F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

 

"A dzsesszkorszak nagy írójának legismertebb regénye az azóta is mesterműként emlegetett A nagy Gatsby. Második regénye 1921-ben jelent meg, nem kisebb sikerrel, az olvasók és a kritika egyaránt az első perctől rajongott a szerzőért. A Szépek és átkozottak a tehetséges, művészi hajlamú Anthony Patch és az imádatra méltó, gyönyörű Gloria Gilbert szerelmének története. A szerelemből házasság lesz, szerelmük pedig az évek múlásával megkopik. 

„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag – jegyzi meg Fitzgerald, aki saját csalódását is beleírta könyvébe. – Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… Aztán amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.” 

Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, a Szépek és átkozottak is a kiábrándulás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja."

_______________________

Olvastam A nagy Gatsbyt is, és lehet az a legismertebb, leghíresebb, legjobbnak kikiáltott regénye Fitzgeraldnak, engem mégis sokkal jobban lenyűgözött ez a történet.

A Szépek és átkozottak egészen kivételes minőségű irodalmi mű, olyannyira, hogy tartok is tőle, nem fogok megfelelő szavakat találni annak kifejezésére, hogy mi mindentől olyan csodálatos, és miért van az, hogy az ember csak keresgélheti a megfelelő kifejezéseket, de nem valószínű, hogy elmondható, leírható ennek a regénynek minden erénye.

Hiteles, torokszorító, az embert fojtogatják a könnyek, érzi a kínt, mardossa a kétely, szétfeszíti a remény, és letaglózza a bánat, amit ezekért az emberekért érez...

Nagyon megrendítő, ahogy hatalmas igazságokat mond ki teljesen magától értetődően; egyszerűen olyan éleslátással bír, hogy nem tudom eldönteni, ennyire alapos és jó megfigyelő, oly sok időt áldozott az emberek megfigyelésére, aminek köszönhetően erre a tudásra szert tett, vagy ösztönösen érzi a személyiségek működését, ugyanis teljesen különböző karaktereket, személyiségjegyeket olyan hibátlanul jelenít meg, ami előtt csak mélységes csodálattal és elismeréssel adózhat az ember. 

"...végleg megadta magát a férjének, teljesebben és visszavonhatatlanabbul, mint a legelső alkalommal - ettől fogva odahallgatott arra, amit mondott. Ő azt gondolta magában, ez azért van, mert az évek során megtanulta, hogy toleráns legyen, valójában az évek kiölték belőle azt a csekély erkölcsi bátorságot is, amely valaha megvolt benne."

Nagyon érzékletesen írja le a főszereplő szerelmét, vágyódását, reményeit, epekedését, félelmeit - úgy, ahogyan csak az tudja leírni (illetve általában még az sem), aki már maga is átélte ezt; és utána csalódását és a választott, imádott nő boldogtalanságát is úgy foglalja szavakba, hogy az ember nehezen tud mit kezdeni a megrendültségével...

Kívánod, tiszta szívedből kívánod, hogy kapja meg a nőt, akibe szerelmes - de ki láthatná előre, hogy ez hova vezet majd?

Tűéles helyzetfelismerése mellett zsenialitásának köszönhető az, hogy meg tudja ragadni a pillanatot, mondatokat, zeneiséget, intuíciókat, meg tudja látni a kapcsolatok mozgatórugóit és buktatóit, felismeri azt, amit más nem, és papírra is tudja úgy vetni, ahogy - szintén - más nem. Totális összhang és a teljes igazság. Nincsenek kétségek. Nincs hiba. 

Egyedülálló tehetség!

"- ...Ha megbántottalak valamivel, beszéljük meg. Nem szeretem ezt a "csókolj meg és felejtsük el" felfogást.

- De én nem akarok vitatkozni. Szerintem csodálatos, hogy képesek vagyunk rá, hogy megcsókoljuk egymást, és elfelejtsük az egészet. Ráérünk majd vitatkozni, ha ez már nem megy."

Egyébként nagyon érdekes, hogy mennyire nem látunk az emberek lelkének mélyére - még egy olyan regényben sem, ahol pedig megkapunk minden részletet, adalékot ehhez az írótól. Mégis lassan egyre mélyebbre látunk, szimpátiát vagy ellenszenvet kezdünk érezni, vagy együttérzést, vagy korholunk, hogy ezt miért így csinálja, miért nem úgy... És lehet, hogy végül rájövünk, hogy csakúgy, mint a való életben, itt is rengeteg előítélettel rendelkeztünk a kezdetekkor, és nem is olyanok az emberek, amilyennek láttuk - akartuk látni - őket. Máshogy kezdünk tekinteni rájuk, szeretnénk kioktatni vagy legalább figyelmeztetni őket, mert mi jobban tudjuk, mi látjuk, hogy mit is kéne... És az is csodálatos Fitzgeraldnál, hogy ráébreszt minket, hogy mi is tévedhetünk. Azt hisszük, valami csakis tévútra viheti őket, és aztán mégis jól alakul... Vagy fordítva... Meghagyja a szereplőinek és az olvasóknak is a hibázás lehetőségét... De a jóvátételét, a javításét is! Vajon élnek vele?

Még két idézet - nem kell mindennel egyetérteni, amit Fitzgerald mond vagy gondol, de nem lehet nem elgondolkodni rajta!

"Annak a nőnek, akit nem szeretnek, nincs életrajza, csak története."

"A boldogság nem több, mint egy különösen elviselhetetlen nyomorúság megszűnését követő egy óra."

Hatalmas tehetség, hatalmas gondolkodó, engem rabul ejtett, letaglózott, szíven ütött, elgondolkodtatott, könnyekre fakasztott, és segített, hogy felismerjek dolgokat, amiket eddig nem tudtam megfogalmazni magamnak.

A kiadótól megrendelhető ITT.