"Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett.
A jelen. A hatvanéves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított. Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, ahol Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott harcára."
_________
Ritka, és nem is hittem igazán, hogy egy olyan zseniális regénynek, mint az Ártatlanságra ítélve, ugyanolyan zseniális folytatást lehet írni.
Egyszerűen nem lehet letenni, nem lehet betelni vele, és nem lehet nem csodálattal adózni Turow tehetségének.
Hajszálpontos mondatok, tűéles megfigyelőképesség, kiszámíthatatlan csavarok, és már-már szépirodalmi stílus.
Scott Turow maga is ügyvéd, és ennek az előnyét nyilván nem pótolhatja csupán a tehetség, vagyis ez a mély jogi tudás lehetőséget ad neki arra, hogy rengeteg pluszt hozzátegyen a könyvhöz. Nemcsak a cselekmény szálainak csűréscsavarásában, hanem - azáltal, hogy erre módja van a szaktudásából adódóan - arra is, hogy ilyen irányú tapasztalatainak köszönhetően még többet tudjon kihozni a történetből, mint enélkül tehetné.
De a tehetsége egyébként is vitathatatlan - a megfogalmazásai, a fordulatok, a karakterábrázolás, a jellemfejlődés, amelyet megmutat; nehéz szavakkal kifejezni azt a rengeteg jót, amit gondolok róla. Minden szereplője ÉL - egyszerűen olyan tulajdonságokkal tudja felruházni őket, olyan mondatokat tud a szájukba adni, és olyan gondolatokat a fejükbe, amelyeknek köszönhetően azonnal elhisszük neki, hogy valós, hús-vér emberekről van szó, és nem egy kitalált történet képzeletbeli szereplőiről. Mélyen együttérzünk velük az egész történet során.
Az pedig, ahogyan a karakterek fejlődnek az események következtében, szintén bámulatra méltó - miközben előre nem láthatók az események, és persze a valóságban is mindig követhetetlen a "pontosan mi miért történik", Turow mindenre tud adni egyfajta választ, de úgy, hogy még csak sugallni sem próbálja, hogy ebből ez következik, csupán annyit mond, hogy ez is egy lehetséges út.
Tehát: ennél a szereplőnél; egy döntés következménye; de lehetett volna másképp is; dönthetett volna máshogy is; egy hajszálon múlott; vagy a véletlenen.
Turow nem okoskodik. Csak annyit mond: ez most éppen így történt; de még annyiféleképpen történhetett volna! És senki sem tudja megmondani, hogy miért éppen így követték az események egymást.
Kb. a 200. oldalnál biztos voltam benne, hogy tudom, mi lesz a befejezés. És arra gondoltam: kár, hogy kitaláltam, ki a gyilkos. De hát ráhibáztam, ez van. Aztán kb. 100 oldal múlva a történetben lelepleződött az, akire és amire gondoltam - és még volt hátra a könyvből 200 oldal. Innentől tudtam, hogy semmit nem tudok, hiszen ezek szerint most jön a java, és innentől következik a tömény izgalom és meglepetés. Így is lett. Na ettől kezdve tényleg szinte nem tudtam letenni a könyvet, nem akartam aludni sem, pedig tudtam, hogy reggel korán kell kelnem.
Nagyon sajnálom - de természetesen értem -, hogy nincs folytatása, bármeddig tudnám olvasni; és sajnálom, hogy az írónak ezenkívül csak egyetlen könyve elérhető Magyarországon.
Minden elismerésem Turow-nak; ez, azt hiszem, a legjobb krimi - de a jogi krimi kategóriában mindenképpen első a dobogón -, amelyet valaha olvastam.
A kiadótól megrendelhető ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése