Harlan Coben: Win

 "Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig.

A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete..."

______________

A megunhatatlan, csalódást sosem okozó, krimivonalon felülmúlhatatlan Harlan Coben új regénnyel jelentkezett. 

Kíváncsi voltam, Coben hogyan dolgozza ki Win karakterét, akinek eddigi regényeiben mellékszerepet szánt. Nyilván sejtette, hogy sok olvasóját érdekelnék Win mozgatórugói, lelki mélységei, motivációi - és, ugye, most arról a szereplőről beszélünk, akinek szinte - de csak szinte - megbocsátottuk a Bolitar-regényekben az agresszív cselekedeteit, bosszúját, önbíráskodását. 

És újabb erénye a szerzőnek: miközben a karaktert nagyon jól felépítette, nem törekedett arra, hogy Win és a döntései mindenki számára elfogadhatók és szimpatikusak legyenek. Korántsem. Nem próbálta meg pusztán feketévé-fehérré tenni az egészet. (És aki már olvasta a regényt, most felfedezi ebben a mondatban a kétértelműséget.) Mert nem is az. Win az igazságra törekszik, de önhatalmúlag dönt, áll bosszút, törvénykezik, ítél és váltja ítéletét tettekre. Ami egyszerűen nem lehet mindig rokonszenves, hiszen valakinek a szubjektivizmusát sosem tehetjük egészen a magunkévá. 

Egy ilyen ellentmondásos szereplő esetében meg különösen nem. 

Coben, mint mindig, erkölcsi kérdéseket is feszeget, és - szintén: mint mindig - ezt nagyon okosan teszi. Elgondolkodtat, és mélyebb rétegek felfedezésére sarkall, mint amennyit direktben tálal az olvasói számára. 

A Myron Bolitart hiányolóknak is dob egy csontot (jó értelemben), hiszen gyakran emlegeti Win a legjobb barátját - amivel reményt kelt bennünk, hogy Coben jelentkezik még újabb Bolitar-regénnyel.

Látszólag kevéssé vagy egyáltalán nem egymáshoz kapcsolódó szálakat nagyon intelligensen köt össze idővel, amelyek szövevényes, kusza, tekervényes síkok kibogozása után lesznek egy egésszé.

Örülök, hogy Winnek adott Coben egy lánygyermeket, hogy ezáltal megmutathassa érzésvilágát is - és ezáltal elmondhassa, megmutathassa, hogy akit gépiesnek, érzelemmentesnek, önzőnek gondolunk (és aki netán valóban az), az is más emberré válik, amikor gyermeke születik. Ezzel Coben 

nem a közhelyek, hanem az igazság felé fordult. 

És nagyon jól tette. Mert vannak ilyen egyszerű - fekete-fehér - dolgok, amelyeket kár lenne tagadni. 

Coben újra inspiratív, izgalmas, fordulatos krimit szőtt, amivel csak azt érte el, hogy az ember már megint tűkön ülve várja a folytatást. 

A regény megrendelhető ITT.