A cikk arról szól, hogy kevés az olvasmányos, ugyanakkor minőségi irodalom.
Én is pont erről írtam a minap - valamiért engem is foglalkoztat ez a kérdés. Erre említettem jó példaként Shaw-t, akinek a könyveit a lektűr kategóriájába sorolják, ugyanakkor én azt gondolom, igen magas minőséget képvisel.
Néha pofonegyszerű eldönteni, hogy hova tartozik egy könyv; néha viszont szerintem pengeélen táncol a besorolandó irodalom a két kategória között.
Egy másik cikk szerzője megkérdőjelezi: irodalom-e az, ami nem szépirodalom??
És adódnak ebből a további kérdések: lehet-e akkor ez alapján értékes az, ami nem magas irodalom? És ha nem tekintjük értéknek a szórakoztató irodalmat, akkor értelme sincs? Na de ha nincs különösebb mondanivalója, irodalmi értéke, de szórakoztat bizonyos olvasókat, akkor mi van? Mert mindegyik kategóriája az irodalomnak megtalálja a maga olvasórétegét. (Vagy akkor a könnyed műfajú könyveket most tényleg ne merjük irodalomnak nevezni??)
És továbbmenve: van a szórakoztató irodalom: romantikus, krimi stb., de mi van például az ezoterikus könyvekkel? A spirituális témájúakkal? Azok sem sorolhatók be egy kalap alá attól, hogy ugyanazon kategóriába tartoznak, hiszen egy adott kategórián belül is van minőség, és van, ami nem az.
És feladata-e egy szépírónak - nevelési célzattal - a saját közönségén kívül megpróbálni megszólítani egy másik közönséget is, megkísérelve, hogy "szebb és magasabb" irodalmat olvassanak?
Vagy önző érdekből: azért tenni olvasmányosabbá a művét, hogy nagyobb tömegek is fogadókészek legyenek rá?
Egyáltalán: mi a feladata egy írónak? Gondolkodott ezen már valaki?
És: magáért (a komfortérzetéért, az önmegvalósítás miatt) ír vagy a közönségéért??
Arról nem is beszélve, hogy azért legyünk őszinték (ezt a kérdést egy sznob társaságban alighanem nem tenném fel, egyszerűen mert nem lenne értelme, és vagy valódi vagy megjátszott értetlenséget szülne): van olyan, aki nem olvasott még élvezettel, örömmel végig egyetlen lektűrt sem? És aki még egyetlen "ezt-illene-elolvasni (állítólag)" kategóriájú magas irodalomra se mondta azt, hogy na jó, engem nem érdekel, hogy ki mit szól, én ezt száz százalék, hogy nem olvasom végig, mert már húsz oldal után üvölteni tudnék (az unalomtól, vagy csak mert szimplán fáj...)?
Meg kéne kérdezni ezekről a dolgokról (úgymint: ki mit olvas és miért azt és miért nem mást és ez változtatható-e és kell-e változtatni és mi az író és az irodalom feladata, célja és és és és) egy irodalmárt, egy szépírót, egy olyan írót, aki a tömegízlést igyekszik kielégíteni - vagy nem igyekszik, csak behódol neki -, és sok olvasót; és tartok tőle, hogy akkor se lenne sokkal tisztább a kép. Mert a vélemények különbözőek, ez van, nincs egy egyetemes igazság. Mások az ízlések és mások az elvárások. Máshogy szocializálódtunk. Netán az értékválasztásainkkal mást-mást akarunk kompenzálni. Ki tudja... Pillanat! Kompenzálás? Akkor a megkérdezendők listájára egy pszichológust is fel kell venni.
Ki mondja meg, mi az érték? És az érték (az igazi) az vajon olyasmi, ami vagy az, vagy nem az (tehát fekete vagy fehér), vagy pedig lehet valami érték valaki számára, más számára pedig értéktelen, jelentéktelen? Nem a felszínről beszélek, hanem a valódi értékekről. Azok mégiscsak egyetemesek, nem?
Lássuk csak: a listára továbbá egy szociológus, egy néprajzkutató, egy...
Jaj, nem tudom.
Érdemes egyáltalán feltenni ezeket a kérdéseket?
(Szerintem igen. De mint mondtuk: nincs egy egyetemes igazság.)
((Vagy mégis?))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése