"San Juan szigetén, a tengerparti csapszékekben csak suttogni mernek a rossz hírű, vámpírok lakta kastélyról, amely a város fölé magaslik. Ide tart Leslie L. Lawrence is, zsebében pipájával, és legendás .38‑as Smith and Wessonjával, hogy eleget tegyen a titokzatos Francis T. Drake meghívásának.
A kastélyba temetőn át vezet az út: a sírokon gyertyák égnek, s megölt állatok tetemei teszik még barátságosabbá az örök béke helyét…
Hamarosan megtörténik az első gyilkosság, amelyet újabb és újabb követ… Aztán előkerül a pipa és a .38‑as – no és a gyönyörű Viorica –, hogy segítségükkel hősünk összemérhesse erejét a Gonosszal."
___________
Az a tipikus "régifajta" Leslie L. Lawrence-könyv, amibe úgy belemerül az ember, hogy nem tudja letenni. Kb. 20 éve olvastam, és már egyáltalán nem emlékeztem a történetre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Most újraolvasva is azt éreztem, hogy olvasmányos és letehetetlen, lebilincselő a stílus, könnyed és szórakoztató olvasmány, ami azért érdekes, mert szörnyű dolgok vannak benne. De az író le tudja írni ezeket úgy, hogy az ne gyomorforgató legyen, és gyakran a legbizarrabb részeket is megfűszerezi némi humorral - így a fűszerezés emészthetőbbé teszi a leírtakat.
Még csak nem is rémlett a történet vége, de megmondom őszintén, hogy nekem egy kicsit csalódás volt. Nem szoktam a történetből kiragadni lényeges dolgokat, így ha valaki még nem olvasta ezt a regényt, de tervezi, hogy el fogja olvasni, az a következő néhány mondaton lépjen át: én egy kicsit kiakadtam a "robotzsaru"-dolgon. Nemáááár... Abszolút nem illeszkedett a történet egészébe. Mit keresett ez (az ötlet) ott? És egyáltalán!
És a kapott válaszok a végén - mi miért és hogyan történt - is kissé erőltetettek voltak...
De aki szereti az író stílusát, illetve a könnyeden hátborzongató történeteket, annak ezekkel együtt is tetszeni fog.
Viszont egy sokak/sokunk által nem ismert történelmi epizódra ráirányítja a könyv a figyelmet, ami nagy erénye a regénynek, ugyanakkor ha a könyv végeztével az ember utánaolvas a történelmi tényeknek, melyek az alapot adták ehhez a könyvhöz, na akkor kezd el igazán borzongani... És mivel ezekről tudható, hogy megtörténtek, és nem oldhatók humorral és azzal, hogy "nyugi, ez csak egy könyv", ezek már sokkal kevésbé lesznek emészthetők.
Az a tipikus "régifajta" Leslie L. Lawrence-könyv, amibe úgy belemerül az ember, hogy nem tudja letenni. Kb. 20 éve olvastam, és már egyáltalán nem emlékeztem a történetre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Most újraolvasva is azt éreztem, hogy olvasmányos és letehetetlen, lebilincselő a stílus, könnyed és szórakoztató olvasmány, ami azért érdekes, mert szörnyű dolgok vannak benne. De az író le tudja írni ezeket úgy, hogy az ne gyomorforgató legyen, és gyakran a legbizarrabb részeket is megfűszerezi némi humorral - így a fűszerezés emészthetőbbé teszi a leírtakat.
Még csak nem is rémlett a történet vége, de megmondom őszintén, hogy nekem egy kicsit csalódás volt. Nem szoktam a történetből kiragadni lényeges dolgokat, így ha valaki még nem olvasta ezt a regényt, de tervezi, hogy el fogja olvasni, az a következő néhány mondaton lépjen át: én egy kicsit kiakadtam a "robotzsaru"-dolgon. Nemáááár... Abszolút nem illeszkedett a történet egészébe. Mit keresett ez (az ötlet) ott? És egyáltalán!
És a kapott válaszok a végén - mi miért és hogyan történt - is kissé erőltetettek voltak...
De aki szereti az író stílusát, illetve a könnyeden hátborzongató történeteket, annak ezekkel együtt is tetszeni fog.
Viszont egy sokak/sokunk által nem ismert történelmi epizódra ráirányítja a könyv a figyelmet, ami nagy erénye a regénynek, ugyanakkor ha a könyv végeztével az ember utánaolvas a történelmi tényeknek, melyek az alapot adták ehhez a könyvhöz, na akkor kezd el igazán borzongani... És mivel ezekről tudható, hogy megtörténtek, és nem oldhatók humorral és azzal, hogy "nyugi, ez csak egy könyv", ezek már sokkal kevésbé lesznek emészthetők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése