál, hogy átvigyék őket.

 Lehet, hogy nem kellett volna? A nyugtalanító helyzetben baljós előérzet fogja el őket.

Aztán kezdetét veszi a rémálom."

_____________

Már az is éppen elég bonyodalom, ha egy új családnak össze kell rázódnia... Jó, jó, tudom, az egy másik műfaj lenne. De egyébként ennek is jelentősége van a könyvben. Mert egy harmóniában, összhangban élő családban az egyes szereplők, akik a másik gondolatait is ismerik, talán hatékonyabbak... előbbre jutnak... szervezettebbek... míg ha egymásnak feszülnek, alig ismerik egymást, vagy netán ki nem állhatják valamelyik családtagot, akkor még sokkal nehezebb lesz a már amúgyis borzasztó kilátástalannak tűnő helyzet. 

Jót tesz a történetnek, hogy olyan helyszínen játszódik, amit kevesen ismerünk. Jó, hogy minden családtag szemszögéből megmutatja, mi a prioritás. Az apának a konferencia, a munkája, és persze hogy összerázódjon a család. Az új feleségnek az, hogy helytálljon és meg tudjon felelni az elvárásoknak, ami lehet, hogy eleve lehetetlen feladat. A gyerekeknek az, hogy különleges állatokat lássanak, na meg persze az, hogy az új "anyuka" békén hagyja őket.

Aztán jön az, ami... És minden, ami addig elsőbbséget élvezett, kicsit vagy sokkal hátrébb kényszerül.

McKinty feszes történetvezetése rengeteget hozzátesz a remekül kidolgozott cselekményhez, amiből az következik, hogy rettentő ijesztő az egész, amikor a bonyodalom kibontakozásának szemtanúi leszünk. 

És mindig, mindig a döntések... A döntések súlya, a bennük rejlő lehetőségek és veszélyek, és az örök kérdés: mi lett volna, ha a másik utat választjuk?

És kinek akarjunk jól dönteni? - még ha ez furcsán hangzik is. Magunknak? A társunknak? Vagy a gyerekeink érdekét nézzük? A válasz evidens mindaddig, amíg ismerjük és szeretjük egymást. De ha készen kapunk egy családot, és nem is tudunk mindent a másikról, talán a legfontosabbat se, akkor... Akkor? Akkor mit tehetünk? (Lehet, hogy akkor is ugyanazt.)

Mindenesetre döntünk valahogy. És aztán mások is döntenek valahogy. Megítélik a tetteinket. És feloldoznak vagy büntetést szabnak ki ránk. Hát ez történik ebben a regényben, és aztán elindul az őrület... 

És ami elhangzik az egyik szereplő szájából arról, hogy a gonoszságon néha túlmutat az, ha valaki unatkozik, igen elgondolkodtató. Ahogy az is, hogy a világtól elzártan élő emberek, akik azt hiszik, hogy a természethez találtak vissza, és valami ősi, csodálatos dolgot élnek meg, ugyanakkor nem ismerik a normát, eltávolodtak a civilizációtól és a kultúrától, mennyire eltorzult gondolkodásúak lehetnek, és olyankor nincs, aki meggyőzze őket a maga igazáról - egy olyan igazságról, ami egy olyan világ terméke, amit ők elutasítanak.

Tömény izgalom, feszültség, letehetetlen, pörgős, csattanókkal tűzdelt és ötletes, de nem nélkülözi az elgondolkodtató fordulatokat és a mély gondolatokat sem.

A kiadótól megrendelhető ITT.

F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

 

"A dzsesszkorszak nagy írójának legismertebb regénye az azóta is mesterműként emlegetett A nagy Gatsby. Második regénye 1921-ben jelent meg, nem kisebb sikerrel, az olvasók és a kritika egyaránt az első perctől rajongott a szerzőért. A Szépek és átkozottak a tehetséges, művészi hajlamú Anthony Patch és az imádatra méltó, gyönyörű Gloria Gilbert szerelmének története. A szerelemből házasság lesz, szerelmük pedig az évek múlásával megkopik. 

„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag – jegyzi meg Fitzgerald, aki saját csalódását is beleírta könyvébe. – Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… Aztán amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.” 

Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, a Szépek és átkozottak is a kiábrándulás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja."

_______________________

Olvastam A nagy Gatsbyt is, és lehet az a legismertebb, leghíresebb, legjobbnak kikiáltott regénye Fitzgeraldnak, engem mégis sokkal jobban lenyűgözött ez a történet.

A Szépek és átkozottak egészen kivételes minőségű irodalmi mű, olyannyira, hogy tartok is tőle, nem fogok megfelelő szavakat találni annak kifejezésére, hogy mi mindentől olyan csodálatos, és miért van az, hogy az ember csak keresgélheti a megfelelő kifejezéseket, de nem valószínű, hogy elmondható, leírható ennek a regénynek minden erénye.

Hiteles, torokszorító, az embert fojtogatják a könnyek, érzi a kínt, mardossa a kétely, szétfeszíti a remény, és letaglózza a bánat, amit ezekért az emberekért érez...

Nagyon megrendítő, ahogy hatalmas igazságokat mond ki teljesen magától értetődően; egyszerűen olyan éleslátással bír, hogy nem tudom eldönteni, ennyire alapos és jó megfigyelő, oly sok időt áldozott az emberek megfigyelésére, aminek köszönhetően erre a tudásra szert tett, vagy ösztönösen érzi a személyiségek működését, ugyanis teljesen különböző karaktereket, személyiségjegyeket olyan hibátlanul jelenít meg, ami előtt csak mélységes csodálattal és elismeréssel adózhat az ember. 

"...végleg megadta magát a férjének, teljesebben és visszavonhatatlanabbul, mint a legelső alkalommal - ettől fogva odahallgatott arra, amit mondott. Ő azt gondolta magában, ez azért van, mert az évek során megtanulta, hogy toleráns legyen, valójában az évek kiölték belőle azt a csekély erkölcsi bátorságot is, amely valaha megvolt benne."

Nagyon érzékletesen írja le a főszereplő szerelmét, vágyódását, reményeit, epekedését, félelmeit - úgy, ahogyan csak az tudja leírni (illetve általában még az sem), aki már maga is átélte ezt; és utána csalódását és a választott, imádott nő boldogtalanságát is úgy foglalja szavakba, hogy az ember nehezen tud mit kezdeni a megrendültségével...

Kívánod, tiszta szívedből kívánod, hogy kapja meg a nőt, akibe szerelmes - de ki láthatná előre, hogy ez hova vezet majd?

Tűéles helyzetfelismerése mellett zsenialitásának köszönhető az, hogy meg tudja ragadni a pillanatot, mondatokat, zeneiséget, intuíciókat, meg tudja látni a kapcsolatok mozgatórugóit és buktatóit, felismeri azt, amit más nem, és papírra is tudja úgy vetni, ahogy - szintén - más nem. Totális összhang és a teljes igazság. Nincsenek kétségek. Nincs hiba. 

Egyedülálló tehetség!

"- ...Ha megbántottalak valamivel, beszéljük meg. Nem szeretem ezt a "csókolj meg és felejtsük el" felfogást.

- De én nem akarok vitatkozni. Szerintem csodálatos, hogy képesek vagyunk rá, hogy megcsókoljuk egymást, és elfelejtsük az egészet. Ráérünk majd vitatkozni, ha ez már nem megy."

Egyébként nagyon érdekes, hogy mennyire nem látunk az emberek lelkének mélyére - még egy olyan regényben sem, ahol pedig megkapunk minden részletet, adalékot ehhez az írótól. Mégis lassan egyre mélyebbre látunk, szimpátiát vagy ellenszenvet kezdünk érezni, vagy együttérzést, vagy korholunk, hogy ezt miért így csinálja, miért nem úgy... És lehet, hogy végül rájövünk, hogy csakúgy, mint a való életben, itt is rengeteg előítélettel rendelkeztünk a kezdetekkor, és nem is olyanok az emberek, amilyennek láttuk - akartuk látni - őket. Máshogy kezdünk tekinteni rájuk, szeretnénk kioktatni vagy legalább figyelmeztetni őket, mert mi jobban tudjuk, mi látjuk, hogy mit is kéne... És az is csodálatos Fitzgeraldnál, hogy ráébreszt minket, hogy mi is tévedhetünk. Azt hisszük, valami csakis tévútra viheti őket, és aztán mégis jól alakul... Vagy fordítva... Meghagyja a szereplőinek és az olvasóknak is a hibázás lehetőségét... De a jóvátételét, a javításét is! Vajon élnek vele?

Még két idézet - nem kell mindennel egyetérteni, amit Fitzgerald mond vagy gondol, de nem lehet nem elgondolkodni rajta!

"Annak a nőnek, akit nem szeretnek, nincs életrajza, csak története."

"A boldogság nem több, mint egy különösen elviselhetetlen nyomorúság megszűnését követő egy óra."

Hatalmas tehetség, hatalmas gondolkodó, engem rabul ejtett, letaglózott, szíven ütött, elgondolkodtatott, könnyekre fakasztott, és segített, hogy felismerjek dolgokat, amiket eddig nem tudtam megfogalmazni magamnak.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Paula Hawkins: Vakfolt

  

"Nem láttad, mi lesz belőle.

Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?

Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik. 

A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni."

_______________

Ez egy kisregény, néhány óra alatt könnyedén elolvasható, de éppen rövidségének, tömörségének köszönhetően tud velős, lényegre törő, nem túlmagyarázó, nem túlíró és túlbeszélő lenni.

Paula Hawkinsról már tudjuk előző regényeiből, hogy eredeti ötletekből építkezik és kiváló érzékkel közelíti meg a személyiségtípusokat, valamint olyan pörgős, eseménydús cselekményt hoz létre, amely teljes mértékben odaszögez a fotelba, amiből csak akkor állsz fel, ha végeztél a könyvvel. Ez jelen esetben hatványozottan igaz a könyv rövidsége miatt. Nem tudod abbahagyni.

Sok mindenről szól ez a történet: szól arról, hogy hogyan kísért a múlt, hiába hiszed azt, hogy magad mögött hagytad; szól a barátságról és a házasságról, és arról, hogy igazán ismerjük-e a körülöttünk lévőket; szól arról, hogy a tetteink nem maradnak következmények nélkül; és szól arról, hogy ne feketén és fehéren lásd a dolgokat; és bár sejted, hogy valaki nem az, akinek látszik (de ki? biztos az, akiről ezt gondoljuk?), de az író meg tudja mutatni neked, hogy ennél is jóval többről van szó.

A 21. Század Kiadó azt írja:

"Paula Hawkins legújabb thrillerében nemcsak a toxikus barátságok mibenlétét festi le hátborzongatóan árnyaltan, de a napjaink társadalmára jellemző társfüggőséget is, és a felelősségvállalás teljes hiányát. Jake meggyilkolásával nemcsak egy élet pusztul el, hanem egy élet ábrándja, az önáltatás tökéletesre járatott működési rendszere. Képesek-e vajon a szereplők túllépni saját vakságukon, vagy ugyanott folytatják a férfi halála után, mintha mi sem történt volna? A szerző ismét izgalmas lelki és önismereti utazásra invitál legújabb krimijében, melyben a meglepetések olyan gyorsan váltakoznak, mint Edie és Jake háza alatt az óceán magassága árapály idején."

Igen, ennél jobban nehéz lenne megfogalmazni... Mennyire vagyunk (szándékoltan vagy sem) vakok azért, mert kényelmesebb nekünk a körülöttünk lévőket más színben látni? Kényelmes és biztonságos. Ez lehet énvédő mechanizmus, lehet - ahogy a kiadó írja - társfüggőség, de lehet hűség, lehet szerelem?

Mindig érdekes az önáltatás mibenléte - izgalmas, ha úgy tetszik; persze ez nem biztos, hogy a legjobb szó, ha súlyos kérdésekről van szó.

Az önáltatással mi a célunk, a valódi célunk? Magunkat védjük, ez biztos. De ez a másik embernek is védelmet nyújt, miközben meg sem érdemelné. 

Hol húzódik a határ naivitás és bizalom között?

És az önáltatás a másikért történik, a feltétlen szeretet jegyében, vagy önmagunkért?

Azt hiszem, ez sem mindegy, még akkor sem, ha az eredmény ugyanaz. 

És biztos jó nekünk - bár az Igazság mindig egy felbecsülhetetlen eszmeként van számon tartva -, ha kilépünk ebből a komfortzónából? Ha levesszük a szemellenzőt? Mindig jobb lesz nekünk? Minden esetben jobb lesz másoknak? Mindig az a helyes út? 

És egyáltalán mi az, hogy "helyes"? És a helyes út mindig mindenki (!) számára a legjobb? Csak egy helyes út létezik? Egyetlen igazság?

Paula Hawkins ilyen kérdéseket feszeget ebben az egy szuszra végigolvasós, ütős, nagyon izgalmas könyvében.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Lucy Foley: Lakás Párizsban

 

"Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.

 

Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?

 

A bulizós

A jó fej

Az alkoholista

A krízisbe jutott lány

A concierge

 

Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit."

_______________________________

Foley egészen különleges atmoszférát teremtett ebben a regényében, melynek szereplői látszólag pusztán hétköznapi, egymás szomszédságában élő emberek, akiknek nincs túl sok közük egymáshoz, aztán persze kiderül, hogy ennél azért többről van szó, a háttérben hatalmas indulatok kavarognak, érdekes viszonyok lepleződnek le, és olyan történetek bújnak meg, amelyek elleplezésére egyesek szinte bármire képesek. 

Mindhárom, eddig megjelent kötete között van valamiféle egység, de bizonyos tekintetben ez most mégis nagyon különbözik az előző kettőtől. 

Írásmódja egyre kiforrottabb, történetvezetése mind kifinomultabb, és ez igaz a stílusra és a cselekményre egyaránt. 

Nekem eddig ez a könyve tetszett a legjobban, egyrészt mert ez most letehetetlenre sikeredett, másrészt pedig mert a szereplőket nagyszerűen megrajzolta, nem felületes az ábrázolásmód, ugyanúgy láthatod a hibáikat, bűneiket, mint esendőségüket, és a cselekmény is alaposan kidolgozott. A főszereplő negatív tulajdonságait sem hallgatja el - enyhén szólva -, kicsit sem szépíti a tetteit, ugyanakkor felmentést vagy magyarázatot próbál ezekre adni azáltal, hogy bepillantást enged hányatott gyerekkorába.

Nagyon érdekes egyébként, hogy az összes szereplő múltjáról kiderül valami, ami más színben tünteti fel az illetőt. De hát így van ez a valóságban is, nem igaz? Minél többet tudunk egy emberről, arról, hogy milyen terheket cipel, milyen sérelmeket hordoz, mikkel küzd, hogyan igyekszik, és mitől az, aki, máris máshogy látjuk a dolgokat. Megbocsátóbbak vagyunk? Megértőbbek? Vagy csak más aspektusból látunk, és így más értelmet nyer minden.

De visszatérve a regényre: előre szólok, hogy mindenkire gyanakodni fogsz, meg leszel győződve arról, hogy X a bűnös, aztán hamarosan arról, hogy Y, és csak mondom, hogy természetesen egyik sem, ugyanis nem lehet kitalálni... Olyan valaki a bűnös, akit alapból kizársz bizonyos okok miatt. Most biztos azt gondolod, hogy ezek után könnyű dolgod lesz: akit kizárnál, eleve arra fogsz gyanakvó pillantásokat vetni. Hát nem ilyen egyszerű a helyzet. 

Foley széles eszköztárral rendelkezik, hatalmas csavarokkal dolgozik, girbegurba szálakat sző, csak győzd kibogozni a csomót, 

de végül persze mindenre fény derül, feltárul az igazság, és a számtalan miértre előkerülnek a válaszok, de addig is be kell venned a hajtűkanyarokat, hogy azt hidd, most már egy egyenes szakasz jön, csakhogy ő egy olyan író, aki tartogat még addig néhány meglepetést. 

A könyv a kiadótól megrendelhető ITT.

Stacey Halls: Mrs. England

 

"Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

A zárkózott és visszahúzódó Lilian csekély érdeklődést mutat gyermekei és elragadó férje iránt, és távolról sem az „a ház angyala”, akinek Ruby gondolta. Bár a barátságos, élénk Charles örömmel fogadja a dadát a családban, Rubyt egy sor különös esemény arra kényszeríti, hogy kérdőjelezzen meg mindent, amit addig tudni vélt. A cselédek által kiközösített és magát egyre kényelmetlenebbül érző dadának szembe kell néznie a démonaival, megelőzendő, hogy a történelem megismételje magát."

___________________________

Nagyon-nagyon tetszett! Az egyik legkülönlegesebb atmoszférájú regény, amit valaha olvastam!

Egyszerre vészjósló és reménykeltő, félelmetes és szerethető, szorongató és hívogató.

Érzed, hogy ami előtted van, az hazugságok hálója, egy hatalmas kelepce, átverés, szemfényvesztés, de nem tudod megfejteni, hogy mi valódi és mi nem az, nem jössz rá, hogy kitől kell rettegni és kit kell félteni.

Lebilincselő, újabb és újabb meglepetéseket tartogató regény, kiváló jellemrajzokkal, szerethető, megérthető szereplőkkel, és olyanokkal, akiktől tartani kell - a gond csak az, hogy nem tudsz különbséget tenni köztük, hogy ki melyik kategóriába tartozik. De senki nem marad közömbös az olvasó számára. Érzed, hogy sok az elvarratlan szál, de el sem tudod képzelni, hogy vajon mi lesz a végkifejlet.

Minden szokványost és sablont mellőző regény, ami egyszerre krimi, fejlődésregény, pszichológiai thriller és múltidézés.

Hol az Agnes Greyt, hol A Manderley-ház asszonyát, hol Hitchcockot idézi, ezek elegye a köbön.

Megmutatkozik benne a végtelen erő és kitartás, az elnyomónak való alárendelődés és a lázadás, a sors elfogadása és az élet útvesztőiben való sodródás, s az, amikor a kezünkbe vesszük a dolgokat, hogy végre irányítani kezdjük az életünket, urai és ne elszenvedői legyünk annak

- aztán rájövünk, hogy hiába szedtük össze minden erőnket és bátorságunkat, ez nem csak rajtunk múlik.

És míg az egyik oldalon az odaadás és az eltökéltség, elszántság jelenik meg, addig a másikon az ármány és a számítás - és amikor már erre is rájöttél, még mindig képtelen vagy tisztán látni, hogy ezek közül melyik tulajdonság és szándék melyik szereplő sajátja.

És végig ott van a gyermeki kiszolgáltatottság kérdése is, ami szívbe markoló és kétségbeejtő, és reméled, hogy valaki észnél lesz és segít, hogy akar, hogy módja lesz rá, mert mi lehet szívet tépőbb annál, mint amikor kisgyerekek válnak a manipuláció, az önérdek vagy az őrület, a nemtörődömség eszközévé vagy áldozatává így vagy úgy?

Az író végig épphogy csak sejtet, célozgat, érzékeltet, de mindvégig homály fedi az igazságot, ráadásul a cselekmény több szálon fut, egyszerre van jelen a jelen és a múlt, és még amiatt is aggódsz, ami már megtörtént.

Rejtélyekkel teli regény, nagyon olvasmányos és elmondhatatlanul izgalmas!

Ahogy halad előre a történet, úgy fokozódik az izgalom is, egyre több a rejtély, a kérdés, a kétely, ami szinte szétfeszíti az embert. 

A történet nélkölöz minden sallangot és mesterkéltséget, és csodásan leírja azt a vidéket és azt a kort, amelyben játszódik, te is ott vagy Yorkshire-ben a századfordulón, és fel sem merül benned olvasás közben, hogy már nem azokat az időket éljük.

Aztán a végén a szerző megemlíti a történet mögött rejlő igazságmorzsát, amelyre alapozta a regényt, amiről még eddig sosem hallottam, és ez újra padlóra küld.

Stacy Halls zseniális történetmesélő, máris megrendeltem a már megjelent könyveit, muszáj azokat is elolvasnom. 

A Mrs. England megrendelhető ITT!

Harlan Coben: Örökre eltűnt

 

"Kisfiúként Will Klein csodálta a bátyját, Kent. Aztán egy szép nyári éjszakán a Klein család New Jersey előkelő negyedében álló, elegáns házának pincéjében egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány holttestére akadtak. Mivel a lány valaha Ken szerelme volt, a fiú lépett elő első számú gyanúsítottá. Az ellene összegyűlt döntő bizonyítékok láttán Ken egyszerűen köddé vált. A család megtört tagjai soha többé nem hallottak felőle, és meggyőződésükké vált, hogy a fiú örökre eltűnt.

Azóta eltelt tizenegy év. Will olyan bizonyítékra akadt, amely arról tanúskodik, hogy Ken életben van. Az első jelet meglepő felfedezések hosszú sora követi, miközben Willnek szembe kell néznie az igazsággal – a bátyjáról és önmagáról is. Ahogy az erőszakkal teli rejtély mind több elemére derül fény, Will megérti, hogy a végére kell járnia az esetnek. Mert a legmellbevágóbb meglepetés még csak most következik.

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

_____________________

Harlan Coben regényeinek elfogulatlan - vagy elfogult? - híve vagyok, alig várom mindig, hogy megjelenjen a következő kötete. És most megérkezett!

Az Örökre eltűnt nagyon fordulatos krimi, és - ahogy azt már Coben könyveinél megszokhattuk - 

soha nem erőltetett, nem vontatott, nem unalmas, nem érdektelen, nem közhelyes. 

Szokás szerint bővelkedik a meghökkentő befejezés(ek)ben - igen, befejezésekben, mert amikor azt gondolod, hogy több csavar nem jöhet, akkor jön még kettő vagy három, mégsem érzed túlzásnak, hiszen a való világban sem mindig olyan egyszerűek a dolgok, és Coben 

a szövevényes, fordulatokban gazdag, de sosem sekélyes történeteket az évek során tökélyre fejlesztette.

Többször is úgy érzed, elérkezett a cselekmény csúcspontja, aztán ő mégis tudja tovább fokozni, akkor is, amikor azt hiszed, hogy már nem lehet. 

Tetszik, hogy nemcsak a főszereplők, hanem a mellékszereplők, családtagok jellemábrázolásai is árnyaltak és kifinomultak, mindig figyel a részletekre, nem hagyja elsikkadni azt, ami például egy krimi szempontjából kevésbé lenne fontos, mert tudja, hogy a történet egészét tekintve mégiscsak mindennek súlya van. 

Azt mindig örömmel veszem, amikor egy-egy másik regényében megismert epizódszereplő újabb könyveiben tűnik fel - ez az ismerősség érzetét kelti az emberben, valamint valóságosabbá teszi a történeteit. Amik azért mégiscsak jó, hogy nem valóságosak, hiszen ez egy krimi, szörnyűséges fő- és mellékszálakkal, és azért nagyon jó fellélegezni a végén, mert bár az író igyekezett adni valamiféle feloldást (már amennyire ez lehetséges), az ember megkönnyebbül, hogy ez az egész mégis csupán egy író fantáziájának eredményeképpen jött létre. 

Coben megszokott eredeti stílusa, igényessége, finom karakterábrázolásai, meglepő fordulatai ebben a regényében is visszaköszönnek, és bár csak most fejeztem be, alig várom a következő könyve megjelenését!

A regény megrendelhető ITT.

Heidi Swain: A napsütötte Nightingale tér

"Kate férje menteni akarja a házasságot, de a nő már döntött: elválik, és most megtalálta a tökéletes búvóhelyet is Norwichben, egész pontosan egy bájos kis otthont a Nightingale téren, távol addigi londoni életétől.

De a Nightingale téren nem olyan könnyű rejtőzködni, a szomszédoknak hiába is próbál nemet mondani, bevonják társasági életükbe. Különösképpen igaz ez Lisára, Kate akaratos, de végtelenül szeretetreméltó szomszédjára, aki a fejébe veszi, hogy Kate lesz a barátnője.

Kate hamarosan azon kapja magát, hogy nyakig merül a szomszédok tiltakozó akciójába: ők parkot szeretnének, miközben egy ingatlanfejlesztő rá akarja tenni a kezét a tér túloldalán álló viktoriánus kori villára."

 

---

Heidi Swain megannyi Sunday Times bestseller szerzője, Norwich megyében él családjával és Storm nevű macskájukkal. Kertészkedik, túrázik, és vintage használati tárgyakat gyűjt. Az éjjeliszekrényén óriási kupacban tornyosulnak az elolvasandó könyvek.

____________________ 

Nagyszerű és lelkesítő olvasmány; nyáron, amikor szikrázó napsütésben, hőségben, madárdal közepette olvas az ember, éppen erre van szüksége! Semmi nyomasztó, sötét, lelombozó vagy ijesztő történet, ami kedvét szegné az embernek vagy egy nagy terhet rakna a vállára, éppen ellenkezőleg: jó hangulatú, kiválóan megírt, vidám olvasmány, miközben az igényességből egy pillanatra se enged.

Nagyon kedveltem az összes karaktert, a főszereplővel az élen, nagyon jól megalkotott társaság, némi humorral, sok romantikával, barátsággal, rejtélyekkel; szerelem és család, párkapcsolat és szülőség, újrakezdés és kitartás áll a középpontjában ennek a remek történetnek.

Bőven van bonyodalom is benne, de úgy, hogy az író sosem viszi túlzásba, a cselekmény mindvégig életszagú marad, és amikor aggódni kezdesz úgy a szereplők sorsáért, mint a történetért (nehogy az író ezt vagy azt meglépje, az már nem lenne életszerű), egy idő után rájössz, hogy nincs okod az aggodalomra, nagyszerűen egyensúlyoz titkok és két lábbal a földön állás között. 

Nagyon bírom a letehetetlen krimiket, de most nagyon jólesett lazítani, nem szorongani olvasás közben, drukkolni a szereplőknek úgy, hogy közben, sejted, bízhatsz a legjobb befejezésben.

Nagyon jóleső érzés volt olyan történetet olvasni, olyan szereplőkkel, olyan kerttel a középpontban, ahol az ember legszívesebben maga is ott lenne. Gondozná a veteményest (még ha nem is egy nagy kertész), részt venne a tereferében, az ünnepi partikban, enni adna a csirkéknek (holott egy cseppet sem vágyik baromfiudvarra) - egyszerűen részese akar lenni a megteremtett idillnek, ahol egy családdá vált összetartó baráti társaság éli a mindennapjait szövetségben, egymást hol ugratva, hol segítve, közös célért küzdve. De mivel ez lehetetlen, 

a legjobb, amit tehet, hogy egy szuszra végigolvassa a könyvet, vagy éppen lassan, kényelmesen, hogy minél tovább tartson, mert ezáltal mégis kicsit benne lehet a történetben, amely rabul ejtette őt. 

Romantikakedvelőknek muszáj elolvasniuk, akinek pedig nem kedvence a műfaj, az adjon egy esélyt neki, hátha ez a könyv őt is leveszi a lábáról!

A regény ITT megrendelhető.

Michel Bussi: Anya nem mond igazat

 

"Nincs megfoghatatlanabb, mint egy gyermek emlékei.

Malone három és fél évesen azt állítja, az anyja nem az ő édesanyja. Képtelenségnek tűnik, Vasile, az óvodapszichológus mégis hisz neki. Rajta kívül azonban mindenki kételkedik Malone igazában.

Vasile-nak gyorsan kell cselekednie, segítséget kell szereznie. Hiszen Malone emlékei máris kezdenek elhalványulni.

Egyetlen szalmaszálba kapaszkodnak. Vajon kicsoda Malone?"

_______________________

Mindig is úgy gondoltam, hogy Michel Bussi az egyik legeredetibb gondolkodó a kortárs írók között, aki páratlan tehetséggel rendelkezik, és ez a könyv most ráerősített erre, vagy úgy is mondhatnám, hogy bebizonyosodott, hogy igazam van. 

Hihetetlenül okos, intelligens, elképesztő fantáziával megáldott ember, 

aki olyan gyönyörűségesen tekervényes történeteket sző, amelyekhez nehéz felérni bárkinek. Író legyen a talpán, aki utol akarja érni.

Szépírói tehetség, csavarok, összekuszálódott szálak, hatalmas meglepetések, csattanó utáni csattanók, és kifogyhatatlan tárháza a magvas gondolatoknak.

Kicsírázó és szárba szökkenő, majd nagyon szépen kibontakozó és lecsengő, nyugvópontra érő cselekmény.

Az egész történet ráadásul nagyon megindító, miközben nagyon-nagyon izgalmas is egyszerre. Látod a gyermeket, látod az anyát (?), látod az apát (...), felteszed a kérdéseket, amelyeket senki nem válaszol meg, látod a pszichológust, látod a rendőrt, látod az összefüggéseket, majd meglátod, hogy nem jól láttad. Bussi támogat, majd rájössz, hogy az orrodnál fogva vezetett, udvariasan maga elé tessékel, de elbizonytalanodsz, hogy mi vár rád, amikor belépsz az ajtón.

Én a lekötelezettje vagyok, amióta olvastam a legelső könyvét (majd a másodikat és a harmadikat...), de újra és újra meg tud lepni, nem(csak) a csattanóival, csavaraival, hanem leleményességével, példátlan tehetségével, eszével, képzelőerejével, mert mindig még többet ad annál is, mint amit vársz tőle.

Látszik, hogy rendszerint alaposan beleássa magát az adott téma szakirodalmába, legyen az pszichológia vagy festészet, nem enged a minőségből, minden szinten a legtöbbet akarja nyújtani az olvasónak, és aki ilyen elszánt, eltökélt és tehetséges, az csakis sikerrel járhat. 

Szívbe markoló kezdet és vég, a kettő között pedig tömény izgalom - kihagyhatatlan krimi a legigényesebb fajtából, a műfaj kedvelőinek kötelező olvasmány!

A regény megrendelhető ITT.