MŰFAJOK szerinti bontás:

2023. május 22., hétfő

Bagó Tünde: Ella háborúja

 


"Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.

A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?"

_________________________

Egy könyv, amely fogyaszthatóbb, emészthetőbb formában tálalja a történelem legborzalmasabb korszakát. 

Egy könyv, amely nem ítélkezik az ember csapongó és olykor ambivalens érzelmei fölött, ha ezek közepette mégis ember tud maradni.

Egy könyv, amelynek írója tudja, hogy emberek vagyunk és időnként tévedünk vagy megalkuszunk, és emiatt nem tör pálcát a fejünk fölött, amennyiben esendőségünk, hibáink és tévedéseink egy határon belül maradnak.

A második világháború eseményeit nem lehet könnyeden megírni, tálalni, befogadása mindenképpen nehéz, traumatikus élmény, és kihívásokat állít az olvasó elé. Azonban vannak fokozatai és különböző vetületei annak, hogy egy író hogyan írja le, mennyire részletezi és kiknek a szemszögéből láttatja az eseményeket.

Bagó Tünde regényének szereplői átlagemberek, akik hirtelen a történelem zűrzavarában találják magukat, és a legnagyobb gonoszságot és bűnöket kell végignézniük, amelyek megtörténhetnek a világon. Vétlenek, akik cinkosnak érzik magukat, mert úgy gondolják, némaságukkal asszisztálnak a szörnyűségekhez; buzog bennük a tettvágy, az, hogy segítsenek más embereken, ám eközben mindent felülír az élni akarás ösztöne is, amely mindannyiunkban ott lakozik. Nem akarnak hallgatásukkal a hatalom mellé állni, de nem tudják, mit tehetnének. Így végül aztán teszik, ami módjukban áll, amit hagynak nekik vagy amit tudnak tenni úgy, hogy ne kockáztassák (nagyon) közben az életüket.

Aztán megismerjük azokat a szereplőket és azoknak a gondolkodását is, akik viszont mindent kockára tesznek azért, hogy ellenálljanak a pusztításnak; hogy segítsék a rengeteg ártatlan és magára hagyott embert; akik feláldoznak bármit azért, mert úgy érzik, szembe kell menniük a viharral, a kegyetlenséggel, a hatalommal, és úgy tartják, egy ilyen helyzetben egyszerűen nem tehetnek mást.

És miközben látjuk, hányféle sors, gondolat, lehetőség, esély és kiútkeresés létezik, elkerülhetetlenül elmélkednünk kell azon, hogy ki teszi jól, kinek az álláspontja érthető jobban, kiébe tudunk belehelyezkedni, de persze nem mindig fekete és fehér minden, vannak a kettő közti árnyalatok, amikor tudod, hogy mi a helytelen és a bűn, tudod, hogy mi a tiszta és az erényes, de a kettő között egy olyan utat kell találnod, ami nemcsak helyes, de meg is tehető. Mert - ahogy az egyik szereplő mondja - aki feláldozza magát bármilyen nemes célért, az onnantól kezdve már másokon sem segíthet. 

Rendkívül elgondolkodtató eszmefuttatásokkal találkozunk, melyeken hosszasan elmélázik az olvasó, és közben hálás azért, hogy mindezt egy olyan regény kapcsán teheti, amely nem ecseteli hosszan és részletekbe menően a legszörnyűbb, befogadhatatlan, leírhatatlan dolgokat, melyeknek a megtörténtéről tudunk, de olyan szorongással töltenek el minket, hogy igyekszünk azokat távol tartani magunktól.

Bagó Tünde nagyon tehetséges szerző, gyönyörűen formált mondatai, leírásai és életképei könnyűvé teszik azt, hogy lásd, amit láttatni és érezd, amit érzékeltetni akar. Nagyon imponáló, hogy teret hagy a véleményednek, nem akarja rád erőltetni a sajátját: megmutatja egy adott szereplő tetteinek negatív és pozitív vetületeit is, bemutat különböző útkereséseket és álláspontokat, és megengedi, hogy minden szereplő tetteiről te magad döntsd el, szerinted melyik válik embertársai hasznára, lehetne-e más út, amit választhat, és becsületesnek s észszerűnek vagy gyávának tartod azt, amit tesz.

A helyszíneket nem ismerem, ahol a történet játszódik, de látom magam előtt; a szereplők által érzett kétségbeesést és kilátástalanságot lehetetlen érezni, de megérthetjük, milyen őrült belső konfliktusokat kellett feloldaniuk magukban; és az író rámutat arra is, milyen tehetetlen az ember, amikor mások döntenek a sorsa felől, és maradhat-e jó akkor is, ha mindent megtesznek azért, hogy erről az útról letérítsék. 

Rámutat az ember esendőségére, kiszolgáltatottságára és sebezhetőségére, és elgondolkodtat afelől, hogy felmenthetők vagyunk-e egyes bűnök alól akkor, ha azért követtük el azokat, mert élni akarunk.


A regény megrendelhető ITT.

2023. május 19., péntek

Abdulrazak Gurnah: Paradicsom

 


"Az Ezeregyéjszaka meséi keverednek a Koránból és a Bibliából ismert József történetével az irodalmi Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah nagy sikert aratott varázslatos elbeszélésében - ahogy jelen van benne a 20. századi eleji Afrika gyarmatosítókkal és erőszakkal teli szörnyű és kíméletlen valósága is.

A tizenkét éves Yusufot az apja, adóssága fejében zálogba adja a dúsgazdag Aziznak, aki a kontinens keleti partvidékéről indul újra és újra kalmárkodni az ország szívébe, a dzsungel borította hegyek közt lakó vadállatok és vademberek közé. A kalandos expedíciók alaposan megedzik az időközben fiatalemberré serdülő fiút, de a legnagyobb megpróbáltatások mégis a kereskedő fallal körülzárt, paradicsomi idillt idéző kertjében várnak rá. Innen nyílik ugyanis ajtó a házban titokzatos módon rejtőzködő nők szobájához, ahová egy nap Yusuf is bebocsátást nyer."

Abdulrazak Gurnah 1966-ban tizennyolc évesen menekült el szülőföldjéről, Zanzibárról, az arab lakosságot ért üldöztetés elől. 1968-ban az Egyesült Királyságban telepedett le, itt végezte tanulmányait és lett az irodalomtörténet professzora a Kenti Egyetemen. Kutatási szakterülete a gyarmati irodalmak.

Könyveit többször jelölték a Booker- és a Whitebread-díjakra. Az Utóéletek, a tizedik regénye, 2020 októberében jelent meg, és rá egy évre kapta meg az irodalmi Nobel-díjat „a gyarmatosítás következményeinek és a menekültek sorsának megalkuvást nem ismerő és együttérző bemutatásáért, a kultúrák és a kontinensek közötti szakadék feltárásáért”.

_______________________

Ez a regény egy kisfiúnak a szüleitől való kényszerű elválásával - elválasztásával - kezdődik, és az én torkom már ennél a pontnál elszorult. Először meg sem fordul a fejében... aztán a rádöbbenés... majd a remény, és végül a beletörődés. Hogy őt odaadták, hogy lemondtak róla. 

Ebben a történetben nem igazán vannak választások, döntési lehetőségek, szabadságjogok. Vagy ha ezek mutatkoznak is, akkor olyanformán, hogy mások döntenek az egyes szereplőkről, mások döntései határozzák meg a szereplők életét, anyagi javak, szokások, hagyományok, az út során rájuk leselkedő veszélyek, hatalmaskodó emberek kénye-kedve...

Ők döntenek az életekről. 

E hatalmaskodóknak, mások bíráinak egyike-másika később maga is megismeri azt az érzést, kiszolgáltatottságot és ezáltal a számkivetetté válást, amikor nem ők hozzák meg önmagukról a döntést; vannak, akik pedig mindig mások életének urai maradnak. 

Még egy mondat erejéig elidőznék a kezdő pillanatnál, bár a regény cselekménye alapvetően nem erről szól, mégis a főszereplő fiú jellemét és sorsát nyilvánvaló módon meghatározza: a szülők lemondása gyermekükről. A fiú sem hiszi, hogy ez megtörténhet (nem csak én); azonban az évek során szürkülni kezdenek emlékképei, és végül - ha nem is a jótékony feledés, de - az idő elkezdi gyógyítani a sebeit. És talán eljön az a pont egyszer az életében, amikor már visszacsinálni sem akarja. Már nem érdekli. Akarná a múltat, de nem akarja azokat az embereket, akik más embereknek odaadták őt. Számomra ez rettenetes része a könyvnek, a szülőknek a gyermekükről való lemondása, bár érzékelteti az író, hogy ez - főleg az édesanyának - mennyire nehéz (de beleegyezik, beletörődik), ám utána nem tudjuk meg, mi lett vele (például: volt választása?), mert az ő sorsát innentől kezdve nem követjük nyomon. Láttatja tehát az író a tehetetlenséget, mégis... van az a tehetetlenség, az az anyagi helyzet, amiért ez megtörténhet? Tudom, más kultúra, más szokások, más idők... Nekem mégis innentől kezdve egy olyan olvasmányt jelentett ez, amelynek során, bár a fiú lassan felcseperedett, ez nem merült feledésbe.

Aztán találkozik ez a gyermek a borzalmakkal, és azt vesszük észre - ő is észreveszi vajon? -, hogy ezeknek a látványa, ténye - mondhatni - természetessé válik az életében. Újabb szörnyűség.

És aztán megismeri az első szerelmet - de érzéseinek engedelmeskedve mindenáron megküzd a beteljesülésért? Vagy a lemondást tanulta meg életében, és ez a tanulási folyamat határozza majd meg ezt is az életében?

Gurnah írásmódja és mondanivalója is tiszta és világos, elbeszélése tárgyilagos, mégis csakúgy az események megjelenítése, ahogy a szereplők érzéseinek bemutatása is igen érzékletes.

Váltakozva jelenik meg a történetben - a különböző szereplők életét figyelemmel kísérve - a beletörődés, belenyugvás, a remény és reménytelenség, a megadás és fellázadás, a múlt és jövő felé tekintés, illetve egy elveszett kontinens hangjai. Egy korrajz, melynek egyes részei tények, más része fikció, amely azonban valószínűleg akár valóság is lehetne; egy dokumentumregény, mely elnyomottak hangjának szócsöve, ám ha a szavak célba is érnek, azok minden bizonnyal már csak az emlékezetnek szólhatnak.


A regény ITT megrendelhető.

2023. április 10., hétfő

Lucy Clarke: Egy a lányok közül ÉS Jane Corry: Mindenki titkol valamit

Kivételesen most két könyvről fogok írni egy bejegyzésen belül, úgy gondoltam, érdekes lenne párhuzamba állítani a kettőt egymással. 



Egy a lányok közül:

"Megérkeztünk hatan arra a gyönyörű görög szigetre, napsütötte beachekről és vérvörös naplementékről álmodoztunk, készen álltunk, hogy belevessük magunkat a szabadságba, vadul, csak mi, együtt, barátnők.

Első éjjel úsztunk a csillagos ég alatt.

Második éjjel elkezdtük a játékot a teraszon, a szikla tetején.

Harmadik éjjel az idill darabokra hullott, titkokról és hazugságokról sugdolóztunk a langyos szellőben.

Utolsó éjjel ott volt a holttest odalent, a sziklákon."



Mindenki titkol valamit:

"Tudod, hogy nem mond igazat.

De te sem. 

Két nő a Willowmead House-ban.

Az egyik menekül.

A másik bujkál.

Mindkettő hazudik.

Emily egyszer rossz döntést hozott, és most lehet, hogy vége a karrierjének. Cornwallban, a tengerparton található családi otthon az egyetlen hely, ahol biztonságban érzi magát.

De amikor megérkezik, egy idegen nő él ott az apjával. Emily nem bízik a szép fiatal nőben, meg van róla győződve, hogy a nő szemrebbenés nélkül hazudik.

Emily kíváncsisága megszállottsággá erősödik: muszáj kideríteni az igazságot.

Azonban vannak titkok, amelyek jobb, ha soha nem kerülnek felszínre."

____________________________

Két nagyon izgalmas regényről van szó, mindkettő letehetetlen, rendkívül pörgős, tele csavarokkal, fordulatokkal, és hatalmas csattanóval a végén.

Jane Corry és Lucy Clarke is nagyon tehetséges szerző, találékonyságuk kivételesen szórakoztató és eredeti cselekményt eredményez. 

Clarke (Egy a lányok közül) egyik erőssége a hiteles karakterteremtés, mindenki igazán élő, létező, lélegző személy, olyannyira, hogy ezáltal teljesen elő tudja idézni az olvasóban az együttérzést - vagy az ellenszenvet -, továbbá igazán tehetsége van a feszültségteremtéshez, az érdeklődés felkeltéséhez, a különböző nézőpontok bemutatása pedig mindig izgalmas egy regényen belül. Végig izgulunk, aggódunk, tépelődünk azon, hogy kinek kell távoznia, és sejtjük, hogy bárki lesz is az, nem lesz megkönnyebbülés, hogy a többiek megmenekültek. Még ha az derülne is ki, hogy valamelyikük gonosz, netán a velejéig romlott, akkor sem! Hiszen mindegyikük mellett vannak olyanok, akiknek fontosak, fontos az életük! Aztán olyan fordulat következik a regény végén, amire senki nem számít - és ez nem feloldást jelent, sem megkönnyebbülést, csupán egy "óóó" szakad ki az olvasóból, mert ha vannak is sejtéseink a szereplők múltjáról vagy mozgatórugóiról, természetesen sok minden nem az, aminek látszik.

Corry (Mindenki titkol valamit) regénye is bővelkedik a csavarokban, fordulatokban, és bár nekem Clarke regénye egészében véve jobban tetszett, de Corry könyvének a csattanója nagyobb Clarke-énál - és a vártnál. Számítasz persze erre-arra, következtetsz, agyalsz, de ezt, hidd el, sosem találnád ki. Corry nagy részben arra alapozza történetét, hogy milyen vékony a határ szeretet és gyűlölet között, csalódás és megkönnyebbülés között, félelem és ragaszkodás között. Ha változnak a körülmények, az egyik érzelem könnyen átcsaphat a másikba. De vajon minek kell történnie ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen? Mi van akkor, ha valakinek megismered az álláspontját, a történetét, és az befolyásolja egy másik kapcsolatodat? És egyáltalán kinek hihetsz? Mindig annak, akit jobban ismersz? Ha ismered egyáltalán. Mindig az akarja nekünk a legjobbat, aki a legközelebb áll hozzánk? Corry nagyon érdekes kérdéseket tesz fel - és remek válaszokat is ad rájuk.


Corrynál nagyon elgondolkodtató mindaz, amit a családi kötelékekről ír, ahogy elemezgeti az egymáshoz való viszonyainkat, Lucy Clarke viszont egy igazán erős atmoszférát hozott létre ebben a regényében, olyan a helyszínleírás, hogy azt érzed, te is ott vagy, az események sűrűjében - érzed a medence hűs vizét, a prosecco ízét, látod, szinte tapintod a fehér falakat, az ég és a görög építészet kékjét, érzed a bőrödön a sós tengervizet, ízleled az olívaolajba mártogatott kenyeret -, pedig egy idő után már nagyon nem akarsz ott lenni, amikor a feszültség és a rettegés a tetőpontjára hág. 


Jane Corry: Mindenki titkol valamit című regénye ITT megrendelhető, Lucy Clarke: Egy a lányok közül pedig ITT.

2023. március 1., szerda

Harlan Coben: A kisváros titkai

 


"A Maradj mellettem és Az idegen című Netflix-krimisorozatok bestseller-szerzőjének új könyve azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy a szülők mennyire ismerik valójában gyermekeiket – majd a legrosszabb félelmeik hullámvasútjára ülteti őket.

„El fogjuk veszíteni” – e szavakkal indokolja önmagának Mike és Tia Baye a döntést, hogy kémkedni kezdenek a tizenhat éves Adam után, aki egyre zárkózottabban és elutasítóbban viselkedik, mióta a legjobb barátja öngyilkosságot követett el. Az Adam számítógépére telepített kémprogram révén a szülei látnak minden honlapot, amelyet a fiú felkeresett, minden e-mailt, minden chatüzenetet, amelyet kap. Ám minden egyes leütés a billentyűzeten egyre mélyebbre rántja őket a káosz és az erőszak örvényébe, amely mindannyiukat elpusztíthatja.

Betsy Hill a fia emlékére létrehozott honlapot böngészve talál egy fotót, amely egyértelműen Spencer halálának estéjén készült – és valaki más is van rajta a fia mellett! Betsy úgy hiszi, az a homályos alak Adam Baye, és amikor megtudja, hogy Adam eltűnt, rádöbben, hogy valami rettenetes dolog férkőzött a kis kertvárosi közösség életébe. A Spencer halálát övező titkok és hazugságok leleplezése talán az egyetlen, ami segíthet Betsynek továbblépni – és ami talán megmenti Adam életét…"

____________________

Harlan Cobennek egy korábban írt, de Magyarországon most kiadott regényét tarthatjuk a kezünkben, már jól ismerve az író kifogástalan stílusát, elképesztő fantáziáját, tudva, hogy milyen elképzelhetetlen csavarokkal tud élni és mennyire meg tudja vezetni a regényeiben az olvasót.

Kíváncsi voltam, hogy esetleg érzek-e majd visszalépést a mostanában íródott regényeihez képest, de még a feltételezésért is bocsánatot kérek utólag is. Ugyanis ez a könyve is le-te-he-tet-len! Ennyi.

Na de azért mégiscsak egy picit bővebb lére eresztve...

Ahogy szerepel is a fülszövegben, valóban nyugtalanító kérdést boncolgat az író, de azért ennél többről van szó. A legszörnyűbb, legborzasztóbb dolgokat fejtegeti és néz azok mögé, és persze nem tud tuti választ adni semmire, csak a saját maga által teremtett események szálait tudja kibogozgatni. Nagyon súlyos kérdéseket feszeget, és irdatlan mélységekbe visz, ahonnan csak bizonyos szereplők számára tud kiutat kínálni.

És a legegyszerűbb mondatai is nagyon elgondolkodtatók tudnak lenni.

"Ha kívülről nézel rá bármire, igazán egyszerű könyörtelenül ítélkezni fölöttük." 

Milyen evidens, nem igaz? De akkor miért van az, hogy mégsem ennek megfelelően élünk? Miért ítélünk olyan könnyen és gyorsan, és miért vagyunk sokkal megengedőbbek saját magunkkal? Ha a magunk számára mindig remek mentségeket tudunk felsorakoztatni a hibák elkövetésekor, miért nem tesszük meg ezt nagyvonalúan másokkal is? Mert ha más a hibás, és mi felette állunk a hiba elkövetésének és más embereknek, akkor kevésbé vagyunk sérülékenyek? Akkor azt hisszük, hogy kezünkben tartjuk a dolgokat? Vagy szeretjük annak a hatalomnak érzését, amit az okoz, hogy mi - azt hisszük - különbek vagyunk másoknál? Vagy ha más fölött mondunk jogos(nak tűnő) ítéletet, az a mi sérthetetlenségünk illúzióját nyújtja, és így hamis biztonságérzetbe tudjuk ringatni magunkat? 

Coben krimijeiben meg kell találni a sorok között, hogy mi mindent akar elmondani nekünk, azon túl, hogy nyilván az elsődleges célja, a könyv műfajából adódóan, a szórakoztatás.

Vagy: 

"A bizalom már csak ilyen. Nyomós okkal meg lehet törni. De akkor törött is marad."

Ó, a bizalom! Milyen sebezhetővé tesz minket a bizalom és a bizalmatlanság is! Gondolkodtatok már ezen? Nos, ha nem, akkor itt az ideje. És Coben regénye elindít titeket ezen az úton.

Egy nagyon nehéz téma, beágyazva a szórakoztató irodalom műfajába, egy könyv, ami a fotelhoz szögez, leköti minden figyelmed, megköveteli, hogy olyanokon gondolkodj, amiken eddig nem akartál, és nehezen enged utadra akkor is, ha már végeztél vele. 

A regény megrendelhető ITT.

2023. január 23., hétfő

Ernest Hemingway: A folyón át a fák közé


"Egy későn érkezett szerelem története, amelytől a sebesült amerikai ezredes új erőre kap, szíve reménnyel és fénnyel telik meg, de a jövő már csak sötétséget tartogat.

1948 őszén Ernest Hemingway visszatért Olaszországba, és hosszú időn át maradt. Akkor már harminc éve nem járt az országban. Imádott Velencéjének újrafelfedezését örökíti meg ez a regény, amely kevéssel a második világháború lezárulta előtt játszódik. Richard Cantwell Olaszországban állomásozó amerikai ezredes, aki beleszeret egy fiatal olasz grófnőbe.

Keserédes, nosztalgikus történet a szerelemről, amely erősebb, mint az észérvek, az emberi szellem állhatatosságáról, Velence magasztos, mégis bornírt szépségéről. A folyón át a fák közé Hemingway ellenreakciója a második világháború embertelen, szörnyű pusztítására."

________________________

A háború embertelenségével, sötétségével, kilátástalanságával szemben a szerelem és ezáltal az élet, a remény, a jövő megjelenítése és éltetése... Csakhogy Hemingwaynél mégsem úgy vannak a dolgok, ahogy azt várnánk. Mert ő ragaszkodott a realizmushoz, ám olykor a boldogtalansághoz, és ez rendszerint meghatározta könyveinek végkifejletét is.

A folyón át a fák közé megindítóan szép, de keserédes történet, tökéletesen megformált karakterekkel, és legszívesebben azt írnám, hogy gyönyörű képi világgal, mert bár ez egy regény, mégis olyan életszerű, hiteles, realisztikus táj- és karakterleírásokat tud teremteni Hemingway, amelyek felérnek egy elénk tárt, pontosan megjelenített képi világgal, sőt bizonyos értelemben meg is haladják azt, hiszen így nem más fantáziájára kell bíznunk magunkat, hanem a sajátunkra hagyatkozhatunk, miközben mégis pontos leírást, információt kapunk mindenről és mindenkiről. Minden regény esetében szabad utat kap a képzelet, Hemingwaynél azonban ennél még többről van szó, hiszen - nem paradoxon - éppen az objektív írásmódjának köszönhető az, hogy a fantáziánk valóban zöld utat kap és szabadon szárnyalhat.

Hemingway esetében azt is mondhatnánk, hogy lám, mennyire igaz "a kevesebb néha több", azaz nem kell, nagyon nem kell túlírni semmit, hiszen éppen így lesz igazán mély és tartalmas egy regény, azonban semmiképpen sem állná meg a helyét egy vele kapcsolatos mondatban a "kevés", hiszen tudjuk, mennyire sokat adnak a regényei, a művészete, a tehetsége mindenféle értelemben. 

Oly gazdagon megírt világot teremt, olyan élő karaktereket, olyan valóságos világokat a maga tárgyilagos leírásai által, ami utánozhatatlan, egészen páratlan és egyedi; nem véletlen, hogy bár minden kezdő író az ő stílusát szeretné "másolni", magáénak tudni, még soha senkinek sem sikerült.


A kiadótól megrendelhető ITT.

2023. január 15., vasárnap

Joyce Maynard: Ez az élet



"Eleanor és Cam a hetvenes évek végén szeretett egymásba, és az álmukat követve három gyermeket nevelnek egy New Hampshire-i farmon. Az életük látszólag idilli: softballmeccsek, kandalló mellett töltött havas délutánok, házi sütemények, barkácsolás, a szokásos sírás-nevetés. De amikor a család legkisebb gyermekét tragikus baleset éri, Eleanor a férjét vádolja, és nem képes a megbocsátásra. Ez végül csúf áruláshoz vezet: egy olyan viszonyhoz, amely véget vet a házasságuknak.

A következő években, évtizedekben a széttöredezett család öt tagja - valamint az életük más résztvevői - meglepő felfedezéseket tesznek és felkavaró döntéseket hoznak, amelyek hol összehozzák, hol elszakítják őket egymástól. Miközben követjük a szereplők történetét, mintha időutazáson vennénk részt: illegális abortuszok, vietnámi háború, a számítógépes korszak kezdete, a Challenger katasztrófája, az AIDS felbukkanása, a #MeToo korszak ébredése. Láthatjuk, ahogy egy család kénytelen szembenézni a múlt alapvető és fájdalmas igazságaival, s végül egy váratlan csapás közepette talál rá a megbékélésre.
Joyce Maynard kíméletlen őszinteséggel és megkapó érzékenységgel írta meg ezt a fájdalmasan gyönyörű regényt, melyben elvegyül a fájdalom és az öröm, sőt még a humor is. Mert az életben ez valóban így van."

_________________________

A legjobb könyv, amit valaha olvastam. A leghatásosabb, legérzékletesebb, legszívbemarkolóbb, legvalóságosabb.

Joyce Maynard fantasztikus tehetség, ezt mindig tudtam, de most állítom, hogy megalkotta élete fő művét. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy ezt a könyvet überelni lehessen. Se általa, se bárki más által. Olyan alkotás született, amely maga is és amelynek szerzője is páratlan és utolérhetetlen. 

Torokszorító olvasmány egy családról, amelynek minden tagja a boldogságot keresi, várja, a sorstól és egymástól, de az élet közbeszól, és azok a bizonyos kifürkészhetetlen utak olyan helyekre, emberekhez és vágányokra terelik őket, amiket korábban elképzelni se tudtak.

Soha nem éreztem még ilyen szomorúságot szereplőkért, ilyen együttérzést egy regény olvasásakor. Fájt a szívem értük, szorongtam értük, drukkoltam nekik, sirattam őket. 

Esendőségük, elesettségük, tragédiáik megríkatják az olvasót, sebzettségük sebet ejt azon, aki a távolból figyeli, mi történik velük.

Különleges könyv, amely kiemelkedik más regények közül azzal, hogy olyan élő, oly eleven benne minden és mindenki, és azzal, hogy olyan atmoszférát teremt meg az író, amelyben sosem kételkedsz semminek a valódiságában és valóságosságában.

Joyce csodálatos író és nagyszerű ember, és ahogy papírra vetette ezeket a sorokat, ahogy gondolkodik, ahogy ki tudja fejezni a legmélyebb érzéseket és a legmélyebb emberi drámákat is a maguk "egyszerűségében", ha lehet így mondani, mindenféle sallang nélkül, arra nehéz szavakat találni. 

Korunk egyik legnagyobb írója, tehetsége, sőt gondolkodója, zseniális művész, eredeti gondolatokkal és egyedi hanggal, és mindaz sajátja, ami egy kivételes, páratlan tehetségnek sajátja kell hogy legyen.

Nehéz elhinnem, hogy a szereplők kitalált személyek és a történet is fikció (bár tudom, hogy az), mert Joyce annyira valóságos életeket teremtett, hogy csakis azt tudom elképzelni, hogy a szereplők jelenleg is folytatják az életüket, küzdelmeiket.

Joyce inspiráló ember, és bár nem csekély fordulatokat is tartalmaz a műve, mégsem csak a kiválóan megírt történet miatt maradandó és kimagasló alkotás, hanem jellemábrázolása és -fejlődései miatt, árnyalt karakterteremtése és megfogalmazásai okán, és mert a könyv elkísér minket, velünk marad, nem tudjuk elengedni, bennem azóta is forognak a történtek, amióta kiolvastam, és aggódom azért, hogy most már minden szereplő így vagy úgy, de békére leljen. 

Féltem őket, tépelődöm miattuk, végtelenül sajnálom az elveszett dolgaikat és lehetőségeiket, és kívánom, ó, mennyire kívánom, hogy jobbra forduljon a soruk! Igenis élnek, igenis valóságosak, ezért most már meg kell hogy adasson számukra a nyugalom; valóságosak, mert Joyce olyan családot teremtett, amelynél élőbb, elevenebb, esendőbb családot elképzelni sem lehet. 

2022. december 22., csütörtök

Cara Hunter: Így görbüljek meg - Adam Fawley-sorozat 6. rész



"Éjfél.

A rendőrséget eldugott farmra hívják Oxford külterületén.

A konyhában holttest, közvetlen közelről lőtték agyon.

Úgy tűnik, betörés, ami rosszul alakult, de Adam Fawley gyanakodni kezd, hogy másról van szó.

Amikor a rendőrség felfedezi, hogy az ügy összefügg egy évekkel korábbi gyermekgyilkossággal, amely az igazságszolgáltatás állítólagos tévedésével zárult, a sajtó vérszemet kap.

Fawley csapata hirtelen minden korábbinál élesebb figyelem kereszttüzében találja magát. És aki a múlt mélyére ás, biztos talál egy-két csontvázat."

_________________________

Cara Hunter hihetetlenül érzékletesen és intelligensen írt meg egy rendkívül érdekfeszítő és izgalmas regényt. Többször is elámultam azon, hogy mennyire okosan és érzékenyen közelíti meg a témát és kezeli a helyzeteket (amelyek, mint kiderült, megtörtént eseményen alapulnak), pedig egy nagyon összetett, bonyolult és szerteágazó ügyet tárt ezúttal az olvasók elé.

A sorozat korábbi köteteit is olvastam, és azok is nagyon jól megírt, kiváló karaktereket felvonultató történetek voltak, de azt hiszem, ez a rész - profizmusa okán - megkoronázta az eddigieket. 

A történet alapja szörnyű, olyan, amiről még olvasni is nehéz, Cara Hunter mégis egy olvasmányos, érdekes, letehetetlen krimivé tudta szőni, úgy, hogy a tartalom rovására sem ment az, hogy mégiscsak a szórakoztató irodalom sajátosságait kellett közben felvonultatnia, és nem sérült az az érzékenység sem, amellyel meg kell közelíteni egy ilyen témát.

Egyfelől tehát rendkívül megrendítő történet az első oldaltól az utolsóig (és bárcsak azt mondhatná az ember, hogy de szerencsére ez csak egy könyv, a valóság nem ilyen szörnyű), másfelől egy nagyon feszes, lebilincselő krimi, annak minden nélkülözhetetlen elemével és pozitív tulajdonságával.

Egyébként Cara Hunter néhány évvel ezelőtt Budapesten járt író-olvasó találkozón, és egy nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg a személyében, ami már önmagában elég ahhoz, hogy az ember bizalmat szavazzon a könyveinek, aztán ha nekiállunk a sorozatnak, rá kell döbbennünk, hogy Hunter részről részre egyre erőteljesebb, átütőbb műveket tud létrehozni.

Még van néhány nap karácsonyig, krimikedvelőknek kiváló ajándék!

Megrendelhető ITT.



2022. december 11., vasárnap

Alaina Urquhart: A Mészáros és az Ökörszem

 


New York Times Bestseller

"A férfi áldozatokra vadászik

A nő a férfira

Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik: egy gyilkos módszeresen, orvosi eljárásokkal kísérletezve követi el rettenetes bűneit, cicázik a hatóságokkal, akik hiába próbálják elfogni.

Dr. Wren Muller, az Ökörszem a legjobb szakember a környéken. Régóta dolgozik halottkémként, és tüzetesen ismeri a múltbeli bűnügyi krónikákat. Egész mostanáig nem ütközött olyan esetbe, amelyet ne tudott volna megoldani. Wren íróasztalán gyűlnek az akták, hamarosan minden figyelmét leköti a macska-egér játék, miközben a brutális gyilkos napról napra arcátlanabb dolgokat követ el."

___________________

Hú, sok gondolatom van ezzel a könyvvel kapcsolatban, ami azonnal és hirtelen jut eszembe, de igyekszem nem ad hoc jelleggel, érthetően, következetesen írásba foglalni...

Először is: aki nem bánja a brutális részletleírásokat, az kedvelni fogja ezt a regényt, és hozzá kell tennem, hogy brutális részek ma már a legtöbb krimiben vannak, de ebben a könyvben olyan leírások szerepelnek, amelyek egy szakember tollából születtek, ráadásul nem is feltétlenül öncélúak, hozzáértésről tesznek tanúbizonyságot, és okkal vannak úgy leírva, ahogy. 

A kegyetlen részletezések ma már nem meglepőek ebben a műfajban, de számomra gyakran megkérdőjelezhető ezeknek a jogossága. Urquhart azonban azért írja le ezeket ilyen részletesen, mert tudja, hogy milyenek ezek, a munkájának és ennélfogva a mindennapjainak szerves részét képezik, így számára valószínűleg teljesen más értelemmel bír az a fajta brutalitás, ami minket csontig hatolóan megvisel. Nem mondom tehát, hogy könnyű olvasmány, de 

a történet felénél akkora fordulatot, akkora csattanót hoznak az események, ami a mai, elképesztően megemelt ingerküszöb mellett is említésreméltó. 

Tudjátok, az a fajta hurok, aminél vissza kell lapoznod, hogy az új értelmet nyert jelentés alapján újraolvasd a korábbi részeket. Minden elismerésem az ötletért az írónak.

Nekem egyébként továbbra is érthetetlen és rendkívül furcsa, hogy valaki miért választja magának azt a szakmát, amit Urquhart és a regénye főszereplője, bár az író többször is próbál erre magyarázatot adni. Azonban az kétségtelen, hogy amikor egy hozzáértő ír egy fiktív regényt, mindig kap a történet egy pluszt, ráadásul Urquhart egyébként remek író, aki szavakba is tudja önteni a kétes érzéseit, ami talán a munkájából adódó feszültség feloldásaként is szolgál.

A regény végével kapcsolatban lennének kérdéseim, pedig nem gondolom, hogy a történetnek folytatása következne. (Vagy igen?) Meglepett a befejezés, de hát az írónak szíve joga azzal zárni a saját történetét, amivel akarja. 

Letehetetlen regény, nagyon pörgős, sehol sem túlírt, tele feszültséggel, szorongató részletekkel, egy szuszra végig lehet olvasni, töménysége, kemény és vérfagyasztó részei ellenére, bár az is igaz, hogy utána pihenésre lesz szükséged, és valami könnyed olvasmányra, de egyhamar nem enged a szorításából, abban biztos lehetsz.


A kiadótól megrendelhető ITT.

2022. december 9., péntek

Dean Koontz: A másik Emily

 

"Emily Carlino tíz éve tűnt el Kaliforniában, miután a kocsija lerobbant az autópályán. Feltételezték, hogy Ronny Lee Jessup, a sorozatgyilkos végzett vele, akinek több áldozata soha nem került elő.

David Thorne író azóta sem heverte ki élete szerelmének elvesztését, emészti a bűntudat, hogy nem volt ott Emily mellett, és nem mentette meg. Mindent bevetett, hogy feldolgozza az eseményeket: rendszeresen látogatja Jessupot a börtönben, kétségbeesetten várja, hogy kiderüljön, hogyan teltek Emily életének utolsó órái, hogy végre eltemettethesse szerelmét.

Aztán David megismerkedik Maddison Suttonnal, ezzel az igéző, játékos nővel, aki tökéletesen tisztában van David veszteségével. Maddison leginkább észbontó tulajdonsága, hogy kiköpött ugyanolyan, mint Emily. Még csókolni is ugyanúgy csókol. Ahogy a fantasztikus fordulat hihetővé válik, David egyre inkább rabja lesz Maddisonnak – és feltárul a nő rejtélyes múltja, hogy aztán elszabaduljon a rettenet."

_________________________


Sok könyv borítóján szerepel az az ajánlás, hogy ne olvasd este, de ez esetben igaz. Ezt a könyvet TÉNYLEG ne olvasd este és éjszaka! Nagyon ijesztő, félelmetes, hátborzongató! Tudod, az a fajta regény, aminek olvasásakor tényleg felmerül benned, hogy biztos bezártad-e az ajtót. Mindemellett letehetetlen, nagyon izgalmas, hihetetlenül olvasmányos, de valóban vérfagyasztó részletekkel tűzdelt - méghozzá igen sűrűn van megtűzdelve ezekkel a bizonyos részekkel, amiket utána nehéz kiűzni a fejedből.

Az első könyv, amit Koontztól olvastam, és meg kell hogy mondjam, az író méltó a hírnevéhez. Ugyanakkor a sodró erejű, lendületes sorok és borzongató leírások mögött döbbenetes gondolatok bújnak meg, amelyek éppen attól ijesztőek, hogy az író előrevetíti, akár valóság is lehet belőlük a közeli vagy távoli jövőben. 

Eltúlzott formában írja le persze mindezeket, ahogy az egy regényhez illik, de a lényeg ugyanaz: gondolkodjunk el, hogy a tetteink - az egyéné és a társadalomé - milyen hatással lehetnek a jövőre nézve. A miénkre és az emberiségére. Az egyéni hétköznapi döntéseink ugyanúgy, ahogy a tudományos kísérletek vagy az az újfajta szemléletmód, amelyet a világ változása, a tudomány fejlődése, a kor előrehaladta hoznak magukkal.

A bizarr találkozása a valóságossal, a szürreálisé a realitás talaján állóval, a fikcióé a tudománnyal és a fikció abszurditásáé a valóság abszurditásával. Melyik az ijesztőbb?

És közben ott van a rettenetes részek mellett a szerelem szépsége, a hűség fontossága, és ott van a rögeszméig és őrületig fajuló megszállott kutatása valaminek, ami akkor is maga alá teperhet, ha meg vagy győződve arról, hogy ez csak mással történhet meg. Benne van a könyvben a kiszolgáltatottság, de a remény is, és az, hogy soha ne add fel -

ne add fel a hitedet, a harcot, a küzdelmet mindazért, ami és aki fontos neked.

Ez a könyv ilyenformán egyfelől tanítás, másfelől persze főleg szórakoztatás, amelyet ne egy sötét, esős éjszakán vegyél a kezedbe, hanem napfényes délután a kertben. 

A túlzásokat pedig engedjük meg az írónak, így tudja érzékeltetni velünk, hogy hova vezethet az, ahogyan élünk.


A regény megrendelhető ITT.

2022. december 3., szombat

Richard Osman: Az eltévedt golyó - A csütörtöki nyomozóklub 3.

 


"Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba.

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?"

________________________

Annyira vártam ezt a könyvet! És annyira várom már a következő részt! Mikor érkezik? Már csak 360 napot kell aludni?!

Osman zseniális író, hihetetlenül okos, intelligens, tehetséges, kiváló ismerője az emberi léleknek, az érzelmeknek, és ennél jobban nem lehetne szavakba foglalni mindazt, amit ő el szeretne mondani a történeteivel.

Végtelen derű hatja át minden könyvét, továbbá olyan emberismeretről tesz tanúbizonyságot, ami ritka manapság. 

Ó, és az a humor, amivel kezeli a szituációkat! Ha nem lettem volna már eddig is elkötelezett híve, akkor most biztos megadnám magam.

Nagyon szerethető könyvsorozat nagyon szerethető szereplőkkel, váratlan fordulatokkal és hatalmas csattanókkal, és bár ez mégiscsak egy krimi lenne, mindig előtérben maradnak az egyéni sorsok, az, ahogyan a szereplők megküzdenek a nehézségeikkel, az az optimizmus vagy elfogadás, amellyel sorsukat fogadják, az a szeretet, amivel egymáshoz állnak. Ezek soha nem szorulnak háttérbe a cselekmény mögött.

Az egész történetvezetés hihetetlenül szórakoztató, Osman nagyszerű mesélő,

és azt gondolom, aki így ismeri az emberi esendőséget, szeretetet, barátságot, hűséget és kitartást, az egészen biztosan nagyszerű ember is. 

Az olvasó kellemesen, komfortosan érzi magát néhány órán át abban az atmoszférában, amelyet Osman megteremt. 

Nem mellőzi ugyan a múlandóság témakörét sem a könyveiből, azonban mindig a derűlátás győzedelmeskedik.

Egy kis útravaló Osman tollából: 

"Az egyértelmű, hogy nagyon-nagyon-nagyon kedveli Donnát. De hány nagyon kell ahhoz, hogy a kedvelésből szerelem legyen? Négy? Vagy öt? Bogdan nagyon örülne neki, ha lenne egy konkrét válasz. Hat golyó fér egy pisztolyba, tizenkét tégla egy téglahordóra, egy tojásban tizenhárom gramm fehérje van. De mi a helyzet a szerelemmel? Az ember próbáljon csak rákeresni a Google-ön. Bogdan megpróbálta, és nincsenek válaszok."

"Mindenki különlegesnek akarja érezni magát, de senki sem akar különbözni.'"

Osman különbözik. Ezt bizton állíthatom. Páratlan tehetség, egészen eredeti gondolatokkal és írói eszközökkel, aki, úgy érzem, egy új műfajt teremtett A csütörtöki nyomozóklubbal. És bár nagyon szeretném most megtalálni a megfelelő szavakat az ő egészen kivételes tudására, de nem biztos, hogy léteznek ezek a szavak.

Olvassátok az írásait! Telitalálat lesz mindenki számára!

És nem utolsósorban remek karácsonyi ajándék bárkinek. Idősnek, fiatalnak, férfinek, nőnek, krimit, könnyedebb műfajt, szépirodalmat, humoros történeteket vagy az emberi lélek mélyére pillantó műveket kedvelőknek!

A regény megrendelhető ITT.

2022. november 27., vasárnap

Sarah Pinborough: Inszomnia

 


"Az éjszaka csendjében ...ott lapul az őrület.

Emma képtelen elaludni.

Nézd meg, be van-e zárva az ablak

Azóta tart, amióta közeledni kezdett a negyvenedik születésnapja.

Nézd meg, be van-e zárva az ajtó

Az anyja is ugyanígy volt ezzel a negyvenedik születésnapja előtti héten.

Az anyja bele is őrült, és elkövette, amire gondolni sem szabad.

Nézz be a gyerekekhez

Vajon Emmával is megismétlődik az egész?

Miért nem tud aludni?"

______________________________

A Ne higgy a szemének óta Pinborough legnagyobb dobása ez a könyv! Azta! Nehéz volt letenni úgy, hogy utána ne kattogjon rajta folyamatosan az ember agya. Pedig mondhatnám, hogy - csakúgy, mint a Ne higgy a szemének esetében - a krimi műfajába ágyazott kicsit misztikus, rejtélyes dolgokat alapvetően nem kedvelem, de ha ő írja, akkor mindjárt más a helyzet! Aki olvasta az első regényét, az tudja, miről beszélek. 

Senki nem tud úgy írni csattanót, olyan kiszámíthatatlan fordulatokat, olyan esendő és ijesztő szereplőket és olyan helyzeteket teremteni, mint ő. 

Az ő tehetsége egyedibb és megismételhetetlenebb az egyedik és megismételhetetlenek között. 

Elképesztő ötletei vannak, hatalmas erő van az írás- és gondolkodásmódjában, és olyan hátborzongató atmoszférát teremt, amelyből menekülni akarsz, csak éppen olyan szövevényesen ír, hogy még egyet és még egyet lapoznod kell, "csak még a következő oldalt elolvasod", mert egyszerűen nem tudsz szabadulni tőle.

Arról nem is beszélve, hogy rendkívül elgondolkodtató a végkifejlet, semmiképpen nem spoilereznék, de az a csavar, amelyen az egész történet nyugszik, és amely egyben kusza és letisztult, egyszerre borzongató és érdekfeszítő, mindenképpen olyasvalami, ami nem hagy nyugodni, mert egyfelől ijesztő, másfelől azonban nagyon okos felvetések állnak mögötte.

Az előző két könyve is nagyon izgalmas volt, de most végleg kiderült, hogy miket kell írnia Pinborough-nak, hogy mi az, amiben a legerősebb, bár mesterien csavar minden szálat, folyton kétségek között hagy, innen oda és onnan ide terelget, folyamatos kételyeket ébreszt, és tökélyre fejlesztette a karakterek megteremtésének módját is, de az a meghökkentő befejezés, amiben ő annyira jó, annak a valóságtól elrugaszkodottságnak?, elvont gondolkodásnak?, köszönhető, amely oly eredetivé teszi az ő hangját a többi író között.


A regény a kiadótól megrendelhető ITT.

2022. november 16., szerda

Sarah Adams: Csalóka szerelem

 


"Örökre barátok maradunk?


Bree Camden titkolja, hogy reménytelenül szerelmes legjobb barátjába, Nathan Donelsonba, aki mellesleg az NFL, az észak-amerikai futball liga legendás játékosa.

De ez Bree legkisebb problémája. Egy autóbaleset következtében már soha nem lehet belőle balerina, úgyhogy táncstúdiót nyitott – és továbbra is nyitva tartaná, ha sikerül kiköhögnie a bérleti díjat.

Amikor Nathan a segítségére siet, és megvásárolja az egész épületet, Bree örülhetne, de ő még mindig nem boldog. Felhajt egy-két tequilát – jó, talán többet, mint kettő –, és legmélyebb, legsötétebb titkait elkotyogja egy TMZ riporternek.

Miután a videó virális lett, az egész világ azt hiszi, Nathan és Bree egy párt alkotnak. Ők a tökéletes pár. És Nathan sajtósának támad egy ötlete, ami Bree-nek is anyagi biztonságot jelenthet.

Mi a bökkenő? Úgy kell tenniük, mintha szerelmesek lennének egymásba. Három. Teljes. Hétig.

 Most van itt a pillanat, hogy Bree végre előálljon titkolt érzelmeivel?

Lehetséges, hogy Nathan is palástolt valamit?"

__________________________

Szerettem ezt a könyvet! Meglepő módon, mivel eredendően nem vagyok a romantikus irodalom legelkötelezettebb rajongója, szerettem, és le se tudtam tenni!

Ez pedig elsősorban a szerző érdeme, nem feltétlenül a történeté, ugyanis Sarah Adams remek író! Ismeri az érzelmeket, amelyekről ír, papírra tud vetni mindent, amit el akar mondani, pont megfelelően, se többet, se kevesebbet nem mond a kelleténél!

Erőssége a hangsúlyok tökéletes kezelése és a gyönyörű metaforák használata! 

Mindig éppen jókor, éppen úgy és éppen azt hangsúlyozza, amit és ahogyan kell - nem lehet belekötni! 

Megindító, ahogy a gyengédséget kezeli, és ahogy megteremt két olyan szereplőt, akik mintapéldáját mutatják be a másikra való önzetlen odafigyelésnek. Ami persze akkor mesébe illően tökéletes, akkor működik harmonikusan és kifogástalanul, ha kölcsönös - de hát miért is ne lehetne ilyen a valóságban? Emberek vagyunk, tökéletlenek, igen, ugyanakkor éhezzük a szeretetet, és hogy megkapjuk, jók is tudunk lenni! Aki pedig kételkedik, hitetlenkedik egy ilyen idealizált szerelem és a mindig a másik jóllétét kereső önzetlenség s emberi tulajdonságok valóságosságában, annak mondom, hogy sebaj, elvégre ez mégiscsak egy romantikus regény lenne, hát hadd ríkasson, hadd nevettessen, hadd idealizáljon, elvégre erre lett kitalálva!

Ez egy nagyon is szerethető történet, nem csupán könnyedsége okán, aminek köszönhetően kikapcsol, eltávolít a hétköznapi gondoktól és jó kedvre derít, mosolyra fakaszt, hanem mert akarjuk hinni - és jól tesszük, igen, HIGGYÜNK BENNE -, hogy léteznek tündérmesék, amikbe akár kisebb-nagyobb malőrök még bele is férhetnek, de a happy end akkor is garantált!

Eddig azt hittem, hogy nem az én műfajom a romantikus regény, de most kiderült, hogy talán mégis. Szükségem volt erre a könnyed kikapcsolódásra. Be kell vallanom: élveztem a 350 oldalon tartó ügyetlenkedést (eredetileg más szó jutott erre eszembe), teljesen kikapcsolt, Adams tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen.

Frappáns párbeszédeit kimondottan élveztem, ahogy az éppily remekül megírt monológokat is. 

Minden mondat a helyén volt, ahogy a szereplők szíve is, miközben nem túl csöpögős, megmarad életszagúnak, 

oké, egy picit a valóságtól elrugaszkodott, mégis mindvégig a talaj közelében marad. Azt pedig, hogy a történet és a szereplők olykor túlidealizáltak, könnyedén megbocsáthatjuk, hiszen éppen azért veszünk ilyen könyveket a kezünkbe, hogy ennek tanúi és boldog megfigyelői legyünk.


A regény megrendelhető ITT.


2022. november 11., péntek

Ernest Hemingway: Férfiak nők nélkül

 

"Hemingway második novellagyűjteménye eredetileg 1927-ben jelent meg. E tizennégy történet a szerző korai korszakának legfontosabb és legszínvonalasabb írásait tartalmazza. Témái között már megjelennek a háborús sebesülések, a férfiak és nők közti, gyakran nehézkes kapcsolatok és a sport is – mindezek Hemingwayt a későbbiekben is foglalkoztatták.

Itt olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például A fehér elefánt formájú hegyek, a Bérgyilkosok, a Tíz indián, a Banális Történet és az Idegen hazában. 

Hemingway lecsupaszított, földközeli, mégis elmélyült képiségű történetei megmutatják, hogyan lett a fiatal szerzőből a legkiemelkedőbb amerikai novellista.

 „Aprólékos írásmódja anélkül mutatja be az unalmat, hogy ettől maga unalmassá válna.” – Nation 

A 21. Század Kiadó – Magyarországon először – az eredeti kötetek megjelenési sorrendjében, azok tartalmát követve, három kötetben adja közre Hemingway novellisztikáját."

________________________________

Azt hiszem, senkit nem kell győzködni Hemingway kiválóságáról, nagyszerűségéről, arról, hogy miért emelkedik ki a legjelesebb írók sorából is, miért ő az, akinek a stílusát a legtöbb pályakezdő író utánozni, megtanulni, magáénak tudni szeretné.

Életműve önmagáért beszél. Páratlan, egyedülálló stílusa úgyszintén.

Tömör, velős, tűpontos mondatai, melyekről oly híres, az ember csontjáig hatolnak, szívébe markolnak.

Történetei által az ember ősi ösztöneihez éppúgy visszanyúl, mint ahogy szellemi magasságokba is röpít.

Novellái által közelebb kerülhetünk a gyermek Hemingwayhez is, hiszen számtalan önéletrajzi elemet is tartalmaznak. A Nick-novellák személyes kedvenceim; egyfelől azért, mert fellelhetők benne az író gyermekkori emlékei, másrészt mert - ez persze a többi novellájára is igaz - éppen tömör mondataiban, lényegre törő fogalmazásmódjában rejlik - egyedi stílusán túl - ereje, hogy mindenféle túlírás, körülírás, túlbeszélés nélkül az ember legmélyebben megbúvó érzéseit ébreszti fel. 

De nem csak az olvasó érzéseiről van szó. Felsejlik írásaiban az író fájdalma is, édesanyja zsarnokságának és édesapja azáltali szenvedéseinek vagy menekülésének eseményei, ami a gyermek Hemingwayre is nyilvánvaló módon hatott. 

Vadászatról, a bokszról, a háborúról szóló történetei felfedik - cseppet sem paradox módon - gyengeségét, talán menekülésvágyát. Apja gyengeségének ellensúlyozásaként (is) menekül a férfias, veszélyes sportok és események felé; ugyanakkor mégsem találja meg teljesen önmagát; sem vadászként, sem bokszolóként, sem a szerelmet kereső férfiként, mert mindig érezhető az ezek mögött megbújó énkeresés, akár erőfitogtatás, ami persze rendben van, ki és miért ne kereshetné önmagát, ráadásul zseniális művek lettek mindennek az eredményei, mégis egyfajta mély szomorúságot árasztanak írásai, mert érezhető bennük a mélyben rejlő boldogtalanság. Azt hiszem, sosem volt maradéktalanul boldog, még akkor sem, amikor örömteli, teljesnek tűnő életet élt. 

Nekem ő az etalon íróként, emberként pedig alázattal 

fejet hajtok minden gyengesége s az előtt, ahogyan ezeket elfedni, kezelni vagy éppen láttatni próbálta. 


A kiadótól a novelláskötet megrendelhető ITT.

2022. október 24., hétfő

Harlan Coben: Egyezés

 


"Sokkoló genetikai egyezés leplezi le egy család sötét titkát Harlan Coben legújabb, borzongató thrillerében.

Több hónapnyi távollét után a Senki fiából megismert Wilde visszatér a Ramapo-hegységbe. Sikertelen beszokási kísérlete megerősíti benne, amit mindig is tudott: ő nem tartozik senkihez, nem kötik gúzsba a modern élet előnyei és hátrányai.
Ám egy online adatbázisban felbukkanó egyezés közelebb viszi a múltjához, mint azt valaha is álmodta volna, és megadja neki a lehetőséget, hogy felkutassa az apját. A találkozó azonban több kérdéssel szolgál, mint ahány válasszal. A kétségbeesett Wilde belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba: egy másodunokatestvérbe, aki épp olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan újra felbukkan, miután átél egy kegyetlen bukást, rosszabbat a legszörnyűbb rémálomnál.
Vajon régóta érett már az unokatestvér bukása? Vagy csupán áldozatul esett egy bonyolult, aljas összeesküvésnek? És mi köze ennek az egésznek az egykor Az idegenként ismert emberhez, az áruló szökevényhez, akinek egyre több a követője, s akinek küldetése és módszerei egyre veszedelmesebbek?

„Az Egyezésben Coben cselekményszövési és történetmesélési profizmusa a maga teljes valójában mutatkozik meg. Bitang jó olvasmány!” – Bookreporter
„Valahányszor azt hinné az ember, hogy Coben már nem tud jobbat nyújtani, ő előáll egy új regénnyel, amely valahogy megint felül tudja múlni az előzőt.” – San Francisco Chronicle

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

__________________________

Én is úgy érzem, ahogy a San Francisco Chronicle is írja, hogy amikor azt hiszed, Coben már nem tudja felülmúlni magát, akkor egy olyan új regénnyel jelentkezik, amiben bebizonyítja, hogy de!

Ez a könyve egyébként több szempontból is csemege: egyrészt az előző könyvében megismert főhős kapta ismét a főszerepet; másrészt újra visszatér egy régről jól ismert mellékszereplő, aki jelentős szerepet kap ebben a történetben; ráadásul összefonódik Coben egy korábbi regényének szálaival jelen könyve, mégpedig Az idegennel - bár megmondom őszintén, ezzel kapcsolatban lenne egy fontos kérdésem Cobenhez...

Ahogy mindig, most is el kell mondani, hogy 

lélegzetelállítóan izgalmas, nagyon okos, szövevényes, letehetetlen, szórakoztató, fordulatokkal teli, váratlan és meghökkentő epizódokat felvonultató, lebilincselően megírt, intelligens, eredeti alkotásról van szó.

Bár a végét kicsit elnagyolta, de lehet, hogy ez nem véletlen, mert a főszereplőn keresztül ő maga is utal rá, hogy nem kaptunk mindenre választ - netán folytatás következik?? 

Mindenesetre ismét fontos elmondani, hogy Coben korunk egyik legjobb krimiszerzője, aki olyan karaktereket teremt és olyan cselekményt sző, ami hol hátborzongató, hol szívettépő, hol vicces, de mindig kiszámíthatatlan és meglepő, emberi és nem a valóságtól elrugaszkodott. 

Nem akar semmit túlzásba vinni, nem akarja túlszárnyalni a saját ötleteit (ezt a hibát sokszor elkövetik az írók: valami méég nagyobbat, méég megdöbbentőt, méég fordulatosabbat akarnak írni, és éppen ettől az ember azt érzi, hogy talajt vesztettek, és a történet hiteltelenné válik), nem akar semmit túlmagyarázni, túlírni, és ráadásul meghagyja neked a jogot és a lehetőséget, hogy véleményt formálj a szereplőkről és a döntéseikről, nem akarja mindenáron a szádba rágni, hogy mit gondolj róluk.

Igazán nívós könyveket kapunk tőle, és látszik, hogy Coben tele van ötletekkel, egyre feljebb és feljebb jut, egyre motiváltabb és egyre profibb, úgyhogy alig várom, hogy újabb könyvvel álljon elő, mert a műfaj legjava ma az ő tollából születik.

A regény megrendelhető ITT.