MŰFAJOK szerinti bontás:

2019. január 15., kedd

Paula McLain: Szerelmünk romjai

Szerelmünk romjai

1937-ben a huszonnyolc éves Martha Gellhorn egyedül utazik Madridba, hogy tudósítson a spanyol polgárháború szörnyűségeiről; írásai a hétköznapi emberek küszködését tükrözik e rettenetes konfliktus fogságában. Munkájával sikerül elismerést kivívnia a férfiak uralta újságíró szakmában. Mindeközben váratlanul, és önmaga számára is meglepetésszerűen, beleszeret az akkor már élő legendává váló íróba, Hemingwaybe.
A második világháború előestéjén, Madrid és Kuba zűrzavaros díszletei között, Martha és Ernest kapcsolata és szakmai karrierje fellángol. Ám amikor Ernest publikálja élete legnagyobb sikerét, az Akiért a harang szólt, megbillen az egyensúly, és Marthának választania kell; aláveti magát a híres ember feleségét jelentő korlátozott szerepnek, vagy kockáztatja Ernest elveszítését azzal, hogy mind nőként, mind íróként alakítja a saját útját...

_______________________________

Paula McLain már előző két könyvében is csodálatosat alkotott, nem is tudom, melyik könyve tetszett eddig a legjobban.

Első regényében Hemingway első házasságáról írt, első felesége gyötrelmeiről, amikről vagy amik ellen nem tehetett. Most, harmadik regényében pedig a harmadik feleségről ír, aki belép az író életébe akkor, amikor Hemingway még házas, ily módon a második feleség is szereplője - bár nem főszereplője - e könyvnek.

Torokszorító azt olvasni, hogy e mellett a férfi mellett egy idő után mindegyik felesége szenvedett, miközben ő megélt mindent, amit szeretett volna (kalandnak tekintve talán a házasságot, a szerelmet, a háborút is, valahogy úgy, mint a vadászatot vagy azt, amikor szelte a hullámokat Pilar nevű hajójával), és akárhány életrajzot olvastam, vagy akárhány regényét, egyikből sem derült ki számomra, hogy vajon mennyire gyötrődött ő maga a szenvedés miatt, amit (akarva-akaratlanul) okozott. Gyötörte bűntudat? Tisztában volt a tetteinek a súlyával? Erről nem találtam még hiteles forrást. A saját boldogságát előbbre valónak tekintette a családtagjaiénél. Biztos szenvedett volna, ha nem eszerint hozza meg a döntéseit; így viszont mindenki szenvedett, aki ideig-óráig vele élt. Ők nem dönthettek, csak viselték Hemingway döntéseinek a következményét.

Hemingway csodálatos, inspiráló, nagyszerű, utánozhatatlan író volt, de biztos, hogy nagyon nehéz ember, aki sokakat megbántott, és sokaknak okozott fájdalmat; tulajdonképpen minden róla szóló könyv kénytelen ezt bemutatni, hiszen ez annyira velejárója volt a napjainak, az életének, hogy az erről szóló történeteket nem lehet kihagyni, megkerülni akkor, amikor valaki róla (is) ír.

Érdekes, amikor ezt az életrajzot olvassa az ember, újra és újra eszébe jut tudat alatt, hogy mégis mintha Hadley lett volna az "igazi" feleség; és Hemingway is nyilatkozott egyszer olyat, amiből az derül ki, ő is így érezte. Ez persze nem csökkenti további feleségei fájdalmát, kétségbeesését, tehetetlenségét. Ők nyilván magukat tartották-remélték az "igazi" feleségnek, és ugyanúgy szenvedtek, ahogy az első - ki tudja, talán még jobban is.

És mégis, mégis elérte a kétségbeesés, a tehetetlenség Hemingwayt is - bár még nem ekkor, még nem Martha Gellhorn mellett; nem tudom, negyedik házasságáról fog-e könyv születni McLain tollából.

Paula McLain úgy tudja leírni a helyszíneket, az érzéseket, a karaktereket, hogy az ember úgy érzi, benne van a történetben - ami néha nem is olyan jó, hiszen vannak dolgok, amelyeken jobb kívül maradni. Könnyebb. Biztonságosabb. Hiszen a hatása alá kerülni valaminek, valakinek fájdalommal járhat.

Ebben a regényében például ahogy ír kubai otthonukról, tényleg szinte ott érzi magát az ember; látja a teniszpályát, az erős karcsapásokat a medencében, hallja az írógép kopogó hangját, érzi az avokádó ízét. Tényleg, higgyétek el, jelen lehettek egy pillanatra Kubában, ha elolvassátok ezt a könyvet.

De tanúi lesztek sok másnak is, ami nem ilyen kellemes. Hiszen McLain ír például a háború borzalmairól is, és azt is olyan élethűen teszi, hogy gyakran beleborzong az ember.

Furcsamód bár Gellhorn szeméből látjuk a dolgokat, mégis a háttérben lévő - remélő, váró, bízó - második feleség, Pauline fájdalma, kétségbeesése ugyanannyira, sőt talán még erősebben átsüt a regényen, mint az elbeszélőé. A háttérben várakozó nő árnyéka rávetül az új kapcsolatra - de hát ő a feleség, övé kellene hogy legyen a napfény! Sütkéreznie kellene benne. Az embert elfogja a mély szánalom, együttérzés, ahogy róla olvas, valahogy remélni kezdi az olvasó, hogy jóra fordul minden, és valahogyan mindhárman boldogok lesznek - pedig tudja, hogy nem így volt, és hogy ez egyébként is lehetetetlen.

Aki könnyed formában szeretne bepillantani a történelem egy szeletébe, akár a háború eseményeibe, akár Hemingway életébe, az feltétlenül vegye a kezébe ezt a könyvet, mert garantálom, hogy letenni nem fogja tudni.


A regény ITT megvásárolható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése