MŰFAJOK szerinti bontás:

2018. június 1., péntek

Teresa Driscoll: Rajtad a szemem



"Ella Longfield kihallgatja két sármos fiatalember beszélgetését, akik kamaszlányokkal flörtölnek a vonaton. Nem gondol semmi rosszra, míg rá nem döbben: a srácok nemrég szabadultak a börtönből. Anyai ösztöne azonnal riadómódba kapcsol. A telefonért nyúl, ám történik valami, ami megállítja…Másnap arra a hírre ébred, hogy eltűnt az egyik lány, a gyönyörű, zöldszemű Anna Ballard. Egy évvel később Annát még mindig nem találták meg. Ellát bűntudat gyötri amiatt, hogy nem cselekedett, és nem ő az egyetlen, aki képtelen elfelejteni a történteket. Valaki fenyegető leveleket küldözget neki – leveleket, melyek azt jelentik: komolyan féltenie kell az életét. Majd az eltűnés évfordulóján felhívást tesznek közzé, melyből kiderül, hogy Anna barátai és családja valószínűleg elhallgatnak valamit. A lány legjobb barátnője, Sarah nem mondta el a teljes igazságot arról, hogy mi történt pontosan azon az éjszakán – és a szülőknek is megvannak a maguk titkai. Vannak, akik tudják, hol van Anna – de nem árulják el. Viszont figyelik Ellát." 
Az elmúlt év egyik legsikeresebb pszichológiai thrillere, mely hónapokkal a megjelenése után is az eladási listák élén szerepel.
___________________________

Letehetetlen, olvasmányos, remek stílusban megírt krimi, ami nagyon nehéz kérdéseket feszeget. Az alaptéma eleve hátborzongató, de a szerző elindult azon gondolatmenet mentén is (amivel én még nem találkoztam krimiben), hogy egy szemtanú életét hogyan változtathatja meg az, amit látott. És nemcsak azáltal, hogy esetleg direktben következményei vannak annak, hogy "rosszkor volt rossz helyen" - vagy jókor jó helyen?? -, hanem hogy a személyiségére, a lelkére miképp vetül rá annak az árnyéka, aminek a tanúja volt.

Az író a szereplők által sokat foglalkozik a döntésekkel - amikor nem tudjuk, hogy melyik a jó és melyik a rossz, éppúgy lehetséges mindkettő; és amikor a következményekből kiderül, hogy nem a jót választottuk. (Persze azt nem mindig tudhatjuk meg, hogy mi lett volna, ha a másikat választjuk, csak gondolhatjuk vagy sejthetjük.) Vagy hogy azt választottuk, csak (még?) nem tudunk róla. Annyi, de annyi szálon fut az élet - és nincs ellenpróba. Rendkívül nehéz kérdések ezek, amikkel nem fél foglalkozni a szerző.

Felveti azt a kérdést, amikor kérkedünk magunk előtt azzal, hogy mi különbek vagyunk, mint mások, velünk ilyen és ilyen nem fordulhat elő, hiszen mi jobban csináljuk a dolgokat, vagy mert - azt gondoljuk - bizonyos dolgokat mi sosem tennénk meg; ezzel is nagyon, de tényleg nagyon óvatosnak kell lenni.

Driscoll is foglalkozik azzal a kérdéssel, nem egyedüli szerzőként, de egyedi módon, amikor nem becsüljük meg eléggé azt, amink van, vagy megbecsüljük, de ezt nem tudatosítjuk magunkban, nem mondogatjuk magunknak nap mint nap, pedig folyton éreznünk kellene és tisztában lennünk vele! Igen, a napi aprócseprő problémák mellett is! Vagy azok mellett még inkább – hálásan, hogy csak aprócseprők, leküzdhetők! És igen, ez szerintem igenis életszerű: hálásnak lenni azért, amink van, folyton.

Driscoll sokat foglalkozik a mások iránt érzett empátia kérdésével. Hogy mit jelenthet valaki életében, személyiségfejlődésében az együttérzés, és milyen borzalmakat okozhat annak a hiánya.

Tehát bár ez egy krimi, de amint látjátok, valójában sokkal több annál. 

Ír a szerző a másokra való odafigyelés fontosságáról, a családon belüli erőszakról, és többféle módon, többször is óvatosságra int! 

Tehát - a teljesség igénye nélkül sorolva fel a fentieket - tényleg nagyon fontos kérdéseket vet fel, de nem erőlteti ránk a gondolatait. Csak elindít egy gondolatmenetet, ráirányítja a figyelmet meghatározó dolgokra, és úgy, hogy arra tényleg mindenképpen oda kell figyelned. 

A krimivonal pedig nagyon érdekes, mert egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy lehet, hogy mások nem sejtik, de én azért már eléggé biztos vagyok benne, hogy (legalábbis az egyik ügyben) ki a tettes... Hát meg kell hogy mondjam, nem kicsit tévedtem, ennél messzebb nem is járhattam volna az igazságtól, és szerintem egyszerűen kitalálhatatlan, sejthetetlen, hogy ki áll a dolgok mögött...

Szóval a hatalmas csattanó sem hiányzik a könyvből, és a mélységek sem, amelyek hozzáteszik azt a pluszt a történethez, ami mindig minden kriminek jót tesz.


A könyv ITT megrendelhető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése