Karin Fossum: Elszabadul a pokol

"Nyár közepén járunk, forróság lapul Dél-Norvégiára. Ám nem csupán a nap tüze perzselő, hanem egy tizenhét éves elhanyagolt kamasz, Johnny Beskow haragja is. Az anyja súlyos alkoholista, az apját sosem látta. És nincsenek barátai. Johnny úgy dönt, bosszút áll a világon. Ám az események nem várt fordulatot vesznek: ami csínytevésnek indult, hamar tragédiába torkollik. Egy kisfiú szörnyű halált hal. Elfojtott traumák, felszínre törő félelmek, szőnyeg alá söpört sorsok. A pokolban nem jó a tűzzel játszani – hamar kiderül, hogy az idilli kisváros valójában egy puskaporos hordóra hasonlít: elég egyetlen szikra, és robban. Sejer felügyelő a titokzatos fantom, Johnny nyomába ered. Ám az mintha mindig egy lépéssel előtte járna…"

Az 1954-es születésű norvég „krimikirálynő” már első, húszesztendős korában „elkövetett” irodalmi próbálkozásával, verseskötetével is nagy feltűnést keltett. A szerző megbecsültsége mind a mai napig töretlen a szigorú ítészek körében. Az írónő azóta publikált újabb verseskötetet, és krimijein kívül számos regényt. A világhírt azonban a Konrad Sejer-krimik hozták meg számára. Sejer felügyelő először 1995-ben tűnt fel, majd ezt követően sorra láttak napvilágot a rendkívül intelligens detektív izgalmasnál izgalmasabb esetei. A Ne nézz vissza című kötettel Fossum nemcsak az olvasóközönséget nyerte meg magának, hanem újfent irodalmi díjak sokaságát söpörhette be: a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Rivertont.
Karin Fossumot a The Times az 50 legnagyobb krimiírót tartalmazó rangsorában a megtisztelő 27. helyre helyezte.

KRITIKA
“Kétségen felül nagy író, és az emberi lélek avatott ismerője.” (Jo Nesbø)

“Mindig türelmetlenül várom, hogy Karin Fossum új regénnyel jelentkezzen.” (Ruth Rendell)

“A lélektani feszültségkeltés nagymestere!” (The New York Times)

“Fossum olyan sokat tud a bűnös lelkekről, hogy azt még Lucifer is megirigyelné.” (Mail On Sunday)

----

Karin Fossum megint úgy ír, ahogy csak ő tud írni. Olyan gyomorgörcsöt okozva, amit csak ő tud okozni. Tömör, velős mondatokban, a legmélyebb érzéseket, félelmeket mozgatva meg vagy keltve fel benned.

Karin Fossumot Ruth Rendell is nagyra tartotta - 2015-ben bekövetkezett halálig -, akiről azt gondolom, hogy a másik nagymestere annak, amikor egy író az általam mindig is csodált módon már-már szépirodalmi stílusban ír elvileg szórakoztató művet: adott esetben bűnügyi regényt.

Fossum és Rendell olyan érzéseidre ébresztenek rá, amelyekről nem is akartál tudni. Vagy az írásukkal megteremtik ezeket az érzelmeket, amihez nem kis tehetség kell.

De most maradjunk Fossumnál.
Én az összes regényét ámulattal és elborzadva olvastam: olyan szörnyűségekről ír letehetetlen könyvet - ez nem üres frázis: tényleg letehetetlenek -, hogy alig várod a következő regénye megjelenését, ugyanakkor muszáj közbeiktatnod némi James Herriotot vagy valami ilyesmit, hogy időt nyerj a regenerálódásra.
A hatáskeltés nála a legjobb értelemben értendő, ahogyan azt egy író esetében érteni lehet: pontosan azt a hatást éri el, amelyiket el akarja érni. És kétséged se legyen: eléri. El.
De hát ezért olvasunk, nem? Hogy kilépjünk a valóságból. Hogy - ahogy szoktam mondani - utána aztán esetleg örömmel lépjünk vissza oda.

És most konkrétan erről a könyvéről: ez egy szomorú történet. (De vissza általánosságban a "Fossum-könyvekhez": mindegyik egy szomorú történet.) Történet arról, hogy hova vezethet egy gyermek elhanyagolása; az alkoholizmus; a szeretetlenség; a mentőcsónak nélküli lét (és főleg gyermekkor).

Fossum kifogástalanul ábrázolja túlbeszélés nélkül a pszichológiai mozgatórugókat. Tudja, hogy ez nem egyértelmű, ezért nem is akarja leszögezni, hogy ebből ez következik vagy abból az. Csak elmondja, hogy az ő szereplői miért olyanok, amilyenek. Beszél a mögöttes tartalomról, okokról, ami nem feltétlenül egyenlő a hagyományos értelemben vett "indítékkal". Mert az indíték egy bűntény esetében általában tudatos, átgondolt, racionális döntésen alapul. Fossum viszont - talán így fogalmazható meg leginkább - arról ír, hogy mi vezet el az indítékig. Milyen gyermekkor, milyen pszichológiai hatás, mi az indíttatása, kiváltó oka - érzelmi hatás, sokk, különböző élmények - egy cselekménynek. Nála, az ő szereplőinél; kizárólag az ő esetükben. Nem akar pszichologizálni; egyszerűen válaszokat keres és kínál fel az olvasóinak.

És nekünk nem kell elgondolkodnunk azon, hogy elfogadjuk-e azt, hiszen az általa teremtett szereplők számára olyan indítékokat és eszközöket teremt, amilyeneket csak akar. Nekünk tudomásulvételi jogunk van - azonban szerintem elgondolkodni kötelességünk rajta, mert a krimi műfaja mögött nagyon erős, keserű, megfontolandó és magvas gondolatok vannak.

A Scolar Kiadótól megrendelhető!