"E könyv a kiváló állatorvos, egyszersmind nagyszerű író lebilincselő stílusú beszámolója átélt, valóságos élményeiről. Huszonhat kutyatörténet – huszonhat különböző kutyaegyéniség bontakozik ki előttünk. Találkozhatunk a kutyatársadalom minden rendű és rangú szereplőjével; az elkényeztetett kis ölebektől a még télen is szabadban alvó hatalmas pásztorkutyáig. Ám nemcsak az állatpáciensekről, hanem gazdáikról is szórakoztató portrékat fest Herriot. Írásait azonban mindig áthatja orvosi felelőssége, állatszeretete, humánuma."
De komolyan: hogy nem hallottam én erről az íróról és a könyveiről
Ezeket az írásokat szerintem mindenkinek olvasnia kéne. Aki szereti az állatokat, annak azért, aki pedig nem szereti, annak azért.
Nagyon megható, megindító történetek vannak benne, máskor pedig nagyon viccesek. Nemcsak megmosolyogtatók, kedvesek, hanem olykor egyszerűen hangosan kell röhögni a kutyák dolgain meg az író humorán, ahogy előadja a sztorikat.
És hát nagyon becsülendő, amit ő véghezvitt: a vidéki Anglia megint, Yorkshire, igen, a helyszín ugyanaz, mint a Minden élő az ég alatt című könyvében, ahol bizony számtalan kényelmetlenséggel kellett szembenéznie az állatorvosnak - és persze a gazdáknak, az állattartóknak is -, egy olyan korban, amikor még sokkal, de sokkal kevesebb gyógyszer, technikai vívmány és lehetőség állt rendelkezésére egy állatorvosnak a gyógyításhoz.
És sosem mondani nemet, egy keményen átdolgozott nap után, vasárnap éjszaka is menni, mert álmában rúgott néhányat a kutya, és aztán vagy hazamenni, lehetőleg nem tajtékozva a dühtől, mert netán csak álmodott és nyulat kergetett, vagy megmenteni az életét - hát igen, ezek az igazi történetek, tapasztalatok, jótettek. Amikor az orvos lemond az alvásidejéről vagy a nyugodt estéről, mert valakin segítenie kell. És nem gondolkodik. Még ha káromkodik közben, akkor sem (mert olykor káromkodik, persze); még akkor is elindul, és nem gondolkodik rajta.
A kisebbik gyermekem állatorvos szeretne lenni, és neki írtam ki az alábbi idézetet a könyvből:
"Ha az ember a legcsekélyebb kétség nélkül tudja, hogy akár különleges fogások nélkül is, visszahúzott egy állatot a pusztulás pereméről az élő, lélegző világba, az olyan elégtétel, ami megmarad, balzsamként körülölelve az állatorvosi munka kényelmetlenségeit és kudarcait, és mindent helyrehoz."
Azt hiszem, mindenkinek, aki a munkája miatt nyafog, ezt kellene tennie: meglátni benne a szépet. Hogy a kényelmetlenségek ellenére mennyi hasznot hoz vagy jót teremt.
Higgyétek el, Herriotnak is elfogyott a türelme néha, és úgy kelt fel hajnali 4-kor, amikor például olyan kategóriájú tünettel hívták fel, hogy "fut álmában a kutya", hogy most aztán megmondja a magáét, mert ezt nem lehet. De aztán felülbírálta magát, mert ha épp nem kellett is megmentenie egy kutya életét, azt mondta magának, hogy "de mi van, ha éppen meg kellett volna tennem?" A gazdik nem tudhatják. Van, hogy vaklárma, de van, hogy nem az. És akkor ő megmentheti - és csak ő mentheti és őrizheti meg azt az életet. Ezért nem mondhat nemet. Soha nem mondhat nemet.
És amikor végképp elfogyott a türelme, akkor a természet megláttatta vele saját szerencsés helyzetét - még akkor is, ha esetleg már jóformán összerogyott a fáradtságtól, miközben ismét nekiindult éjnek évadján.
És a humora sosem hagyta cserben, ami szerintem egy olyan eszköz az ember kezében, amely független attól, hogy milyen pályán dolgozunk - sok mindenen átsegít, ezért gyakrabban használhatnánk.
A Ciceró Könyvstúdiónak pedig minden elismerésem, hogy ilyen értékeket jelentet meg - bárcsak több emberhez eljutnának az ilyen könyvek.
Ez a blog is nagyrészt ezért született - hogy az ilyen értékes emberek, mint például Herriot, gondolatait, tetteit minél több emberrel megismertesse. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése