"Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira.
A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője."
Nagyon érdekes olvasmány, hiszen egyszerre életrajz, korrajz, történelmi visszatekintés és útleírás - ami igencsak izgalmassá teszi az egészet.
Egy teljesen új arca tárul fel előttünk Agatha Christie-nek -
itt még csak próbálgatja a szárnyait, ötödik regényének kiadása előtt áll, reménykedik a további sikerekben, és incselkedik az ismertté válással.
Valószínűleg akkor még más volt az elvárás, az elképzelés a gyermek családban elfoglalt helyét illetően - de ebben nem vagyok teljesen biztos. Csak abból gondolom, hogy Christie, úgy érzékelem, igen könnyen hozta meg a döntést (legalábbis a saját leírásai alapján nem vívódott hosszasan), hogy kétéves kislányát egy évre az édesanyjánál hagyja. Ez nekem nagyon furcsa, és ezt ítélkezés nélkül mondom.
Csupán arról van szó, hogy végig, amíg olvastam ezt a könyvet, furcsállottam és hiányoltam, hogy nem emlegeti többet a kislányát. Párszor megemlítette a levelekben, hogy hiányzik neki - és ez biztos így is volt -, de a levelek tanúsága szerint sokkal jobban hiányolta az anyukáját és a testvérét, ami előtt én értetlenül állok.
És ez valóban nem ítéletalkotás, pusztán kíváncsiság: akkor ilyen más volt a gyermek, a vele együtt eltöltött idő szerepének megítélése, hangsúlya, vagy ez csak az ő esetében volt így, ahogyan nyilván a mai korban is találnánk olyat, aki könnyű szívvel egyéves világ körüli útra indul a gyermeke nélkül.
Ha elsősorban útleírásnak tekintjük ezt a könyvet, akkor azt kell mondanom, hogy vannak benne nagyon érzékletesen megírt részletek: például amikor a honolului szörfözés nehézségeiről ír, arról, hogy milyen a jó és a rossz hullám, és hogy hogy jár az, aki tapasztalatlanul a rosszat választja, vagy mit tesz az, akinek komoly nehézségeket okoz elvergődni a hullámtörő zátonyig (felfogad egy helyi srácot, aki a lábujjára köti a szörfdeszkát, és - a tulajdonosával együtt - elvontatja oda).
Szóval vannak benne olyan leírások - és azt hiszem, ezek főleg azok, amikor a részleteket taglalja -, amelyek olvasásakor mi is a helyszínen érezzük magunkat.
Érezzük a perzselő napsütést, a lehámló bőrt, a langyos tengervizet, a forró homokot...
Főként korrajznak rendkívül érdekes ez a napló és levelezés, hiszen Agatha sokat ír arról, hogy mi volt a menü a hajón, milyen játékokat játszottak a többi utassal stb., és tulajdonképpen bármely napjáról ír, felfedezhetők benne olyan - a fentiekhez hasonló - apró részletek, amelyekben a könyv kuriózuma rejlik.
Könnyed olvasmány, téli szünetre való, kellemes, de tartalmas időtöltés, bátran ajánlom mindenkinek.
A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése