"Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a
vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai
lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján
csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az
egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül.
Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s
most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot
alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt
támaszt: bárki lehet, csak Anne Elliot nem...A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény."
Eredetileg nem akartam elolvasni - nem az én műfajom -, de mivel 3 nap egymás után a legkülönbözőbb módokon, helyeken belefutottam, megadtam magam, hogy úgy látszik, valamiért ez a könyv rám akar találni.
122 oldalt bírtam. Nem, én nem akarok rátalálni. Képtelen vagyok végigolvasni. Körülményeskedő, szájbarágós, unalmas...
Kizárt, hogy végigolvassam, időpocsékolás, feladom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése