"Ezek a történetek mind igazak - vagy, ha mereven ragaszkodunk a tényekhez, akkor egy részük igaz, másik részüket kicsit kiszíneztem, de azért ott van bennük az igazság magja. Van közöttük saját élményen alapuló írás, és van, amit nekem is csak meséltek, én meg elhappoltam - ami igazolja az ősi mondást, mely szerint: Aki nem akarja a szavait nyomtatásban látni, ne találkozzon írókkal! Azt persze, hogy melyik történet igaz teljesen, és melyik csak félig, eszem ágában sincs elárulni, de őszintén remélem, hogy ez semmit sem von le élvezeti értékükből." - (Gerald Durrell)
Nem leszek népszerű...
Őszintén megmondom, hogy eleve némi előítélettel álltam neki a könyvnek, mert már olvastam régebben Durrell-könyvet, és arról nem voltam jó véleménnyel. Először is: unalmas volt. Másodszor: nem szeretem az állatkerteket, és nem győzött meg Durrell magyarázata - enyhén szólva is "kilógott a lóláb" -, amikor arról írt, hogy miért van szükség állatkertekre. Harmadszor: kimondottan lekezelően beszélt azokról az emberekről, akik nem képesek megérteni az állatkert lényegét.
Ellenszenves ember benyomását keltette, akit mindenki szeret ugyan, de akit mindenki a felszín alapján ítél meg - pedig szerintem a jópofa sztorik nem egyenlők az emberrel.
Most adtam neki még egy esélyt.
Vegyes érzésekkel mondhatom, hogy a stílusa élvezetes, könnyed, jó humorú, tényleg jópofák a történetei, de... De nem tudok jó szívvel gondolni rá. Ha mint embert - és nem mint írót - ítélem meg, újra csalódást éreztem, nem is olyan kicsit...
Tudom, hogy illik őt szeretni; nos, nekem ez nem sikerült. De legalább megpróbáltam. Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése